TERKÁN LAJOS (1877-1940)
A székesfehérvári belvárosi plébánia 1877. évi születési (keresztelési)
anyakönyve 148. sz. bejegyzésének tanúsága szerint a Palotaváros 95-ös számú
házában, a Selyem utcában, április 26-án fiúgyermek látott napvilágot. A
csecsemőt Lasits János asztalos és Juhász Terézia közreműködésével még aznap
a római katolikus egyház szertartása szerint Lajos névre meg is
keresztelték.
Az eléggé későn érkezett - s abban a korban még inkább késeinek számító
kisfiú édesapja, Terkán Sándor (1832, Székesfehérvár), foglalkozását
tekintve csapó [1] kisiparos ekkor 45, édesanyja (1840, Székesfehérvár, sz.
Lasits Julianna) 37 éves volt. Testvérei; Ferenc 1864-ben, István 1866-ban,
Erzsébet pedig 1868-ban születtek. A család a mai számozási rendszer
szerint [2] a Selyem utca 19-es számú házának harmadik lakásában szorongott,
amely egy földes szobából és egy hasonló konyhából állt.
Terkán Sándor érettségizett ember volt, ami az akkori időben
ritkaságszámba ment. Lajost 1884-ben a csupán néhány házzal odébb levő
Palotavárosi Vegyes Népiskolába iratta be.
A tanúbizonyságok szerint jól tanuló fiút érdemesnek tűnt tovább
taníttatni. Így került 1888-ban a Cisterci Rend Székesfehérvári Katolikus
Főgimnáziumába. Akkoriban a "házfőnök" Pallér Kelemen főgimnáziumi igazgató,
Székesfehérvár szabad királyi város törvényhatósági bizottságának, s a
királyi magyar természettudományi társulatnak rendes, és a katolikus
néptanítók székesfehérvári egyesületének tiszteletbeli tagja volt.
A fiatal Terkán Lajos az erős iskolában nagyon jó alapokat kapott a
későbbi tanulmányaihoz, de itt már nem tartozott a kitűnők közé. Énekből nem
jeleskedett, s felnőtt korában sem szerette a zenét. Nagyon nehezen törődött
bele, hogy lánya a zongoraművész pályát választotta.
A család közben Győrbe költözött, s így a gimnázium felső négy osztályát
Győrben, a bencéseknél járta ki. A gimnáziumban kiváló matematikus hírében
állt - hála a nagyszerű fehérvári indításnak. Szorgalmára jellemző volt,
hogy a nyári szünetben már előre megoldotta matematika tankönyve
feladatgyűjteményének példáit, úgy kezdte el az új tanévet. Gimnáziumi
tanulmányainak elvégzése után Budapestre került. Minden vágya az volt, hogy
tovább tanulhasson. Matematika-fizika szakos tanárnak készült, így
beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetemre. A tandíjat maga teremtette
elő: tanítványaival taníttatta ki magát. Az egyetemen nagy érdeklődéssel
hallgatta Kövesligethy Radónak, a "Cosmographiai Intézet" vezetőjének
lebilincselő előadásait. (A Cosmographiai Intézet a csillagászat, a
geofizika, azaz a földmágneses és földrengéstani tárgykörök összevonásából
alakult.) A matematika továbbra is fő erőssége maradt. Ha valakinek az
egyetemen nem sikerült megoldania valamely integrálási problémát, vagy
differenciálegyenletet, akkor az rendszerint Terkántól, vagy Kövesligethytől
- aki szintén kiváló matematikai képességekkel rendelkezett - kért
segítséget, vagy tanácsot.
Tanári diplomáját 1900-ban kapta kézhez. Rövid ideig a Meteorológiai
Intézetben dolgozott, kalkulátori beosztásban, de még ugyanabban az évben
elfogadta Konkoly-Thege Miklós meghívását, s betöltötte a Magyar Királyi
Konkoly-alapítványú Astrophysikai Observatórium másodadjunktusi állását. A
főként elméleti érdeklődésű ifjú Terkán szakmailag elsőrendű alapokkal
rendelkezett, de nagy lendülettel vetette be magát az észlelő munkába is. Jó
szemű, szorgalmas megfigyelőnek bizonyult. Az 1901. szept. 19. és 1903.
január 2. közötti, az intézet ékfotométerével megindult munkák során a 425
megfigyelés közül 175-öt ő végzett el, miközben 1901 októberében egy éves
katonai szolgálatra is behívták.
Terkán tudományos pályafutását az első világháború kitörése derékba
törte. 1914-ben be kellett vonulnia katonának. A szerb harctérre került, s
1918-ig csupán két ízben kapott szabadságot. Mivel a harctéren csillagászati
megfigyelések végzésére természetesen nem volt lehetősége, szabad idejében
visszatért a matematikához. Foglalkozott többek között a nagy Fermat
tétellel is, s néhány konkrét esetben megoldást is talált.
Katonának is vitéz volt, sok kitüntetéssel századosként szerelt le.
Leszerelése után felajánlották neki, hogy őrnagyi rangban kinevezik a
hűvösvölgyi kadettiskolába, matematikát oktatni, s még lakást is kap a
fővárosban. Ő azonban mégis a csillagászatot választotta, s visszatért
Ógyallára.
A Monarchia széthullásával Ógyalla azonban 1919-ben az újonnan megalakult
Csehszlovákiához került, s a csillagvizsgáló elszigetelődött az
anyaországtól. A távcsöveket, a műszereket és az értékes könyvtárat Terkán
és Tass Antal 1920-ban átköltöztette Magyarországra. A fő feladat ezek után
egy új csillagvizsgáló létrehozása volt. A felépítendő obszervatórium
számára végül is a Budapest határában emelkedő Svábhegyen (később
Szabadsághegy) jelölték ki a helyet.
A fiatal Terkán házaspár a nyarakat rendszeresen külföldön, főként
németországi csillagvizsgálókban töltötte. Ezeken a tanulmányutakon nem csak
ő gazdagodott, hanem tapasztalataira is kíváncsiak voltak a vendéglátók.
Tudását elismerték, megbecsülték, munkásságát nagyra értékelték.
A csillagászélet azonban nem volt leányálom. Főként télen nem. A
fogaskerekű is csak napjában háromszor közlekedett, reggel 7-kor, du. 3-kor
és este 7-kor. Éveken át, míg a csillagvizsgáló szolgálati lakásai el nem
készültek, hóban, fagyban egy kutyával és egy furkósbottal a kezében járt
fel Terkán Lajos a Mátyás király útról a sok kilométerre levő
obszervatóriumba, hogy megfigyeléseit végezze. Amikor pedig a csillagászok -
családjukkal együtt - felköltöztek a hegyre, a mindennapi élelem beszerzése
okozott gondot.
A helyzet persze a háború utáni években volt a legsúlyosabb. Mindent
jegyre adtak, s Terkán egy hátizsákkal járt a Nagycsarnokba bevásárolni.
Családját, gyermekeit nagyon szerette. Előfordult, hogy lekésve a
fogaskerekűt, egy nagy görögdinnyével a kezében gyalogolt hazáig. A tartós
fogyasztási cikkeket hetente egy lovaskocsi vitte fel a hegyre. Hogy az élet
valamennyivel könyebb legyen, Terkán az obszervatórium kertjében néhány
parcellát felásott, melyekben konyhakerti növényeket termesztett.
Sok szempontból nehéz élet a csillagász élet, hát még a csillagász
feleségének az élete. Terkánné gyakran panaszkodott, mesélte lánya:
"Amikor szép idő van, nem lehet sehova menni, mert a csillagász
észlel. Amikor rossz idő van, akkor meg azért nem lehet sehova
menni. Szóval nagy lemondás kell egy csillagász feleségnek."
Terkán csak a tudománynak élt, a csillagászat volt a mindene. Gyermekeit
is tudósnak szánta, és sokat kesergett, hogy vágya nem teljesült. Fia orvos
lett, aminek hasznosságát később belátta, sőt méltányolta is. A szintén
kiváló matematikai képességekkel rendelkező lánya inkább a zenei pályát
választotta, mivel akkoriban a nőknek nem sok babér termett a tudóspályán.
Ebbe Terkán az utolsó pillanatig sem tudott belenyugodni. Konzervatív
gondolkodására jellemző példa, hogy mikor - tulajdonképpen iskolai nyomásra
- a lánya levágatta a haját, s az akkori divat szerint bubifrizurát
csináltatott magának, hetekig rá sem tudott nézni.
Terkán Lajos közvetlen, szívélyes, jó kedélyű, emberszerető, mégis
érdekes egyéniség volt. Ógyallán a Népszövetség elnökeként a falusi
iskolázatlan embereket istápolta, ügyes-bajos dolgaikat segített elintézni.
Fogadónapján, vasárnap délelőttönként, végtelen türelemmel foglalkozott a
problémájukkal hozzá fordulókkal, még ha családi perpatvarról is volt szó.
Tanítványai szerették, s külön is szívesen foglalkozott egy-egy érdeklődő
diákjával.
Terkán csendes, visszahúzódó, szerény életet élt. Napjai jó részét
könyvei között töltötte. A tudományt többre tartotta személyes érdekeinél
vagy sérelmeinél. Az idős Konkoly és (akkor még) fiatal obszervátora között
mintegy másfél évtizeden át tartó kiváló kapcsolat és együttműködés alakult
ki. Az egyébként irónikus, csípős modorú Konkoly mindenkor nagy
megbecsüléssel emlegette kiváló munkatársát. Az ő megbecsülése jelentette
Terkánnak az elégtételt. Konkoly azonban 1916-ban elhunyt.
A szakma pedig hírhedt volt a fúrásokról, szakmai irigységről,
féltékenységről. Az idősebb korában ért méltánytalan támadások Terkánt még
zárkózottabbá tették. Talán ezért is hanyatlott munkakedve, s amint tehette,
1935-ben nyugdíjba vonult, és leköltözött a Svábhegyről. Mivel
megfigyeléseket így már nem állt módjában végezni, ismét visszatért a
matematikához. Idős kora ellenére elkezdte tanulni a relativitáselméletet,
melyben veje, s egykori tanítványa, a szintén csillagász végzettségű Kalmár
László [3] volt segítségére.
Terkán mélyen vallásos ember volt. Bensőséges kapcsolatok fűzték a
jezsuitákhoz. Haláláig a jezsuita papneveldében, a főiskolán matematikát
tanított. Vasegészséges, erős fizikumú, szívós és teherbíró szervezetét
alattomos kór támadta meg. Őt, aki a megfigyeléseket órákon át farkasordító
hidegben végezve még csak náthás sem volt soha, alig két hónap leforgása
alatt, 63 éves korában elvitte a rák. Végső búcsúztatása 1940. március 29-én
volt a Farkasréti temetőben. Nyughelye az új 16-os parcella 1. sorának
71-72-es dupla sírhelyén található.