KOPERNIKUSZ (1473-1543)
Az újkori csillagászat kezdetét Nikolausz Kopernikusz (Mikolaj Kopernik)
működésétől számítjuk. A lengyel származású csillagász Itáliában tanult,
majd Kelet-Poroszországban élt kanonokként. Abban az időben az egyház a
ptolemaioszi világképet dogmaként fogadta el. Pedig az idő már eljárt
felette: repedések mutatkoztak a tökéletes rendszeren. Ezen nincs mit
csodálkoznunk: másfél évezred hosszú idő. Az égbolton zajló valóságos
mozgások lassan kezdtek eltérni a ptolemaioszi bolygótáblázatok által
megjósoltaktól. Kopernikusz korában a különbségek már feltűnően nagyra
nőttek, ami igen súlyosan érintette a rohamosan fejlődő tengeri hajózást.
Hibás előrejelzések alapján nem lehet pontosan navigálni. Kopernikusznak
ettől függetlenül is szemet szúrt a ptolemaioszi rendszer bonyolultsága és
nehézkessége. Valószínűleg olvasta azokat az antik műveket is, amelyek
említették Arisztarkhosz napközéppontú elgondolását. Ez csak megerősítette
véleményét: az égi mozgások sokkal egyszerűbben leírhatók, ha a Napot
helyezzük középre.
1512-ben a bolygórendszer felépítéséről szóló kéziratát
("Commentariolus") elküldte néhány fontosabb személynek. Ebben a
következőket állította az új világképről:
1. Az összes égi körmozgásoknak nincs közös középpontjuk.
2. A Föld közepe nem egyszersmind a világ közepe, hanem csupán a súlynak
és a holdpályának a közepe.
3. Az összes körmozgások a Nap körül történnek, tehát a Nap szükségképpen
középen kell hogy elhelyezkedjék, a Nap a világ közepe, esetleg a világ
közepének közelében van.
4. A csillagok látszólag forognak, a valóságban a Föld fordul meg 24
óránként a saját tengelye körül, miközben az égi pólus és az egész
csillagvilág nyugalomban van.
5. A Nap látszólagos mozgása a földforgás és a Nap körüli keringés
következménye. A Föld, akárcsak a többi bolygó, kering a Nap körül.
6. A bolygók által leírt hurkok, a látszólagos előre-hátra mozgás nem a
bolygók mozgásának következménye, hanem annak, hogy a Föld változtatja a
helyzetét, és ezért a Földről látjuk úgy mozogni, hogy hurkokat ír le a
bolygó az égen. Ha a Napot képzeljük el középre, a hurokképződés, előre-
hátra mozgás elmarad.
Gondolatai Európa-szerte élénk visszhangot váltottak ki. Kopernikusz
nekilátott, hogy téziseire alapozva részletesen kidolgozza az egyes
égitestek mozgásait.
Bár az alapfeltevések tökéletesek voltak, Kopernikusz világképe majdnem
olyan bonyolultra sikeredett, mint Ptolemaioszé. Kopernikusz is kénytelen
volt epiciklusokat alkalmazni, 34 kör segítségével magyarázva az égitestek
által befutott pályákat.
Miért nem lett egyszerűbb a világ az ő elképzeléseivel, holott a valós
állapotokra épített? A válasz egyértelműen az, hogy Kopernikusz nem bírt
elszakadni a körpálya dogmájától, ő is csak e tökéletes formában mert
gondolkodni. Holott az égitestek ellipszispályákon mozognak.
Kopernikuszt élete végéig bántotta, hogy modellje nem ad világosabb,
egyszerűbb megoldásokat az égbolt jelenségeire. Ezért halogatta főművének
kiadását, amely végül 1543. május 24-én, halálának napján, frissen nyomtatva
került a kezébe. Kopernikusz ekkor már nem volt teljesen eszméleténél, így
nem tudhatta meg, hogy a könyv elejére az egyház rövid bevezetőt íratott
úgy, mmtha az ő tollából származna. Ebben az olvasható, hogy az egész írást
csak fikciónak kell tekinteni, a valóságban nem ez a helyzet.
A mű eredeti címe De Revolutionibus Orbium Coelestium (Az égi pályák
körforgásáról). Kopernikusz III. Pál pápához szóló rövid ajánlással kezdi,
kifejtve, hogy joga van feltételezni a Föld mozgását, s ha lesznek olyanok,
akik a Bibliára hivatkozva megtámadják, azokat megveti.
Az egyház figyelmét már 1533-ban felhívták a kopernikuszi tanok
veszélyességére. A művet ennek ellenére csak 1611-ben tették pápai indexre,
vagyis tiltották be. A csillagászok azonban titokban egymásnak adogatták,
így az új világkép lassanként, kézről kézre terjedt. Kopernikusz gondolata
nem volt eredeti, hiszen már Arisztarkhosz is felvetette a napközéppontú
Világmindenség gondolatát. Pályaszámításai pontatlanok voltak. Körpályákban
gondolkodott és ráadásul kitartott az égbolt kézzelfogható, kristályos
anyaga mellett.
Miben kereshetjük tehát Kopernikusz nagyságát, miért számítjuk a
csillagászat újjászületését az ő működésétől? Kopernikusz jelentősége abban
rejlik, hogy a hosszú, sötét évszázadok után újra elő mert állni egy olyan
világképpel, amelyet az ókori görögök is csak hamvába holt elképzelésnek
tekintettek. Ismét a Napot állította középre, így egy merész húzással
megfordította a ptolemaioszi rendszert. Először végzett alapos számításokat
egy heliocentrikus világkép alapján. A "nagy felejtés" után hatalmas
lendületet adott a csillagászat fejlődésének, bár számításai végül nem
sikeredtek tökéletesen. Ennek oka - mint azt már tudjuk - a körpályák
melletti kitartása volt.