Dimenzió #21

Magyar nők a dualizmus korában

(történelem)

                2. Biológiai, fizikai, pszichológiai leírások

   A  múlt század, különö sen annak második fele, a nagy természettudományos
fejlődés  korszaka  volt.  A század embere nem lehetett közömbös a körülötte
zajló  változásokkal  szemben, hiszen saját bőrén is érezhette a fejlődés, a
kutatások  eredményeit,  például  ha  az  orvoslás módszereinek, eszközeinek
változására  gondolunk.  Átalakultak  a  háztartásokban használt eszközök és
alapanyagok  is.  [2]  A  sokasodó  kísérleteket  nem  pusztán  az állat- és
növényvilág    megfigyelésekor   alkalmazták,   hanem   az   emberi   nemmel
kapcsolatosan  is.  A  férfiak  és  nők közötti különbségek megállapításánál
különösen fontos szerepet játszottak az egyes mérések. A XIX. század második
felének   biológusai,   orvosai  mérőszalaggal  és  súlymérleggel  próbálták
betölteni  azt az űrt, amely a felvilágosodás óta tátongott a férfiak és nők
különbözőségének  taglalásakor. A XVIII. század előtti Európában a nő helyét
kijelölte  az  egyház  Biblia-magyarázata,  mely szerint a nő "eredendően" a
férfi  alá  rendelt,  hiszen annak oldalbordájából vétetett, tehát teremtése
mintegy  "mellékesen"  történt.  [3]  Ugyan  a hosszas teológiai viták már a
középkor  elején eldöntötték, hogy a nőnek is van lelke, és nem állat, hanem
ember,  helyzete  ettől  mit  sem  változott.  A  XVIII.  század  végének új
gondolatai szerint azonban a nő is egyenrangú a férfival, és több gondolkodó
követelte,  hogy  ez  a  jogalkotásban  is jusson kifejezésre. A XIX. század
természettudományos  eredményei aztán új érveket adtak a misogyn gondolkodók
kezébe.    (Jóllehet,   centiméterekkel   és   kilogramokkal   kapcsolatosan
általánosságban   nem  tévedtek  a  múlt  századi  tudósok,  vélekedésük  és
"kutatási  eredményeik"  felidézése  senkit  nem  vitt  közelebb  az igazság
megismeréséhez.  Az általuk kapott adatoknak ugyanis egyrészt nem volt igazi
jelentőségük,  másrészt  pedig  nem  tudtak mit kezdeni a számos kivétellel,
egyedi esettel...)

   A  dualizmus  kezdetén  indult útjára a Királyi Magyar Természettudományi
Társulat  havi  folyóirata,  a  "Természettudományi  Közlöny".  Ez  a  lap a
darwinizmus  és a modern élettani kísérletek eredményeinek egyik közvetítője
volt,  és  fennállása  alatt  több ízben ejtett szót a nők biologikumáról, a
férfi és nő közti testi különbségekről. Egyik korai cikkében e lap meglepően
"modern"  gondolatokat közölt a British Association ülése nyomán a nőkérdést
illetően.  Megállapították,  hogy  ugyan a nők agytérfogata általában alatta
marad  a  férfiakénak,  ám  leszögezték, hogy az agytérfogat testtérfogathoz
viszonyított  aránya  a  két  nemnél hasonló. [4] E cikkben megállapították,
hogy  a  nők  szellemi  képességei  különböznek  a  férfiakétól,  ezért  más
nevelésben  kell  részesülniük,  és  más feladatok (is) várnak rájuk. Ám azt
leszögezték  a  lapban  (az  elsők  között Magyarországon), hogy a nőket sem
lehet  kizárni  a  műveltségi  előrehaladásból (egyetemek, tudományok), csak
tisztában   kell   lenniük   azzal,  hogy  vannak  biologikumukból  származó
kötelességeik  is.  Az  efféle  vélekedés azonban meglehetősen ritkának volt
mondható   a   korabeli   Magyarországon.  Inkább  volt  jellemző  az,  hogy
egyoldalúan,  valamely  oldalt  kidomborítva  vélekedtek a nőkről, eltúlozva
biológiai vagy társadalmi tulajdonságaikat és lehetőségeiket.

   A századvég egyik tipikus, több kiadást is megért kötetében például Szabó
Richárd így írt a férfiak és a nők különböző tulajdonságairól:

        "a  férfi,  erősebb testalkatánál s idegrendszerénél fogva, mind
     szellemileg,  mind testileg a nő fölött áll, innét több bátorságot,
     szilárdságot,  állhatatosságot,  rettenthetetlenséget, küzdelmet és
     határozottságot    tanusit;    gondolatokban   s   tettekben   több
     erélyességet  fejt  ki,  kevésbé  érzelgő;  észt  s  erőt  követelő
     foglalkozásokra    alkalmasabb;    érzéketlenség-,   kegyetlenség-,
     büszkeség-  s  önfejűségre  hajlandóbb,  mint  a  nő, ki gyöngédebb
     testalkata  s  idegrendszere  következtében  inkább kicsinységekkel
     foglalkozik,  apróságokkal  bibelődik;  érzékenyebb, türelmesebb és
     szelidebb.  A  nőt  inkább a szív, mint az ész vezeti, inkább érez,
     mint  gondolkozik,  s  innét  érzelgőbb, félénkebb, állhatatlanabb,
     csüggedésre hajlandóbb, mint a férfi." [5]

   Somogyi   Géza   1879-ben  hasonlóakat  írt  könyve  elején.  Dr.  Bockra
hivatkozva kifejtette, hogy a nő agya kisebb, teste gyengébb, mint a férfié.
Testének  zsiradékanyaga viszont nagyobb. John Stuart Mill nézeteivel vitába
szállt, aki azt írta, hogy a nő értelmi tehetsége és agya azért kisebb, mert
évezredeken át el volt nyomva. Somogyi szerint ez azért nem helytálló, mert

        "minél  nagyobb  a  reactio,  annál  nagyobb  actio   következik
     be". [6]

Hasonló   szellemben   fogalmazott   a   kor   sokat  forgatott  Paedagógiai
encyclopaediájának  "paedagógia"  címszava  alatt  a  szerző:  a fiú és lány
közötti szellemi különbségek magyarázataként ezt hozta fel:

        "Ezt  némileg  megfejti  a  női  fej  kicsinysége, a koponyaüreg
     csekélyebb   köbtartalma,   valamint   az   agyvelőnek   aránylagos
     könnyűsége." [7]

   A  "Vasárnapi Újság" című hetilap rendszeresen közölt tudósításokat a nők
biológiai,  fiziológiás  jellemzőit  vizsgáló kutatásokról. 1881-ben például
arról  írt  a  lap, hogy egy müncheni tanár, bizonyos Bischoff szerint a nők
agya  143  grammal,  vagyis 10,5%-kal könnyebb, mint a férfiaké. "Kutatásait
906  példányon  eszközölte"  [8]  -  írta az újság, és még ez a nyelvezet is
mutatja,   hogy  mennyire  uralkodó  volt  a  természettudományos  kutatások
szóhasználata.  Bár  a cikkíró nem kommentálta a "tényeket", sugallata mégis
világos  lehetett  a  nők  alárendeltségével  kapcsolatosan. Ezen még az sem
enyhített  sokat,  hogy  érdekességképpen  megemlítette,  hogy  a "czetek és
elefántok  agyveleje"  még a férfiakénál is súlyosabb. [9] A Vasárnapi Újság
szerkesztői  attól sem riadtak vissza, hogy hírlapírói "kacsákat" közöljenek
a  szórakoztatás  kedvéért.  E  sorba  tartozott egy teljesen ostoba hír is,
melyet  a  cikk tanúsága szerint a "Kentucky State Journal"-ból vettek át. A
tudósítás  arról szólt, miért nincs a nőknek szakálluk. A gúnyos, de a nőkre
nézve  korántsem  vicces  és  hízelgő leírás szerint azért, mert a nők szája
állandóan mozog.

        "A  műveletlenebb  nők örökké fecsegnek, a műveltek barátságosan
     vagy  gunyosan mosolyognak s igy az ajkakat annyira igénybe veszik,
     hogy   szőr  nem  képződhetik  rajta.  E  sajátság  azután  későbbi
     nemzedékre öröklődik, még ha azok nem oly fecsegők is." [10]

E  cikk  arra is jó példa, hogy illusztráljuk, hogyan keveredett a fantázia,
az  áltudományos okoskodás a valódi tudományos eredmények morzsáival. (Jelen
esetben az örökléstani kutatások eredményeiből "csípett fel" a szerző...)

   1884-ben  ugyanez a lap egy párizsi "tudományos vizsgálatról" számolt be,
amely  során  a  nők izomerejét mérték. 64 férfit és 52 nőt vizsgáltak meg a
francia  fővárosban,  és megállapították, hogy a nők izomereje 3/5-öd részét
teszi  ki  a  férfiakénak.  [11]  Bár  ezt  a tudósítást sem kommentálták az
újságírók,  mégis  elképzelhető  hatása a közvéleményre abban az évtizedben,
amikor az egyik központi kérdés a nők munkábaállása volt.

   1885-ben  az  újság  egy  brüsszeli antropológus véleményét közölte "csak
úgy",  aki a darwini elvek és egyéb természettudományos vizsgálati eljárások
segítségével megállapította, hogy

       "a nő közelebbi rokonságban van a majomhoz, mint a férfi." [12]

Az Albrecht nevű kutató állítását úgy próbálta bizonyítani, hogy kifejtette,
hogy  a  nőknél  a  hosszú koponyaalak gyakoribb, mint a férfiaknál, a belső
metszőfogak  szélesebbek,  az alsó keresztcsontok nem nőnek össze és hogy az
egész test alacsonyabb. [13] Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a
nő szervezete nem fejlődött ki olyan magas fokra, mint a férfiaké.

   Az  állatokkal  való  hasonlítgatás  más  lapokban  és  más  formában  is
"divatos"  volt  a  múlt  század  végén, bár e jelenségnek is megtalálhatjuk
történeti   előpéldáit.   [14]   A   "Pécsi   Közlöny"   1896-ban   bizonyos
Stettenheimtől  idézett "közmondásokat", melyek rendkívüli gúnnyal szóltak a
nőkről. Csak egyetlen példa ennek alátámasztására:

        "Miért  hímnemű  a  németben  (no  a latinban is!) a hal? Furcsa
     kérdés! Nőnemű csak nem lehet, hiszen néma!" [15]

(Érdekesség, hogy ezt, és több más effajta adomát éppen a karácsonyi számban
közölt az újság...)

   Számos  korabeli  könyvben  is  olvashatunk leírásokat a nők fizikumáról.
Baboss  László  például  egy  1902-ben  megjelent  könyvében számos művet és
gondolkodót  sorolt  fel az emberiség történetéből, amelyek és akik a nőkről
is  szóltak.  Jupiter,  Szolón, Fichte, Oken, Schiller és Schopenhauer művei
illetve  a  Biblia részletei szolgáltattak alapot fejtegetéseihez. Fichtének
például azt a gondolatát idézte, hogy

        "...  a  nő a férfi akaratának legkorlátlanabbul van alárendelve
     ...",  Okentől  azt, hogy "... a férfi oly magasan áll a nő fölött,
     mint a mily magasan áll a nőnövény a meddő, a fa a moha fölött ..."
     stb. [16]

Baboss   a   példák  felidézése  után  biológiai,  etológiai,  antropológiai
fejtegetésekbe   kezdett.  Összevetette  például  az  embereket  az  "állati
társadalmak"  lakóival,  a  hangyákkal.  Emellett  azt  bizonygatta,  hogy a
nőknél a

        "kisagy  (agyacs)  legyező  formája  az,  mi  náluk a gondolatok
     gyorsaságát,  képzelmet  és  a  makacsságot  előidézi;  miért  is a
     nő   már   játékában   különbözik  a  fiutól,  mint  asszony  pedig
     rettenthetetlen  támasza  lesz a babonának, előitéletnek és vallási
     rajongásnak." [17]

(Elgondolkodtató,  hogy  ezt  a  könyvet  a  szerző  - miként ez a címből is
kiderül  - kifejezetten a nők számára írta. Célja - fentebb idézett soraival
is  -  az  lehetett,  hogy a könyvet elolvasó nőkben megszilárdítsa másságuk
(alacsonyabb-rendűségük) tudatát.

   Természetesen  a nők érdekében, védelmében írott műveket is felidézhetünk
a  nők  biológiai  jellemzésével kapcsolatosan. Ifj. Dumas például azt írta,
hogy  a  férfiak  izomerejével  a  nők  idegereje  áll  szemben.  Az agyvelő
méregetésével kapcsolatosan pedig a francia író megjegyezte, hogy a 2200 gr-
os  agyvelő  -  mely  az  addig  mért  legsúlyosabb  -  éppenséggel  egy nőé
volt.  [18]  Európai  viszonylatban az egyik legnagyobb hatású mű volt a nők
védelme  szempontjából August Bebel: "A nő és a szocializmus" című könyve. A
szerző  művének  második  részében,  ahol  a 11. fejezetben a nők művelődési
jogokért  folytatott harcáról írt, kitért a férfiak és nők testi és szellemi
alkatának  különbségeire  is.  Elismerte, hogy ugyan ezek a különbségek mint
tények  léteznek, de nem indokolják a férfiak és nők társadalmi és politikai
egyenjogúságának   a   megkérdőjelezését.   Ő   éppenséggel   olyan  kutatók
eredményeit  idézte, akik a férfiakról állították, hogy fejletlenebbek. [19]
Bebel  könyve is - a fentebb idézett forrásokon kívül- jól mutatja azt, hogy
Európa-szerte  hihetetlen módon megélénkültek a századvégen a férfiak és nők
különbségeit  vizsgáló kutatások. Eleinte főleg azt bizonygatták a kutatók -
mint  fentebb  láthattuk  -, hogy a nők alacsonyabbrendűek, hiszen ez az érv
jelentette  a  "természet-tudományos"  magyarázatot  arra,  hogy  miért  nem
kerülhetnek be a felsőoktatási intézményekbe, egyes munkahelyekre, pályákra.
A   társadalmi-gazdasági   változások,   a  fejlődő  ipar  óriási  munkaerő-
szükséglete,  az  új  munkahelyek  (távirda,  telefonközpont  stb.)  azonban
továbblendítették az effajta kísérleteket, kutatásokat, és a századvégre már
jól  láthatóan  felsorakozott az "ellentábor", vagyis azok a kutatók, akik a
nők  mellett,  képzésük,  munkábaállásuk  érdekében  hallatták  hangjukat és
folytatták  "kísérleteiket". Egyes magyar művekben is volt nyoma e kutatások
hatásának,  főként  a  századforduló  után.  Harkányi  Ede  például 1905-ben
megjelent  könyvében  nem  csupán a nemek értékelését adta, hanem biológiai,
orvosi,    örökléstani   szempontú   levezetéseket   is   közölt.   [20]   A
"Természettudományi  Közlöny"  1900-ban  egy  párizsi  kísérlet  eredményeit
közölte,  melynek  során  20  és  30  év   közötti  férfiakkal   és   nőkkel
szagoltattak  kámfort,  és  megállapították, hogy a nők szaglóereje sokkalta
fejlettebb. [21]

   Századunk  első  évtizedének  végén,  a női emancipáció eredményeként már
több  írás  jelzi,  hogy  a  nőkről kezdett egy pozitívabb kép kialakulni. A
korábbi  negatív  vélekedések most ellenkezőleg kerültek kinyilvánításra, az
érvkészlet és a "kísérleti módszerek" mit sem változtak, a gúny iránya annál
inkább. Míg korábban például a nők agyának kicsiségét bizonygatták, 1909-ben
egy  újságíró  ezt  írta  (a  "Természettudományi  Közlöny"  fentebb idézett
cikkével egybecsengően):

        "Tévedés  volna  azonban  azt  hinni, hogy a nőnek feje aránylag
     kisebb,    mint    a   férfié:   ellenkezőleg,   teste   méreteihez
     viszonyítottan  a nőnek nagyobb feje van, mint a férfinak, a miként
     testi  súlyához  viszonyítottan  agyvelőjének  súlya  is  valamivel
     nagyobb." [22]

   A  vélemények  másik,  tetemesebb  része  a  nők  belső  tulajdonságaival
foglalkozott,  és  természetesen  az  effajta  jellemzésük  sem volt öncélú.
Ugyanolyan   okok   vezérelték  a  megnyilatkozók  tollát,  mint  az  orvosi
kísérletek   egy  részét.  A  múlt  század  végére  -  Magyarországon  is  -
fordulópont  állt  be a nők életmódját, társadalmi helyzetét és neveltetését
illetően.  Azok  számára,  akik  szerették volna továbbra is a közélettől, a
jogtól,  az  egyetemektől  és  a tudományos élettől minél távolabb tartani a
nőket,  kézenfekvőnek  látszott,  hogy  a  hagyományos  női szerepeket és az
évezredeken   át   elfogadott   felfogást   erősítsék   a   nők  hivatásával
kapcsolatosan.  Másrészt  egyre  nagyobb  teret  nyertek  azok  a  szószólók
(újságírók,  politikusok,  filozófusok  vagy magánemberek), akik a nők újabb
lehetőségeit,   szerepköreit,   megváltozott  életkörülményeit  emelték  ki,
illetve  méltatták (gyakran aláhúzva, hogy a nő legfontosabb élethivatása az
anyaság).

   Amint  Szegvári  Katalin  írja  egyik  művében,  az 1850-es, 1860-as évek
időszakában   Magyarországon   a  hivatalos  állásfoglalás  az  volt  a  nők
társadalmi és jogi helyzetét illetően, hogy

        "a  nő  gyámoltalan, s a külvilág eseményeivel szemben oltalomra
     szorul - ne engedjük tehát oly területre, ahol elbukhat. A nő sorsa
     tehát egész életén át tartó kiskorúság." [23]

A  szerzőnő  több  korabeli  példát  is  idéz ennek alátámasztására, például
Tersztyánszky  Gyula  egyik írását, aki a "Hazai Kincsestár" című protestáns
családi lapban 1863-ban így írt:

        "A nő-nagyság koszorújának legdrágább kincse az igénytelenség."

Míg a férfiak a társadalmi életben tevékenykednek, addig a nő

        "leszorítva a cselekvés teréről - legmagasabb erényeivel csendes
     házi  körébe  elvonulva  ténykedik... Mégis van tér, hol a nő nagy,
     feltűnő  lehet,  hol  a  férfivilág tiszteletkoszorúit arathatja, a
     családi kör, a honszerelem s a vallásbuzgóság szent terein." [24]

   Hasonló  gondolatokat  más  írásokban is szép számmal találhatunk, és nem
csak  a  kifejezetten  vallásos érzelmű kiadványokban, hanem egyéb művekben,
sajtótermékekben  is.  Számos  újságcikk  például  azokat  a  női  erényeket
domborította  ki,  melyek  a  "haza  szolgálata  közben"  válnak fontossá. A
Nővilág című lap például azt írta 1861-ben, hogy

        "nem a kard, hanem szíve erejével alakítja a nő a világot, ehhez
     az  kell, hogy a női szív szeretetteljes, önfeláldozó, körültekintő
     és nemes legyen." [25]

Medve  Imre  szerint  a  nő legyen jellemes, mérsékletes, vallásos, őszinte,
méltányos,  udvarias,  hűséges,  hazaszerető,  csendes, férjének engedelmes,
hiszen

        "...a  teremtés  egyedül  a férfit jelölte ki arra, hogy a világ
     ura legyen..." [26]

1871-ben  viszont  egy  meglehetősen  érdekes  cikkben  Dapsy  László  arról
értekezett,  hogy  a  népek  műveltségi  állapotának javulásával javul a nők
helyzete.   Ez   szerinte   abból  a  tényből  következik,  hogy  a  férfiak
agytérfogatának növekedésével az agy fontosabb szerepet kap az életben, mint
az  izomzat,  az erő. Ahogy a férfi megszűnik a természet rabszolgája lenni,
úgy szűnik meg a nő a férfi rabszolgája lenni szerinte. [27]

   Az  1870-es években aztán mind több mű vette védelmébe a nőket, és emelte
ki  jó  tulajdonságaikat. Feltehetőleg hatást gyakorolt a közvéleményre John
Stuart   Mill   fentebb   idézett  munkája  is,  melyet  1876-ban  adtak  ki
Magyarországon.  [28]  Mill  bizonyos  sorai  szinte szó szerint ismétlődtek
egyes  magyar  szerzőknél is, ami nem jelenti persze azt, hogy mindegyikükre
hatással  volt  az  angol gondolkodó, legalábbis ez ma már nemigen mutatható
ki.  Azt  viszont  feltétlenül  jelzi  ez  a  tény,  hogy  Magyarországon is
hasonlóképpen  gondolkodtak egyes szerzők, mint sokan Nyugat-Európában. Mill
művében  olvasható,  hogy a férfiak inkább a női testet ismerik, a nő lelkét
azonban kevésbé, így tehát ideje volna azt is tanulmányozni. [29]

   Dr.  Sikor  József  egy  kis művében ugyanezt fejtegette 1876-ban, ekként
nyilvánítva ki véleményét:

        "Egy  nőre igen meggyalázó már magában az, ha a férfivilág benne
     semmi   mást   meg   nem   becsül,  mint  az  ő  fizikai  alakjának
     hibátlanságát." [30]

Sikor  könyvében  is  előfordul  az,  a  múlt  században  sokszor  és  sokat
hangoztatott   nézőpont,  hogy  ha  egy  ország  műveltségi  fokát,  népének
kulturáltságát   kívánja   valaki  lemérni,  akkor  nem  szükséges  semilyen
statisztikai  adatokat  böngésznie, elemezni, csakis a nők helyzetét érdemes
megvizsgálni.  Ő  is  kiemelte  a  szív,  azaz  a  női  érzelmek  és erények
fontosságát,  hasonlóan  számos  egyéb íráshoz és a fentebb idézett Nővilág-
beli cikkhez. [31]

   Beniczky  Irma,  aki a század 60-as, 70-es éveiben több, nőkről és nőknek
szóló  kötetével is a nyilvánosság elé lépett [32], minden írásában a nőkről
a  hagyományos  képet  festette;  a  szokásos,  évszázadokon át hangoztatott
véleményeket  ismételte.  A  nők hivatásáról írt könyvében például hosszasan
kifejtette   a   nők   jellembeli   hibáit,  melyek  szerinte  alapvetően  a
következőek:  a  nő  fecsegő,  és  "izgattatás utáni égető szomj" van benne;
inkább  a  kitalált  történeteket  kedveli és nem a valódiakat; a fiatal nők
jobban  törődnek külsejükkel, mint az elméjükkel; a nők szeretnek önmagukról
beszélni,  panaszkodni;  egymás között féltékenyek; szeretik magukra vonni a
nyilvánosság  figyelmét; hajlamuk van a zsugoriságra és a fösvénykedésre, és
végezetül  Beniczky  Irma  megemlített  olyan  "apró  női hibákat", melyek a
gyerekneveléssel  kapcsolatosak.  A  szerző szerint - amint ezt a nők fejére
olvasott  bűnlajstroma  végén  hozzáfűzte  -  mindezek a női tulajdonságok a
rossz  nevelés következményei, és nem a nővel született bűnök. [33] Beniczky
Irma  ilyen, és hasonló gondolatokat tartalmazó könyvei vélhetőleg kelendőek
voltak, legalábbis erre utal nagy számú, rangos kiadóknál megjelent műve. Az
1870-es  években  Magyarországon  a  legtöbben  valószínűleg  sok  mindenben
egyetértettek  vele,  maguk  a nők is; ezenkívül pedig az írónő számos olyan
tanácsot  adott  műveiben  a  lakberendezést,  háztartásvezetést, divatot és
gyereknevelést   illetően,   amelyek   érdeklődésre   tarthattak   számot  a
hölgyolvasók körében.

   Több  szerző  foglalkozott  a női lélekkel. Egyesek, mint például Somogyi
Géza,  a  modern  pszichológiai  vizsgálatok  eredményeit illetve szókincsét
használták és mutatták be műveikben. Ő azt írta fentebb már idézett művében,
hogy

        "a nő értelmi-felfogó,  rendszerező, feltaláló-tehetsége a férfi
     e nemű tehetsége alatt áll." [34]

Érzelmek  terén  viszont,  úgy  vélte, a nő áll jobban. Vérmérséklet szerint
Somogyi  szerint a nők a kolerikus és melankólikus típushoz tartoznak, míg a
férfiak  a másik két - szangvinikus és flegmatikus - típushoz. (Bár azt maga
is  óvatosan  hozzátette,  hogy az egyes "népeket" e besorolásnál figyelembe
kell venni).

   Lewald  Fanni  is  utalt  már  korábban  az  efféle,  férfiaktól származó
ítéletekre.  Ő  is  elismerte,  hogy  a leányok tudása felületesebb, hogy az
alaposság ritka tulajdonság a nők körében, ugyanakkor kifejtette, hogy ennek
csakis  neveltetésük  az oka, és nem képességeik. [35] Pulszky Polyxénia ezt
úgy  fogalmazta  meg,  hogy  a  nők  "észtehetsége"  jobb,  de  "logice" nem
vetekedhetnek a férfiakkal. [36]

   1883-ban   a  "Filozófiai  Szemlé"-ben  is  megjelent  egy  pszichológiai
ihletettségű írás Böhm Károly, a neves filozófus tollából. [37] A szerző azt
fejtegette  művében, hogy a lélektan nagy hibája, hogy nem tárgyalja külön a
nő  pszichológiáját.  Meglehetősen  furcsa  és a nőkre nézve sértő "sémákat"
alkotott  a  pszichológia  számára  Böhm,  melyek  kiváltották  a művelt nők
tiltakozását.  Az  emberi  lélek  ösztöneit  a  pszichológus  két  csoportra
osztotta,  realisztikus és idealisztikus ösztönökre. A nőket úgy jellemezte,
mint  olyan  lényeket,  akik az előbbi ösztönök szerint élnek, vagyis a nemi
ösztönök,    a   vegetatív,   mozgási   és   érzékelési   ösztöncsoportokkal
jellemezhetőek.  Ő  is megismételte, hogy a nő ugyan csekélységeket kitűnően
tud   észlelni,  de  terjedelmes  tervek  áttekintésére  nem  képes.  Sommás
megállapítása szerint a nők gondjainak

        "legfőbbjét  képezik  a  vaskos realizmus élvezetei: evés, ivás,
     ruházat s a mi ezzel összefügg..." [38]

   A "Nemzeti Nőnevelés" hasábjain egy álnevet használó újságírónő válaszolt
Böhm cikkére, kiemelve azt, hogy lelki különbségek valóban léteznek férfi és
nő  között,  de  nem  olyasfélék,  mint  amilyeneket  a filozófus kiemelt. A
"firkáló  hölgy" (Böhm gúnyos megjegyzése...) úgy vélte, számos női tudós és
író adott már cáfolatot munkásságával a rosszindulatú rágalmakra. [39]

   A "Vasárnapi Újság", mely számos esetben hozott hírt keleti (török, arab,
kínai  stb.)  nőkről,  1883-ban  szintén  a  nők  lelkével kapcsolatos írást
közölt,  melyben  egy  régi  teológiai  vitát elevenített fel. A Koránt és a
"khinai köznépet" idézték a cikkben azzal kapcsolatosan, hogy van-e a nőknek
lelkük.  Emellett  a  középkori  keresztény vitákat, és az 1693-as zsinatot,
ahol is egy skót pap tagadta, hogy a nőknek volna lelke, és ezt úgy próbálta
alátámasztani,  hogy  a  Bibliából  idézte az apokalipszis leírását, melyben
megtalálható az a kijelentés, hogy

        "egykor   a   menyországban   fél   óránál  tovább  tartó  csend
     volt." [40]

Bár az újságíró ezt a hírt sem kommentálta, annyit azért megjegyzett az írás
végén, hogy

        "ez nem élcz, hanem komoly theológiai vita volt." [41]

   A  nőkép kialakulásához, a közítélet befolyásolásához gyakran az irodalmi
művek  is  hozzájárultak.  [42] Erre mutatott rá az "Új Idők" című folyóirat
egyik   könyvkritikája   is   1897-ben,  melyben  az  újságíró  Alapi  Gyula
"Asszonyok"  című  elbeszélésgyűjteményét vonta nagyító alá. Elmarasztalta a
könyvet,  azért,  mert  a nőket csakis úgy ábrázolta elbeszéléseiben az író,
mint "sűrű, fekete vérűek", akik csakis csábítással foglalkoznak, és

        "valamennyien  olyan kedves egyszerűséggel csalják meg férjüket,
     mintha a világon az volna a legtermészetesebb dolog." [43]

A  cikk  szerzője  felemelte  szavát a nők ízléstelen bemutatása ellen, mely
leírás  erkölcstelennek  és  érzékinek mutatta be valamennyiüket. Ez a fajta
általánosítás  nem  csupán  egyes  irodalmi  művek  (gyakorta  a  ponyva- és
fércművek)  jellemzője  volt,  és  nem  akadt  minden esetben olyan író vagy
újságíró,   aki   kikelt  volna  a  csúsztatások  és  általánosító,  negatív
ábrázolások  ellen.  Voltak újságírók, akik egyes cikkeikben a nők védelmére
keltek,  máskor  maguk  is sztereotíp jelzőkkel illették a hölgyeket. Tutsek
Anna  is  például  - jóllehet a nők, leányok nagy védelmezőjének számított -
azt  írta  egy,  a  századvégen  megjelent  cikkében,  hogy  míg  a  férfiak
képviselik  az  akaratot,  a  bátorságot,  az erőt, addig a nők a jóságot, a
türelmet,  a  szeretetet,  a ravaszságot és a légiességet. [44] A keresztény
nőképről  szólt  az  a Bangha Béla által szerkesztett Keresztény Lexikon is,
mely  ugyan  1932-ben került kiadásra, de a "nőkérdés" címszónál századeleji
forrásműveket  használtak  fel,  melyek  a  csaknem  kétezer éves keresztény
felfogást tükrözték. A nő e szócikk szerint ugyan a férfihez hasonló, teljes
jogú ember, de a férfi segítője, és

        "bizonyos    szociális    alárendeltséget   mutat   a   férfival
     (családfővel) szemben." [45]

A szerző szerint a nőt természetes hajlamai

        "a  gondoskodó  gyengédség,  csín-  és rendszeretet, részvét- és
     önfeláldozás,  a finomabb szemérem- és erkölcsérzék, a zárkózottság
     és  a háziasság épúgy a családi körre utalják, mint a férfit a maga
     értelmi    és   akarati   hajlamai   a   családonkívüli,   közéleti
     érvényesülésre." [46]

Szinte    valamennyi    korabeli    leírásból    látszik,    hogy   szerzőik
általánosítottak,  akár  férfiakról,  akár  nőkről beszéltek, csaknem minden
esetben  figyelmen  kívül  hagyták az általános tulajdonságok felvonultatása
mellett  az  egyedi  eseteket,  az  ember  sokszínűségét,  az  emberi jellem
fejlődésének  és  változásának  lehetőségét.  "Zárkózott"  és  ész  dolgában
hátrányos  helyzetűnek  kikiáltott  nőknek  kellett  érvelniük a közvélemény
előtt jogaikért és lehetőségeik megteremtéséért.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.