3. ŰRHÍRKÖZLÉS
A hírközlés egészét tekintve ez a terület ma a legnagyobb űrbeli
szolgáltatás-együttes. A hírközlésen belül az űrtevékenység vagy az ún.
űrszegmens a meghatározó, s már jól látszik, hogy az egész hírközlési
területet az űrtevékenység olvasztja magába, megtartva a hírközlés azon
klasszikus részeit egy-egy szolgáltatáson belül, ahol a klasszikus
(kizárólag földfelszíni egységekkel működő) műszaki megoldások
gazdaságosabbak, mint az űrrendszert használók. Tekintve a hírközlési piac
rendkívül nagy nyereségességét, s a hírközlés különféle szolgáltatásai iránt
megmutatkozó igen nagy fizetőképes keresletet, ami persze valamilyen piaci
vagy feladatellátási kényszer következtében áll elő sok esetben, az egész
űrtevékenységen belül is a hírközlési rész gazdasági súlyát és fejlődési
tempóját tekintve egy darabig még az első helyen marad.
A mai szolgáltatási helyzet megértéséhez szükséges a rövid történeti
áttekintés, szükségképpen részben átfedve a korábbi helyzetképek történeti
részeivel. Az első űrhírközlési kísérlet sikeres rádiós műsorszórási
demonstráció volt a Score műholdról 1958 karácsonyán, mindössze egy évvel az
első műholdak startja után. A folytatás is gyors volt. 1960-ban az Echo-1
műholddal megkezdődtek a passzív transzóceáni átviteli kísérletek. 1962-ben
a Telstar-1 sikeres TV-átvitelt biztosított Európa és Amerika között, s
eldőlt, hogy a jövő a világűrben az aktív átjátszó állomásoké. Az első
geoszinkron (kísérleti) távközlési műhold, a Syncom-1 1963-ban állt
szolgálatba az Atlanti óceán fölött, s az első (kereskedelmi) távközlési
szolgáltató műhold, az Intelsat-1 1965-ben. Ezzel az űrtávközlés piaci
szolgáltatássá alakult át elsőként az űrtevékenység különféle területei
közül, amelyet ekkor még csak az Intelsat nyújtott, s egyelőre pont-pont
közötti átvitelt biztosított. Igen korán megjelentek a speciális igényeket
kielégítő űreszközök, majd űrhírközlő rendszerek is. Például speciális
katonai irányítási és integrált szolgáltatási (meteorológiai megfigyelés és
adatátvitel, tengeri mobil összeköttetés, katonai hírközlés, szines-TV
átvitel stb. egyetlen hold szolgáltatásaként) feladatokat látott el már az
első ATS műhold 1966-ban, vagy a tengeri forgalomirányítást hírközlést is
magábafoglalóan szolgáltató Inmarsat rendszer, amelynek első műholdja
(Marisat) 1982-ben startolt. Ez a gyors fejlődés ezt az alkalmazási-
szolgáltatási területet mind a mai napig jellemzi. Amint azt már korábban is
említettük, s ahogyan az e rövid történeti vázlatból is sejthető, az
űrhírközlés részben a korai operatív szolgáltatássá alakulásával, részben a
rendkívül gyorsan növekvő és fizetőképes információ átviteli igények
következtében mára az űrtevékenység legnagyobb és legjövedelmezőbb piaci
szegmensévé vált. Már az előző helyzetkép [2] idején ez volt a helyzet, de
annak részleteit nem ismételjük meg.
E helyzet, s az, hogy több más terület az űrtevékenységen belül a
várakozások ellenére még mindig nem lett az űrhírközléshez hasonlóan
önmagában nyereséges, pedig a társadalmi haszna (social benefit)
vitathatatlanul megvan, sőt esetenként nagyobb vagy kardinálisabb (ha ilyen
rangsorolás egyáltalán tehető), mint a hírközlésé, sok elemzést szült a
magyarázat megtalálására. Ennek rövid taglalásával itt, a hírközlési részben
foglalkozom. Ma kedvelt nézet az, hogy a többi terület (helymeghatározás-
navigáció, távérzékelés-meteorológia, diagnosztikai és gyógyászati eljárások
stb.) azért nem lett önállóan működő, önmagában nyereséges űrtevékenységi
ágazattá, mert nincs ún. közvetlen társadalmi, felhasználói csatolást
biztosító cége, cégrendszere, szemben az űrhírközlésben meglévő nagy
szolgáltató cégekkel, a távközlési és műsorszórási társaságokkal. Ez azonban
csak a felszín, a látszat. A valóságos ok mélyebb. A hírközlés területén a
berendezések, rendszerek gyártói, a szolgáltatók és a szolgáltatás
igénybevevői egyetlen gazdasági rendszerben működnek, a szolgáltatás
igénybevétele jól ellenőrzött, s a szolgáltatás ára piaci szempontból
egyszerűen és egyértelműen számítható. Ezen túlmenően a hírközlés minden
területén a szolgáltatás egyéni igénybevétele jól ellenőrízhető. Ugyanis a
távközlés-típusú szolgáltatásnak műszakilag nemcsak vevő, hanem adó része is
van, mivel az információ párbeszéd jellegű, vagyis mind a két végpontról
mind a két végpontra kell információt eljuttatni (valódi beszélgetés, a
sikeres vétel visszaigazolása stb.). Így a végszolgáltató cégek
megkerülhetetlenek s a teljes forgalmat (azaz a szolgáltatás igénybevételét)
egyértelműen és folyamatosan mérni tudják, ahhoz biztos tarifa köthető. A
műsorszórásban ez a helyzet ma még kevésbé definit, de az adások kódolásával
kézben tartott. A jövőben pedig a digitális, interaktív rendszerek az
általános távközlési modell szerint működnek. Műszakilag a többi
űrszolgáltatás alapvetően más jellegű és dominánsan passzív, azaz a
felhasználótól visszajelzés nem jön, nem jöhet, sőt esetenként még elvi-
jogi-etikai okból sem kívánható meg (pl. mentő rendszerek, forgalom-
irányítás). Emellett e területeken a fentebb említett egyetlen rendszerbe
foglalhatóság egyértelműen nem tehető meg. Sőt egyes szolgáltatások esetén
piaci ár vagy egyértelmű fizetőképes kereslet nem is definiálható. Erre is a
triviális példát a műholdas mentő-rendszerek szolgáltatják. A helyzet az
egyébként kódoltnak tekinthető adással dolgozó műholdas navigáció
repülésirányítási része esetében is hasonló, hiszen a pontos műholdas
helymeghatározás nemcsak a légitársaságok gépeinek biztonságosabb és a jobb
légtér-kihasználás miatt gyorsabb átrepülését biztosítja, hanem egyben
biztonsági, honvédelmi, sportrepülési stb. célokat, azaz felhasználókat is
szolgál. Ezért a repülőjegyben az űrszolgáltatás összköltsége nem
realizálható, a többi felhasználónál meg nincs repülőjegyhez hasonló
felhasználói kontroll. Ráadásul a repülés a műholdas helymeghatározás
egyetlen részterülete, s ugyanaz a műholdrendszer szolgálja ki a többi jármű
(civil és hadi hajók, szárazföldi forgalom, expedíciók stb. összességében
nem egységes és egységes tarifába össze sem fogható) navigációs igényét,
továbbá a térképészetet, a geodéziai igényeket, a katonai felderítést, az
ásványikincs kutatást, a mobil telefonokat stb. Hasonló, de még jobban
"szétfolyó" a műholdas távérzékelés szolgáltatási szerkezete. Az emberes
űrrepülések orvosi diagnosztikai és gyógyászati hatásai pedig további K+F
jellegű áttételeken keresztül jutnak el a felhasználóhoz, egyebekről nem is
beszélve. Eközben e területek társadalmi haszna pénzben is kifejezhetően
igen nagy, a ráfordítások össztársadalmi szinten megtérülnek. Ha a
társadalom a mai, össztársadalmi szinten gazdaságos űrtevékenységet adott
formájában nem fogja finanszírozni, akkor előállhat olyan helyzet, amikor az
űrbeli szolgáltatások minden részlete csak azonnali számla-kiegyenlítéssel
lesz elérhető, ami globálisan nagy károkat okozna, a földi társadalom egy
részét elzárná az alapvetően szükséges és ma igénybe is vett
szolgáltatásoktól, az emberi szabadság és általában az ún. emberi jogok
sérülnének, s - lásd pl. a mentő-rendszereket - emberéleteket is követelne.
A súlyosbodó globális válság gazdasági hatásai miatt egy ilyen értelmű és
egyértelműen kedvezőtlen fejlemény nem biztos, hogy elkerülhető.
Az általános űrtevékenységi átalakulás az űrhírközlést is érinti, s még a
közeli jövőben is tovább növeli ezen terület piaci és űrtevékenységen belüli
súlyát. Azonban mindez nem érinti az ún. központi űrkutatási-űrtevékenységi
programokat, mert az űrhírközlés háttériparát és K+F tevékenységét tekintve
is egészében szabadpiaci tevékenységgé alakult át igen nagy piaci versenyt
kiváltva minden érintett területen. A hírközlés minden ága nagy üzlet. Ez a
nagy verseny oka. Ugyanakkor a mai hírközlés területein az űrtechnika,
űrszegmens vált uralkodóvá. Az általános tendenciák közül a kisebb és egyben
olcsóbb, összességében gazdaságosabb műholdak használata a kutatásban látott
mértékben itt nem tud elterjedni, mivel egy-egy űrbeli "hírközpont" a
bonyolultsága miatt mikroműholdra (egyelőre?) nem fér fel. Azonban az
éleződő verseny mégis arra készteti a résztvevőket, hogy vizsgálják meg a
különféle gazdaságosabb változatokat. Ennek egyik eredménye például az, hogy
egy úgymond "nehéz" műholdnál olcsóbb változat adott, pl. 10 éves üzemidő
alatt két időpontban, a 0. és a 6. évben felbocsájtani és így üzemeltetni
két "könnyű" műholdat. Ugyanis a második megoldás költségei csak a tizedik
évben érik utól a 0. évben felbocsájtott "nehéz" műhold esetében a
kihasználatlan csatornakapacitás miatti többlet kiadásokat. Így olyan
esetben, amikor pl. a tényleges forgalmi adatok az 5-7. év táján érdemben
elmaradnak az előre becsülttől, akkor a második "könnyű" műhold üzembe
állítása késleltethető, vagyis a szolgáltató sokkal jobban tud igazodni
gazdaságossági, nyereség-elérési szempontból a tényleges igényekhez. Az
elmondottak nyilvánvalóan lényegesen befolyásolják mind a műholdak, mind a
hordozók fejlesztési, gyártási filozófiáját.
Ma az űrhírközlés szerteágazó területei, amelyeket már [2] is felsorol,
három nagy egységbe sorolhatók. Ezek mindegyike érdemben vagy teljességében
globális szolgáltatás, s a következők:
* Fix műholdas szolgálatok (FSS - 'fixed satellite service'): csoporthoz
tartoznak mindazon klasszikusnak számító űrhírközlési szolgálatok,
amelyek valamely terület távközlési igényeit (pont-pont átvitel, területi
távközlési szolgáltatás stb.) szolgálják ki, illetve az adott módon
ellátott területek közötti kapcsolatot biztosítják. E szolgáltatásban a
természete miatt az adott területet lefedő, állandó sugárzási nyalábokkal
működő, a sarki területeket kivéve geoszinkron pályán lévő műholdakat
használnak. A sarki területek távközlési igényeit elnyújtott ellipszis
pályán keringő néhány hold biztosítja. A földi vevőpontok kisebb-nagyobb
távközlési fejállomások, nem egyéni vevő vagy távközlési egységek,
készülékek.
* Műsorszóró műholdas szolgálatok (BSS - 'broadcasting satellite
service'): E csoporthoz tartozik minden műholdas műsorszórás. Az ellátás
ez esetben is állandó sugárzási nyalábokkal történik. (A szolgáltatás
szempontjából a ritkán lakott illetve lakatlan sarki területek nem
minősülnek fontosnak.) Az FSS és a BSS között a lényegi különbség a
fedélzeti adóteljesítményben van. A műsor műholdra feljuttatását kisebb-
nagyobb távközlési fejállomások végzik, de a vevő egyszerű és olcsó
egyéni (vagy kisközösségi) készülék kis antennával, egyszerű műszaki
megoldásokkal. Ezért a BSS műholdak fedélzeti adóteljesítménye nagy.
* Személyes műholdas távközlési szolgáltatás (PSCS vagy S-PCS - 'personal
satellite communication service' vagy 'satellite personal communication
service'): E csoporthoz tartoznak mindazon, szükségképpen műholdas
távközlési szolgálatok, amelyek állandó (24 órás) garantált távközlési
ellátást biztosítanak a Föld bármely pontján (szárazföldeken, óceánokon,
sarkvidéken; földön, vizen, levegőben, a Földhöz közeli magaslégkörben)
mobil és állandó helyen lévő (kis és olcsó) készülékekkel egyaránt az
egyéni előfizető által megfizethető tarifáért.
A felsorolt három űrhírközlési főcsoportot áttekintve megállapíthatjuk,
hogy 1998-ra kialakult a totális, globális hírközlés. Ez minőségi ugrás a
hírközlésben az egész emberi történelemre visszatekintve. Társadalmi,
civilizációs, történelmi hatásai még fel sem mérhetők. A következőkben ez a
totális, globális hírközlés egyre jobban kiteljesedik, s nélküle már a
közeljövő civilizációja sem képes fennmaradni.