MÁS VILÁGOK
A szűklátókörűség egyik gyakori formája, hogy az egyén a világot csak a
maga körül megfigyelt formában tudja elképzelni. Egy kis képzeletbeli
utazással kitágíthatjuk tanulóink látókörét, amennyiben idő és lehetőség
nyílik erre a törzsanyag mellett.
Az emberek nagy része a Napot különleges égitestnek tartja abból a
szempontból, hogy míg napközben az égen látható, addig rajta kívül szinte
semmilyen más égitestet nem lehet megfigyelni. Nos, ez a helyzet légkörünk
következtében áll elő, és kizárólag azon égitestek sajátja, melyek nem is
túl ritka és nem is túl sűrű atmoszférával rendelkeznek. Amennyiben
megvizsgáljuk a Naprendszer többi égitestét, azt találjuk, egy részüket
annyira sűrű gázburok veszi körül, hogy annak aljáról se a Napot, se más
égitestet nem lehet megfigyelni (pl. Vénusz, óriásbolygók). Másrészük pedig
olyan ritka atmoszférával rendelkezik, hogy napközben is ugyanúgy látni a
csillagokat, mint éjszaka (Merkúr, holdak többsége, kisbolygók). Csak
elvétve akadnak olyanok, amelyek felszínéről napközben nem láthatók a
csillagok, de a Nap mégis megfigyelhető.
Az általunk megszokott égbolt látványa sem általános a Világegyetemben.
Ha csak "kis" távolságra, néhányszor tíz-száz fényévre kalandozunk el
környezetünkben, már észrevehetjük a csillagképek eltorzulását. Ugyanazok a
csillagok más helyről nézve más alakzatba rendeződnek. Napunk a fősíkban
fekszik, így a Tejútrendszer korongjának metszetét: a Tejutat, mint az
égbolton átívelő, csillagokkal sűrűn borított sávot tudjuk megfigyelni.
Amennyiben galaxisunk korongja "felett" illetve "alatt" helyezkednénk el,
ráláthatnánk a fényes spirálkarokra, az ég legfényesebb objektuma pedig a
Tejútrendszer magja lenne, körülvéve sok apró ködös csomóval, a
gömbhalmazokkal. A karok ionizált II felhőkből álló gyöngyfüzéreknek
tűnnének, a fősíkból pedig szupernóvarobbanások hatalmas buborékai
emelkednének ki. A nagyszerű panorámáért azonban az égbolt többi részével
fizetnénk, a korongon kívül ugyanis alig mutatkoznának csillagok. Kivéve
természetesen, ha éppen egy gömbhalmaz belsejében helyezkednénk el. Ekkor
rendkívül sok csillag lenne az égen minden irányban, miattuk már nehéz is
lenne a távoli galaxisokat megfigyelni. Hasonló, csillagokkal teleszórt
égbolttal számolhatunk egy olyan égitest felszínéről, amely a Tejútrendszer
sűrű magjában található.
De maga a csillagos égbolt sem mondható általánosnak. Amennyiben bármely
galaxison kívül merészkedünk, teljesen eltűnnének a csillagok, és csak
halvány foltokat, közeli galaxisokat láthatnánk mindenfelé. A Világegyetem
nagyrészében az égbolt tehát sokkal kihaltabb, és sokkal kevésbé látványos,
mint innen a Föld felszínéről.