A NŐTÖRTÉNETÍRÁS IRÁNYZATAI
Jóllehet, a történelem során mindig a nők tették ki az emberiség felét, a
gazdaság-, politika- és eszmetörténeti kutatások alkalmával az ő
történetüknek feltárása mégis háttérbe szorult. [1] A különböző történetírói
irányzatok és iskolák képviselői a haladás antropocentrikus képét dolgozták
ki, és a nők történeti helyzetének evolúcióját is ebből a szempontból
vázolták. [2] A nők történetének megismerése csakis oly módon képzelhető el,
hogy fel kell tárni azokat a - hagyományosan nem vizsgált - területeket,
ahol a nők "előtűnnek". Miként a francia Annales iskola (1929) tagjai
előirányozták, a magánszféra vizsgálata szükséges például ahhoz, hogy a nők
történetét feltárjuk. Világszerte az 1960-as évektől bontakoztak ki efféle
történetírói törekvések, és ma is tart a megfelelő metodológia és az
értelmezési keretek kidolgozása, illetve a források számbavétele és
értelmezése.
Miként a barcelonai történésznő, Mary Nash írta, az egyik lehetséges
kutatási irány a - valamilyen szempontból - híres nők történetének
összefoglalása. A környezetükből kiemelkedett, koruk asszonyainak
életútjától eltérő sorsot megélt nők története mindenkor nagy érdeklődésre
tartott számot az olvasók körében. E kutatások ugyan fontosak és érdekes
eredményekkel szolgálnak, ám csak kevéssé alkalmasak arra, hogy egy-egy
korszak nőiről általában információkat szerezzünk. [3] Az egy-egy nő
részletes életrajzát érintő kutatások jelentik a nőtörténeti kutatások másik
irányát, de ennek ugyanazon hátrányait emelhetjük ki, mint az előbbi
törekvéseknek.
Nyugaton az 1960-as évekig, Magyarországon esetenként napjainkig
(általánosan a 80-as 90-es évek fordulójáig) dominált a hagyományos
nőtörténet-írás, amelyben domináns volt a politikai fókuszálás. A nőnevelés,
a választójogi mozgalom és a női munka történetének vizsgálata sorolható
ide. Később az ú. n. kontributív irányzat bontakozott ki (Gerda Lerner
kifejezésével élve), amely során a történészek azt próbálták feltárni, mivel
járultak hozzá a nők a történelmi fejlődéshez. A nőmozgalmak, női jogokért
vívott harc leírása tartozott ide például.
Napjainkban az egyre több történész által követett új irányzat a nők
történetének feltárását más, megújult történeti tárgyú diszciplínák
eredményeiből és módszereiből merítve, az antropológiával szoros
kapcsolatban végzi. A nő mint társadalmi kategória jelenik meg e keretek
között, és az interdiszciplináris kutatások a nő helyzetét a maga
komplexitásában mutatják be, kiemelt figyelmet fordítva a férfi-nő kapcsolat
különböző árnyalataira, megjelenési formáira. [4]
A történelem egészéhez hasonlóan a természettudományok történetét
tárgyaló művekből is legtöbbször kimaradtak a nők. Pedig az Arisztotelész,
Kopernikusz, Newton, Einstein és még néhány kiemelkedő férfi tudós nevével
fémjelzett tudománytörténet túlságosan egyoldalú bemutatása azoknak a
folyamatoknak, amelyek lassan - és sokszor nehezen - vezettek el egy-egy
jelentős tudományos felfedezéshez. [5] A nagy horderejű felfedezéseket tévő
kevesek mögött sok ezren voltak és vannak ma is olyanok (férfiak és nők
egyaránt), akik megfigyeléseikkel, számításaikkal, kísérleteikkel,
ötleteikkel hozzájárultak a tudományok fejlődéséhez, a kimagasló eredmények
megszületéséhez. Így van ez a csillagászattal kapcsolatosan is.