AZ ÉJSZAKAI ÉGBOLT
Ha a Nap annyira mélyen van a látóhatár alatt, hogy a róla érkező, a
légkörön szóródó fény sem jut el hozzánk, már nincs ami elnyomja a halvány
égitestek fényét - véget ér a szürkület, teljesen besötétedik. Az éjszakai
égen megfigyelhető objektumok közül a legfényesebb bolygónk kísérője: a
Hold. Mivel a Hold a Föld körül kering, ezért bolygónkról nézve állandóan
változtatja a Naphoz viszonyított helyzetét. Ennek következtében jönnek
létre a holdfázisok. Felszínének fényvisszaverő képessége nagyon rossz, a
sötét hamuéhoz hasonló, de mivel közel helyezkedik el hozzánk, a Nap után a
második legfényesebb égitest.
A Holdat követik a közeli bolygók. Mivel a Merkúr és a Vénusz a Földnél
közelebb kering a Naphoz, így attól látszólag nem távolodnak el 22 illetve
46 foknál messzebb, hol az egyik, hol a másik oldalán mutatkoznak központi
csillagunknak. A Naphoz közelebb keringenek, így a Földnél gyorsabban
mozognak - megvilágított és árnyékos oldalukat egyaránt látjuk, ezért a
Holdhoz hasonlóan fázisokat mutatnak. A nagybolygók az óramutató járásával
ellentétes irányban keringenek, így amikor a Merkúr vagy a Vénusz közeledik
hozzánk, a Naptól balra, azaz keletre tűnnek fel az esti égen. Amikor
távolodnak tőlünk a Naptól jobbra mutatkoznak, így hajnalban, napfelkelte
előtt figyelhetők meg. A bolygók közül a Vénuszt látjuk a legfényesebbnek,
mely erős ragyogásával könnyen megtévesztheti az embert. A Földnél távolabb
keringő bolygók csak kismértékben vagy egyáltalán nem mutatnak fázisokat.
Mivel ezek messzebb keringenek, így lassabban mozognak. Bolygónk
rendszeresen lekörözi őket, ebből kifolyólag látszólag hurokszerű mozgást
végeznek a csillagos háttérhez képest. A Mars, a Jupiter, a Szaturnusz és
kivételes esetekben az Uránusz figyelhető meg közülük szabad szemmel. Mivel
a nagybolygók közel egy síkban keringenek a Nap körül, így ugyanabban az égi
sávban mutatkoznak. Ennek a sávnak a közepén húzódik az égi ekliptika,
amelyet a Nap, Földről megfigyelhető éves égi útja rajzol ki.
Ha jó a légköri átlátszóság és mesterséges fények sem zavarnak, egy
derült éjszakán több ezer csillagot is láthatunk szabad szemmel. A csillagok
közötti tájékozódást a csillagképek könnyítik meg. Már az ókorban
kialakította minden nép a saját csillagképeit, ekkor még többnyire vallásos
indítékkal. Ezeknek egy része a későbbiekben is fennmaradt, mivel
egyszerűbbé tették az egyes égi objektumok megtalálását és az égen való
tájékozódást. Ma 88 csillagképre osztjuk az égboltot. Egy csillagképbe azok
a csillagok tartoznak, amelyek a csillagképet határoló vonalakon belül
látszanak bolygónkról. Egy adott csillagképhez tartozó csillagok
természetesen különböző távolságokban helyezkedhetnek el, így nem állnak
egymással közeli kapcsolatban. A csillagképek számának, helyének, méretének,
alakjának, határvonalainak, elnevezésének meghatározása teljesen önkényes,
egyedül az égbolton történő könnyebb tájékozódást szolgálja. Az éjszakai
égen egy szabálytalan körvonalú, halvány fényszalagot is megfigyelhetünk: ez
a Tejút. A Tejút valójában csillagok millióinak együttese, melyeket szabad
szemmel nem tudunk különválasztani, így összefüggő sávnak látjuk őket.
Galaxisunk, a Tejútrendszer anyagának nagy része egy lapos, korong alakú
térrészben koncentrálódik, és mivel Napunk ebben a síkban helyezkedik el,
így kitekintve csak a korong metszetét, mint az égen átívelő sávot
láthatjuk.