Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

                                    HOLD

   A Hold bolygónk egyetlen nagyméretű, természetes kísérője. Átmérője közel
negyede  a  Földének,  így  a  Naprendszer hatodik legnagyobb holdja. Tömege
1,2%-a  bolygónkénak.  Átlagosan 27 földátmérőnyire kering bolygónk körül, 1
km/s-os sebességgel direkt irányban. 27,3 nap alatt tesz meg egy fordulatot,
ezt  nevezik sziderikus keringési időnek. Tengelyforgási periódusa ugyancsak
27,3  nap, aminek következtében mindig ugyanazt az oldalát fordítja bolygónk
felé  -  ezt  nevezik  kötött  tengelyforgásnak.  A  valóságban  felületének
valamivel  több  mint felét tudjuk megfigyelni. Ennek egyik oka, hogy a Hold
pályasíkja  5 fokos szöget zár be az ekliptikával, a Föld pályasíkjával, így
időnként  északi,  időnként  pedig  déli  pólusára  látunk  rá jobban - ez a
szélességi  libráció.  A  Hold  tengelyforgása  egyenletes,  de földközelben
gyorsabban, földtávolban pedig lassabban halad pályáján. Így néha előresiet,
máskor pedig kicsit lemarad, ezért néha keleti, néha nyugati oldalára látunk
rá   jobban  -  ez  a  hosszúsági  libráció.  A  Hold  librációs  mozgásának
következtében felszínének mintegy 59%-a figyelhető meg a Földről.

   Kötött tengelyforgása csak a Földre vonatkoztatva áll fenn, a nappalok és
éjszakák  természetesen  a Holdon is váltakoznak. Egy holdi nap a 27,3 napos
tengelyforgási  időnél  valamivel  hosszabb, mivel a Hold a Földdel együtt a
Nap körüli pályán halad - azaz a Nap elmozdulni látszik a háttércsillagokhoz
képest.  Így  ahhoz,  hogy  a  Nap  ismét deleljen a Hold egy adott helyéről
nézve,  még 2,2 napnak kell eltelnie - ez a Hold szinodikus keringési ideje.
A  Holdnak  nincs  saját  fénye,  a bolygókhoz hasonlóan a róla visszaverődő
napfény  teszi  láthatóvá. A felszínét borító anyag fényvisszaverő képessége
meglehetősen  rossz,  a ráeső fénynek átlagosan 7%-át veri vissza, hasonlóan
pl.  a  hamuhoz.  Ennek  ellenére,  mivel  elég közel van hozzánk, a második
legfényesebb  objektum  a  Nap után. Újhold környékén - első negyed előtt és
utolsó  negyed  után - az ún. hamuszürke fényt figyelhetjük meg rajta. Ez az
árnyékos oldal enyhe derengése, amit a Földről a Holdra, onnan pedig ismét a
bolygónkra visszavert napfény hoz létre.

   Belső  szerkezet:  A  Hold  több  szempontból  is  aszimmetrikus égitest,
belseje differenciálódott. Tömegközéppontja 3 km-rel közelebb van a Földhöz,
mint  geometriai középpontja, a kéreg vastagsága a Föld felőli oldalon 60 km
körüli,   a   túloldalon  kb.  kétszer  ekkora.  Magja  valószínűleg  olvadt
állapotban van, sugara 700 km körüli lehet.

   Légkör:  A Hold légköre rendkívül ritka, felszíni sűrűsége 10-20 g/cm3, a
földi  exoszférával mérhető össze. Eddig hélium és argon, valamint kálium és
nátrium  jelenlétét  sikerült kimutatni benne. Ezeket az anyagokat részben a
bolygóközi  térből fogja be, részben pedig a mikrometeorit-bombázás hatására
szabadulnak  fel  felszínéről.  A légkör alakja leginkább egy üstököscsóvára
hasonlít:  a  Nap  felőli  oldalon  kétszeres,  az  ellentétes oldalon pedig
nagyjából  tízszeres  holdátmérőig  terjed ki. Jelentős atmoszféra hiányában
nagy  a  napi hőingás: a nappali oldalon +130 ºC-ig emelkedik a hőmérséklet,
majd  éjszaka  -160  ºC-ig  süllyed. Mivel a talaj rossz hővezető, a hőingás
csak  a  legfelső  fél  méteres  rétegre  van  hatással,  ám itt erős aprító
tevékenységet fejt ki.

   Felszín:  A  Hold  szilárd  felszínnel rendelkezik, melyet kráterek sűrűn
borítanak.  Felszíne már szabad szemmel is két különböző területre bomlik: a
világosabb  felföldekre  (terra)  és  a  sötétebb  tengerekre (mare). A Föld
felőli  oldalon  a  tengerek  aránya 30%, míg a túloldalon csak 3%, az egész
felszínen   16,5%.   A  felföldek  fényvisszaverő  képessége  a  jobb,  ezek
képviselik   a   Hold   ősi   kérgét.   Alacsony   vastartalmú   anortozitos
összetételűek,   magas   földpát   tartalmúak,  alumíniumban  és  kalciumban
gazdagok.  Eredetileg  kristályos  formában  létezhettek,  de a becsapódások
során  sokszor  darabolódtak  és  újra  összeolvadtak,  így  breccsa alakban
találhatók.  (Az  anortozit  földünkön  nem  túl  gyakori  ásvány.  A Holdon
valószínűleg  azért  található  nagy  mennyiségben,  mivel  égi kísérőnkön a
környezet  redukáló  jellegű, hiányzik az ásványokat átalakító víz.) A kéreg
vastagsága néhányszor 10 km lehet, kora 4,5 milliárd év körüli.

   A  tengerek  a  felföldeknél  sötétebb területek, nagyméretű becsapódásos
medencék  talapzatát  töltik  ki.  Nagy  vastartalmú,  kristályos szerkezetű
bazaltok, a felföldeknél nagyobb sűrűségű anyagok. A legnagyobb becsapódások
átszakították a kérget, és az így keletkezett sebhelyeken ömlött a felszínre
a  láva,  amely  szétfolyt,  kitöltötte a mélyedéseket. A tengerek területén
gravitációs  anomáliákat  lehet  kimutatni,  amelyet  a  bennük elhelyezkedő
nagytömegű   és   sűrűségű   bazalt  hoz  létre.  Ezeket  masconoknak  (mass
concentration)  nevezik. Létük arra utal, hogy a medencék feltöltődése akkor
történt,  amikor a holdkéreg már olyan szilárd volt, hogy nem jöhetett létre
izosztatikus  kiegyenlítődés.  A  tengerek  nem egyszerre keletkeztek, koruk
3,2-3,7 milliárd év közötti.

   A  felszín legfelső rétege a becsapódások, a napszél, a kozmikus sugárzás
és  a  hőingás  hatására  laza,  kötőanyag nélküli törmelékké alakult - ez a
regolit.   Vastagsága   méteres,   tízméteres  nagyságrendű,  a  felföldeken
vastagabb.  Legfelső  néhány  centiméteres  rétege  por  finomságú, szemcséi
átlagosan  0,1-0,01  mm-esek.  Ennek  25-30%-át  üvegszerű  gömbök alkotják,
amelyek  a  meteoritbecsapódások alkalmával megolvadt és szétfröccsent anyag
apró megfagyott cseppjei.

   Medencék:  Nagyméretű  becsapódásos  képződmények, feneküket sötét bazalt
borítja.   A   becsapódás   alkalmával  felszabadult  energia  gyakran  több
koncentrikus   gyűrűt   alakított   ki   bennük.   Ezek   területén  illetve
környezetükben  található  a becsapódáskor kirobbant anyagtörmelék takarója,
valamint az ekkor kirepült nagyobb testek által ütött másodlagos kráterek.

   Kráterek: Becsapódásos képződmények, nagyságuk a cm-es mérettől egészen a
200 km-es átmérőig terjed. (Az ezeket kiváltó becsapódások kisebbek voltak a
medencéket létrehozóknál.)

   Thalasszoidok:   Medence   nagyságú  mélyedések  a  felföldek  területén,
óriáskráterek.  Méretük  mare medencék nagyságrendjébe esik, fenekük azonban
világos  színű  kéreganyagból  áll,  főleg  a Hold túloldalán fordulnak elő.
Létrejöttük  oka,  hogy  a  túloldalon  vastagabb  a  kéreg,  így  a nagyobb
becsapódások közül csak kevés tudta azt átszakítani, és a magmát a felszínre
juttatni.

   Sugársávok:   A  nagyobb,  fiatal  kráterekből  sugárirányban  szétágazó,
többszáz  km  hosszú  keskeny  sávok,  amelyek  minden útjukba eső formáción
áthaladnak.   Általában   világos   árnyalatúak,   csak   magas  napállásnál
figyelhetők  meg.  Létük  egyelőre nem tisztázott, vagy a becsapódások által
kidobott  anyagszemcsék  alkotta  vékony  törmeléktakarók,  vagy ugyancsak a
becsapódások által kidobott anyag formálta apró kráterek milliói.

   Vulkanikus    képződmények:    Legnagyobbak   a   becsapódásos   medencék
bazaltlávával  feltöltött  területei.  Ezeken  a  helyeken  nem alakultak ki
vulkanikus   hegyek,   a  köpenyből  feltörő  lávák  laposan  szétfolytak  a
mélyedésekben.   Csak   kis  szintkülönbségek  találhatók  rajtuk:  lépcsők,
lávafolyások  frontvonalai. A medencéket feltöltő vulkanikus tevékenység kb.
3 milliárd évvel ezelőtt ért véget.

   A  felszínen lávafolyások nyomai is láthatók: völgyek, csatornák, amelyek
egykori  lávaalagutak  beomlott  maradványai  lehetnek.  Akadnak  szerkezeti
mozgásokra  utaló  rianások  is,  ezek  valószínűleg holdrengések alkalmával
keletkeztek.  (A  Hold  egyébként  gyenge  szeizmikus  aktivitást  mutat,  a
rengések   ritkán   érik   el  a  Richter-skála  szerinti  3-as  értéket.  A
rengésfészkek átlagos mélysége 800-1200 km közötti.)

   Az   egykori   vulkanikus   tevékenység   nyomait  őrzik  a  dómok.  Ezek
kilométeres,  illetve  kisebb, lapos, kúp alakú kiemelkedések, tetőaknával a
csúcsukon. A Hold napjainkra már vulkanikusan halott égitest. Egyes vidékein
időnként    felfényléseket    lehet    megfigyelni,   amelyek   valószínűleg
gázfeltörések.  Ezeket  TLP (Transient Lunar Phenomena) rövidítéssel jelzik,
felszínformáló   hatásuk   elhanyagolható.   A   Hold   egykori   vulkanikus
tevékenységéről   még   napjainkban  is  heves  viták  folynak,  általánosan
elfogadott álláspont nincsen.

   A Hold keletkezését szintén nem ismerjük pontosan. Összetétele arra utal,
hogy  a  Naprendszer  belső  területén  alakult  ki,  de különbözik bolygónk
összetételétől.  Lehetséges, hogy a Földtől külön jött létre, és csak később
állt bolygónk körüli pályára. Ugyancsak elképzelhető, hogy a Földdel együtt,
annak  környezetében  keletkezett  - azonban valamilyen inhomogén összeállás
során,  amely  eltérést  hozott  létre  a  két  égitest anyagösszetételében.
Összeállása  után  a kezdeti és a radioaktív bomlás során felszabadult hőtől
belseje  megolvadt és differenciálódott. Ekkor alakult ki a mag, a köpeny és
az  anortozitos  kéreg,  amelyet  a későbbiekben a nagy meteoritbecsapódások
néhol átszakítottak.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2021
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.