F. L. I.:
MILYEN LEHETETT A BETLEHEMI CSILLAG?
(Forrás: Élet és Tudomány, 1992. december 25, 52. szám, 1646. o.)
A karácsonyi történetek figyelemre méltó s mindmáig megfejtetlen
mozzanata a betlehemi csillag. Máté evangélista részletesen ír róla; s
evangéliumának 2. részében adatszerű tényeket és megállapításokat
olvashatunk erről a csodálatos égi jelenségről.
Első ízben a Jeruzsálembe érkező három napkeleti bölcs említi a
csillagot. Ők a csillag megjelenése nyomán a zsidók hite szerint várt
Messiásnak a megszületésére számítanak, s azért jöttek Jeruzsálembe, hogy
tiszteletüket tegyék a Messiás, az új király előtt. A csillagnak hirtelen
kellett feltűnnie az égen (Heródes király a bölcsektől a csillag
feltűnésének pontos időpontját tudakolta), s eléggé fényesnek és
rendkívülinek kellett lennie ahhoz, hogy az oly régóta várt sorsfordító
esemény előhírnöke lehessen. Mi lehetett hát valóban a betlehemi csillag? Az
eddig született tudományos igényű magyarázatok három fő lehetőség körül
forogtak: 1. a bölcsek egy feltűnően fényes üstököst láthattak (több
középkori műalkotáson csakugyan ilyen formában ábrázolják a betlehemi
csillagot); 2. egy nagyon ritka, de például 1572-ben Ticho Brache vagy
1604-ben Kepler által megfigyelt - óriási csillagkataklizmákhoz hasonló -
jelenségről, szupernóva-robbanásról lehetett szó; 3. a betlehemi csillagnak
asztrológiai jelentősége van, nevezetesen a Jupiter és a Szatumusz a Halak
csillagképben éppen együttállásban volt a csillag megjelenésének idején.
Egyik sem tökéletesen meggyőző magyarázat, különösképpen nem az Máté
evangélista részletes leírásának fényében: a bölcsek
"...elindultak, s íme a csillag, amit láttak feltűnésekor,
előttük ment, amig meg nem érkeztek, s akkor megállt a felett a
hely felett, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot,
igen nagy volt az örömük".
Hát ez bizony eléggé furcsán
viselkedő égitest! Elképzelhető-e
egyáltalán, hogy egy csillag a
vándorok előtt megy, majd megáll egy
hely fölött? Az északi félgömbön
egyetlenegy ilyen csillagról tudunk: a
Sarkcsillag nem változtatja helyzetét
az északi égbolton, éppen ezért is
használjuk irányjelzőként. A többi
égitest már néhány óra elteltével is
jócskán megváltoztatja helyét az égen
(lásd képünket); ezek valamennyien 24
órás körmozgást végeznek a pólusok
körül. Napjaink "bölcsei" azonban
szembesülhetnek valami hasonló
jelenséggel, mint amilyent az
evangélista leír. A geostacionárius pályán keringő műholdak - elsősorban
kommunikációs és földmegfigyelési céllal - együtt mozognak a földfelszínnel,
s mint ilyenek, kiválóan alkalmasak lehetnek irányjelzésre is! Akárcsak a
Sarkcsillag. Ezek az égitestek a képünkön látható - tizenegy órás expoziciós
idejű - felvételen nem a csillagokéhoz hasonló, csaknem félkörnyi nyomot
hagynának, hanem egyetlen pontnak vagy korongocskának látszanának.
A bemutatott felvétel Ausztrália Új-Dél-Wales államában készült, tehát
nagyjából a Betlehemével azonos földrajzi szélességen. Eszerint az égi
egyenlítőn, tehát a földi Egyenlítő fölött elhelyezkedő műhold - miközben az
eleinte mellette lévő állócsillagok délkeleti irányból messze délnyugatra
vándorolnak a saját csillagkörükön - a helyén marad! A Jeruzsálemból
Betlehemig vezető 10-12 kilométeres úton egy ilyen "csillag" érthetetlen és
csodálatos, a korabeli tudósok számára felfoghatatlan irányjelző lehetett
volna. Sokkal inkább, mint akár egy üstökös, akár egy szupernóva vagy a
rendkivüli együttállásban levő bolygók. Ezek ugyanis szabályos körforgásukat
végezve nagymértékben megváltoztatják "égi helyüket", szó sem lehet róla,
hogy megálljanak egy bizonyos hely fölött. Egy geostacionárius műholdnak
ellenben - mint képünk is mutatja - éppen ilyen tulajdonsága van.
Hát ez bizony eléggé furcsán
viselkedő égitest! Elképzelhető-e
egyáltalán, hogy egy csillag a
vándorok előtt megy, majd megáll egy
hely fölött? Az északi félgömbön
egyetlenegy ilyen csillagról tudunk: a
Sarkcsillag nem változtatja helyzetét
az északi égbolton, éppen ezért is
használjuk irányjelzőként. A többi
égitest már néhány óra elteltével is
jócskán megváltoztatja helyét az égen
(lásd képünket); ezek valamennyien 24
órás körmozgást végeznek a pólusok
körül. Napjaink "bölcsei" azonban
szembesülhetnek valami hasonló
jelenséggel, mint amilyent az
evangélista leír. A geostacionárius pályán keringő műholdak - elsősorban
kommunikációs és földmegfigyelési céllal - együtt mozognak a földfelszínnel,
s mint ilyenek, kiválóan alkalmasak lehetnek irányjelzésre is! Akárcsak a
Sarkcsillag. Ezek az égitestek a képünkön látható - tizenegy órás expoziciós
idejű - felvételen nem a csillagokéhoz hasonló, csaknem félkörnyi nyomot
hagynának, hanem egyetlen pontnak vagy korongocskának látszanának.
A bemutatott felvétel Ausztrália Új-Dél-Wales államában készült, tehát
nagyjából a Betlehemével azonos földrajzi szélességen. Eszerint az égi
egyenlítőn, tehát a földi Egyenlítő fölött elhelyezkedő műhold - miközben az
eleinte mellette lévő állócsillagok délkeleti irányból messze délnyugatra
vándorolnak a saját csillagkörükön - a helyén marad! A Jeruzsálemból
Betlehemig vezető 10-12 kilométeres úton egy ilyen "csillag" érthetetlen és
csodálatos, a korabeli tudósok számára felfoghatatlan irányjelző lehetett
volna. Sokkal inkább, mint akár egy üstökös, akár egy szupernóva vagy a
rendkivüli együttállásban levő bolygók. Ezek ugyanis szabályos körforgásukat
végezve nagymértékben megváltoztatják "égi helyüket", szó sem lehet róla,
hogy megálljanak egy bizonyos hely fölött. Egy geostacionárius műholdnak
ellenben - mint képünk is mutatja - éppen ilyen tulajdonsága van.