A VILÁGEGYETEM JÖVŐJE
A Világegyetem jövője a benne található anyag tömegétől, azaz az egész
Univerzum sűrűségétől függ. Ez határozza meg a Világegyetem geometriáját,
melyben három esetet különböztetünk meg: a nyílt (hiperbolikus), a sík,
illetve a zárt (gömbi) Világegyetemet. Amennyiben az Univerzum tömege egy
bizonyos határ alatt van, azaz nyílt, örökké tágulni fog. Ha tömege pontosan
ezzel a határértékkel egyezik meg (sík Világegyetem), a tágulás folyamatosan
lassulva a nullához tart, amit a végtelenben ér el. Amennyiben tömege
meghaladja ezt a kritikus határt (azaz zárt), akkor a benne lévő anyag
gravitációs ereje elég nagy ahhoz, hogy egy idő után megállítsa a tágulást,
amit összehúzódás követ majd, végén a Nagy Bumm ellentétével: a Nagy
Reccsel. A Világegyetemben lévő látható anyag a kritikus tömegnek csak közel
1%-át teszi ki, a láthatatlan tömeggel együtt azonban pont a kritikus
határon mozgunk.
Amennyiben nyílt Világegyetemben élünk, a tágulás az idő előrehaladtával
csak kismértékben fog lassulni. Egyre távolabb kerülnek majd egymástól a
szuperhalmazok és a galaxishalmazok, csak a galaxishalmazok tagjai és az
azokon belüli égitestek maradnak együtt. A távolodó galaxisok egyre
halványabb és egyre kisebb foltok formájában látszanak majd az égen. A
csillagközi anyag szinte teljesen csillagokká alakul, és elfogyta után már
nem születnek újabb csillagok. Amint ezek felélik üzemanyagukat, előbb a
nagyobbak, majd a kisebb tömegűek sorra elhalványodnak. Végül a legkisebb,
leghalványabb és leghosszabb életűek is elhasználják tüzelőanyagukat, és a
galaxisok sötéten kavargó halott fekete törpékből, neutroncsillagokból és
fekete lyukakból fognak állni. Az égbolt ekkor lassanként kihal: se a
Tejútrendszerben, se más galaxisokban nem fognak csillagok ragyogni. A
galaxisokban a halott csillagok egy része az egymáshoz közeli elhaladások
alkalmával kilökődik, más részük pedig a galaxisok magja felé hullik. Így az
idő előrehaladtával a galaxisok anyagának egy része szétoszlik, és kidobott
sötét objektumok fognak kavarogni a világűrben. Maradékuk a galaxisok
centrumába hullik, és az ott lévő fekete lyukak tömegét fogják növelni. A
későbbiekben a részecskefizika különleges szerephez jut: a Nagy Egyesítés
Elmélete szerint a protonok nem stabil részecskék, hanem 10^30 - 10^32 év
alatt elbomlanak. (Ezt kísérletileg egyelőre nem sikerült sem igazolni, sem
megcáfolni.) A protonok bomlása a távoli jövőben rendkívül kismértékben
felmelegíti majd az anyagot. Az egyes égitestek ütközése során is
felszabadulhat némi energia, ilyen eseményekre azonban csak ritkán kerülhet
sor. Emellett további energiaforrásként szolgálhat a fekete lyukak
párolgása, melyek életük végén egy robbanás keretében semmisülnek meg. (A
galaxismagokban lévő nagytömegű fekete lyukak elpárolgásához nagyságrendileg
10^100 év szükséges.) Ezen apró események ellenére a Világegyetem hideg,
halott és sötét lesz, az égbolt pedig tökéletesen üres. Hasonló
következményekkel és jelenségekkel számolhatunk egy sík Világegyetem
esetében.
Amennyiben a Világegyetem zárt, tömege elegendő a tágulás megállításához,
majd visszafordításához. A rendelkezésünkre álló idő azonban ebben az
esetben is bőségesen elegendő ahhoz, hogy a tágulás megállásáig a csillagok
az előbb leírtaknak megfelelően kihunyjanak. Az összehúzódás megindulását
követően azonban érdekes eseményeket lehet megfigyelni. A háttérsugárzás
fotonjainak energiája lassanként növekedni kezd, a gravitációs vonzás miatt
pedig a Világegyetem az idő előrehaladtával egyre gyorsabb ütemben zuhan
végzete felé. Amikor már csak 1-2 milliárd éve van hátra az Univerzumnak, a
szuperhalmazok, galaxishalmazok egymásba kezdenek olvadni. A növekvő
energiájú háttérsugárzás miatt a világűr, az "égi háttér" egyre forróbb és
világosabb lesz. Eközben az egyes galaxisok anyaga is összekeveredik, és
egyre gyakrabban ütköznek egymással a különböző égitestek. Amikor már csak
közel 100 ezer év lesz hátra, az ég kb. olyan fényessé válik, mint a Nap
felszíne. A csillagok ekkor felmelegszenek, maradék nukleáris tüzelőanyaguk
begyullad, majd a növekvő forróság miatt sokuk felrobban - fergeteges
tűzijáték játszódik le az egész Világegyetemben. Ekkor a fekete lyukak is
nagy lakomát ülnek. Egyre több anyagot kebeleznek be környezetükből, végül
pedig egymás befalására fanyalodnak, majd egy utolsó kozmikus keringő
formájában vadul összeolvadnak. Az eredmény egy óriási fekete lyuk, amely az
egész Világegyetemet tartalmazza - egy fekete lyuk egy fekete lyukon belül.
Mindezek után talán egy új Világegyetem születik, amely elölről kezdi a nagy
kozmikus körforgást. Egy biztos: jókor születtünk - születni ugyanis csak
jókor lehet.