Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

                                   VÉNUSZ

   A  Vénusz  a  Naptól  távolodva  a  második  nagybolygó, amelyet bizonyos
hasonlóságok alapján hosszú ideig a Föld ikertestvérének tartottak. Átmérője
mindössze  600  km-el kisebb bolygónkénál, tömege 82%-a a Földének, sűrűsége
pedig   csak  2%-al  kevesebb,  mint  Földünké.  Belseje  differenciálódott,
magjának  sugara 3000 km, köpenye ugyancsak 3000 km körüli vastagságú lehet,
melyet néhányszor 10 km-es kéreg borít. Tengelyforgása különös, egy fordulat
időtartama   rendkívül   hosszú:   243  nap,  ráadásul  retrográd  irányban.
Tengelyforgási  ideje  közel  2:3  arányú rezonanciában van a Föld keringési
idejével. Így minden alkalommal, amikor a Nap és a Föld közé kerül, ugyanazt
az  oldalát  fordítja  felénk. A Vénusz pályájának alakja nagyon közel áll a
körhöz,  forgástengelye  2,6  fokos  szöget  zár  be  a  pályasíkra állított
merőlegessel.  A  Földről  nézve  központi csillagunktól nem távolodik el 46
foknál messzebb az égen, a Holdhoz hasonlóan fázisokat mutat.

   Légkör:  Atmoszférája  rendkívül  sűrű  és  nagytömegű.  Fő összetevője a
széndioxid,  ezenkívül kevés nitrogén, kéndioxid, vízgőz és oxigén található
benne.  Míg  bolygónkon a troposzféra határa, amely alatt az általános földi
légkörzés  jelenségei  lejátszódnak  nagyjából 10-12 km magasságban húzódik,
ugyanez  a  határ a Vénusznál 100 km magasan található. Felhőzete és légköre
annyira   átlátszatlan,   hogy   felszínét   közvetlenül   soha   nem  lehet
megpillantani.  Felhői  50-70  km-es  magasság  között  helyezkednek  el, fő
alkotóik  kénsavban  gazdag  vízcseppek.  A felhőkből folyamatosan savas eső
hull  alá,  ez  azonban  a magas hőmérséklet miatt fokozatosan elpárolog, és
soha  nem  éri el a felszínt. A párolgás és a disszociációs folyamatok révén
vízgőz, kéndioxid, molekuláris oxigén és számos kénvegyület keletkezik. Ezek
a  légkörzéssel  ismét  feljutnak  a felhők tetejére, ahol a Nap ultraibolya
sugárzásának  hatására  kénsav  és  kén  keletkezik  belőlük  -  így  kénsav
körforgás  jön létre a légkörben. Az atmoszférában nagy erejű szelek fújnak.
A  felhőréteg  tetején 100 m/s-os állandó szél van, amelynek következtében a
légkörnek  ez a magas része négy nap alatt direkt irányban körbefordul - oka
egyelőre  nem  tisztázott.  A  szél lefelé haladva fokozatosan gyengül, és a
felszínen  már  mindössze  1-2  m/s  sebességű az áramlás. Az egyenlítőtől a
pólusok  felé  tartó  nagy  légkörzési rendszer is megfigyelhető, akárcsak a
Földön. Itt azonban sokkal nagyobb méretű, és a légtömegek egészen a pólusok
közelébe jutnak. Az egyenlítőnél felemelkedő gázok 60-70 km-es magasságban a
sarkok  felé  áramlanak,  majd  azok  közelébe jutva lejjebb ereszkednek, és
50-55 km-en visszaáramlanak.

   A   Vénuszt   érő   napsugárzás  75%-a  visszaverődik  a  légkörről,  22%
elnyelődik,  és mindössze 2-3% jut le a felszínre. A nagytömegű légkör miatt
a  felszíni légnyomás 90-szerese a földinek, a hőmérséklet pedig 450-500 ºC.
A magas hőmérséklet oka a rendkívül erős üvegházhatásban keresendő. A Vénusz
a  jelenleginél  valószínűleg  sokkal  hűvösebb  légkörrel  kezdte életét. A
nagyobb  napközelség  és talán az erős vulkanikus aktivitás hatására vizének
nagyrésze  a légkörbe párolgott, gyenge üvegházhatást váltott ki. Ezen hatás
és  a  vulkanizmus  miatt  olyan  forróvá vált a felszín, hogy a széndioxid-
tartalmú  kőzetekből  a  gáz  elkezdett kipárologni. Ez tovább erősítette az
üvegházhatást,  és  pozitív  visszacsatolás  jött  létre:  minél több volt a
széndioxid  a  légkörben,  annál magasabb lett a hőmérséklet, ez pedig újabb
széndioxid-kipárolgást  eredményezett. A folyamat egészen addig tartott, míg
a  felszíni kőzetekből az összes széndioxid a légkörbe jutott. (Időközben az
eredeti  víz  nagyrészét  elvesztette  a  Vénusz,  a  felhőzet tetejére jutó
vízmolekulákat  a  Nap  ultraibolya  sugárzása  elbontotta, a hidrogén pedig
elszökött   a   világűrbe.  Bolygónknál  ugyanezt  a  folyamatot  a  nagyobb
naptávolság, és az ultraibolya sugarakat kiszűrő ózonpajzs korai kialakulása
akadályozta  meg.  Amennyiben  a  Vénusz  légköre olyan lenne, mint a Földé,
átlagosan  +38  ºC  uralkodna  a bolygón.) Az üvegházhatás miatt a felszínen
szélességtől  függetlenül mindenütt közel ugyanakkora hőmérséklet uralkodik,
nincsen sem napi, sem pedig évszakos hőingás.

   Felszín:  a  Vénusz  felszínén a fényviszonyok a Földön egy erősen borús,
őszi napnak felelnek meg. Az égbolt élénk narancssárga színű, a Nap helyzete
nem  állapítható  meg,  a  látótávolság  2-3  km  körüli.  Éjszaka  a  magas
hőmérséklet  miatt  a  sziklák  sötétvörösen  izzanak. Az űrszondák leszálló
egységeinek  vizsgálata  arra  utal,  hogy  a  felszín  a  talajtérés helyén
vulkanikus bazaltból áll.

   A  Vénusz  felszíne  nagyrészét lávasíkságok borítják. Kora 500 millió év
körüli,  800  millió  évnél  idősebb  területeket  egyáltalán  nem találni a
bolygón,  tehát  egészen  fiatal. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a
felszínt  átalakító  erők  folyamatosan  és  közel  egyenletesen  működnek a
bolygón.  Egy  másik  elgondolás  szerint  azonban a Vénusz belső aktivitása
ciklikus. Vannak olyan periódusok, amikor heves gomolyáramlások indulnak meg
a  mélyből,  és  a  felszínt  nagymértékben  átalakítják  -  majd  az  ilyen
időszakokat   nyugodtabb   ciklusok  követik.  Mindenesetre  jelentős  belső
aktivitással rendelkezett vagy még rendelkezik ma is a Vénusz.

   Kráterek:  a  Vénusz  sűrű légkörében a világűrből bezuhanó kisebb testek
mind  elégnek,  így azok nem jutnak el a felszínig, és nem tudnak krátereket
létrehozni.  Néhány  alkalommal  olyan  mélyen  semmisültek  meg  a kozmikus
behatolók  az  atmoszférában,  hogy a robbanásuk során keltett lökéshullámok
elsimították a felszínt egy kisebb területen. Csak az igazán nagy objektumok
érik   el  a  bolygó  felületét,  az  eddig  felfedezett  kráterek  közül  a
legkisebbek  átmérője  3  km  körüli.  Sok  olyan  becsapódásos  képződményt
találni,  amelyeknél  a  kőzetek  megolvadtak,  és  a kráterekből radiálisan
szétfolytak.

   Vulkanizmus:  a  Vénusz  felszínén  rendkívül  sok  vulkanikus képződmény
található,  ezek  nagysága  az  apró,  néhány 100 méteres dómoktól egészen a
hawaii Mauna Loa-val megegyező méretű hegyekig terjed, szerkezetük rendkívül
változatos.  A  kis  dómok  a  bolygón szinte mindenhol megtalálhatók, míg a
tekintélyesebb  pajzsvulkánok csak nagyobb, lokális kiemelkedések tetején. A
magas felszíni hőmérséklet és a víz hiánya miatt valószínűleg nincsenek vagy
csak  nagyon  ritkán  fordulnak  elő  robbanásos  kitörések. A megszilárdult
lávafolyásokon  többszáz  km  hosszú,  de  1-2  km-nél  sehol  sem szélesebb
kanyargó  csatornák  fedezhetők  fel.  Ezeket  rendkívül  viszkózus és gyors
mozgású  lávák  alakíthatták  ki,  amelyek  a  légkör forrósága miatt sokáig
olvadt állapotban maradtak.

   Tektonika:    A   Vénusz   nem   sokkal   kisebb   a   Földnél,   jogosan
feltételezhetjük,  hogy bolygónkhoz hasonló belső hőtermeléssel rendelkezik.
Ennek  ellenére a Vénuszon nincsenek olyan lemezmozgások, mint Földünkön. Az
égitest  valószínűleg egykérgű bolygó, ahol a kéregben támadó különböző erők
gyűrik,  deformálják azt, de szét nem darabolják, mivel képlékeny állapotban
van.  Mindezek  ellenére néhány olyan völgy is felfedezhető, amelyek falai a
földi  szubdukciós  zónákhoz  hasonló aszimmetriával rendelkeznek - eredetük
azonban  egyelőre  tisztázatlan.  A  bolygó  belsejében lévő gomolyáramlások
egyes  helyeken  kinyomják  a  felszínt, majd amint a gomolyáramlás elhal, a
terület  visszasüllyed,  és  a  függőleges  mozgások  hatására  koncentrikus
gyűrődések  alakulnak ki a peremén. Ebből következik, hogy a Vénuszon a nagy
kiemelkedéseknek valószínűleg nincsen izosztatikus gyökerük, hanem dinamikus
folyamatok  tartják  fenn  őket.  Azokon  a helyeken, ahol a gomolyáramlások
lefelé  veszik  az  útjukat,  a  kéreg összetorlódik. Itt feltehetőleg olyan
gyűrődéses képződmények jönnek létre, mint például az Alfa Régió.

   A  hegységek  nagyrésze  vulkanikus  eredetű,  kisebb hányaduknál azonban
olyan   képződmények   fedezhetők  fel,  amelyek  összenyomó  erők  hatására
alakultak  ki. Ilyen összetett gyűrődéses szerkezettel rendelkezik például a
11  km  magas Maxwell-hegység. Magának a hegységnek a léte jelenleg is aktív
folyamatokra  utal,  az  ugyanis  "magára  hagyva",  a  viszkózus elernyedés
következtében mintegy 10 millió év alatt elsüllyedne. Több jel is utal arra,
hogy  a  bolygón  napjainkban is működnek vulkánok - közvetlen bizonyítékkal
azonban   egyelőre  nem  rendelkezünk.  Az  erős  vulkanikus  aktivitás  oka
feltehetőleg   az,  hogy  míg  Földünkön  a  belső  hő  főleg  lemezmozgások
formájában  szabadul  fel,  addig  erre  a  Vénuszon  vulkanikus  folyamatok
segítségével nyílik lehetőség.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2021
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.