PhD értekezés tézisei
+----------------------------------+
| Magyar nők a dualizmus korában |
| (1867-1914 között) |
| |
| Írta: |
| Ambrus Attiláné dr. Kéri Katalin |
| |
| Pécs |
| 1997. |
+----------------------------------+
I. A kutatás általános jellemzői
A magyarországi történetírás - a külföldi historiográfiai áramlatokkal
szinkronban - az 1960-as évektől fordította figyelmét a nőtörténet felé.
Elsősorban a nők jogi helyzetének alakulására, művelődési-tanulási
lehetőségeinek változására és a női munka történetére öszpontosítottak a
téma kutatói. Ezen úttörő-jellegű, a XVIII-XX. századot felölelő kutatások
többsége a hagyományos illetve kontributív nőtörténeti vizsgálódásokhoz
tartozott.
A legutóbbi évtizedek kapcsán a kutatók "új" nőtörténetről beszélnek,
amely megírásához új konceptuális keretek és új módszertan kidolgozása és
alkalmazása szükséges. A régebbi politika-, gazdaság-, és
társadalomtörténeti kutatások így kiegészülnek más diszciplínák
eredményeivel, és fókuszpontjukban áll a közélet (hagyományos) vizsgálata
mellett a magánszféra, a család, a háztartás, a mindennapi élet
tanulmányozása is.
Jelen értekezés ezen újabb kutatások nyomdokain halad, és - a legfrissebb
francia, angol, amerikai, spanyol és olasz nőtörténeti kutatások módszereit
és eredményeit szem előtt tartva - a múlt század 2. felének és századunk
1914-ig terjedő időszakának magyar nőtörténetét mutatja be. Ezen hosszabb
időszak tanulmányozása nehezen köthető eseményekhez és dátumokhoz, így az
értekezés címében jelzett 1867 és 1914-es időhatárok nyújtotta keretből a
szerző helyenként kilépni kénytelen. A dolgozat másik vonása szintén a
témából következő sajátosság - mely a történeti kutatásokra nem jellemző -:
a korabeli nők különféle társadalmi rétegeinek együttes vizsgálata.
Az értekezés elkészítésekor tehát az volt a célom, hogy a magyar nők 1867
és 1914 közé eső történetét minél teljesebben mutassam be, ezért végeztem a
társadalom-, politika-, eszme-, gazdaság- és neveléstörténeti vizsgálódások
mellett mentalitás-, divat- és sporttörténet, háztartás- és sajtótörténeti
kutatásokat. Az interdiszciplináris megközelítés természetesen csakis
sokrétű forrásanyag felhasználásával volt lehetséges. Munkám elkészítéséhez
elsősorban a korabeli sajtó anyagát és a könyvkiadás termékeit vizsgáltam
át, a lehető legnagyobb sokszínűségre törekedve. Nem csupán a női lapokat
(Nők Lapja, divatlapok, stb.) olvastam el, mint az eddigi kutatók többsége,
hanem egyéb napi- és hetilapokat (Vasárnapi Újság, Új Idők, Élet,
Szocializmus, stb.) és tudományos folyóiratokat (Természettudományi Közlöny,
Nemzeti Nőnevelés); valamint a háztartástani tankönyvektől a nőellenes
pamfletekig mintegy másfélszáz korabeli kötetet. A kéziratos források
egyenetlensége ellenére levéltári feltárómunkával támasztottam alá
kutatásaimat; egyleti ügyek, magánlevelezések és naplók illetve
egyházvizsgálati jegyzőkönyvek tanulmányozását végeztem el. Áttekintettem a
korabeli hazai törvénykezés nőkre vonatkozó részeit, az országgyűlési
jegyzőkönyveket és a népszámlálási statisztikákat.
Ez utóbbiak elemzése különösen célravezetőnek bizonyult témám
szempontjából, és megerősítette azirányú meggyőződésemet, hogy a statisztika
és a demográfia tudománya által feltárt adatok a nőtörténetnek különösen
hasznos adalékai lehetnek.
Vizsgálódásaimat kiegészítettem rajzok, karikatúrák és időszaki
kiállítások tárgyi emlékeinek tanulmányozásával.
Az értekezés megírásánál a fentieken kívül három cél vezérelt:
1. szerettem volna látni és láttatni azt, hogy mi volt a valóság a nők
életét, különböző színtereken történő szerepvállalását illetően, és
hogyan tükröződött mindez a korabeli írott és nyomtatott forrásokban,
2. kutatásokat folytattam arra vonatkozóan, hogy a nemzetközi
nőtörténeten belül hol helyezkedtek el a magyarországi jelenségek,
események; megvizsgáltam azt, hogy mely országok nőiről tudósítottak
a hazai - közvéleményformáló - lapok, és érintőlegesen foglalkoztam
azzal, hogy milyen volt a magyar nők megítélése külföldön,
3. megpróbáltam vázolni a korabeli politikai és eszmeáramlatok egymástól
sokszor gyökeresen eltérő nőképét, érzékeltetve a hagyományos
(keresztény) nőfelfogás és a "modern", XX. század eleji nő ideálja
között szakadékot.
II. Az értekezés tartalmának rövid összefoglalása
Munkám első fejezetében a nőtörténet forrásairól írtam. Mivel az e
témával kapcsolatos kutatások Magyarországon még ma is csak kevéssé
elterjedtek, az általam felhasznált hazai források és kutatóhelyek
bemutatása mellett kitértem a nőtörténet főbb külföldi forrásainak leírására
is. Fontosnak tartottam a XVIII-XIX. század nőkről, nőkérdésről írott
alapműveinek bemutatását, magyarországi megjelenésüket és fogadtatásukat
nyomon követve - amennyiben az vizsgált korszakomhoz kapcsolódott. Külön
fejezetet szenteltem a női sajtó egyetemes és magyarországi történetének,
hiszen vizsgálódásaim forrásai között alapvető helyen álltak a korabeli
újságok és folyóiratok. E rész végén szükségesnek véltem a népszámlálási
adatok, mint nőtörténeti források külön kiemelését, rámutatva arra, hogy
éppen a dualizmus keretei között tökéletesítették oly módon az adatfelvétel
módját, hogy a nőkről is évtizedről évtizedre aprólékosabb adatokat nyertek.
Ugyanakkor hangsúlyozni kell azokat az esetenként előforduló korabeli
következetlenségeket, amelyek ma félreértésekre adhatnak okot a korszakot
vizsgálva. (Például 1910-ben az adatfelvételkor máshová sorolták a
mezőgazdasági munkavégzésből élő nőket, mint 1900-ban, így elsőre úgy
tűnhet, hogy jelentősen csökkent a magyarországi munkavállaló nők aránya,
holott a valóságban ez éppen ellenkezőleg történt.)
A dolgozat II. fejezetében összefoglaltam azokat a korabeli véleményeket,
amelyek a nők külső és belső tulajdonságairól, a nő hivatásáról
megfogalmazódtak. Az értekezésben tehát azelőtt, hogy bármilyen adatokat és
tényeket közölnék a dualizmus korának magyar nőtörténetével kapcsolatosan,
először felvázoltam az egyes lapokból és könyvekből elénk táruló nőképet.
Bár kétségtelen, hogy az (újság)írók politikai, világnézeti meggyőződése
befolyásolta a nőkről, a női szerepekről vallott felfogásukat, a csaknem 5
évtizednyi időszak írásai a korszak meglehetősen negatív nőképét vetítik
elénk. A nők vélt vagy valós biológiai, fizikai, pszichológiai sajátosságait
boncolgató, a közvéleményt formáló írásokból gyenge, ideges, fecsegő,
érzékeny, a férfiak alá rendelt és mindezek miatt tanulásra, a közélet
színtereire kilépni képtelen nő képe bontakozott ki. Míg egyes lapok
évtizedeken át következetesen kitartottak negatív vagy pozitív nőértékelésük
mellett, addig a legnagyobb példányszámú országos lapok - pl. a Vasárnapi
Újság, az Új Idők - gyorsan reagáltak a társadalomban bekövetkezett
változásokra, és a nő negatív vagy semleges bemutatásától indulva a
századfordulóra eljutottak dicsőítéséig.
Mindez természetesen összefüggött az akkorra egyre inkább kiszélesedő női
olvasóközönséggel is, akik a lapok vásárlói (előfizetői) voltak. A nők
hivatásáról folyó viták elsősorban a könyvekben láttak napvilágot; a
századfordulóig egyértelmű volt a nők családban betöltött helyének kiemelése
és méltatása.
E fejezetben külön összefoglaltam kutatási tapasztalataimat a nőket
ábrázoló korabeli karikatúrákról és a magyar nők külföldi megítéléséről, ám
mindkét téma további vizsgálódásokra érdemes.
Az értekezés következő fejezeteiben a nőtörténet magyar eseményeit és
jelenségeit, a nők mindennapjait vizsgáltam, ahol lehetett, nemzetközi
kitekintéssel és összehasonlítással. Magyarországon a kapitalizmus
kifejlődése, a polgárosodás határozta meg a dualizmus népesedési viszonyait.
A kiegyezést követő 4 évtizedben az ország lakossága 13,6 millióról 18,3
millióra nőtt, és ezen időszakon belül különösen kiemelkedő volt az 1880-as
évektől felgyorsuló népességnövekedés. Ugyanakkor a korszak folyamán 1,2
milliónyi emigrációs vesztesége volt hazánknak, és e magas szám főként
férfiak távozását takarta. Egyes megyékben (pl. a Felvidéken) felborult a
nemek közötti egyensúly, és a nők töbletszámát csak erősítette a fiúgyerekek
nagyobb halálozási aránya. A rendkívüli mértékben növekvő városok
Magyarországon is nők tömegeit vonzották, akik a korszak során mindvégig -
hasonlóan Európa más országaihoz - elsősorban a házi cselédség és nem az
ipari szektor dolgozóinak számát gyarapították. Az egyes vidékeken illetve a
városokban jelentkező női többlet rontotta a lányok férjhezmenési esélyeit,
és így hajadonként kenyérkeresetre voltak utalva.
Lehetetlen egymástól elválasztva vizsgálni a korszak gazdasági-társadalmi
viszonyai között végbement különböző jelenségeket, eseményeket. A dualista
kori nőtörténet is csak úgy értelmezhető, hogy megvizsgáltam egyrészt a jogi
(magán- illetve politikai jog) törekvéseket és eredményeket, kiemelten
figyelmet fordítva a választójogi küzdelmekre. Másrészt fel kellett tárnom
azokat a gazdasági (munkavállalással, gazdasági térnyeréssel) összefüggő
adatokat, amelyek e törekvések mozgatórugójául szolgáltak. Harmadrészt pedig
figyelmet fordítottam a nők munkábaállásával és jogkövetelésével szorosan
összefüggő neveléstörténeti jellegzetességekre, amelyek kulcspontjai voltak
a korszaknak. Végezetül pedig megvizsgáltam a nők életmódjában,
szabadidejüknek eltöltésében bekövetkezett változásokat, mert csak így
érthető meg a közéletben történő fokozatos térnyerésük is.
A női jogkiteljesítés folyamata a XVIII. század általános emberjogi
követeléseivel vette kezdetét, és a nő, mint (hasznos) állampolgár
tételezése számos problémát vetett fel. A világszerte lépésenként végigvitt
folyamat először a magán- és családjogi, majd a választójogi törvénykezésben
hozott eredményeket. Míg az előbbi tekintetében Magyarországon is történtek
változások vizsgált időszakunkban, ami a választójoggal kapcsolatos
törvénykezést illeti, a nők szempontjából a dualizmus alatt nem változott a
helyzet. A közgondolkodás átalakulásának kezdete és a női választójogi
harcok megindulása azonban e korszakra esett, jóllehet, a radikálisabb
egyletek és pártok fellépésén kívül nem tekinthető általános követelésnek a
női választójog megadása. Az egyletek elsősorban jótékonykodással foglalkozó
helyi szervezetek voltak, vagy valamely eszmei-politikai irányzathoz tartozó
országos csoportosulások. Törekvéseit, hosszú fennállását, külföldi
kapcsolatait és tagjai aktivitását tekintve kiemelkedett a századelőn
megalakult Feministák Egyesülete, melynek szerepe a két világháború közötti
magyar nőtörténet szempontjából is aláhúzható. Úgy ezen szervezet, mint
egyáltalán a nőemancipáció hívei számára, elsősorban a haladó eszméket valló
angol, amerikai, holland és skandináv egyletek és női világszervezetek
jelentették a kapcsolódási lehetőséget.
A IV. fejezetben a leánynevelésről vallott egykori véleményeket
összegeztem, rámutatva arra, hogy ebben az esetben viszont a francia, svájci
és orosz iskolák jelentették a követendő példát az amerikai college-okon
kívül. Míg a dualizmus elején a magyar nők alig 1/4-e tudott írni-olvasni,
az 1868-as népoktatási törvényt követő iskolakötelezettség a századvégre
meghozta eredményét. Bár a statisztikai adatok felekezetenként és
nemzetiségi hovatartozás szerint eltérő képet mutatnak az írástudók
számaránya tekintetében, annyi leszögezhető, hogy minden csoporton belül
jelentősen nőtt az írni-olvasni tudó nők aránya a századfordulóra. 1914-ben
pedig az elemi iskolába járó fiúk és lányok között csak elenyésző volt a
lányok lemaradása.
Kutatásaimmal megpróbáltam rámutatni arra, hogy a magyar adatok
hasonlítgatása a nemzetközi statisztikákkal nem mindig célravezető, és hamis
eredményt szülhet. Saját országunk adatfelvételi szokásait tekintve is
elmondható ugyanis, hogy időről időre más mutatók alapján vagy más
népességrészekre vonatkozóan vették fel az adatokat, így az évtizedenként
végzett népszámlálások gyakran országon belül sem összevethetőek. Nemzetközi
adatokat viszonyítani pedig méginkább nehézkes, hiszen hogyan lehet
összevetni például a 0-6 éves korú leányok írni-olvasni tudását is számba
vevő népszámlálási adatokat a csak iskoláskortól kiterjesztett vizsgálódást
tartalmazó nyugat-európai számsorokkal, hiszen nyilvánvaló az utóbbiak
látszólagos előnye.
Magyarországon a leánynevelés kapcsán - Európához hasonlóan - leginkább a
nők egyetemre kerülése borzolta fel a kedélyeket. A századvég nyomtatott
forrásaiban nyomon követhető a kérdés kapcsán fellángolt vita, mely a XX.
század elején a parlamentben is folytatódott, és kicsúcsosodott az általam
feltárt és bemutatott Kmety-féle felszólalásban és "sajtóháborúban". A
törvénykezés és a mindennapok szintjén azonban az 1890-es években
megtörténtek azok a lépések, amelyek Németország és Ausztria előtt
Magyarországon lehetővé tették a nők bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészeti
karokra kerülését (1895), és mindezt megalapozta az 1896-os rendelet az
érettségit adó leányközépiskolák megnyitásáról.
Bár vizsgált korszakunkban relatíve alacsony volt az érettségit letevő
leányok száma, és alig pár száz az egyetemi diplomát szerzőké és szinte csak
tucatnyi a tudós nőké, elindult az a folyamat, amely az I. világháború és
főként 1945 után tetőződött be a nők felsőfokú képzését tekintve.
A nők munkavállalásának kiszélesedése is összefüggött tanulmányaikkal,
bár ennek jelentősége a dualizmus korában még igen csekély volt. Kutatásaim
alapján megállapítottam, hogy a női munkavállalók milliós rétege továbbra is
őstermeléssel foglalkozott, kisebb részük pedig képzetlen ipari munkásként
és házi cselédként kereste kenyerét. A századfordulóra azonban nőtt a nők
aránya az oktatási rendszeren illetve a tercier szektoron belül. A
tanítónők, távirdai alkalmazottak, titkárnők és postáskisasszonyok
alkalmazása pedig már bizonyos iskolatípusok elvégzéséhez kötött volt.
A korszakra jellemző az a - helyenként még ma is tapasztalható -
jelenség, hogy a nők ugyanazért a munkáért alacsonyabb bérezésben
részesültek, mint a férfiak. Ez leginkább azzal az Európa-szerte elterjedt
szemlélettel (és gyakorlattal) magyarázható, hogy a férfi a családfenntartó,
a nő keresetével csak "besegít" a családi költségvetésbe. A nővédelmi
intézkedések a vizsgált időszakban csak gyerekcipőben jártak, nem oldották
meg sem a várandós vagy gyermekágyas anyák helyzetét, sem pedig a nők éjjeli
foglalkoztatásának problémáit.
E szempontból Magyarország lemaradt egyes nyugat-európai országoktól, ami
a hazai beteg- és balesetbiztosítási pénztárak kezdetlegességével és a
szakszervezeti mozgalom gyengeségével is magyarázható, és azzal, hogy a
nőmunkások szervezettsége messze elmaradt férfi társaikétól.
Értekezésem VI. fejezetében a nők mindennapjaival, otthoni és szabadidős
elfoglaltságaival kapcsolatos kutatásaimat foglaltam össze. Ezen területek
általában nem képezték eddig a hazai nőtörténeti kutatások részét, ami
sajnálatos, hiszen a nők nagy többségének korabeli létéhez csak e dimenziók
beemelésével léphetünk közelebb. Azok a nők ugyanis, akiknek életéről a
munkavállalás, a közép- és felsőfokú oktatás illetve az egyleti gyűlések
színtereit vizsgálva nem találunk adatokat, az otthon, a bálok, a könyvtárak
és kávéházak tereit kutatva előtűnnek. A századforduló Magyarországán is
minden nő számára fontos volt az otthona, rendelkezett kialakult szórakozási
(művelődési) szokásokkal, és gazdasági lehetőségeihez (lakóhelyéhez) mérten
követte a divatot.
Korabeli naplók, háztartástan-könyvek, újságcikkek segítségével próbáltam
meg bemutatni és feltárni azt a változást, amely a korabeli otthonokban
végbement. A tudományos felfedezéseknek, a vívmányoknak köszönhetően
csökkent a házimunkákra fordított idő, a konyhai "gépek", vezetékes víz,
villamos áram, készruhákat, készételeket kínáló boltok, óvodák és egyéb
eszközök és intézmények több szabadidőhöz juttatták a dualizmus korának
magyar hölgyeit is. A kötelező iskoláztatás következtében a századfordulóra
általános szórakozásukká lépett elő az olvasás, ezt jól jelzi a számukra írt
sajtótermékek és könyvek számának óriási növekedése.
A közlekedés forradalmának köszönhetően rövidült az utazási idő, és
"szűkült" a tér, a korabeli naplókban számos bejegyzés a kirándulással,
utazgatással kapcsolatos. Elterjedtek a női sportok, ám a korcsolyázás,
kerékpározás, tornászat, automobil-vezetés tekintetében a nőknek éppúgy meg
kellett vívniuk a maguk "emancipációs" harcát, mint az élet más területein.
Ezen új szórakozási formák mellett (melyekhez még a mozi is felzárkózott)
rendületlenül tartotta magát a bálozás divatja, sőt kutatásaim azt mutatják,
hogy a dualizmus korára tehető a magyar táncmulatságok igazi fénykora.
Mindezzel és az áruházláncok kiépülésével összefüggött a divat állandó
változása, mely éppúgy volt okozata a gazdasági gyarapodásnak, mint a nők
emancipálódásának. A világszerte "alsószoknya-forradalom"-nak nevezett
folyamat hazánkban is végbement. A dualizmus elején karikaturisták legfőbb
célpontjaként szereplő uszályt, turnűrt, krinolint, fűzőt, több méternyi
ruhaanyagot cipelő hölgyeket a századelőn felváltották a kényelmes, szabad
mozgást (és lélegzést) lehetővé tévő "modern" ruhadarabok - legalábbis a
városokban.
A XIX. század vége és a XX. század eleje tehát jól láthatóan kiemelkedő
időszak a magyar nők történetében, mert életük valamennyi dimenzióját
tekintve megfogalmazódott - és esetenként be is teljesült - a változtatás
igénye. A korábbi évszázad elszigetelt és bátortalan követelései egységesebb
formát öltöttek, és alapot adtak a későbbi történésekhez.
III. Az értekezés tudományos eredményei és azok hasznosítása
1. Az értekezés először tesz kísérletet arra, hogy a magyar nők
történetének egyik fontos korszakát (1867-1914) interdiszciplináris
megközelítéssel, a lehető legteljesebb (kéziratos és nyomtatott
szövegek és tárgyi emlékek) forrásfeltárással mutassa be.
2. A téma nemzetközi történésekbe ágyazottan került vizsgálatra. Az
amerikai és európai nőtörténetet vizsgálva elmondható, hogy a
magyarországi nők helyzete az életük több színterét vizsgálva
meglehetősen hasonlított külföldi kortársnőikéhez. Egyes esetekben
(pl. magán- és családjog) kedvezőbb, más tekintetben (pl.
munkásnővédelmi törvények) rosszabb helyzetben voltak nyugati
társaiknál. Összességében azonban megállapítható, hogy művelődési,
munkavállalási, jogkiteljesítési törekvéseik és magánéleti szférájuk
átalakulása más országok nőket érintő változásaihoz hasonlóan
zajlott.
3. A női életmód fokozatos átalakulásának hátterében a gazdasági,
társadalmi, technikai változások álltak, és az ezekkel összefüggő
liberális, szocialista, szociáldemokrata eszmények, melyek
állampolgári értelemben a nő férfivel való egyenlőségét hirdették.
4. A nők közép- és felsőfokú tanintézményekbe való bejutása a korszak
legnagyobb vitáit eredményezte. A dolgozat új adalékokkal egészíti ki
ezt a témát, összefoglalva az érettségi és a nők egyetemre kerülése
körül kirobbant parlamenti és sajtóvitákat.
5. Az értekezés a lehető legteljesebben próbálta feltárni a misogyn
gondolkodás múlt századi forrásait, melyek szerzői évezredes
toposzokat ismételgettek.
6. A sajtótermékek és könyvek széles körének vizsgálata kiterjedt annak
megállapítására is, hogy mely országokat vették példának a nőkérdés
kapcsán a korabeli Magyarországon. A forrásokból látszik, hogy a
nőemancipáció szempontjából abszolút módon az USA, Anglia és
Franciaország volt a pozitív, követendő példa. Oroszország, Svájc és
Skandinávia a nőképzés, Németország pedig a szervezeti élettel, a
munkásnők követeléseivel kapcsolatosan került az írásokba. A
kutatások alapján egyértelműen látszik, hogy az osztrák, és a
Monarchián belül élő nemzetiségekhez tartozó nők csak elvétve
kerültek megemlítésre a korabeli forrásokban.
7. Az értekezés igyekszik felhasználni és tisztán láttatni a
népszámlálások eredményeit, rámutatva az eddigi értelmezések hibáira
vagy hiányosságaira.
8. A dolgozat anyagát a szerző szűkebb környezetének nőtörténetéből
merített (pécsi, baranyai) forrásfeltárása is gazdagítja, mely
további helytörténeti kutatások alapja lehet.
9. A vizsgált szövegekből a századfordulón élt magyar nők külföldi
megítélése is kibontakozik, ez a téma is további kutatásokra sarkall.
10. Az értekezés eredményei elsősorban a felsőoktatásban és a nemzetközi
tudományos körökkel való kapcsolattartás során hasznosíthatóak.
Hasznos adalékokat szolgáltat a dualizmus-kori magyar
társadalomtörténethez, és hozzájárul a nők mai és jövőbeni
helyzetének megértéséhez és megítéléséhez is.
Az interdiszciplináris, széles forrásbázisra támaszkodó kutatás
koncepcióját és vizsgálati módszereit tekintve példa lehet az "új"
nőtörténetírás egyik típusára.
A szerző nőtörténettel kapcsolatos publikációinak jegyzéke
Nemi erkölcsök, magzatveszejtés a történeti Baranya református falvaiban
(In: Honismeret, 1995. január) 57-59. o.
Így látták a magyar nőket külföldön, a századfordulón
(In: Honismeret, 1995. szeptember) 69-71. o.
Kmety képviselő úr és a "női szörnyetegek" - Egy 1907-es parlamenti
felszólalás sajtóvisszhangja
(In: Iskolakultúra, 1996/3.) 101-103.o.
A modern leánynevelés útjain - De Gerando Antonina
(In: Embernevelés, 1996/2.) 11-18. o.
A Belle epoque Párizsa és Párizs Bella Oterója
(In: Valóság, 1996/12.) 61-65. o.
Női időtöltések száz évvel ezelőtt
(In: Valóság, 1997/3.) 36-44. o.
Halk női hang a 18. századból
(In: Iskolakultúra, 1997/6-7.) 164-166. p.
Diccionario de mujeres célebres (recenzió)
(In: Világtörténet 1995. tavasz-nyár) 75. o.
Historia de las mujeres IV. El siglo XIX. (recenzió)
(In: Világtörténet 1995. tavasz-nyár) 76. o.
La historia de la educación de las mujeres espa¤olas en el Renacimiento
(PhD évfolyamdolgozat, 1992. Madrid, Instituto de la Mujer, Universidad
Autónoma, Könyv- és Kézirattár)
Híres nők a csillagászat történetében
(Megjelenés alatt)
Los comienzos de la educación de las mujeres en Hungría
(Spanyolországi megjelenés alatt, IUEM)
Művelt muzulmán nők a középkori al-Andalúszban
(Megjelenés alatt)
Konferencia-szereplés:
La presse féminine en Hongrie dans la deuixième moitié du XIX-e siècle
(Magyar-francia történész konferencia, JPTE, Pécs, 1996.)
Rádióriport:
Nők tegnap (a XIX. században), ma és holnap (a XXI. században) -
hétköznapok, munka, kultúra, sport, divat, életmód és lehetőségek.
(Kossuth Rádió, Mérleg, 1997. július 30. Felelős szerk.: Rékai Gábor)