3. A nők hivatásáról
Számos írás született a múlt század végén Magyarországon, melyek -
részben vagy teljesen - az asszonyi hivatásról szóltak. Ezzel a kérdéssel
különösen azok az írók és tudósok foglalkoztak, akik a hagyományos
értékekhez ragaszkodtak, és nem értettek egyet a nők "felszabadításával",
emancipációs küzdelmeivel, munkábaállásával. Legtöbben közülük a keresztény
életelveket emlegették, mások egyszerűen a "történelmi hagyományokat" vagy a
"biológiai sajátosságokat" emelték ki, mint a női hivatás indoklásai.
Veréczy Júlia 1861-ben azt írta a magyar nők hivatásáról, hogy az két szóban
foglalható össze, a "magyar gazdasszony" fogalmában. A honleányi
kötelességekről és háztartási teendőkről vélte úgy a szerzőnő, hogy
meghatározó jelentőségűek a nő élete szempontjából. [47] A későbbiekben, az
1860-as évek végétől kezdve a nő hivatásával foglalkozó cikkekből,
könyvekből a "magyarság", a honleányi feladatok emlegetése jórészt eltűnt,
valószínűleg a megváltozott politikai helyzet, a kiegyezés következtében, az
ellenállás, a magyarság hangsúlyozása ugyanis ekkorra jelentősen veszített
szerepéből és korábbi jelentőségéből.
Beniczky Irma, a már fentebb is idézett több kötetes szerzőnő számos
művében szintén azt hangsúlyozta - elődjeihez hasonlóan -, hogy a nőnek
igazi hivatása a családban betöltött helye.
"... mert arról meg vagyunk győződve, hogy nem a társadalmi és
politikai előjogok hiánya az, melyet nélkülöznek, hanem inkább a
női hivatás fontosságának tudata. (...) ... a nő leghelyesebben
teljesíti ezen hivatását, ha azon körben marad, melyet a természet
és az alkotó számára kijelölt." [48]
Ez a kör pedig, mint Beniczky és oly sokan mások is kifejtették, az anyaság
és a hitvesi szerep. Az írónő is úgy vélte, hogy mivel a nő működési köre
nem terjed túl a háztartás, a család és a nevelés feladatain, hasznos volna,
ha csak ezzel kapcsolatos dolgokat tanulna (pl. tápszer-vegyészet). [49]
Ugyanakkor leszögezte, hogy a nőnek más színtéren nincs keresnivalója.
"Mi czélt érnénk el azzal, ha a nőt, természetes rendeltetése
köréből, a nyilvános élet küzdterére helyeznők, ha családi körünkbe
hoznók ama heves vitákat, ama kemény és boszúvágyó érzelmeket,
melyek a politikai véleménykülönbségek szüleményei? Véleményünk
szerint ez nem történhetnék másként, ha csak tökéletesen fel nem
forgatjuk a természet törvényeit, melyek szerint a nő az elfogadó,
képező, a férfi pedig a teremtő principiumot képviseli. Üdvös
lenne-e ezen két principiumot a világ rendszabálya által
meghatározott helyeikből elmozdítani és azokat fölcserélni? Azt
nehéz lenne elhinni." [50]
Egy másik könyvében Beniczky Irma nem pusztán házi teendőikre figyelmeztette
a nőket, hanem buzdította őket a körülöttük levő világ jobb megismerésére,
hogy ledönthessék a velük kapcsolatos előítéleteket. Ez az írónő szerint
azért is fontos, mert a női felületesség és egyéb hibák csak évszázadok
alatt lesznek kiírthatóak. [51]
Szabó Richard 1871-ben íródott könyvében hasonlóan vélekedett a nők
hivatásáról. Levelekből álló művében tág teret szentelt a nők feladatainak.
Azt írta, hogy a nőknek nem kell irigyelniük a férfiakat azok munkája miatt,
mert jobban járnak, ha otthonukban távol maradnak a cselvetésektől és a
nehézségektől, mert fontos az otthon végzett munkájuk is, és így tudják
férjeiket buzdítani, vígasztalni, irányítani. Ő is úgy vélte, hogy a nők
legfontosabb feladata az anyaság, a gyermeknevelés (a kötet utolsó levelei
erről a témáról íródtak). [52]
Az 1880-as évektől kezdve a nő hivatásával kapcsolatos megállapítások
egyre szorosabban összefüggtek az oktatásukról, nevelésükről szóló
véleményekkel. Szinte nem is lehetséges különválasztani a század utolsó
szakaszában a nők feladatairól írott cikkeket, tanulmányokat a képzésükkel,
munkavállalásukkal kapcsolatos véleményektől, vitáktól. 1895-ben jelent meg
Csáky Albinné szerkesztésében egy kötet, mely több nyomtatott mű között
talán leghűebben tükrözi a századvégi magyar nők gondolatait, lévén a könyv
egy cikkválogatás a Mária Dorothea Egyesület legkiemelkedőbb nőtagjainak
tollából. A kötetben helyet kaptak olyan ismert és elismert nők írásai, mint
például Wohl Janka, Czóbel Minka, Beniczky Irma, Leővei Klára, Geőcze
Sarolta, és megszólalt számos, kevéssé ismert személyiség is. A kötetben
főként a nőnevelés és a pályaválasztás témáiról jelentek meg tanulmányok,
egyenként 2-3 oldal terjedelemben, de előfordultak más országok nőiről szóló
tudósítások is, valamint rövid, elmés mondások az egylet nőtagjainak
tollából, irodalmi karcolatok, az egyleti élet és jótékonysági tevékenység
leírása is.
A kötetben publikált legtöbb cikkből szinte egybehangzóan csendül ki
íróik véleménye: a nő - akkor is, ha tanul vagy munkát vállal - maradjon meg
női hivatásánál, ne akarjon férfi lenni, férjével vetélkedni. Wekerle
Sándorné például úgy vélte, hogy a társadalmi átalakulások ellenére a nő
megmaradt, és meg is kell, hogy maradjon a "családi élet konzerválójának".
[53] Telkes Simonné "A XX. század Évája" című cikkében Senecát idézte, aki
nem követte Platont, hanem azt mondta, hogy
"Nőm ne legyen ostoba kékharisnyás, tudjon mindenekelőtt főzni
és gyermekeket nevelni."
2000 év telt el, írta a szerző, de alig változott valami. [54] Seltenreich
Lőcsei Emma is úgy vélte, hogy a leány legyen érzelmes, szerény, ne hiú,
"minden irányban derék, művelt" honleány, "gyengéd családanya,
takarékos és ügyes háziasszony." [55]
Mayer Béla, aki keresztény gondolkodó volt, a századfordulón is
hasonlóképpen vélekedett a nők hivatásáról. Úgy gondolta, hogy csakis azért
vágynak az asszonyok eltérni "első és legtermészetesebb" rendeltetésüktől,
vagyis a családban betöltött szerepkörüktől, mert a
"népek és nemzetek társadalmi életének fejlődése a
természetesség és kereszténység szellemi útjáról" letért. [56]
Ő is, miként sokan mások, főként abban látta a problémák gyökerét, hogy a
keresztény értékek megrendültek, az anyagiasság kezdett eluralkodni a
világon. Bár e tények felemlegetésében nem tévedett, abban igen, hogy ezek
pusztán a felszínen zajló jelenségek, folyamatok voltak. A változások igazi
háttere sokkal bonyolultabb, okozójuk az az összetett, társadalmi-gazdasági-
tudományos mozgatórugókon nyugvó folyamat volt, mely a XIX. század végére
átalakította Európa és Észak-Amerika képét. E változások következtében
megváltozott az életmód, a szokások, átalakultak a hagyományos férfi-női
szerepek, és új tartalommal töltődtek meg.
Ide kívánkozik Ignotus egyik írása, melyet a Hét című lap hasábjain
jelentetett meg, 1907-ben, az "Emma asszony levelei" sorozatban, melynek
nagy sikere volt a századforduló környékén. "Emma" ezúttal Perkins
könyvéhez [57] fűzött kommentárt egyik "levelében", kifejtve nézeteit az
asszonyi hivatásról. Jól ismerte fel az említett változásokat, azt, hogy a
nők szerepei átformálódóban vannak, és ez a folyamat folytatódni is fog.
Ignotus a maga szellemes és csípős stílusában a következőket írta ezzel
kapcsolatosan - kapcsolódva Perkins asszony gondolataihoz - :
"...lehet, hogy az emberiség fejlődése számára üdvösebb volna,
ha a főzést, takarítást és gyereknevelést örökre a nők látnák el,
viszont egyéb mesterségre sose eresztenék őket. Lehet - de az nem
lehet, hogy ez az utópia eléressék, mert a nők mindjobban unni
kezdik ezt a munkát, s nagyrészt az istennek sem akarják tovább
ellátni. Ez már most is így van sok helyütt, s még ígyebben lesz
majd még több helyütt, míg végre így lesz ez az egész világon, s az
emberiségnek gondoskodnia kell majd módokról és intézményekről,
hogy lássák el a tisztogatást, a főzést s a gyerektartást anélkül,
hogy mindenesetre a nők legyenek a született és kényszerű főző,
tisztogató és nevelő személyek." [58]
A nők jellemzésének, a női hivatásról szóló gondolatok zárásaként
szeretnék feleleveníteni néhány érdekességet, melyek a korabeli lapokban
megjelentek. Egyrészt olyan kultúrtörténeti apróságok ezek, melyek kétes
eredetük ellenére vallanak a múlt századi nőképről, másrészt olyan gúnyos
írások, melyek szerzői próbálták nevetségessé tenni a hagyományos
szerepkörükből kilépő asszonyokat. Ilyen szerző volt például az az "Igric"
álnevet használó újságíró, aki az "Új Idők" hasábjain rendszeresen közölt
cikkeket a nőemancipáció ellen.
Egy-két érdekesség a korabeli sajtó "gyöngyszemei" közül: a "Pécsi
Közlöny" többször is hírt adott asszonyi furcsaságokról. 1898-ban például
egy angol lap felmérésének "eredményét" közölték, mely 17000 feleletből
szűrte le, hogy mire gondolnak az angol nők. Életkorok szerint csoportosítva
írták le a feleleteket, amelyekből olyan nők képe rajzolódott ki, akiket nem
érdekel más, csak a szép ruhák, ékszerek, bálok illetve a férjhezmenés és
gyereknevelés. [59] Ugyanebben az újságban egy másik külföldről "felröppent"
hír is megjelent néhány héttel később: egyik párizsi múzeum kiállítási
darabját mutatta be a cikkíró, mégpedig egy "asszony-zablyát", mely valaha
leszorította a túlontúl fecsegő hölgyek nyelvét. A cikkíró kitekintett a
sorok mögül, és megállapította, hogy
"ma már, a szabadság korában, sokkal nehezebb némely nők
beszédességétől megmenekülni." [60]
Igric, a termékeny cikkíró többször vázolta fel olvasói elé a
megváltozott szerepkörében mozgó nőt, akinek a képével sehogy sem tudott
megbarátkozni. Nem csupán a diplomás, de még a bicikliző nők is irritálták.
Egy cikkében például azt írta, hogy őt nem vonzza a diplomás nő, nem tud
"félannyira sem lelkesülni érte, mint a családi tűzhely
gondozójáért." [61]
Az újságíró e cikkében egy vízióját vázolta fel, melyet a XX. századba
vetített. Úgy vélte, az lesz a női hivatás megcsúfolásának a netovábbja, ha
a nők is hadkötelezettség alá esnek majd. Ettől kezdve írása egy
képzeletbeli esetről szól, Emma hadnagy és Böske főhadnagy párbajáról. [62]
Szintén Igric közölte 1897-ben annak az olasz felmérésnek az eredményét,
melyet Paola Lombroso tett közzé a nők és férfiak boldogságával
kapcsolatosan egy francia lapban. A nők számára fontos értékeket vizsgálva
Lombroso "statisztikai számításokat" végzett nőtársai feleletei alapján.
Szerinte a nők a fiatalság, szépség, műveltség, szerelem, házasság, anyaság
és jólét értékei közül a boldogság szempontjából a műveltséget tartják
legkevesebbre, sőt Paola szerint a műveletlen nő mindig boldog, ha "testi
szenvedés és nyomor nem sanyargatja". [63] Igric leírása szerint
összességében a családi élet rendezettsége teszi a nőket leginkább boldoggá.
Igric és mások néha gúnyoros, néha túlzó írásaik miatt összességében nem
tekinthetőek nőgyűlölőknek. Sokkal inkább arról van szó, hogy ők saját
elveikből, a hagyományos élrtékrendből indultak ki, mikor a nőkről írtak.
Valószínűleg hatással voltak azokra, akik a nőt hagyományos szerepei körében
próbálták megőrízni, de azokra is, akik emancipációs törekvésekkel léptek
fel. Feltételezhető az is, hogy a folyóiratokban megjelent szatírák és
karikatúrák készítői sem nőgyűlölők voltak általában, mindössze
szórakoztatni akarták olvasóikat - igaz, a nők kárára.