Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

                                    MARS

   A  Mars külső bolygószomszédunk, a Naptól számítva a negyedik nagybolygó.
Enyhén   elnyúlt   ellipszispályán  1,5-szeres  földtávolságban  kerüli  meg
központi  csillagunkat  687  nap  alatt. Tengelyforgása direkt irányú, ideje
közel  áll  a földihez: 24 óra 37 perc 23 másodperc. Átmérője 0,53-a, tömege
egytizede  a Földének. Forgástengelyének dőlésszöge a Földéhez hasonló: 25,2
fok a pályasíkra állított merőlegeshez képest, aminek következtében évszakos
ciklusok váltakoznak rajta.

   Belső  szerkezet:  Fémes  magjának  sugara  1600  km  körüli,  nem tudni,
folyékony  állapotban  van-e,  avagy  már  megszilárdult.  Ezt veszi körül a
nagyjából  ugyancsak  1600  km-es  köpeny,  majd a kb. száz km vastag kéreg.
Belsejének  differenciálódása mintegy 3 milliárd évvel ezelőtt fejeződhetett
be.  A  későbbiekben  a  belső  hő  következtében  tágulás zajlott le, amely
rendkívül  aktívvá  tette  a bolygó felszínét. A köpeny kb. 1 milliárd évvel
ezelőtt  jelentősen  hűlni kezdett, a vulkanikus aktivitás csökkent, a kéreg
pedig vastagodott.

   Légkör:  Atmoszférája  ritka, a felszíni légnyomás 3-13 millibar közötti.
Fő összetevője a széndioxid, emellett kevés nitrogén, oxigén, szénmonoxid és
vízgőz  is  található benne. A nappal és az éjszaka határvonalánál, főleg az
egyenlítő  vidékén a felszín felett 5-7 km magasan fehér felhők mutatkoznak.
Ezek leginkább a földi hajnali ködökhöz hasonlítanak, valószínűleg vízjégből
állnak.  (Felhők  a  nagy  domborzati  kiemelkedések  környékén  is  gyakran
megfigyelhetők.)  Ugyancsak gyakoriak a sárga és vöröses árnyalatú fellegek,
amelyek a felszínről felkapott porból állhatnak.

   Időjárás: A bolygó forgástengelyének dőlésszöge a földihez hasonló, így a
Marson is erős évszakos változások vannak, melyeket a pálya nagy elnyúltsága
is  jelentősen  befolyásol.  Amikor a bolygó napközelben tartózkodik, a déli
féltekén  van  nyár,  a  déli  tavasz  és  nyár rövid forró, az ősz és a tél
hosszú,  hideg.  A bolygó globális átlaghőmérséklete -60 ºC. Maximális nyári
hőmérséklet délben az egyenlítő környékén +20 ºC körüli, de erős az éjszakai
lehűlés,  a  legalacsonyabb  eddig  mért hőmérséklet -113 ºC. A marsi télnek
elég sajátos megnyilvánulási formái vannak. Ahogyan csökken a hőmérséklet, a
légköri   széndioxidnak   és   vízgőznek  mind  nagyobb  része  fagy  ki  az
atmoszférából,  és  a  felszínt  vékony  fehér  lepellel  borítja  be. Ennek
következtében   a  napi  átlaghőmérséklettel  párhuzamosan  a  légnyomás  is
csökken,   és  a  leghidegebb  hetekben  a  légkör  össztömegének  30%-a  is
kicsapódhat  a  dér  formájában.  A  csapadék  víz  és széndioxid 6:1 arányú
keveréke.  A  légnyomás  napi ingadozásának mértéke 0,2 millibar körüli, oka
ugyanaz,  mint  az  évszakosnak. Mivel a Marson nincsenek óceánok, a felszín
gyorsan   reagál   a  beeső  napsugárzás  mennyiségének  változására.  Ennek
következtében  a  Hadley-cellák  (termikus  cellák)  is  követik  a  Nap évi
járását,  és  az  egyenlítőtől  25  fokra  is eltávolodhatnak. Olyan mértékű
eltolódás  is elképzelhető, hogy a bolygón átmenetileg csak egyetlen Hadley-
cella alakul ki.

   A  felszínen  általában  gyenge  szél  fújdogál, olyan, amilyen Földünkön
éppen  csak megfodrozza a tavak víztükrét. A szélsebesség azonban nem mindig
ilyen  kicsi,  a  Mars  évszakos  jelenségei  közül  ugyanis  a porviharok a
legfeltűnőbbek. Ezek többnyire a déli féltekén, a helyi tavasz és nyár alatt
keletkeznek.  A  melegedő  idő hatására gyorsan húzódik vissza a pólussapka,
melynek  pereménél  a  nagy hőmérséklet-különbség erős légörvényeket kelt. A
légkörbe  jutott  por  napfényt  nyel  el,  aminek hatására felmelegszik, és
tovább  erősíti  a szeleket, még több port juttatva a légkörbe. Ezek eleinte
kis, lokális jelenségek, azonban ha a Hadley-cellákba bekerülnek, néhány nap
leforgása alatt az egész bolygóra kiterjedő homokviharokká növik ki magukat.
Ilyenkor  teljesen részlet nélküli látványt mutat a Mars, csak a legmagasabb
vulkánok  lógnak  ki  a kavargó porból. A szélsebesség a többszáz km/órát is
eléri,  és  jelentős  eróziós  tevékenységet  fejt  ki. A por ilyenkor 40 km
magasságig is feljut, és csak 3-4 hónap elteltével ülepszik le.

   Felszín:  A  felszín  lapos,  szögletes  sziklákból és homokdűnékből álló
kietlen  vidék.  A  bolygó  általános  vöröses  színezetét  az itt található
vastartalmú  anyagok,  főleg  vasoxid  okozzák.  A  Marsot  vizsgáló Viking-
űrszondák  a  bolygó  két  távoli  pontján szálltak le, mégis nagyon hasonló
összetételű  anyagot találtak. A Mars életének korábbi időszakában bizonyára
folyékony  formában  is  létezett  víz a felszínen, ez a becsapódások vagy a
vulkanikus hő hatására cirkulált a kőzetek között, és átalakította azokat. A
különféle geológiai folyamatok révén ezek a kőzetek felszínre kerültek, ahol
az  eróziós hatások felaprózták, a porviharok pedig egyenletesen szétszórták
a bolygón. A felszíni sziklák likacsos szerkezetűek, ami vulkanikus eredetre
utal.

   Pólussapkák:  A Mars északi és déli pólusát sarki sapka fedi, ezek vízjég
és  szárazjég  keverékéből  állnak.  A  hósapkák  mérete évszakos ingadozást
mutat,  a  helyi  nyár  idején  anyaguk  részben a légkörbe párolog. Télen a
légkör  egy  része  kifagy  a  sapkákra, melyek ilyenkor a 45-50. szélességi
fokig  is lehúzódnak. Ezek a változások rétegessé tették a hósapkák anyagát,
több  és  kevesebb  poranyagot  tartalmazó  rétegek váltakoznak bennük. Ha a
sapkákban   lévő   vizet  elolvasztanánk,  az  néhány  méter  mély  óceánnal
boríthatná be a bolygó felszínét.

   Kráterek: A Mars felszínén a legidősebb vidékek egykorúak lehetnek a Hold
tengereivel,  azaz  kb.  3,5  milliárd évesek. Az ennél korábbi krátereket a
geológiai  folyamatok  eltűntették  a  bolygóról.  Az  É-i  féltekén  sokkal
kevesebb  a  kráter,  ezeket  az  ott elhelyezkedő vulkánokból származó láva
törölte  el - az északi féltekén ugyanis erősebb volt a vulkanikus aktivitás
az  utóbbi  időkben. A kráterek erősen kopottak, ami jelentős erózióra utal.
Sok   kráter   megjelenése  alapján  feltehető,  hogy  a  becsapódás  idején
nagymennyiségű  vizet  tartalmazott  a  talaj. Ez eleve folyékony állapotban
lehetett,  vagy  pedig  a  becsapódás  hője  hatására  olvadt  meg. Az ilyen
kráterek peremén iszapfolyások láthatók.

   Tektonika   és  vulkanizmus:  a  Mars  felszínén  nem  találunk  globális
tektonikai  aktivitásra utaló nyomokat. A bolygó kérge valószínűleg soha nem
töredezett  fel darabokra, bár a folyamat megkezdődött, ám nem fejlődött ki.
Az  egyetlen  nagy  tektonikai  képződmény  a hatalmas Valles Marineris, más
néven  Coprates-szakadék. Ez egy gigantikus méretű repedésvölgy, leginkább a
Vörös-tengerre  emlékeztet. Ahogyan az utóbbi Afrika és Arábia szétválásával
alakult  ki,  a  Valles Marieris alól a magma oldalirányba húzódhatott szét,
minek  hatására  a  kéreg  besüppedt  és  feldarabolódott.  A kanyonrendszer
méretei tekintélyesek: szélessége átlagosan 120 km, mélysége 3-5 km közötti,
hossza  meghaladja  a 4000 km-t, azaz felülmúlja a bolygó sugarát. Rendkívül
összetett  rendszer  számos  oldalággal,  egymással párhuzamos, meredek falú
völgyek   találhatók   benne.   A  kanyon  fenekét  homok  borítja,  falánál
földcsuszamlások  figyelhetők  meg. Mindezek mellett temérdek kisebb repedés
található  a  felszínen,  melyek  helyi  elmozdulások következtében jöhettek
létre.

   A Mars jellegzetes képződményei közé tartoznak a vulkánok. A kráterek kor
szerinti  eloszlása a vulkánok előfordulásában is nyomonkövethető: az északi
féltekén  fiatalabb,  a  délin idősebb vulkanikus képződmények találhatók. A
két  legnagyobb  vulkanikus  vidék  a  Tharsis és az Elysium, melyek gyengén
kráterezettek, felszínük mindössze néhány százmillió éves. A Tharsis-vonulat
mintegy  4000  km  átmérőjű  vulkáni  együttes,  amely  a  legnagyobb  ilyen
képződmény  a  bolygón. A vulkanikus hegyeket tartalmazó fennsík több km-rel
emelkedik  a  környező  terület  fölé.  A  régió négy legnagyobb vulkánja az
Olympus-,  Ascreus-,  Pavonis-  és  Arsia  Mons.  Közülük  az Olympus Mons a
legtekintélyesebb,  átmérője  több  mint  500 km, magassága 26 km körüli. Az
Olympus   Mons   lejtőin   található  lávafolyások  közül  a  legfiatalabbak
elképzelhető, hogy mindössze tíz-százezer évesek. Az egész Tharsis-övezetben
a  kéreg jelenetősen vastagabb, mint máshol - így képesek csak fennmaradni a
nagytömegű  vulkánok. Mivel a Marson nincsenek lemezmozgások, a vulkánok nem
vándorolnak  el  a  forró  pontok  fölül,  így  csak  hatalmas pajzsvulkánok
fejlődtek ki.

   Folyómedrek,  glaciális  formációk:  A  Marson  az  alacsony légnyomás és
hőmérséklet miatt nem létezhet víz folyékony állapotban. Felszínén mégis sok
olyan  képződményt,  kiszáradt  folyómedret  találni,  amely  folyékony  víz
egykori  jelenlétére  utal.  Az  ilyen folyásnyomokat két fő csoportra lehet
osztani.   A   magasabb   helyekről   lefelé   tartó  elágazó  medrek  olyan
vízmosásokhoz  hasonlítanak,  amelyek száraz, homokos területen alakulnak ki
egy zápor után. A Mars felföldjeibe belevágódott nagyobb, szélesebb medreket
is találunk, ezek hasonlítanak legjobban a földi folyókhoz. A vízmosásnyomok
kora  nem  azonos,  500  millió  évestől  egészen  a  több  milliárd  évesig
terjednek.   Eltérő   koruk  több  nedves  periódus  létére  utal  a  bolygó
történetében.  A  leghosszabb  meder  1500  km-es,  a  legszélesebb  200  km
átmérőjű.  A víz jelenleg a felszín alatt fagyott formában lehet jelen, erre
utalnak  azok  a  sokszögletű  képződmények, amelyek a Földi poligon talajra
hasonlítanak.   Ezek   a   bennük  található  jég  váltakozó  megfagyása  és
felolvadása  által  keletkeznek.  A  jég  pusztító  munkájának nyoma szintén
felfedezhető a Marson többszáz kilométer hosszú gleccservölgyek formájában.

   Keresztmetszetük  U  alakú, akárcsak földi társaiké, mélységük alapján az
egykori  jégárak  vastagsága  1-2  km  lehetett. A völgyek környékén gyakran
találni morénahalmokat.

   A  Mars  körül  két  hold  kering: a Phobos és a Deimos. Mindkettő kicsi,
szabálytalan  égitest, amelyek a bolygó egyenlítői síkjában, direkt irányban
kötötten keringenek. A Phobos egy krumpli alakú, 21x22x19 km-es szikladarab.
Rendkívül  sötét,  sűrűsége  a  szenes  kondrit  meteoritokéhoz  áll  közel.
Felszínét   kráterek   borítják,   kora  3,4  milliárd  év.  Krátereinek  és
repedéseinek  eloszlásában  szabályszerűséget  lehet  felfedezni, melyek egy
része  egy  hatalmas becsapódás alkalmával keletkezhettek. Az ekkor kidobott
anyag  a  keringések során végigbombázta a felszínt látványos kráterláncokat
hozott  létre.  (Mindezek  mellett  olyan  barázdák  is láthatók a Phoboson,
amelyek réteges belső felépítésre utalnak.) A Deimos kisebb, 15x12x11 km-es,
szintén  sötét,  a  Phoboshoz hasonló összetételű lehet. Felszínét vastagabb
porréteg  borítja,  mint  a  Phobosét, így korának megállapítása elég nehéz.
Lehetséges,  hogy  a két kis égitestet a Mars az aszteroidaövből fogta be és
tette holdjaivá - erre azonban egyelőre nincs bizonyíték.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2021
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.