KONKOLY THEGE MIKLÓS EMLÉKEZETE
(1842-1916)
Összeállította: Bartha Lajos
Szerkesztette: Tepliczky István
Színes képzeletű elbeszélőnk, Jókai Mór már életében is
sok megrovásban részesült a kritikusoktól, mivel
rendkívüli alakokat, szokatlan helyzeteket rajzol, egyik
másik hőse szinte már emberfelettien sokoldalú, mindent
tudó. A nagy mesélő így hárította el a kifogásokat:
"Én azokkal együtt éltem, s a mi exorbitans
fantáziának látszik, az visszaemlékező tapasztalat
többnyire" [1].
Szinte csodálkozhatunk azon, hogy Jókai tollát sohasem ihlette meg
kortársa - és nem is távoli rokona - Konkoly Thege Miklós, a magyarországi
csillagászat újjáteremtője, a hazai légkörtani kutatások megszervezője, a
hajózás és a vasút ügyének fáradhatatlan szószólója (maga is vizsgázott
hajóskapitány és mozdonyvezető), az amatőr fényképezés egyik úttörője, a
kitűnő zongoraművész és komponista. Nevét külföldön elsősorban mint a
fizikai csillagászat (asztrofizika) és a modern műszertervezés egyik jeles
művelőjeként említik. Magyarországon azonban nem csekély érdemeket szerzett
azzal, hogy fedelet, kutatási lehetőséget adott a korszerű csillagászatnak,
vagyonának nagy részét a tudomány előmozdítására és népszerűsítésére
áldozta, másfélezer holdnál nagyobb Komárom megyei birtokát pedig a magyar
népnek ajándékozta.
Konkoly Thege Miklós élete és tevékenységének nagy része két jelentős
mérföldkő közé esik, amelyek alapvetően befolyásolták nem csak a magyar
történelem, de az európai társadalom alakulását is. Hat esztendős volt a
márciusi forradalom évében, amely - ha el is bukott - visszafordíthatatlanul
megváltoztatta hazánk politikai, gazdasági és kulturális arculatát. Halála
idején pedig tombolt az első világháború. Konkoly egyike volt azoknak, akik
tevékenyen hozzájárultak a 19. század második felében, Magyarország addig
példátlanul gyors gazdasági- és technikai tudományos fejlődéséhez.
Munkásságának eredménye pedig hozzájárult ahhoz az erkölcsi (és anyagi)
tőkéhez, amely a háború hatalmas veszteségei után megmentette az országot a
teljes pusztulástól.
* * *
A 19. század második felében gyorsan felvirágzó magyarországi ipar és
kereskedelem ösztönzően hatott a tudományos életre is. Az ipari fejlődés
üteme az 1880-as években felülmúlta az európai átlagot. A gazdasági
gyarapodás nyomán az egyetemek, tudományos intézmények és a műszaki-
tudományos egyesületek színvonala is számottevően emelkedett. (A
Természettudományi Társulat ekkoriban már mind taglétszámát, mind
tudománynépszerűsítő eredményeit tekintve egyenrangú volt a
legtekintélyesebb nyugat-európai egyesületekkel.) Az 1867-es kiegyezést
követően gyorsan megalakult a Földtani Intézet, a Meteorológiai Intézet, a
Központi Statisztikai Hivatal, kutató műhellyé nőtt számos egyetemi tanszék
- 1872-ben Kolozsvárott megalakult Magyarország második tudományegyeteme -,
nem is egy intézmény rövid idő alatt nemzetközi hírnévre tett szert.
Egyetemen csupán a földrajzi tanszéken oktattak csillagászatot
alapfokon. [2] A múlt század első felében nemzetközi hírnevű gellérthegyi
Egyetemi Csillagvizsgáló 1849-ben elpusztult, új obszervatórium
felszerelésére az egyetem költségvetése kevés volt, az állami támogatás
pedig elmaradt. A 18. században alapított egri, kolozsvári és gyulafehérvári
csillagdák felszerelése ekkorra már teljesen elavult [3], [4]. A
csillagászat iránt érdeklődő fiatalok külföldi egyetemeken - Berlinben,
Bécsben, Párizsban - fejezték be tanulmányaikat, és többnyire ottani
intézményekben vállaltak állást (például Schulhof Lipót a francia Nemzeti
Obszervatórium aligazgatójaként, Weinek László a prágai Károly Egyetem
professzoraként szerzett nemzetközi hírnevet). Ebből a felvirágzó kulturális
életből sajnálatosan kis rész jutott a csillagászat számára.
A hazai csillagászat lemaradása annál inkább tragikusnak tűnt, mivel
éppen a múlt század utolsó harmadában indult fejlődésnak a csillagászat
egyik fontos új ága, az égitestek fizikai sajátságaival és fejlődésével
foglalkozó asztrofizika.
A 19. század közepéig a csillagászati mérések elsődleges célja az
égitestek helyzetének (irányának) pontos meghatározása volt, az asztronómia
legmagasabbrendű feladatának az égitestek mozgásának kiszámítását
tekintették. Ennek megfelelően a műszerépítők a pozíciós csillagászat
eszközeinek tökéletesítésére törekedtek. Az obszervatóriumok legfőbb
műszerei a finom fokbeosztással ellátott meridián-távcsövek, időmeghatározó
átmeneti (passage) műszerek, a pontos mikrométerek és órák voltak.
A 18. század második felétől a távcsövek optikáinak növekedésével és
minőségi tökéletesedésével egyre több észlelőcsillagász figyelme fordult a
Nap, a Hold, a bolygók felszíni jelenségeinek megfigyelése felé. William
Herschel, Lord Rosse - mai szemmel tekintve is óriás - távcsövei pedig egyre
több halvány, elmosódott, ködös objektumot (gáz- és porködöket, és távoli
csillagrendszereket), több- kevesebb halvány csillag alkotta
csillaghalmazokat tettek láthatóvá. (Ezeknek pontos, hiteles megörökítését
azonban csak a fényképezés alkalmazása oldotta meg a 19. sz. utolsó
negyedében.)
A fizikai csillagászat nagy előretörését azonban a színképelemzés
csillagászati alkalmazása jelentette az 1860-as évektől. A spektroszkópia
nemcsak az égitestek felépítésének, összetételének, fizikai állapotának
meghatározását tette lehetővé, hanem olyan észlelésekre is módott nyújtott -
például a Nap protuberanciáinak folyamatos megfigyelésével, vagy a csillagok
látóirányú mozgásának mérésével -, amelyre korábban nem volt remény sem. A
német J. K. Zöllner (1834-1882), az angol John W. Herschel (1792-1871) és
honfitársai, W. Huggins (1824-1910) és Sir Normann Lockyer (1835-1920), az
olasz páter A. Secchi (1818-1878) munkássága elsősorban spektroszkopikus
munkával forradalmasította a csillagászatot. Zöllner azonban már sokat tett
az addig eléggé elhanyagolt fénymérési (fotometriai) vizsgálatok érdekében
is.
Az új vizsgálati módszerek azonban új műszertípusokat és
segédberendezéseket is követeltek. A halvány égitestek észleléséhez pedig
egyre nagyobb és nagyobb objektíveket csiszoltak. Az új, a korábbiaktól
eltérő rendeltetésű és nagyobb méretű távcsövek elhelyezésére pedig új
obszervatóriumok alapítására került sor világszerte. A csillagászat
fejlődésének ebben korszakában kezdte meg pályafutását Konkoly.
Összeállította: Bartha Lajos
Szerkesztette: Tepliczky István
Színes képzeletű elbeszélőnk, Jókai Mór már életében is
sok megrovásban részesült a kritikusoktól, mivel
rendkívüli alakokat, szokatlan helyzeteket rajzol, egyik
másik hőse szinte már emberfelettien sokoldalú, mindent
tudó. A nagy mesélő így hárította el a kifogásokat:
"Én azokkal együtt éltem, s a mi exorbitans
fantáziának látszik, az visszaemlékező tapasztalat
többnyire" [1].
Szinte csodálkozhatunk azon, hogy Jókai tollát sohasem ihlette meg
kortársa - és nem is távoli rokona - Konkoly Thege Miklós, a magyarországi
csillagászat újjáteremtője, a hazai légkörtani kutatások megszervezője, a
hajózás és a vasút ügyének fáradhatatlan szószólója (maga is vizsgázott
hajóskapitány és mozdonyvezető), az amatőr fényképezés egyik úttörője, a
kitűnő zongoraművész és komponista. Nevét külföldön elsősorban mint a
fizikai csillagászat (asztrofizika) és a modern műszertervezés egyik jeles
művelőjeként említik. Magyarországon azonban nem csekély érdemeket szerzett
azzal, hogy fedelet, kutatási lehetőséget adott a korszerű csillagászatnak,
vagyonának nagy részét a tudomány előmozdítására és népszerűsítésére
áldozta, másfélezer holdnál nagyobb Komárom megyei birtokát pedig a magyar
népnek ajándékozta.
Konkoly Thege Miklós élete és tevékenységének nagy része két jelentős
mérföldkő közé esik, amelyek alapvetően befolyásolták nem csak a magyar
történelem, de az európai társadalom alakulását is. Hat esztendős volt a
márciusi forradalom évében, amely - ha el is bukott - visszafordíthatatlanul
megváltoztatta hazánk politikai, gazdasági és kulturális arculatát. Halála
idején pedig tombolt az első világháború. Konkoly egyike volt azoknak, akik
tevékenyen hozzájárultak a 19. század második felében, Magyarország addig
példátlanul gyors gazdasági- és technikai tudományos fejlődéséhez.
Munkásságának eredménye pedig hozzájárult ahhoz az erkölcsi (és anyagi)
tőkéhez, amely a háború hatalmas veszteségei után megmentette az országot a
teljes pusztulástól.
* * *
A 19. század második felében gyorsan felvirágzó magyarországi ipar és
kereskedelem ösztönzően hatott a tudományos életre is. Az ipari fejlődés
üteme az 1880-as években felülmúlta az európai átlagot. A gazdasági
gyarapodás nyomán az egyetemek, tudományos intézmények és a műszaki-
tudományos egyesületek színvonala is számottevően emelkedett. (A
Természettudományi Társulat ekkoriban már mind taglétszámát, mind
tudománynépszerűsítő eredményeit tekintve egyenrangú volt a
legtekintélyesebb nyugat-európai egyesületekkel.) Az 1867-es kiegyezést
követően gyorsan megalakult a Földtani Intézet, a Meteorológiai Intézet, a
Központi Statisztikai Hivatal, kutató műhellyé nőtt számos egyetemi tanszék
- 1872-ben Kolozsvárott megalakult Magyarország második tudományegyeteme -,
nem is egy intézmény rövid idő alatt nemzetközi hírnévre tett szert.
Egyetemen csupán a földrajzi tanszéken oktattak csillagászatot
alapfokon. [2] A múlt század első felében nemzetközi hírnevű gellérthegyi
Egyetemi Csillagvizsgáló 1849-ben elpusztult, új obszervatórium
felszerelésére az egyetem költségvetése kevés volt, az állami támogatás
pedig elmaradt. A 18. században alapított egri, kolozsvári és gyulafehérvári
csillagdák felszerelése ekkorra már teljesen elavult [3], [4]. A
csillagászat iránt érdeklődő fiatalok külföldi egyetemeken - Berlinben,
Bécsben, Párizsban - fejezték be tanulmányaikat, és többnyire ottani
intézményekben vállaltak állást (például Schulhof Lipót a francia Nemzeti
Obszervatórium aligazgatójaként, Weinek László a prágai Károly Egyetem
professzoraként szerzett nemzetközi hírnevet). Ebből a felvirágzó kulturális
életből sajnálatosan kis rész jutott a csillagászat számára.
A hazai csillagászat lemaradása annál inkább tragikusnak tűnt, mivel
éppen a múlt század utolsó harmadában indult fejlődésnak a csillagászat
egyik fontos új ága, az égitestek fizikai sajátságaival és fejlődésével
foglalkozó asztrofizika.
A 19. század közepéig a csillagászati mérések elsődleges célja az
égitestek helyzetének (irányának) pontos meghatározása volt, az asztronómia
legmagasabbrendű feladatának az égitestek mozgásának kiszámítását
tekintették. Ennek megfelelően a műszerépítők a pozíciós csillagászat
eszközeinek tökéletesítésére törekedtek. Az obszervatóriumok legfőbb
műszerei a finom fokbeosztással ellátott meridián-távcsövek, időmeghatározó
átmeneti (passage) műszerek, a pontos mikrométerek és órák voltak.
A 18. század második felétől a távcsövek optikáinak növekedésével és
minőségi tökéletesedésével egyre több észlelőcsillagász figyelme fordult a
Nap, a Hold, a bolygók felszíni jelenségeinek megfigyelése felé. William
Herschel, Lord Rosse - mai szemmel tekintve is óriás - távcsövei pedig egyre
több halvány, elmosódott, ködös objektumot (gáz- és porködöket, és távoli
csillagrendszereket), több- kevesebb halvány csillag alkotta
csillaghalmazokat tettek láthatóvá. (Ezeknek pontos, hiteles megörökítését
azonban csak a fényképezés alkalmazása oldotta meg a 19. sz. utolsó
negyedében.)
A fizikai csillagászat nagy előretörését azonban a színképelemzés
csillagászati alkalmazása jelentette az 1860-as évektől. A spektroszkópia
nemcsak az égitestek felépítésének, összetételének, fizikai állapotának
meghatározását tette lehetővé, hanem olyan észlelésekre is módott nyújtott -
például a Nap protuberanciáinak folyamatos megfigyelésével, vagy a csillagok
látóirányú mozgásának mérésével -, amelyre korábban nem volt remény sem. A
német J. K. Zöllner (1834-1882), az angol John W. Herschel (1792-1871) és
honfitársai, W. Huggins (1824-1910) és Sir Normann Lockyer (1835-1920), az
olasz páter A. Secchi (1818-1878) munkássága elsősorban spektroszkopikus
munkával forradalmasította a csillagászatot. Zöllner azonban már sokat tett
az addig eléggé elhanyagolt fénymérési (fotometriai) vizsgálatok érdekében
is.
Az új vizsgálati módszerek azonban új műszertípusokat és
segédberendezéseket is követeltek. A halvány égitestek észleléséhez pedig
egyre nagyobb és nagyobb objektíveket csiszoltak. Az új, a korábbiaktól
eltérő rendeltetésű és nagyobb méretű távcsövek elhelyezésére pedig új
obszervatóriumok alapítására került sor világszerte. A csillagászat
fejlődésének ebben korszakában kezdte meg pályafutását Konkoly.