5. Így látták a magyar nőket külföldön
Kutatásaink során számos esetben találtunk leírásokat azzal
kapcsolatosan, hogyan látták más országok utazói, tudósai a magyar
asszonyokat. Dolgozatunk ezen részében e vélekedésből mutatunk be néhányat -
a teljesség igénye nélkül.
Kontinensünk "szebbik nem" iránt érdeklődő lakói több forrásból is
meríthették információikat az Európán kívüli illetve az európai (így a
magyar) nők életére vonatkozóan. Egyrészt személyes tapasztalatokat
szerezhettek utazásaik során, legalábbis a tehetősebbek. Másrészt
újságokban, folyóiratokban olvashattak más országokban élő nőtársaikról is.
Végül, de nem utolsósorban az irodalmi művek - főként a szentimentális,
romantikus regények - is hozzájárultak a külföldi nőkről alkotott - sokszor
torz - kép kialakulásához.
Az ismeretterjesztő könyvek sorában megjelent néhány olyan is a múlt
század végétől kezdve, melyek színes rajzokkal vagy fekete-fehér fotókkal
illusztrálva mutatták be különböző nemzetek asszonyait. 1882-ben jelent meg
Magyarországon annak a német nyelven írott könyvnek a fordítása, melyben a
szerző, Schweiger-Lerchenfeld Amand tollából többek között a magyar nőkről
is olvashatunk. [66] A műben a délkelet-európai nők között esett szó róluk,
és bevezetésképpen a szerző megállapította, hogy nem is lehet kiemelni
jellemző vonásaikat, hiszen olyanok, mint az európai nők, azaz
" ... a tiszta magyar vér a modern kulturélethez tartozik." [67]
Schweiger-Lerchenfeld elsősorban a magyar nők lelki tulajdonságait emelte
ki, és hazaszeretetüket, politika iránti érdeklődésüket. A szöveg azt
sugallja, hogy a magyar nő férjének egyenrangú társa volt. A szerző az
alábbiakat írta:
"Öntudatosság és büszkeség nyilatkozik fellépésükben, inkább a
dús képzelet vezérli őket, mint a hideg ész, az érzéki
indulatoknak, s minden közvetlen, őserejénél fogva hatásos
befolyásnak inkább hódol, mint más nő. Szellemes, mert az élet
hevesen lüktet benne; érzelemdús, mert vérének heve ébren tartja.
Az ország ügyei iránt ép oly élénken érdeklődik, mint férje, s
nemzetének történelme gazdag az önfeláldozó nők megható vonásaiban.
(...) Jellemző a magyar nőnél a szélsőségek közötti lebegés." [68]
Külön szólt a parasztlányokról és menyecskékről is, velük kapcsolatban
kiemelte, hogy nem csak igézőek, de mintaképei az egészséges testnek és
szellemnek. A könyv a magyar nők vonatkozásában is szólt az öltözködési, az
udvarlási és az esküvői szokásokról. A leírás tehát egyrészt "néplélektani",
másrészt pedig néprajzi jellegű.
Majdnem három évtizeddel később, 1910-ben Joyce Thomas Atho, angol szerző
Londonban kiadott könyvében is hasonlóakat olvashatunk a magyar nőkről. [69]
Leírásaiban, melyeket fotókkal illusztrált, kitért a nők nevelésére,
taníttatására; az udvarlási és házasságkötési szokásokra; a ruházat
bemutatására és a nők jogi, társadalmi helyzetére. Ausztrián (t. i. az
Osztrák-Magyar Monarchián) belül összevetette a szláv és a magyar nők
helyzetét, és megállapította, hogy a magyar nő társa, és nem szolgája a
férjének, és még házasélete során is sokat megőríz jókedvéből. A szerző
külsőleg is jellemezte a magyar asszonyokat, akik - tartozzanak bármely
társadalmi osztályhoz is - általában
"... barnák, karcsú, hajlékony testűek és erősek, egészségesek,
kecsesek, híresek fizikai szépségükről. Ellentétben a szláv nőkkel,
akiknek egy ruhájuk van, a magyar parasztasszony félmeztelennek
érzi magát, ha három alsószoknyánál kevesebbet visel." [70]
Nem ez a könyv volt a századforduló táján az egyetlen, amelyben kiemelték
a magyar nők híres szépségét. Voltak azonban mások, akik inkább "hírhedtnek"
tartották a magyar nők bájait. Ennek bizonyára egyik oka volt, hogy
külföldön számos magyar prostituált (is) megfordult. Szalai Pál
figyelmeztetett is arra, hogy meg kell akadályozni ezt a fehér
rabszolgakereskedelmet, a magyar leányok vásárát, mely nem jelentett mást,
mint azt, hogy a szép és fiatal lányokat külföldre (pl. Ázsiába) eladták, és
prostituálttá tették. [71]
Az "Újság" című lap 1907. január 27-én közölt cikke szerint a magyar
nőkről Európában, sőt Dél-Amerikában is rossz véleménnyel vannak. Bár
szépségüket elismerik mindenütt, a "magyar" szó puszta említése is egyet
jelent a botránnyal, a ledér viselkedéssel.
"A világra szóló hirnévre emelkedett »magyar« asszonyokról van
szó. És arról az átkozott malheur-ről, hogy a mi magyar
asszonyaink, a szépek, az okosak, a jók, a világ első asszonyai
minden néven nevezendő tiszteletre-méltóságuk és derékségük mellett
a világ színpadán - bocsánat, de egyszer már beszélni kell erről a
dologról is - mindig a botrányok felhőjébe keveredve híresednek el.
Vagy a mi még ennél is rosszabb ... ej, a ki hallotta már, hogy
Délamerikában mit jelent a hungara szó, a többit már tudja. (...)
Azonban legalább egy tuczat német és franczia rossz regény is
fordult meg már a szemem előtt, a hol valami gyanus és veszedelmes,
démoni magyar nő viszi a főszerepet. (...) Dehát miért muszáj annak
a levegőből gyártott bestiának éppen magyarnak lenni! ... ez még
mindig ama fejezete a mi nemzeti szenvedéseinknek, hogy bennünket
csak exotikummal birnak elképzelni. És népünket is csak úgy, hogy
Miska markolatig üti vetélytársa szivébe a villogó gatyát." [72]
A szerző - a maró gúny mellett - arra is próbált rávilágítani, hogy mi az
oka a magyar nő külföldön kialakult efféle képének. Szerinte ebben
meglehetősen bűnösek azok a pornográf kiadványok is, melyeket - német
nyelven - a budapesti Andrássy úton adtak ki, és amelyek a világban
szétszórva ugyancsak rossz hírét keltették a magyar nőknek. Két alapvető
megoldást látott a szerző: egyrészt törvényes védelmet kell biztosítani a
nőknek, másrészt - és ez a hosszabb folyamat - azt ajánlja, hogy a külföldön
járó magyarok (férfiak és nők) keltsék jobb hírét a magyar nőknek.
E néhány részlet és idézet felvillantása nem vázolja teljesen a
századforduló magyar asszonyainak megítélését. Arra azonban e források is
rávilágítanak, hogy honfitársnőink megítélése a külföld szemével kettős
volt: az ismeretterjesztő, tudományos igénnyel írt könyvekben szépségét,
modorát, öltözetét, jogi helyzetét méltatták. A ponyvairodalom és a nyugat-
európai közvélemény azonban gyakorta másként ítélkezett. Bár tény, hogy a
magyar nőkről szóló véleményalkotást egy-egy kirívó (szerelmi) botrány is
befolyásolta, mégsem tekinthető ez elegendő indoknak. A "hirhedtség"
kialakulásának okait további (külföldi) kutatások tárhatják fel.