A CSILLAGÁSZAT ÉVSZÁMOKBAN (1976-ig)
(In: Kulin Gy. - Róka G.: A távcső világa, Gondolat, Bp., 1980, 607-613. o.)
i. e. 4713. jan. 1. E naptól számítjuk a Julius Caesar-i dátumot (közismert
elnevezése Julianus vagy Julián).
i. e. 3761. okt. 7. A zsidó időszámítás kezdete, az úgynevezett "világ
teremtése".
i. e. 3000 körül Ebből az időszakból valók az első csillagászati feljegy-
zések.
i. e. 2137. okt.22. A kínai Hi és Ho elmulasztják egy napfogyatkozás ész-
lelését, ezért a császár kivégezteti őket.
i. e. 2000 körül A babilóniaiak bevezetik a hónapot és a hét napból ál-
ló hetet.
i. e. 1100 Csu Kong kínai csillagász megméri az egyenlítő és az
ekliptika hajlásszögét. Eredménye 23º 54' 02".
i. e. 585. máj. 28. Teljes napfogyatkozás következik be, amelyet - a le-
genda szerint - Thalész előre kiszámított.
i. e. 540 körül Püthagorasz (580-500) az elsők között ismeri fel, hogy a
Föld gömb alakú.
i. e. 450 körül Anaxagorasz (500-428) kimondja, hogy az égitestek
materiális testek. Először magyarázza meg helyesen a
nap- és holdfogyatkozások okát.
i. e. 360 körül Arisztotelész (384-322) Az égről című munkáját írja.
A Földet gömb alakúnak tételezi fel. Szerinte az égites-
tek különböző távolságokban vannak a Földtől; leg-
közelebb a Hold, ezt a Merkur, a Vénusz, a Nap, majd
a csillagok követik.
i. e. 355 körül A kínaiak elkészítik az első csillagkatalógust.
i. e. 300 körül Eukleidész Jelenségek című könyvében azt írja, hogy a
csillagok egy szilárd gömbre vannak felerősítve.
i. e. 280 körül Arisztillosz és Timokharisz elkészítik az első csillag-
katalógust Európában.
i. e. 270 körül Arisztarkhosz (kb. 310 - kb. 250), minden idők egyik
legnagyobb csillagásza megírja A Nap és a Hold távol-
sága és méreteik című, korszakalkotó művét. Elvileg
helyes módon határozza meg a Nap és a Hold Földről
mért távolságát, majd megállapítja, hogy a Nap na-
gyobb, a Hold pedig kisebb, mint a Föld. Arra a követ-
keztetésre jut, hogy a Földnek kell a Nap körül kerin-
genie. Istentagadó nézetei miatt el kellett hagynia
Athént.
i. e. 230 körül Eratoszthenész (276-194) megméri a Föld kerületét.
Eredménye 252 ezer görög stádium (sztadion), azaz
mai egységekben mérve körülbelül 39700 kilométer.
i. e. 220 körül Arkhimédész (kb. 287-212) megírja az Égi szférákról című
munkáját.
i. e. 127 Hipparkhosz (kb. 180-125) csillagkatalógust készít.
i. e. 120 Hipparkhosz felfedezi a precesszió jelenségét.
i. e. 46 Szoszigenész javaslatára Julius Caesar bevezeti a Juli-
án naptárt. Elrendeli, hogy minden negyedik év szökő-
év legyen.
i. sz. 85 Kínában naptárreformot vezetnek be, amely szerint egy
szinodikus hónap 29 499/940 napból áll.
120 körül A kínai Csang-Heng kimondja, hogy a Világmindenség
térben és időben is végtelen.
150 körül Ptolemaiosz (kb. 87-165) megírja híres könyvét a csil-
lagászatról, amely latin fordításban Almagest néven
vált ismertté. Kopernikusz könyvének megjelenéséig
ezt a könyvet tekintették a csillagászat enciklopédiájá-
nak. Ebben a munkában fejti ki Ptolemaiosz később ál-
talánosan elfogadottá vált geocentrikus világrendszerét.
325 A niceai zsinaton az Egyház elfogadja a Julián-naptárt.
Ekkor definiálják pontosan a húsvét időpontjának ki-
számítási szabályát.
827 Al-Mamun kalifa (783-833) csillagászati módszerekkel
megméri a földfelszín 1º-ának a délkörön megfelelő
távolságot. Eredménye mai egységekben 1º = 111,8 km.
1031 körül Al-Birúni (973-1048) arab csillagász hatalmas csilla-
gászati művében 1029 csillag pontos koordinátáit és
fényességét, továbbá az ekliptika hajlásszögét
(23º 34' 0") adja meg.
1054. júl. 24. A kínaiak "vendégcsillagot" (szupernóvát) figyelnek meg
a Taurus csillagképben.
1252 X. Alfonz (1221-1284) kasztíliai király elkészíti híres
bolygótáblázatait.
1271 Elkészülnek at-Tuszi (1201-1274) ilkán-táblázatai a
maragai obszervatóriumban.
1425 körül Megépítették Szamarkandban Ulugh Bek (1394-1449) irányí-
tásával a kor legnagyobb csillagvizsgálóját. Itt készült
el a híres csillagkatalógus.
1471 Regiomontanus (1436-1476) megalapítja a nürnbergi
csillagvizsgálót, majd 1474-ben kiadja híres Ephemeri-
deseit.
1543 Megjelenik Kopernikusz korszakalkotó műve Az égi szférák
körforgásáról címmel.
1572. nov. 11. Tycho Brahe szupernóvát figyel meg.
1576 Tycho Brahe megkezdi híres csillagvizsgálójának
építését.
1582 XIII. Gergely pápa naptárreformot vezet be Lilius és
Clavius javaslatára. Kimondja, hogy minden negyedik
év szökőév, a százra végződők közül pedig csak a
négyszázzal oszthatók a szökőévek.
1584 Megjelenik Giordano Bruno (1548-1600) munkája A világ-
mindenség és a világ végtelenségéről címmel.
1596 Megjelenik Kepler Mysterium Cosmographicum című műve.
1609 Megjelenik Kepler Új csillagászat című munkája,
amelyben közli az első két bolygómozgási törvényt.
1610 G. Galilei (1564-1642) először alkalmaz távcsövet a
csillagászatban. Ezzel megnyílik a csillagászat távcsö-
ves korszaka: felfedezi a Hold krátereit, a Jupiter
holdjait és a Szaturnusz gyűrűjét.
1611 J. Fabricius (1587-1615) felfedezi a napfoltokat.
Scheiner megkezdi a napfoltok rendszeres megfigyelését.
1619 Megjelenik Kepler A világ harmóniájáról című műve.
1623 Kiadják Galilei Il Saggiatore című művét.
1632 Megjelenik Galilei Dialógusok című könyve a kopernikuszi
világképről.
1672 Cassegrain (1625-1712) francia optikus új távcsőtípus
bevezetését javasolja.
1675 Megalapítják a greenwichi csillagvizsgálót. Cassini
felfedezi a róla elnevezett rést a Szaturnusz
gyűrűjében.
1676 Römer (1644-1710) dán csillagász megállapítja, hogy a
fény sebessége véges érték.
1687 Londonban megjelenik Newton (1643-1727) alapvető munkája
A természetfilozófia matematikai alapelvei, amelyben
közli az általános tömegvonzás törvényét is.
1718 Halley (1656-1742) felfedezi a csillagok sajátmozgását.
1728 Bradley (1693-1762) a csillagok parallaxisa után kutatva
felfedezi az aberráció jelenségét.
1749 D'Alembert (1717-1783) kidolgozza a precesszió és a
nutáció elméletét.
1755 Megjelenik Kant (1724-1804) munkája Az égbolt általános
története és elmélete, amelyben többek között közli az
első bolygókozmogóniai elméletet.
1761. máj. 26. Lomonoszov (1711-1765) megfigyeli a Vénusz átvonulását a
Nap előtt. Felfedezi a Vénusz légkörét.
1766 Titius (1729-1796) empirikus szabályt állít fel a boly-
gók Naptól mért távoiságaira.
1769. jún. 3. Hell Miksa (1720-1792) és Sajnovics János (1733-1785) a
lappföldi Vardö szigetén, Cook (1728-1779) kapitány
Tahitiról figyeli a Vénusz átvonulását. Méréseik ered-
ménye a Nap parallaxisára 8", 7, vagyis a valósághoz
(8",798) igen közeli érték.
1781 Messier (1730-1817) kiadja a csillaghalmazok és ködök
katalógusát.
1781. márc. 13. W. Herschel (1738-1822) felfedezi az Uránusz bolygót.
1789 W. Herschel befejezi 122 centiméteres távcsövének épí-
tését.
1796 Megjelenik Laplace (1749-1827) munkája, amelyben közli
híres bolygókozmogóniai elméletét.
1801. jan. 1. Piazzi (1746-1826) felfedezi az első kisbolygót, a
Cerest.
1809 Megjelenik Gauss (1777-1855) munkája Az égitestek
mozgásának elmélete.
1814 J. Fraunhofer (1787-1826) megfigyeli a Nap elnyelési
színképvonalait - a Fraunhofer-vonalakat.
1826 Megjelenik Olbers (1758-1840) munkája, amelyben közli az
azóta Olbers-paradoxonként emlegetett jelenséget, az
első kozmológiai jelentőségű megfigyelést. Biela
(1782-1856) megfigyeli egy üstökös szétesését.
1837 V. Sztruve (1793-1864) elsőként meghatározza egy csil-
lag, az ŕ Lyrae (Vega) parallaxisát.
1838 Bessel (1784-1846) meghatározza a 61 Cygni parallaxisát.
1844 Schwabe (1789-1875) felfedezi a napfoltciklusokat.
1845 Adams (1819-1892) az Uránusz pályaháborgásaiból kiszám-
ítja a Neptunusz helyét az égen.
1846. szept. 23. Galle (1812-1910) Le verrier (1811-1877) számításai
alapján megtalálja a Neptunuszt.
1852 Megjelenik Wolf (1816-1893) korszakalkotó munkája a nap-
folttevékenység 11 éves periódusáról és a földmágnesség
változásairól.
1863 Secchi (1818-1878) elsőként osztályozza a csillagokat
színképük szerint.
1875 Megjelenik Argelander (1799-1893) csillagkatalógusa, a
Bonner Durchmusterung.
1876 Hall (1859-1930) meghatározza a Szaturnusz tengely
körüli forgásának periódusát.
1877 Schiaparelli (1835-1910) "felfedezi" a Mars csatornáit.
1879 G. Darwin (1845-1912) ismerteti a Föld-Hold rendszerre
kidolgozott új elméletét.
1887 Megjelenik Oppolzer (1841-1886) híres munkája a nap- és
holdfogyatkozásokról.
1895 Megjelenik Belopolszkij (1854-1934) munkája a Szaturnusz
gyűrűjének szerkezetéről.
1900 Chamberlin (1843-1928) és Moulton (1872-1952) kidolgoz-
zák bolygókozmogóniai elméletüket.
1903 Ciolkovszkij (1857-1935) kidolgozza a rakétahajtóművek
elméletét.
1904. Kapteyn (1851-1922) csillagáramokról szóló munkája
jelenik meg.
1912 Henrietta Leawitt (1868-1921) amerikai csillagásznő
felfedezi a cefeidák periódus-fényesség relációját. Ez-
zel egy új távolságmérési eljárás bevezetését tette
lehetővé. A Wilson-hegyi csillagvizsgálóban felállítják
az első toronyteleszkópot.
1913 Megjelenik Russell (1877-1957) munkája, amelyben
Hertzsprung (1873-1960) vizsgálataira támaszkodva közli,
hogy a csillagok abszolút fényessége és színképe között
összefüggés van. Később ezt az összefüggést
Hertzsprung-Russell-diagramnak nevezik.
1916 Megjelennek Eddington (1882-1944) első munkái a csilla-
gok belső szerkezetéről. Elkészül Einstein (1879-1955)
általános relativitáselmélete.
1919 Jeans (1877-1946) kidolgozza bolygókozmogóniai elméle-
tét, amely szerint a bolygók egy, a Naphoz közel elhala-
dó csillag hatására keletkeztek a Nap anyagából.
1920 Saha (1893-1956) kidolgozza a csillagspektrumok elméle-
tét.
1922 Feszenkov (1889-1972) kidolgozza kozmogóniai elméletét.
Rómában összeül a Nemzetközi Csillagászati Unio (IAU)
első kongresszusa.
1924 Hubble (1889-1953) megméri az Andromeda-köd távolságát,
és ezzel kezdetét veszi az extragalaktikus csillagászat.
1927 Megjelenik Oort (1900- ) korszakalkotó munkája a
Tejútrendszer rotációjáról.
1929 Hubble a Wilson-hegyi csillagvizsgálóban felfedezi a
vöröseltolódás jelenségét.
1930 Lowell (1855-1916) számításai alapján Thombaugh felfede-
zi a Naprendszer kilencedik bolygóját, a Plutót.
1931 Jansky (1905-1950) felfedezi a kozmikus rádiósugárzást,
és ezzel lerakja a rádiócsillagászat alapjait.
1937 Megjelenik Bethe (1905- ) munkája a csillagok belse-
jében lezajló atommag-reakciókról.
1942 Edlén megállapítja, hogy a napkorona hőmérséklete igen
magas.
1944 Megjelenik Smidt (1891-1965) szovjet akadémikus bolygó-
kozmogóniai elmélete.
1945 Van de Hulst (1918- ) elméleti úton kimutatja a neut-
rális hidrogén 21 centiméteres rádiósugárzásának léte-
zését.
1946 Bay Zoltán (1900- ) és munkatársai az elsők között
kapnak rádióvisszhangot a Holdról.
1947 Ambarcumjan (1908- ) felfedezi a csillagasszociációkat.
1949 A Palomar-hegyi Obszervatóriumban üzembe helyezik az 5
méteres teleszkópot.
1952 Baade (1893-1960) felfedezi a csillagpopulációkat.
1957. jan. 1. Kezdődik az első Nemzetközi Geofizikai év.
1957. okt. 4. A Szovjetunióban felbocsátják a Föld első mesterséges
holdját.
1958 Van Allen (1914- ) felfedezi a Föld sugárzási övezeteit.
1959 A Luna-2 kozmikus rakéta becsapódik a Holdba. A Luna-3
lefényképezi a Hold "túlsó oldalát".
1961 Gagarin űrhajóssal a fedélzetén először jut ki a világ-
űrbe embert szállító űrhajó.
1963 Felfedezik a kvazárokat.
1964 A Mariner-4 űrszonda felvételeket készít a Marsról, és
ezeket a Föld felé továbbítja.
1965 A Venyera-2 és -3 behatol a Vénusz légkörébe, és meglepő
információkat továbbít a Vénusz fizikai állapotáról.
1967 Felfedezik a pulzárokat.
1969 Először teszi ember a lábát a Holdra, Armstrong és
Aldrin amerikai űrhajósok személyében.
1970 A Venyera-7 űrszonda simán leereszkedik a Vénusz
felszínére.
1971 A Mariner-9 űrszonda Mars körüli pályára tér, és
feltérképezi a Marsot.
1974 Odaítélik az első olyan fizikai Nobel-díjat, melyet
asztrofizikusok kapnak: Ryle és Hewish a pulzárok és
kvazárok kutatásáért. A Pioneer-10 bolygóközi állomás
elhalad a Jupiter mellett, és közelfelvételeket továbbít
róla a Földre. A Marsz-6 űrszonda leereszkedik a Mars
felszínére.
1975 A Venyera-9 és -10 űrszondák fényképfelvételeket
készítenek a Vénusz felszínén, és azokat a Földre
sugározzák.
1976 A Viking-1 és -2 űrszondák laboratóriumi vizsgálatokat
végeznek a Mars felszínén, de a marsbéli élet kérdését
véglegesen nem döntik el.