FEKETE LYUKAK
A fekete lyukak olyan csillagok magjából alakulnak ki, melyek tömege
akkora, hogy saját gravitációs terük összehúzó erejének semmilyen ismert
fizikai folyamat nem tud ellenállni, így az égitest "teljesen"
összezsugorodik. Ekkor egy olyan tartomány alakul ki, amelyen belülről az
összehúzódott csillag gravitációs tere hatására sem anyag sem sugárzás - így
fény sem - szabadulhat ki. Ennek a térségnek a határát nevezzük
eseményhorizontnak, amely egyirányú átjáró: csak befele lehet áthaladni
rajta. A csillagok összeroskadásával keletkező fekete lyukak alsó
tömeghatára 2,5-3 naptömeg körüli, átmérőjük néhány km. (Valószínűleg
léteznek többmillió naptömegű óriási fekete lyukak is, melyek galaxisok
centrumában helyezkednek el, és elképzelhető mikroszkopikus méretű fekete
lyukak létezése is.) Általában 25-30 naptömegű, illetve ennél nagyobb tömegű
csillagok magjából jön létre életük végén fekete lyuk. (Ez több tényezőtől
is függ, pl. a csillag élete során elszenvedett anyagveszteségtől.) Jelenleg
nem tudjuk pontosan, hogy a fekete lyukak kialakulásakor is bekövetkezik-e
szupernóvarobbanás, avagy sem. A fekete lyukakat környezetükkel való
kölcsönhatásuk révén lehet megfigyelni, ma már sok olyan égitestet ismerünk,
amelyek nagy valószínűséggel fekete lyukak. (A valóságban a fekete lyukak
"párolognak", részecskéket bocsátanak ki - ennek a kvantumfizikai
folyamatnak a taglalása azonban messze túlnyúlik feladatkörünkön.)