Dimenzió #20

Csillagnézők

(csillagászattörténet, csillagászat, űrkutatás, fizika, asztrofizika)

                                   MERKÚR

   A   Naphoz   legközelebb  keringő  nagybolygó,  átmérője  mindössze  0,38
földátmérő,  tömege  0,055  földtömeg.  Erősen  elnyúlt  pályán kerüli meg a
Napot, napközel- és naptávolpontja közötti különbség átlagos naptávolságának
41%-át teszi ki. Tengelyforgási ideje pontosan kétharmada a keringési időnek
(direkt  irányban),  azaz míg kétszer kerüli meg a Napot, pontosan háromszor
fordul  meg  tengelye körül. Ezt a 2:3 arányú rezonanciát valószínűleg a Nap
árapályhatása  hozta létre. A Földről nézve látszólag mindig a Nap közelében
tartózkodik,  attól  22  foknál messzebb nem távolodik el az égen; a Holdhoz
hasonlóan fázisokat mutat.

   Belső felépítés és légkör: átlagos sűrűsége 5,4 g/cm3, ami elég közel áll
a  Föld  átlagos sűrűségéhez. Mivel a tömege sokkal kisebb bolygónkénál, így
saját  gravitációs  tere hatására kevésbé van "összenyomva" - azaz valójában
több  nehéz elem található egységnyi térfogatában, mint a Földében. Ez nagy,
fémes  magjában  is  tükröződik,  amelynek a bolygóhoz viszonyított mérete a
legnagyobb  az  összes bolygó között. Ennek sugara kb. 1800 km, jelenleg nem
tudni,  hogy  folyékony  vagy  szilárd  állapotban  van-e. A köpeny és kéreg
vastagsága  együtt  mintegy  650 km. Légköre rendkívül ritka, az a kevés gáz
amely  körülötte  található,  főleg  a  napszél  ionjaiból származik. Ezeket
gyenge  mágneses terével befogja, és a felszínnel történő ütközés alkalmával
semlegesítődnek.  Jelentős atmoszféra híján nagy a napi hőingás, napközben a
maximális hőmérséklet +430 ºC, éjszaka a minimális -170 ºC fok.

   Felszín: A Merkúr felszínét sok kráter borítja. Ezek közül a legidősebbek
kb.  4  milliárd  évesek,  azaz  felszíne nem őrizte meg az első félmilliárd
évben  történt becsapódások nyomait. (A nagybolygók összeállása 4,6 milliárd
évvel   ezelőtt   történhetett  meg.)  Ennek  oka  a  Merkúr  kezdeti  aktív
vulkanizmusa  lehetett,  amely  eltörölte  a  legelső  krátereket.  A bolygó
összeállása   után  a  radioaktív  elemek  bomlásától  és  a  kezdeti  hőtől
felmelegedett,  ennek  hatására  sugara 7-9 km-el megnőtt. A tágulás során a
fiatal  kéreg sok helyen felrepedezett, és a magma a felszínre tört, elöntve
és eltörölve a korábbi krátereket. Kis tömege miatt a radioaktív fűtőanyagok
mennyisége  kevés volt, a bolygó a későbbiekben lassanként hűlni kezdett, és
a vulkanikus aktivitás fokozatosan alábbhagyott. A lassú hűlés során 1-2 km-
rel  csökkent  a  Merkúr  sugara,  a  kéreg magmacsatornái pedig fokozatosan
elzárultak  -  ma  már  valószínűleg  nem működnek vulkánok az égitesten. Az
összehúzódás   hatására   kialakult   gyűrődések   megfigyelhetők  a  bolygó
felszínén.

   A földi radarmegfigyelések az utóbbi években arra az eredményre vezettek,
hogy  a  Merkúr  pólusai  hósapkával  rendelkeznek.  A  képződmények nem túl
nagyok, és anyaguk csak foltokban borítja a sarkok környékét. Felfedezésük a
bolygó  felszínén  uralkodó  rendkívül  magas nappali hőmérséklet miatt volt
váratlan.  A  Merkúr  és  a  Nap erős gravitációs kapcsolata következtében a
bolygó  forgástengelye  merőleges pályasíkjára, azaz az egyenlítőről nézve a
Nap  mindig  a  zenitben  delel.  Így a pólusok környékén a mélyebb kráterek
belsejébe  nem  jut  közvetlen napfény, ott a hőmérséklet rendkívül alacsony
marad.  A  megfigyelések  szerint  vízjég  80  foknál  magasabb  szélességen
elhelyezkedő mély kráterek fenekén található - eredete egyelőre ismeretlen.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2021
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.