5. Alapművek a nőkérdésről a XVIII-XIX. században
A XVIII. század végén több gondolkodó szentelt figyelmet a nőknek, és ez
írásaikban is tükröződött. Észak-Amerikában és Európában egyaránt széles
körben hatottak a felvilágosodás eszményei, és számos filozófus, politikus
és író fordult a női nem felé; természetéről és a női szerepekről egyaránt
gondolkodtak. Igaz, a korabeli műveket vizsgálva nem mondhatjuk azt, hogy a
korszak jeles gondolkodói túlságosan nagy teret szenteltek a nőkérdésnek.
Sokkal inkább jellemezte írásaikat az, hogy részleteikben vagy egy-egy
alfejezet szintjén fordultak a nők felé.
Kétségkívül lehetne a XVIII. század előtti korokból is nőkkel foglalkozó
műveket kiemelni (pl.: Christine de Pisan híres könyvét, a "La cité des
Dames" címűt 1405-ből) [15], hiszen - miként Sághy Marianne is írja - a nők
történetének és életének kutatása több évszázados múltra tekint vissza
Európában. A múlt század végén élt magyar nők megítélésének, helyzetének
vizsgálatakor azonban célszerűbbnek tartjuk azokat a műveket áttekinteni,
melyek a korabeli magyar gondolkodókat és a szélesebb közvéleményt is
befolyásolták.
Számos kutató Abigail Adams nevéhez kapcsolja a XVIII. század
első lényeges, és valóban szimbolikus értékű írását a nőkérdéssel
kapcsolatosan. [16] Abigail európai kortársnője, Mary Wollstonecraft volt az
a hölgy, aki kontinensünk gondolkodóira jelentős hatást gyakorolt az
Angliában 1792-ben megjelent híres művével, melynek címe: "Vindication of
the Right of Women" volt. Wollstonecraft (1759-97) angol író- és nevelőnő
volt, aki élénken figyelemmel kísérte a francia forradalom eseményeit. A
forradalmi eszmények, a nők követelései angol földön egyébként is
visszhangra találtak, és az írónő híres művében megfogalmazást nyertek.
Ebben a művében az angol hölgy többek között azt is kifejtette, hogy a nők
is a férfiakhoz hasonló lények, akik szintén értelemmel megáldottak, éppen
ezért őket is ugyanolyan jogok illetik meg a tanulás és a személyes
előmenetel terén. A nőnevelés új útjait próbálta felvázolni Wollstonecraft,
hiszen biztosra vette, hogy csakis új nevelési-oktatási rendszer idézheti
elő a női szerepkörök megváltozását, a nők társadalmi helyzetének
módosulását. Az angol írónő szerint kora iskolái nem arra tanították a
lányokat, hogy önmagukat kibontakoztassák. Ellenkezőleg, hazugságokra,
színlelésekre tanították és kényszerítették őket annak érdekében, hogy
erényeseknek látsszanak.
Meglepően hasonlóan vélekedett 1794-ben a königsbergi polgármester, Kant
barátja, Theodor Gottlieb von Hippel is a "Nők polgári fejlődéséről" írott
művében. Bár vitatta, hogy a nők képességei ugyanolyanok, mint a férfiaké,
mégis így írt:
"Az értelem olyan ajándék, melyet a Természet valamennyi emberi
lénynek ugyanolyan mértékben adott. A Természettörvény
legalapvetőbb elve... az az elv, hogy ellenálljunk minden
veszélynek, ami az emberi lények teljes fejlődésének útjában áll.
Ez az elv rejlik az erkölcs legmagasabb törvényében, »minden emberi
lény fejlődésében, míg lehetőségeit beteljesíti«." [17]
A XVIII. század végén tehát a nőkről való gondolkodás elsősorban a jogi
kérdések körül összpontosult, hiszen a törvényhozás központi feladata lett
több országban is a jogrendszer átalakítása, a törvények újraalkotása a
felvilágosodás szellemiségének, a forradalmi követeléseknek megfelelően. Az
egyén jelentőségének felismerése és hangsúlyozása magával hozta a nő, mint
egyén, a nő, mint (hasznos) állampolgár elismerését is a XVIII-XIX. század
fordulóján, természetesen csak egy szűk gondolkodói elit körében. Jóllehet,
a politikai változások miatt a francia forradalom eszményei a XIX. század
elején elhalványultak Európában, még a Szent Szövetség időszakában sem
lehetett már a nőket teljesen figyelmen kívül hagyni. Bár valamennyi
országban megemlíthetőek olyan híres (hírhedt) művek, melyek a nők
szerepéről, helyzetéről íródtak abban az időszakban, mégis elsősorban
Angliát kell kiemelnünk, mint olyan helyszínt, ahol a nők emancipációjának
előmozdítása érdekében a XIX. századi Európában a legtöbb mű született.
Geneviève Fraisse azt írta egyik átfogó tanulmányában, melyben a kor
híres filozófiai műveit mutatta be, hogy míg a forradalom utáni időszakban a
jogi és természeti szempontú vizsgálódások jellemezték a nőkről szóló
műveket, addig a későbbiekben egészen más témák alkották az írások gerincét.
Ilyen újabb témák voltak a különböző viták a szerelemről, a férfi és nő
közötti különbség metafizikájáról, valamint a nő családban és polgári
társdalomban betöltött helyéről. [18] A történésznő szerint egyesek
"jóindulattal" írtak a nőkről (pl.: Pierre Leroux, Karl Marx vagy John
Stuart Mill), míg mások a "hagyományos" módon, úgy, hogy írásaikban
hajlottak arra, hogy a nőt "rossz" erőnek tüntessék fel, de legalábbis
megkérdőjelezzék társadalmi, politikai szerepvállalását (pl.: Kant,
Schopenhauer, Proudhon). [19] Fraisse emígyen meghúzott két irányvonala
tovább finomítható. Egyrészt külön-külön kiemelhetőek az egyes politikai-
filozófiai áramlatok gondolkodói, illetve műveik a nőkérdésről. Ha külön-
külön vizsgáljuk a liberális, konzervatív, szocialista, keresztény,
pozitivista és egyéb irányzatok nőképét, akkor teljesen más
csoportosításokat tehetünk. Úgy Marx mellé kétségkívül Friedrich Engels,
Flora Tristan, August Bebel neve illik tartalmi szempontból. Egy következő
lehetséges elemzési szempont az, hogy melyik országban született az adott
mű. Ezeken kívül pedig korszakokat is vizsgálhatunk, melyeket általában egy-
két neves író neve fémjelez, akik a nőkről is írtak. Suzanne Grinberg
például az alábbi csoportosításokat tette 1926-ban megjelent művében: az
1848 utáni első időszak vezéregyénisége: Flora Tristan. A 2. időszak
Proudhon hatásával jellemezhető; a 3. szakasz európai gondolkodóit pedig
leginkább John Stuart Mill, ifj. Dumas, és L. Michel és L. Richer írásai
befolyásolták. [20] Bármelyik csoportosítási módot követi is a kutató, az
eredmény végül ugyanaz: rendkívül tarka kép bontakozik ki a XIX. század
nőirodalmáról pro és contra.
A fentebb már említett Pierre Leroux meghatározó egyéniség volt az
emancipáció teoretikusai közül. Ő főként a férfi és nő kapcsolatát elemezte,
melynek két formáját különböztette meg fejtegetéseiben: egyrészt a nemi
(szerelmi) kapcsolatot emelte ki, melyet a nemek közötti különbség mozgat.
Másrészt a nőnek, mint individumnak a kapcsolatát a férfiakkal, melynek
során a nőt nem érheti semmilyen formában hátrányos megkülönböztetés, hiszen
ő is mint "emberi személy" szerepel a társadalmi életben. [21]
Feltétlenül kell utalnunk - alapművekről szólva - August Comte nevére,
aki az 1852-ben megjelent "Catéchisme positiviste" című művében a nőknek is
figyelmet szentelt, és amely műve a későbbiekben Magyarországon is hatást
gyakorolt. Manapság is közismertek Comte korabeli nézetei arról, hogy a
forradalmi korszak lezárását "erkölcsi forradalommal" képzelte el, és ezen
nem értett mást, mint a "nők forradalmát", akik az "érzelmi tényezőt"
jelentik az értelem (= burzsoázia) és a cselekvés (= proletariátus) mellett.
[22] Comte "Madonnája" Clotilde de Vaux volt, aki a pozitivizmusban Mária
helyére lépett, bár - miként Zsigmond László, Comte életművének neves
elemzője és kutatója írja - ezzel a pozitivista gondolkodók többsége nem
igazán értett egyet. [23]
Szinte Comte e művével egy időben jelent meg IX. Pius pápa dogmája Mária
szeplőtelen fogantatásáról ("Ineffabilis Deus", 1854. dec. 8.), mely a
keresztény gondolkodók nőképének formálódásához járult hozzá. Ezzel
ösztönzött a vallásos buzgóságra, és a Szent Szüzet állította példaképnek a
nők elé. [24] Míg a nem vallásos eszmeáramlatok követői elsősorban XVIII-
XIX. századi írásokhoz nyúltak a nők helyzetének elemzésekor vagy az
emancipációs gondolatok kifejtésekor, a keresztény írók, filozófusok -
természetesen - a Biblia részleteit idézték, illetve olyan egyházi emberek,
teológusok véleményét a nőkről, akik már korábban is, évszázadokon át
befolyásolták a nők megítélését. (Pl.: Szent Pál, Szent Jeromos, Aquinói
Szent Tamás és mások.) [25]
Az utópista szocialisták illetve a proudhonisták nőkről szóló gondolatai
sem maradtak visszhang nélkül. Fourier például határozottan nőbarát
írásaiban kifejtette azt, hogy a nőknek is jár a szexuális szabadság,
részükre is követelte a teljes kibontakozási lehetőséget az élet minden
területén, és a munkavégzéssel összefüggően egyenlő bérezést. Sullerot azt
írta róla, hogy saját korára ugyan kevés hatást gyakorolt, de számos női
tanítványa és követője volt, akik a francia munkásmozgalomban jelentős
szerepet játszottak. [26]
Proudhonnak kora számos "feministájával" voltak vitái, az ú. n. "igazság-
teóriájában" vázolt, nővel kapcsolatos elképzelései miatt. Proudhon szerint
ugyanis a nő a férfi kiegészítő része, szépségét adja a férfias erőhöz, de
ezen erénye a fejlődés kimerülése. A "La Pornocratie" című művében Proudhon
a nő alacsonyabbrendűségét a férfihoz képest még törtszám formájában is (!)
képes volt kifejezni: az arány 8:27-hez a férfiak javára. Éppen ezért
Proudhon alapgondolata az volt, hogy a nőknek felesleges tanulniuk, ha
dolgoznak, nem jár egyenlő bér nekik, és szerinte jó, fegyelmezett
feleségeket genetikus kiválasztással kellene "kitenyészteni". [27] Bár e
nézetek sem maradtak visszhang nélkül, csak sok más írással és véleménnyel
együtt járultak hozzá a mysogin gondolkodás erősödéséhez a korabeli
Európában.
Ellenpontként azonban a századközéptől kezdve megtalálhatjuk azokat a
gondolkodókat, akik Wollstonecraft, Lapierre és mások nyomdokain járva a nők
emancipációjáért léptek fel. Közülük minden bizonnyal az egyik
legkiemelkedőbb John Stuart Mill volt (1806-1873), akinek neve máig
összefonódik a nők jogaiért vívott küzdelmek történetével, és akiről éppen
ezért számos monográfia, műveiről sok elemzés született. Míg a többi
jelentős mű magyarországi hatása nagyon nehezen érhető tetten vagy mutatható
ki, Mill "The subjection of Women" című műve 1876-ban magyarul is megjelent,
tehát feltételezhető, hogy volt magyar közönsége is Mill gondolatainak.
Igaz, a megjelenés helye Szatmár, és nem a főváros volt. A művet Egei György
fordította. [28] Mill e művének angliai megjelenésekor 63 éves volt, és
nemcsak jelentős politikusi múlt állt mögötte, hanem több fontos, liberális
szellemű könyv is. (Pl.: 1832-ben a házasságról és válásról írt, 1851-ben
pedig a nők felszabadításáról.) Fiatal korában apja, James Mill és annak
barátja, mestere, Jeremy Bentham együtt dolgozták ki John tanulmányi
rendjét. Bár meglehetősen szigorúan fogták, később hasznát látta az
elsajátított klasszikus nyelveknek és számos természet- és
társadalomtudományi ismeretnek. [29] J. S. Mill már ifjú korában is ellene
volt Proudhon nézeteinek, és levelezőtársával, Comte-tal is annak nőellenes
gondolatai miatt szakította meg kapcsolatait. Felnőtt fejjel apja
gondolataival is szembefordult, főleg apjának azon véleményével, hogy a
nőket továbbra is ki kell zárni a szavazati jogból. [30] Szinte valamennyi
elemzője egyetért abban, hogy Mill gondolkodását rendkívüli mértékben
befolyásolta az a nő, akivel 20 éven át volt viszonya, és akit férje halála
után vett feleségül: Harriet Taylor.
Mill úgy vélte - miként ezt műve elején is kifejtette -, hogy a nő
alávetettsége csakis elméleti alapokon nyugszik. A múltbeli állapotokhoz
képest szerinte az előrehaladás, a boldogulás alapja csakis az egyéni
szabadság lehet. [31] Mill két érdekes előzményt is kiemelt, mikor a
nőellenes megnyilatkozásokat taglalta. Egyrészt úgy vélte, hogy a férfiak
egyszerűen nem ismerik a nőt eléggé, a testét igen, de a lelkét nem, ezért
szerinte a legjobb módszer lenne a feleség vagy a családtagok
"tanulmányozása". Másrészt úgy vélte, hogy koráig az írónők is "férfiasan"
írtak.
"A mit eddig a nők nőkről írtak, az a férfiak körül való
rókafarkcsóválás"
- vélte Mill, és például Mme de St„elra utalt. [32] Művében hosszasan szólt
a házasságról, a női szerepvállalásról, tanulásról, és befejezésképpen azt
fejtette ki, hogy mi lenne jobb a világban a nő felszabadításának
eredményeképp. Az egyik legfontosabb, amit e vonatkozásban kiemelt, a
közerkölcsök javulása [33], amit egyébként már Comte is megfogalmazott, mint
fentebb utaltunk rá.
Mill tanulmánya tehát bejárta Európát, de talán sehol nem aratott olyan
fergeteges sikert, mint Amerikában. Az 1870-es években az USA-ban számos
példány kelt el az angol politikus műveiből, a szüfrazsett összejöveteleken
rendszeresen árulták a könyvet. [34]
A század második felében a nőkérdés szempontjából is jelentős műveket
tettek le az asztalra a szocialista gondolkodók. Marx és Engels mindketten
foglalkoztak a család és a nő szerepével, társadalmi helyzetével a
megváltozott, és folytonosan változásban lévő gazdasági-politikai viszonyok
közepette. Marx már első cikkeiben, 1842-től kezdve letette voksát a
monogámia és a válás mellett, és elutasította a "primitív kommunizmus"
különböző lehetőségeit. Úgy vélte, hogy a nők emancipációjának a gazdaság,
és nem a jog az alapja. Már 1844-ben megjelent "Kézirataiban" is szólt a nők
helyéről a társadalomban, e mű azonban a magyar gondolkodók többségére
aligha gyakorolt akkoriban hatást, a közvéleményre pedig valószínűleg
egyáltalán nem. Magyar fordítása csak 1962-ben jelent meg. [35] (Ratzky Rita
irodalomtörténész egy cikke alapján képet alkothatunk arról, Marx melyik
műveit olvashatták magyarul az érdeklődők a múlt század végén.) [36] Marx
kortársa és eszmei társa, Engels (1820-1895) 1884-ben jelentette meg művét
Németországban "A család, az állam és a magántulajdon eredete" címmel,
melynek megírásakor felhasználta - az akkor már halott - Marx feljegyzéseit
is.
Marx és Engels kortársa, a német szociáldemokraták vezéregyénisége, Bebel
(1840-1913) is jelentős kérdésnek tekintette a nőkérdést. "A nő és a
szocializmus" címmel megjelent műve a nőkérdés valamennyi területét
felölelte. A kötet 1879 februárjában jelent meg Lipcsében, de már március
24-én betiltották. A következő kiadásoknál a szerző az alábbi címet
használta: "A nő a múltban, a jelenben és a jövőben". [37] A német
szociáldemokrata párt egyik alapítójaként Bebel különösen a nők
munkavállalásának kérdésével foglalkozott. A kötet még a szerző életében
több, mint 50 kiadást ért meg, valamennyi jelentősebb nyelvre lefordították.
Cathrein Győző (a művei címoldalán magyarosan megnevezett francia szerző)
azt írta 1904-ben Marx, Engels, Bebel műveiről (hozzávéve még Morgan és
Lewis nevét), hogy
"számos szociáldemokrata iratban és gyűlésen a hiszékeny
közönség elé ily fantáziákat tárnak, azon következtetés levonása
végett, hogy a nőnek a férfi alá való rendelése csak a nyers
erőszak következménye az addigi gazdasági viszonyokkal
kapcsolatban, és azért a szociáldemokraták által hirdetett
közgazdasági fordulat magától meg fog szünni és a nő teljes és
mindenoldalú egyenjoguságának helyet fog csinálni." [38]
A katolikus szerző gúnyos ítélkezéséből látszik, hogy a századforduló
Európájában szélesebb körben ismertek voltak a fenti szerzők nézetei -
legfeljebb sokan nem rokonszenveztek velük. A nőkről való gondolkodásmódot
azonban így vagy úgy, mégiscsak befolyásolták.
A XIX. századi nőkérdéssel kapcsolatos említésre méltó alapművek sorában
utolsóként jelent meg Charlotte Perkins Gilman (1860-1935) könyve, 1898-ban.
Az Amerikában írt és nyomtatott könyv a "Nők és a gazdaság" címmel látott
napvilágot, melyet szerzője mindössze néhány hónap leforgása alatt írt. A
hölgyet hazájában "Militant Madonna" gúnynévvel illették, nőtársainak
milliói olvasták viszont harcos szellemben megírt művét. Világszerte
százezer-számra találhatunk dolgozó nőket a századfordulón, akiknek a
helyzetét Gilman nemcsak elemezte, hanem tovább is gondolta. Számos, a nők
életével összefüggő témát érintett művében (mint például a házasság,
anyaság, otthon, férfias és nőies foglalkozások, új életvitel, stb.). [39]
Perkins megírta, hogy alapvető fontosságúnak tartja az intézményi struktúra
megváltozását ahhoz, hogy a dolgozó nők válláról levegyék a terheket. Abban
az évben jelent meg műve magyarul (1906), mikor hazánkban járt. Művét Bédi-
Schwimmer Róza fordította magyarra, a Feministák Egyesületének aktív tagja.
A kötetről érdekes, kissé "vitriolos" kritikát olvashattak a kortársak "A
Hét" című lapban, Ignotus tollából. "Emma" neve mögé bújva a neves
publicista kifejtette a könyv erényeit és hibáit. Hibaként említette például
a felesleges terjengősséget, az erőszakolt tudományos indoklásokat. Érdekes
kiemelni azon mondatait, melyek rámutatnak, hogy ez a rendkívül haladó
szellemben gondolkodó, nőemancipációért kiálló újságíró mennyire utópiának
tartotta a magyar nőkre vonatkoztatva Perkins kijelentéseit.
"Minálunk ilyesmitől még igen sokáig nem kell tartani - írta
Ignotus az amerikai írónő gondolatairól -, s nincs illúzióm a
körül, hogy minálunk a feminizmust nehányadmagával tulajdonképp
csak intellektuális sportképpen, mintegy pusztába való teniszül
míveli a maga szkeptikus barátnéja, Emma." [40]
A fentebb felsoroltakon kívül természetesen még számos írást és
gondolatot lehetne kiemelni, melyek hatással voltak korukra, illetve az
utánuk következő nemzedékek nőképére, törekvéseire, és a magyar
közgondolkodásra is. Egyrészt a filozófusok, másrészt az írók (pl.: ifj.
Dumas), harmadrészt pedig neves tudósok (Spancer, Morgan, Darwin és mások)
gondolatai rendkívül nehezen feltérképezhető hatást váltottak ki a korszak
közvélekedését illetően. A sajtótermékek szaporodása és a könyvkiadás
kiszélesedése mind jelentősebb néprétegek számára tette lehetővé a
tájékozódást más országok fontosabb történéseit, eszmeáramlatait illetően.
Ugyanakkor az is többé-kevésbé bizonyosra vehető, hogy a társadalmi-
gazdasági helyzet, a vallás, a családi- és munkakörülmények minden ember
esetében "kijelölték" az olvasmányok körét. A századforduló táján
feltehetőleg csak egy szűkebb értelmiségi réteg és maroknyi feminista
szószóló esetében volt igaz az, hogy - lehetőségeikhez képest -
"naprakészen" nyomon követték a megjelent műveket illetve a jelentősebb
megmozdulásokat.