AMERIKAI CSILLAGÁSZNŐK A XIX. SZÁZADBAN
A XIX. század közepétől az Amerikai Egyesült Államokban is megkezdték a
leányoktatás intézményrendszerének teljes kiépítését. Az 1860-as évektől
kezdődően megépültek azok a nagyhírű középiskolák, amelyek az európai
iskolák szervezésénél is példaként szolgáltak később, a századvégen. A
Vassar College, a Radcliffe, a Wellesley és más intézmények falai között
hírneves tudósok és kiváló tanárok tanították a lányokat. A Vassar-ról
például, melyet 1861-ben kezdtek építeni, azt írták a korabeli újságok, hogy
az egész világon nincs párja. Az európai utazók leírásai szerint ezek az
iskolák a természettudományos képzésre is nagy hangsúlyt fektettek, több
ilyen intézményhez építettek csillagvizsgáló obszervatóriumot is. Ezekből az
iskolákból kikerülve több leány folytatta tanulmányait, és tudós vagy
középiskolai tanár lett. Néhány nő utat talált a csillagászati kutatások
irányába is, a Harvard Obszervatórium krónikái 1839 és 1927 között 71
csillagásznőről tesznek említést. [56]
''Vassar kollégium
Maria Mitchell (1818-1889) egyike volt annak a számos amerikai
csillagásznőnek, akik kutatásaikkal hírnevet szereztek a tudományos életben.
[57] Mariát kísérletező és felfedező kedvű édesapja indította el karrierje
felé, és pályája során állandóan bizonyítania kellett, hogy nő létére is
kiváló természettudós. Maria a család 10 gyermeke közül harmadikként
született, és már kislányként apjának, Williamnek jobbkeze volt, aki
időmérőszerkezeteket állított össze bálnavadász hajók számára. [58] Maria
apja 1831-ben, a gyűrűs napfogyatkozás idején 12 éves kislányával együtt
olyan időméréseket végzett, amelyek segítségével meghatározta lakóhelyének,
a Massachusetts-ben lévő Nantucket városkának földrajzi hosszúságát. A
település a bálnavadászok legnagyobb kikötője volt, ezért itt különös
jelentősége volt az ég vizsgálatának. Mikor a csillagásznőt később arról
kérdezték, mi vezette el a csillagászat műveléséhez, akkor ő elsősorban apja
példáját emelte ki, és ezt mondta: "Nantucketben az emberek körében eléggé
elterjedt szokás az, hogy vizsgálják az eget, és a szextánst [59] szinte
minden házban meg lehet találni." [60] Mariát már 18 évesen kinevezték a
város Atheneumába könyvtárosnak, és 24 éven át töltötte be ezt a posztot.
Valószínűleg olvasta Lagrange, Laplace, Gauss és mások műveit, és estéinek
nagy részét apjával együtt a Pacific Bank tetején felállított
csillagvizsgálóban töltötte. Itt rendszeresen végzett csillagászati
megfigyeléseket, és 1847. október 1-én távcsövén keresztül felfedezett egy
új üstököst. Ez a felfedezés aztán meghozta számára az elismerést és
hírnevet, melynek eredményeként Dánia királya aranyéremmel tüntette ki, és
1848-ban ő volt az első nő, akit az Amerikai Tudományos Akadémia tagjává
választottak (1943-ig az egyetlen is!). [61] Ezenkívül tagja volt több
fontos társaságnak is. Többek között az Amerikai Filozófiai Társaság és a
Nők Haladásáért nevű amerikai egyesület munkájában is részt vett. (Ennek az
utóbbi egyesületnek 1870-től elnöki tisztjét is betöltötte, és ő elnökölt a
"Nők a természettudományban" című konferencián.)
1849-től az USA Hajózási Almanach Hivatala alkalmazta Mariát, akinek az
volt a feladata, hogy számításokat végezzen a Vénusz bolygó
változásairól. [62] 1865-ben nyílott meg a Vassar leányintézet, az ott folyó
oktatást hírneves tudósok vezették és felügyelték, köztük volt Maria
Mitchell is, aki egész életében küzdött azért, hogy Amerikában mindenütt
elismerjék a nők tanuláshoz való jogát. Tanítványait a állandó
megfigyelésekre buzdította, felhívta figyelmüket a kételkedés fontosságára a
tudományos kutatások szempontjából. 1868-ban leköszönt korábbi állásáról, s
mint a csillagászat tanára és az iskola csillagvizsgálójának igazgatója
foglalta el új posztját. Mindez nagy port kavart, és újra Maria került a
tudományos élet érdeklődésének központjába.
Tanári munkája és közéleti tevékenysége mellett élete során mindvégig
folytatta tudományos kutatásait, fotókat készített a napkitörésekről, és
számos megfigyelést a Jupiterről és a Szaturnuszról. Európába is
ellátogatott, megtekintette például a legnagyobb orosz csillagdát
Pulkovóban. Számos tudós nő indult el az ő nyomdokain, és tartotta magát
Mitchell követőjének.
Ilyen hölgy volt például az a Mary Watson Whitney (1847-1921), aki
Mitchell tanítványául szegődött a Vassarban, mivel a matematikában
tehetséges lányt elkápráztatták a csillagászati kutatások. [63] Bár a fiatal
hölgy apja és fivére halála miatt kénytelen volt tanítói állást vállalni,
hogy megélhetését biztosítsa, álmairól nem mondott le. Egyre növekvő
csillagászati érdeklődése visszavezette Mitchellhez, és tagja lett annak a
csoportnak, mely a Nap-pályát vizsgálta. Meghívást kapott, hogy csatlakozzon
Benjamin Peirce professzor kurzusához, jóllehet, a Harvardra hivatalosan nem
vettek fel női hallgatókat. [64] Mary tehetségének elismerése volt tehát az,
hogy részt vehetett egy, az égi mechanikáról tartott posztgraduális
kurzuson. Miután megszerezte a Vassar Kollégium Master fokozatát, és 3 évet
Zürichben is töltött [65] (mely város kétségkívül a nőoktatás egyik
fellegvára volt abban az időben), Mitchell asszisztense lett 1881-ben. 7
évvel később, szeretett tanítómestere és kolléganője halála után átvette
annak helyét a csillagvizsgáló igazgatói posztján, és a csillagászat tanára
is ő lett a Vassarban. Kutatási programja több területre is irányult,
megfigyeléseket végzett a kettős csillagokkal kapcsolatosan, de érdekelték
az aszteroidák és az üstökösök is. 1910 után betegsége miatt visszavonult.
Élete végéig kitartott azon elképzelése mellett, amely egész életében
vezérelte, hogy a leányok számára is biztosítani kell a tanulás lehetőségét.
Ő is egyike volt azon amerikai nőknek, akik kénytelenek voltak megküzdeni az
előítéletekkel, és környezetük véleménye ellenére természettudományokkal
kezdtek foglalkozni. Halála előtt azt mondta: "Remélem, ha majd a
menyországba érek, nem azt találom, hogy a nők ott is másodhegedűsök." [66]
Whitney-vel azonos évben született New Yerseyben Sarah Whiting
(1847-1927), aki szintén apja ösztönzésére kezdett kísérletezni, és a
természettudományokkal foglalkozni. [67] Az Ingham Egyetemre járt, majd
1876-ban az újonnan nyílt Wellesley College leányiskola fizika professzorává
nevezték ki. 1880-ban bevezette az intézményben az "alkalmazott fizikát",
amely fogalom a csillagászatot takarta. Ez indokolttá tette egy
obszervatórium megépítését is, mely 1900-ban készült el, egy 12 inches [68]
teleszkóppal és egy színképelemző laboratóriummal [69] felszerelve. Sarah a
csillagászat tanáraként sokkal inkább kiemelkedett, mint kutatóként. 1916-ig
dolgozott, akkor visszavonult, és átadta a Within Obszervatórium
igazgatásával járó gondokat utódjának.
Arra is akadt példa a csillagászat történetében, hogy valaki azért
kezdett el csillagászattal foglalkozni, mert kénytelen volt valamilyen
munkát elvállalni hogy magát és családját eltartsa. Így volt ez például
Williamina Fleming (Paton Stevens) (1857-1911) esetében, aki skót származású
volt, Dundee-ben született, egy kézműves lányaként. 14 éves korától kezdve
tanítónőként dolgozott szülővárosában. [70] 20 évesen ment férjhez James Orr
Fleminghez, és 1 év múlva kivándoroltak Bostonba. Hamarosan felbomlott ez a
házasság, és Williaminának egyedül kellett eltartania magát és kisgyermekét.
Először - a hagyományos női szerepekhez igazodva - házvezetőnői munkát
vállalt Edward Pickeringnél, aki a Harvard College Observatory igazgatója
volt. (Pickering és munkatársai abban az időben csillagászati fénymérésekkel
foglalkoztak. Nevéhez fűződik a közvetlen becslésen alapuló módszer. Abban
az időben csillagvizsgálójában a Draper-féle asztrográffal [71] dolgoztak,
és úttörő munkát végeztek a színképosztályozással kapcsolatosan. 6 év
leforgása alatt 225.300 csillagszínképet tartalmazó katalógust készítettek.)
Később azonban a hölgy a csillagvizsgálóba is "bemerészkedett", és hamarosan
az igazgató munkatársává vált. (Ő sem volt természetesen - képzettségét
tekintve - csillagász, csakúgy, mint az Observatory több más dolgozója sem.)
Több, mint 200 különböző csillag színképét írta le, leghíresebb munkájában
10.351 csillagot kategorizált. E 17 kategóriát 1890-ben tették közzé, a
"Draper Catalogue of Stellar Spectra" című kiadványban. 1898-ban a skót
származású nőt kinevezték a Csillagászati Fényképészet kurátorává, és egy
olyan csoport munkáját felügyelte, melynek 12 nő volt a tagja. [72] (Ez a
tény is mutatja a nők nagyarányú munkábaállását.) Williamina korának vezető
csillagásznőjévé vált, és 1906-ban tiszteletbeli tagja lett a Királyi
Csillagászati Társaságnak. Több - igazgatója nevéhez fűződő - mű és kutatás
valószínűleg az ő munkáján is alapul.
Henrietta Swan Leavitt (1868-1921) szintén amerikai csillagásznő volt,
aki a századforduló táján ugyancsak jelentős hírnévre tett szert.
Tanulmányait a Radcliffe College-ben végezte, ő is az égbolt fényképezésére
specializálódott. Ugyanott dolgozott, mint Fleming, a Harvard Obszervatórium
asszisztensnőjeként a déli égbolton lévő Kis Magellán-felhő
változócsillagait vizsgálta, [73] 2400-at írt le ezekből, melyeknek közel
fele nem is volt még ismert akkoriban. [74] (Munkáját segítette, hogy a
Harvardnak volt egy Peruban felállított távcsöve is abban az időben.) [75]
Tulajdonképpen Leavitt 1908-as felfedezése volt a kulcs a ködök titkainak
megfejtéséhez. Mérhetővé vált így a galaxisok távolsága. 1912-ben fogalmazta
meg hosszas kutatásai és tapasztalatai alapján azt az összefüggést, hogy
minél fényesebbek a csillagok, annál hosszabbak a fényváltozás periódusidői,
vagyis hogy a fényesség a periódus növekedésével növekszik. [76] Kutatásai
kiindulópontként szolgáltak Hertzsprungnak, Shapleynek és más
csillagászoknak. [77] Kutatási feljegyzései megtalálhatók a Harvard College
Obszervatóriumának évkönyveiben.
Leavitt munkáját többen is folytatták, a Harvard obszervatóriuma több
nőnek is a tudományos kibontakozás lehetőségét jelentette. Annie Jump Cannon
(1863-1941) Delaware-ban született, ahol apja szenártori posztot töltött be.
[78] Ő is a Wellesley és a Radcliffe College-ban végezte tanulmányait a
fentiekben említett nőtársaihoz hasonlóan. Tanára volt Sarah Whiting, és ő
keltette fel a fiatal lány érdeklődését a csillagászat iránt. 1896-ban
csatlakozott Pickering munkacsoportjához, és eleinte a kettős csillagok
megfigyelésével majd színképelemzéssel foglalkozott. [79] A szabadidejében
utazási és fényképezési szenvedélyének hódoló hölgy (Spanyolországról
készített fotói nagy elismertséget hoztak számára) a csillagászati
megfigyelések során is alkalmazta a fényképészeti eszközöket. [80] 1911-től
ő lett a Harvardon a csillagászati fényképezés kurátora. Számos elismerést
és kitüntetést mondhatott magáénak ez az alapos és pontos munkájáról
valamint szépségéről híres nő. Az Oxfordi Egyetemen elnyerte a tiszteletbeli
doktori címet, tiszteletbeli tagja volt a Királyi Csillagászati Társaságnak.
Egy 1932-ben elnyert kitüntetésével járó pénzt arra használta fel, hogy
csillagásznők számára díjat alapítson. A barátságos, csillagászat iránt
rajongó, nagy tudású nő rendkívül keresett előadó volt, számos helyre hívták
meg, hogy tudományát népszerűsítse.
Antonia Maury (született Caetana de Paiva Pereira; 1866-1952) Pickering
munkacsoprtjának másik kiemelkedő tagja Cannon tehetséges munkatársnője
volt. Nagyapja és nagybátyja szintén csillagászattal foglalkoztak, így nem
volt nehéz számára a pályakezdés. A Vassar College elvégzése után a Harvard
Obszervatóriumban kezdett dolgozni, és a fotótechnika segítségével csillagok
periódusidejével kapcsolatos számításokat végzett. [81] Munkatársnőjével,
Cannonnal együtt ő is részt vett a csillagok katalogizálásában, [82] és
Annieval együtt pontosította a Fleming által közzétett Draper Katalógus
adatait. [83] 1935-ben visszavonult munkájától, és néhány évig mint a Draper
Park Museum kurátora tevékenykedett.
''Vassar kollégium
Maria Mitchell (1818-1889) egyike volt annak a számos amerikai
csillagásznőnek, akik kutatásaikkal hírnevet szereztek a tudományos életben.
[57] Mariát kísérletező és felfedező kedvű édesapja indította el karrierje
felé, és pályája során állandóan bizonyítania kellett, hogy nő létére is
kiváló természettudós. Maria a család 10 gyermeke közül harmadikként
született, és már kislányként apjának, Williamnek jobbkeze volt, aki
időmérőszerkezeteket állított össze bálnavadász hajók számára. [58] Maria
apja 1831-ben, a gyűrűs napfogyatkozás idején 12 éves kislányával együtt
olyan időméréseket végzett, amelyek segítségével meghatározta lakóhelyének,
a Massachusetts-ben lévő Nantucket városkának földrajzi hosszúságát. A
település a bálnavadászok legnagyobb kikötője volt, ezért itt különös
jelentősége volt az ég vizsgálatának. Mikor a csillagásznőt később arról
kérdezték, mi vezette el a csillagászat műveléséhez, akkor ő elsősorban apja
példáját emelte ki, és ezt mondta: "Nantucketben az emberek körében eléggé
elterjedt szokás az, hogy vizsgálják az eget, és a szextánst [59] szinte
minden házban meg lehet találni." [60] Mariát már 18 évesen kinevezték a
város Atheneumába könyvtárosnak, és 24 éven át töltötte be ezt a posztot.
Valószínűleg olvasta Lagrange, Laplace, Gauss és mások műveit, és estéinek
nagy részét apjával együtt a Pacific Bank tetején felállított
csillagvizsgálóban töltötte. Itt rendszeresen végzett csillagászati
megfigyeléseket, és 1847. október 1-én távcsövén keresztül felfedezett egy
új üstököst. Ez a felfedezés aztán meghozta számára az elismerést és
hírnevet, melynek eredményeként Dánia királya aranyéremmel tüntette ki, és
1848-ban ő volt az első nő, akit az Amerikai Tudományos Akadémia tagjává
választottak (1943-ig az egyetlen is!). [61] Ezenkívül tagja volt több
fontos társaságnak is. Többek között az Amerikai Filozófiai Társaság és a
Nők Haladásáért nevű amerikai egyesület munkájában is részt vett. (Ennek az
utóbbi egyesületnek 1870-től elnöki tisztjét is betöltötte, és ő elnökölt a
"Nők a természettudományban" című konferencián.)
1849-től az USA Hajózási Almanach Hivatala alkalmazta Mariát, akinek az
volt a feladata, hogy számításokat végezzen a Vénusz bolygó
változásairól. [62] 1865-ben nyílott meg a Vassar leányintézet, az ott folyó
oktatást hírneves tudósok vezették és felügyelték, köztük volt Maria
Mitchell is, aki egész életében küzdött azért, hogy Amerikában mindenütt
elismerjék a nők tanuláshoz való jogát. Tanítványait a állandó
megfigyelésekre buzdította, felhívta figyelmüket a kételkedés fontosságára a
tudományos kutatások szempontjából. 1868-ban leköszönt korábbi állásáról, s
mint a csillagászat tanára és az iskola csillagvizsgálójának igazgatója
foglalta el új posztját. Mindez nagy port kavart, és újra Maria került a
tudományos élet érdeklődésének központjába.
Tanári munkája és közéleti tevékenysége mellett élete során mindvégig
folytatta tudományos kutatásait, fotókat készített a napkitörésekről, és
számos megfigyelést a Jupiterről és a Szaturnuszról. Európába is
ellátogatott, megtekintette például a legnagyobb orosz csillagdát
Pulkovóban. Számos tudós nő indult el az ő nyomdokain, és tartotta magát
Mitchell követőjének.
Ilyen hölgy volt például az a Mary Watson Whitney (1847-1921), aki
Mitchell tanítványául szegődött a Vassarban, mivel a matematikában
tehetséges lányt elkápráztatták a csillagászati kutatások. [63] Bár a fiatal
hölgy apja és fivére halála miatt kénytelen volt tanítói állást vállalni,
hogy megélhetését biztosítsa, álmairól nem mondott le. Egyre növekvő
csillagászati érdeklődése visszavezette Mitchellhez, és tagja lett annak a
csoportnak, mely a Nap-pályát vizsgálta. Meghívást kapott, hogy csatlakozzon
Benjamin Peirce professzor kurzusához, jóllehet, a Harvardra hivatalosan nem
vettek fel női hallgatókat. [64] Mary tehetségének elismerése volt tehát az,
hogy részt vehetett egy, az égi mechanikáról tartott posztgraduális
kurzuson. Miután megszerezte a Vassar Kollégium Master fokozatát, és 3 évet
Zürichben is töltött [65] (mely város kétségkívül a nőoktatás egyik
fellegvára volt abban az időben), Mitchell asszisztense lett 1881-ben. 7
évvel később, szeretett tanítómestere és kolléganője halála után átvette
annak helyét a csillagvizsgáló igazgatói posztján, és a csillagászat tanára
is ő lett a Vassarban. Kutatási programja több területre is irányult,
megfigyeléseket végzett a kettős csillagokkal kapcsolatosan, de érdekelték
az aszteroidák és az üstökösök is. 1910 után betegsége miatt visszavonult.
Élete végéig kitartott azon elképzelése mellett, amely egész életében
vezérelte, hogy a leányok számára is biztosítani kell a tanulás lehetőségét.
Ő is egyike volt azon amerikai nőknek, akik kénytelenek voltak megküzdeni az
előítéletekkel, és környezetük véleménye ellenére természettudományokkal
kezdtek foglalkozni. Halála előtt azt mondta: "Remélem, ha majd a
menyországba érek, nem azt találom, hogy a nők ott is másodhegedűsök." [66]
Whitney-vel azonos évben született New Yerseyben Sarah Whiting
(1847-1927), aki szintén apja ösztönzésére kezdett kísérletezni, és a
természettudományokkal foglalkozni. [67] Az Ingham Egyetemre járt, majd
1876-ban az újonnan nyílt Wellesley College leányiskola fizika professzorává
nevezték ki. 1880-ban bevezette az intézményben az "alkalmazott fizikát",
amely fogalom a csillagászatot takarta. Ez indokolttá tette egy
obszervatórium megépítését is, mely 1900-ban készült el, egy 12 inches [68]
teleszkóppal és egy színképelemző laboratóriummal [69] felszerelve. Sarah a
csillagászat tanáraként sokkal inkább kiemelkedett, mint kutatóként. 1916-ig
dolgozott, akkor visszavonult, és átadta a Within Obszervatórium
igazgatásával járó gondokat utódjának.
Arra is akadt példa a csillagászat történetében, hogy valaki azért
kezdett el csillagászattal foglalkozni, mert kénytelen volt valamilyen
munkát elvállalni hogy magát és családját eltartsa. Így volt ez például
Williamina Fleming (Paton Stevens) (1857-1911) esetében, aki skót származású
volt, Dundee-ben született, egy kézműves lányaként. 14 éves korától kezdve
tanítónőként dolgozott szülővárosában. [70] 20 évesen ment férjhez James Orr
Fleminghez, és 1 év múlva kivándoroltak Bostonba. Hamarosan felbomlott ez a
házasság, és Williaminának egyedül kellett eltartania magát és kisgyermekét.
Először - a hagyományos női szerepekhez igazodva - házvezetőnői munkát
vállalt Edward Pickeringnél, aki a Harvard College Observatory igazgatója
volt. (Pickering és munkatársai abban az időben csillagászati fénymérésekkel
foglalkoztak. Nevéhez fűződik a közvetlen becslésen alapuló módszer. Abban
az időben csillagvizsgálójában a Draper-féle asztrográffal [71] dolgoztak,
és úttörő munkát végeztek a színképosztályozással kapcsolatosan. 6 év
leforgása alatt 225.300 csillagszínképet tartalmazó katalógust készítettek.)
Később azonban a hölgy a csillagvizsgálóba is "bemerészkedett", és hamarosan
az igazgató munkatársává vált. (Ő sem volt természetesen - képzettségét
tekintve - csillagász, csakúgy, mint az Observatory több más dolgozója sem.)
Több, mint 200 különböző csillag színképét írta le, leghíresebb munkájában
10.351 csillagot kategorizált. E 17 kategóriát 1890-ben tették közzé, a
"Draper Catalogue of Stellar Spectra" című kiadványban. 1898-ban a skót
származású nőt kinevezték a Csillagászati Fényképészet kurátorává, és egy
olyan csoport munkáját felügyelte, melynek 12 nő volt a tagja. [72] (Ez a
tény is mutatja a nők nagyarányú munkábaállását.) Williamina korának vezető
csillagásznőjévé vált, és 1906-ban tiszteletbeli tagja lett a Királyi
Csillagászati Társaságnak. Több - igazgatója nevéhez fűződő - mű és kutatás
valószínűleg az ő munkáján is alapul.
Henrietta Swan Leavitt (1868-1921) szintén amerikai csillagásznő volt,
aki a századforduló táján ugyancsak jelentős hírnévre tett szert.
Tanulmányait a Radcliffe College-ben végezte, ő is az égbolt fényképezésére
specializálódott. Ugyanott dolgozott, mint Fleming, a Harvard Obszervatórium
asszisztensnőjeként a déli égbolton lévő Kis Magellán-felhő
változócsillagait vizsgálta, [73] 2400-at írt le ezekből, melyeknek közel
fele nem is volt még ismert akkoriban. [74] (Munkáját segítette, hogy a
Harvardnak volt egy Peruban felállított távcsöve is abban az időben.) [75]
Tulajdonképpen Leavitt 1908-as felfedezése volt a kulcs a ködök titkainak
megfejtéséhez. Mérhetővé vált így a galaxisok távolsága. 1912-ben fogalmazta
meg hosszas kutatásai és tapasztalatai alapján azt az összefüggést, hogy
minél fényesebbek a csillagok, annál hosszabbak a fényváltozás periódusidői,
vagyis hogy a fényesség a periódus növekedésével növekszik. [76] Kutatásai
kiindulópontként szolgáltak Hertzsprungnak, Shapleynek és más
csillagászoknak. [77] Kutatási feljegyzései megtalálhatók a Harvard College
Obszervatóriumának évkönyveiben.
Leavitt munkáját többen is folytatták, a Harvard obszervatóriuma több
nőnek is a tudományos kibontakozás lehetőségét jelentette. Annie Jump Cannon
(1863-1941) Delaware-ban született, ahol apja szenártori posztot töltött be.
[78] Ő is a Wellesley és a Radcliffe College-ban végezte tanulmányait a
fentiekben említett nőtársaihoz hasonlóan. Tanára volt Sarah Whiting, és ő
keltette fel a fiatal lány érdeklődését a csillagászat iránt. 1896-ban
csatlakozott Pickering munkacsoportjához, és eleinte a kettős csillagok
megfigyelésével majd színképelemzéssel foglalkozott. [79] A szabadidejében
utazási és fényképezési szenvedélyének hódoló hölgy (Spanyolországról
készített fotói nagy elismertséget hoztak számára) a csillagászati
megfigyelések során is alkalmazta a fényképészeti eszközöket. [80] 1911-től
ő lett a Harvardon a csillagászati fényképezés kurátora. Számos elismerést
és kitüntetést mondhatott magáénak ez az alapos és pontos munkájáról
valamint szépségéről híres nő. Az Oxfordi Egyetemen elnyerte a tiszteletbeli
doktori címet, tiszteletbeli tagja volt a Királyi Csillagászati Társaságnak.
Egy 1932-ben elnyert kitüntetésével járó pénzt arra használta fel, hogy
csillagásznők számára díjat alapítson. A barátságos, csillagászat iránt
rajongó, nagy tudású nő rendkívül keresett előadó volt, számos helyre hívták
meg, hogy tudományát népszerűsítse.
Antonia Maury (született Caetana de Paiva Pereira; 1866-1952) Pickering
munkacsoprtjának másik kiemelkedő tagja Cannon tehetséges munkatársnője
volt. Nagyapja és nagybátyja szintén csillagászattal foglalkoztak, így nem
volt nehéz számára a pályakezdés. A Vassar College elvégzése után a Harvard
Obszervatóriumban kezdett dolgozni, és a fotótechnika segítségével csillagok
periódusidejével kapcsolatos számításokat végzett. [81] Munkatársnőjével,
Cannonnal együtt ő is részt vett a csillagok katalogizálásában, [82] és
Annieval együtt pontosította a Fleming által közzétett Draper Katalógus
adatait. [83] 1935-ben visszavonult munkájától, és néhány évig mint a Draper
Park Museum kurátora tevékenykedett.