EUDOXOSZ (I. E. 408-350)
Platón legtehetségesebb tanítványát Ciceró később a "csillagászat
fejedelmének" nevezte. Athénban tanult, majd Egyiptomba utazott, itt
szerezte csillagászati ismereteit.
Az ő érdeme az ókori Görögország csillagképeinek bevezetése, neveikkel
együtt.
Legnagyobb teljesítménye az égitestek mozgásainak magyarázata a szférák
segítségével.
A Világmindenség középpontjába a gömb alakú Földet helyezte, ekörül
forogtak a szférák, amelyeket leginkább gömb alakú héjaknak képzelhetünk el.
Minden égitest saját szférával rendelkezett, kivéve az állócsillagokat, mert
azok mindannyian egy szférára kerültek. Külön szférája volt a hét bolyongó
égitestnek, vagyis a Napnak, a Holdnak és az öt valódi bolygónak (Merkúr,
Vénusz, Mars, Jupiter, Szaturnusz). Az állócsillagok szférájával nem volt
probléma: egyenletesen keletről nyugatra forgott. Annál több gond akadt
azonban a Nappal és a Holddal, a legnagyobb kérdést pedig a bolygók mozgása
jelentette. A bolygók ugyanis az év során általában kelet felé vándorolnak
az égbolton. Néha azonban mozgásuk megáll, majd hátráló mozgássá változik.
Ilyenkor keletről nyugatra haladnak. Bizonyos idő elteltével újra megállnak
és elindulnak visszafelé, keletre. A folyamatot hurokvetésnek nevezzük. Ez a
döbbenetes dolog alaposan feladta a leckét az ókori görögöknek és bonyolult
magyarázatok születését vonta maga után. Ma már ismerjük a titkát, de az
ókorban ez a csillaászat legfogasabb problémáját jelentette. Eudoxosz talált
egy megoldást: óraműhöz hasonló, bonyolult szerkezetet készített, amely jól
tudta modellezni a valóságos mozgásokat. Ehhez azonban újabb szférákat
kellett bevezetnie. A szerkezet végül 27 egymáshoz kapcsolódó és
ellentétesen mozgó szférából állt. Megalkotása zseniális matematikai és
logikai érzéket követelt. Eudoxosz nagyságát ebben találjuk, bár a Mars
mozgása számára is örök rejtély maradt. Érdekes dolog, hogy Eudoxosz a
szférákat csak "munkahipotézisként" használta és egy percig sem gondolta,
hogy azok a valóságban is léteznek. (Munkahipotéziseket ma is használunk,
példaként az atommodellt említhetjük). Ennek ellenére utódai - talán
félreértésből - a szférákat már igazinak, kézzelfoghatónak, tapinthatónak
gondolták, amelyeket csak azért nem láthatunk, mert anyaguk tökéletesen
átlátszó. Másfél évezredig tartotta magát az egymásban elforduló, kemény,
csikorgó kristályszférák képzete (a szférák zenéje).
Eudoxosz nagy érdeme tehát, hogy megkísérelte az égitestek mozgásának
egységes leírását s ez többé-kevésbé sikerült is neki. S mivel a szférák
középpontjába a Földet helyezte, megalkotta a földközéppontú (geocentrikus)
világképet, amely majdnem 2000 évig állt fenn.