ARISZTOTELÉSZ (I. E. 384-322)
Platón tanítványa, Nagy Sándor nevelője volt. Korának szinte minden
tudományával igen elmélyülten foglalkozott. Bár a csillagászatban viszonylag
kisebb sikereket ért el, jelentősen hozzájárult annak fejlődéséhez.
Eudoxosz szférarendszerét tökéletesítve olyan képet alkotott a
Világmindenségről, amely jó összhangban volt kora megfigyelési tényeivel. A
szférák számát 55-re emelte, így a rendszer már igen bonyolulttá vált. (A
rend kedvéért említsük meg, hogy a szférák számát első ízben Kallipposz,
Eudoxosz barátja és követője bővítette ki 49-re, s ehhez tette hozzá
Arisztotelész a sajátjait).
A földközéppontú világképet ezzel természetesen ő is elfogadta, bár
megvizsgálta azt a lehetőséget is, hogy a Napot helyezze a központba. Ezt
gyorsan elvetette, hiszen ha így volna, akkor a Föld keringése miatt az
állócsillagok látszólagosan elmozdulnának. Ez hibátlan indoklás, csakhogy
nem vette figyelembe a csillagok óriási távolságát, amely miatt az
elmozdulás szabad szemmel nem észrevehető.
A Föld gömb alakját erős érvvel támasztotta alá. Holdfogyatkozások
alkalmával a Föld árnyéka a Hold korongján mindig ív alakú és nem egyenes
vonal.
Arisztotelész kimondta, hogy a Kozmoszban rend van és mindennek megvan a
maga helye. A görög Kozmosz kifejezés szó szerinti fordításban "Rend"-et
jelent, amelyet Platón, Arisztotelész tanítómestere vezetett be. A
Világmindenségben ugyanis "rend van" - mondotta -, ellentétben az
ősállapottal, ami a Káosz volt, és amiből minden megszületett. Arisztotelész
szerint az ég változatlan, tökéletes és örök, anyaga az éter, amely minden
földi anyagtól különböző. Az égitestek istenek és maguktól mozognak, míg a
földi mozgások csak külső hatásra jöhetnek létre. A Földön a testek
természetes állapota a nyugalom, a Föld pedig természeténél fogva
mozdulatlan.
Kimondta, hogy a csillagokon kívül csak hét mozgó égitest van. Az
égitestek mozgását a szférák forgása idézi elő. A szférák egymást hozzák
mozgásba. A legkülső szféra pedig az úgynevezett "első mozgató", amely
minden mozgás okozója, bár ő maga mozdulatlan.
Arisztotelész az ókor tudományának legfőbb rendszerezője és tekintélye
volt. Véleménye a XII. század óta egyeduralkodónak számított Európa-szerte.
(Előtte inkább Platón tanításait ismerték el.) A középkorban egy elméletet
nem azért fogadtak el, mert bebizonyítható volt, hanem azért, mert már
Arisztotelész is úgy gondolta. Ennek természetesen az ellenkezője is igaz
volt. E tekintélytisztelet volt a legfőbb oka annak, hogy a középkorban
megállt a tudomány fejlődése. Nem vádolhatjuk azonban Arisztotelészt e sötét
évszázadokért. Ennek bizonyítására álljanak itt az ő szavai: "A
csillagászati bizonyítások időszakos jellegűek, mert valószínű, hogy
pontosabb megfigyelésekből más következtetéseket lehet majd egykor levonni."