Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

                                  NEPTUNUSZ

   A  Neptunusz a Naptól kifelé haladva az utolsó óriásbolygó. Átmérője 3,86
földátmérő,  tömege  18,22  földtömeg.  Kék  színű gázóriás, sok tekintetben
belső  társához az Uránuszhoz hasonlít. Tengelyforgása gyors, 15 óra körüli,
aminek   következtében  alakja  lapult.  Forgástengelye  a  keringési  síkra
állított  merőlegessel  28,8 fokos szöget zár be. Belső felépítése jelenlegi
ismereteink szerint nagyon hasonlít az Uránuszéra.

   Légkör:  Sokak szerint a Neptunusz a Naprendszer egyik legszebb égiteste.
A  bolygóról  készült  felvételeken  elsőként  annak élénk kék színe tűnik a
szemünkbe.  Ezt  a  felső  légrétegek magas metántartalma hozza létre, amely
főleg  a  vörös  fényt  nyeli  el,  és a kéket, zöldet veri vissza. Kevesebb
hosszúláncú  vegyület, azaz kevesebb szmog van a légkör felső részében, mint
az  Uránusznál  -  ezért  ilyen  élénk  a  felhőzet  színe.  A szmog hiányát
valószínűleg  erős  függőleges  légáramlások okozzák: az emelkedő gáztömegek
lehűlnek,  jég kondenzálódik ki belőlük a környezetükben található anyagokra
(hosszúláncú  vegyületekre),  és azokat a mélybe húzzák. A Neptunusz légköre
differenciáltan rotál, belső társaihoz hasonlóan óriási légörvények láthatók
atmoszférájában.  A  Jupiter  Nagy  Vörös  Foltjára emlékeztető képződmény a
Neptunusz  Nagy  Sötét Foltja, melynek mérete 16 ezer km körüli, de emellett
még  sok  hasonló  légörvényet  is  megfigyeltünk.  Feltűnő, rendkívül gyors
változásokat  mutató  fehér  felhők  is láthatók a légkörben. Ezek az ütköző
légtömegek  határán  jönnek  létre,  ahol  a  gyorsan  emelkedő  gázban  jég
kondenzálódik ki, a süllyedéskor pedig felmelegszik és elpárolog.

   Holdrendszer:  A  Neptunusz  közelében  hat  kis  szabálytalan alakú hold
kering,  ezek  átmérője  60-400 km közötti. Sötét objektumok, fényvisszaverő
képességük  a  Mars  két holdjáéra emlékeztet, anyaguk a Neptunusz gyűrűinek
anyagához  állhat közel. Ezután következik a Triton, majd a legkülső hold, a
Nereida.  Ez  utóbbi elég messze: átlagosan 5,5 millió km-re, elnyúlt pályán
kering  a  kék gázóriás körül, egy évenként megkerülve azt. Átmérője 340 km,
valószínűleg befogott égitest.

   A  Triton  a  Neptunusz  legnagyobb  kísérője  és  a  Naprendszer hetedik
legnagyobb  holdja. Átmérője 2720 km, hat nap alatt kerüli meg a Neptunuszt,
a  többi  holddal  ellentétes,  retrográd  irányban. Pályahajlása 160 fokos,
valószínűleg  ez  is  befogott  égitest. Szilikátok, vízjég- és széntartalmú
anyagok  építik  fel,  belső  szerkezete  differenciálódott. A felszín főleg
fagyott  nitrogénből  és metánból áll, ezenkívül szénmonoxidot, széndioxidot
és még számos szénhidrogén-vegyületet tartalmaz. Az egyenlítői övezetekről a
napfény  hatására  a  metán-  és  a nitrogénjég elpárolog, a pólusokon pedig
kicsapódik,  nagyméretű  pólussapkát létrehozva. Légköre nagyon ritka, főleg
nitrogénből, valamint metánból és egyéb szénhidrogénekből áll, amelyek által
halvány  rózsaszínes  árnyalatú.  Felszínén  nagyméretű  fagyott lávatavakat
találni, vulkanizmusa azonban eltér a földitől. Az itt található lávák olyan
anyagokból állnak, amelyek a víz fagyáspontja alatt is folyékonyak maradnak,
így  kevés  belső hő is elegendő a vulkanikus tevékenység kiváltására. (Ez a
többi   óriásbolygó   holdjaira   is   általánosítható.)   Felszínén  hosszú
repedéseket   és   sokszögletű   töredezett  régiókat  is  találni,  amelyek
valószínűleg a láva felszín alatti mozgásának hatására alakultak ki. Feltűnő
képződmények  továbbá  a  pólussapkákon  megfigyelhető  sötét  sávok, melyek
gejzírek  porlerakódásai  lehetnek  - ezek napjainkban is működnek a holdon.
Energiájukat  a  belsőből  és/vagy  a  gyenge napfényből szerzik. A felszíni
áttetsző jégréteg átengedi a napsugarakat, amelyek mélyebben elnyelődnek, és
melegíteni  kezdik az ott található anyagot. A gáznyomás fokozatosan nő, míg
végül  áttöri  a  felszínt.  A  gejzír kitörése port is magával ragad, ami a
lassú  tritoni  légkörzés  hatására  a  szélárnyékos  irányban lerakódik, és
létrehozza a sötét sávokat.

   A   Neptunusz   gyűrűrendszerének   sajátos  megjelenése  van.  A  gyűrűk
összefüggő  objektumoknak  tűnnek,  mint  a  többi  óriásbolygónál,  azonban
feltűnő  csomók,  vastagabb  és  vékonyabb  szakaszok  váltakoznak bennük. A
gyűrűk  portartalma  rendkívül  nagy,  így hátsó megvilágításban látszanak a
legjobban.  (A  sok  por valójában egy lapos korongot formál a bolygó körül,
amely  túlterjed a gyűrűrendszer határain.) A nagymennyiségű por magyarázata
a   gyűrűt  alkotó  testek  egymással  történő  ütközésében  keresendő,  ami
legjobban  az  Adams-gyűrűnél  figyelhető  meg.  Ennél a gyűrűnél nem sokkal
beljebb  kering  a  Galatea  nevű  hold. A kis égitestnek gravitációs hatása
hullámokat  kelt  a  gyűrűben,  amelyek  a  Galatea  pályamenti sebességével
haladnak  körbe.  Mivel  a  hold közelebb van a Neptunuszhoz, mint a gyűrűk,
ezért gyorsabban kering azoknál. A hullámok így előre haladnak a gyűrűben az
anyagot  megmozgatva,  gyakori  ütközéseket  kiváltva.  Itt  is  találhatunk
terelőholdakat: a hat belső hold közül négy a gyűrűk között kering. A gyűrűk
anyagában   megfigyelt   további   szabálytalanságok   még   ismeretlen,  az
eddigieknél  kisebb  terelőholdak,  illetve  nagyobb  törmelékdarabok létére
utalnak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2021
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.