Dolgozatunk további fejezeteinek fő kérdése: hogyan éltek, mire
törekedtek azok a nők, akikről a fentebb ismertetett véleményeket formálták
írók és újságírók. Továbbra sem veszítjük azonban szem elől a nyomtatott
forrásokban olvasható vélekedéseket, hiszen ezek gyakran alátámasztják a
tényeket, segítenek a fontosabb jelenségek, események kiemelésében.
Értekezésünknek ebben a fejezetében az európai és magyar nőemancipációs
törekvéseket tekintjük át.
1. Európa és Magyarország a XIX. század végén - XX. század elején
A XIX. században a világ korábban soha nem látott demográfiai fejlődést
élt meg. 1800 és 1914 között megduplázódott az emberiség lélekszáma (874
millióról 1682 millióra nőtt.) [1] A gazdasági fejlődés nyomán bekövetkezett
változások, az életkörülmények átalakulása, a tudományok nagyarányú
fejlődése együttesen vezettek ehhez a nagyarányú népességnövekedéshez. Az
1880-as évektől több nyugat-európai társadalomban a legfontosabb demográfiai
tényező szerepét a halandóságtól a termékenység vette át. [2]
Kiemelkedő jelentőségű, és ezért gyakorta a történeti kutatások
fókuszában áll, a városiasodás. 1750-ben az európai népességnek mindössze
10%-a élt 10 ezernél nagyobb lélekszámú városban, a XIX. század végére ez az
arány már 1/3-nyi. [3] A számítások szerint például 1700-ban Londonnak 700
ezer, Párizsnak 360 ezer, Madridnak, Amszterdamnak, Velencének, Bécsnek,
Nápolynak, Koppenhágának és Szentpétervárnak kb. 100 ezer lakosa volt.
Amikor az iparosodás miatt megindult a népesség városok felé áramlása, akkor
ezek a számok jelentősen növekedtek. Más, korábban kisebb városok is
növekedni kezdtek már a XVIII. században (Manchester, Liverpool, Marseille,
Lyon, Hamburg, stb.), de a globális változások főként az 1870-es években
következtek be. [4] (Erre az időszakra jellemző az európai városnövekedésben
a népességszám-emelkedésen kívül a kivándorlás fokozódása is. A XIX. század
utolsó negyedében kb. 25 millió európai érte el az USA-t.) [5] Ugyanakkor,
mint ahogyan ezt számos korabeli forrás hírül adja, a városi lakosság nem
feltétlenül élt elfogadható körülmények között. Bár a technikai, orvosi
felfedezések, változások kedvezően hatottak az életbenmaradás tekintetében,
mégis a munkások lakta külvárosok többségében borzalmas körülmények között
éltek az emberek, és sokszor csak alig-alig részesültek a fejlődés
áldásaiból.
A csecsemő- és kisgyermekkori halálozás számarányának csökkenése és a
halálozási ráta stagnálása idézte elő a népesség növekedését. Ennek egyaránt
oka volt a táplálkozási szokások megváltozása (emelkedett az
élelmiszertermelés, javult a megtermelt élelmiszerek elosztása), minőségi
javulása és az orvoslás fejlődése. A gyermekhalandósági mutatók kb. 1865-től
csökkentek, az újszülöttek halálozási rátája viszont csak a
századfordulótól.
Ahhoz, hogy a korabeli fejlődést megérthessük, feltétlenül érdemes az
oktatásügy változására is vetnünk egy pillantást. A XIX. század Európa-
szerte a tankötelezettség törvénybe iktatásának ideje, a szakoktatás és az
egyetemi képzés kiépítésének korszaka. A nők számára is - különösen a század
2. felétől kezdve és főleg a városokban - jelentősen javultak a tanulási és
munkavállalási esélyek.
Valamennyi társadalmi réteghez tartozó nőt érintették a változások. Az
arisztokrata származású nők nem egyszer élték át családjuk hanyatlását, akár
a gazdasági változások miatt bekövetkező elszegényedést is. Számukra
lehetőséget jelentett férjhez menni egy újonnan felkapaszkodott, polgári
származású férfihez, akinek viszont rangra volt szüksége
érdekérvényesítéséhez. A középosztály-beli nők lehetőségei is sok
tekintetben rendkívülien kitágultak. Amint Ware, az amerikai kutatónő írja,
ez nem csak házi ügyeikre vonatkozott, de közéleti szereplésükre is. [6] A
munkások soraiban dolgozó nők is egyre nagyobb önállóságot vívtak ki
maguknak, hiszen ezt bérerejük lehetővé tette. A mezőgazdasággal foglalkozó,
vidéken élő nőket érintették talán legkevésbé a változások, bár a technikai-
orvosi vívmányokkal ők is találkoztak.
Magyarországon is a kapitalizmus kifejlődése, polgárosodás határozta meg
a dualizmus korának népesedési viszonyait. A kiegyezést követő négy
évtizedben Magyarország lakossága 13,6 millióról 18,3 millióra nőtt. [7] A
demográfiai felgyorsulás hazánkban az 1880-as években bontakozott ki; a
világháborúig tartó évtizedben a természetes szaporodás évi átlaga 11
ezrelék volt. Ugyanakkor a korszak folyamán 1,2 milliónyi vándorlási
vesztesége volt az országnak. [8] A városfejlődés jelentősebb szakasza is a
századfordulótól bontakozott ki, noha még ekkor is túlsúlyban volt a vidéki,
agrárjellegű településeken élő népesség aránya. [9] 1869-ben a magyar
népesség 14,8, 1910-ben pedig 20,4%-a élt városon. [10] A városi
lakosság növekedése a dualizmus idején háromszorosan felülmúlta az országos
átlagot. [11] A városok (belvárosok) városias külsőt öltöttek, sok városunk
mai arculata a századforduló táján alakult ki (bankok, szállodák,
városházák, lakóépületek, posták, stb.). A városokban terjedtek a
civilizáció vívmányai, utat törtek az új találmányok, kialakult a modern
tömegközlekedés. Ezen újítások a falvakba és tanyákra több évtizeden át
szinte egyáltalán nem jutottak el. Az életmód megváltozása a dualizmus-kori
Magyarországon is sokkal inkább a városi nők különböző rétegeire volt
jellemző, csakúgy, mint Nyugat-Európában.