Szívós Andrea:
A LÁNYOK TESTI NEVELÉSE AZ 1880-AS ÉVEKBEN
A nyilvános, állami nőnevelés a XIX. század masodik felében lendült fel
Magyarországon. Ezt bizonyítják az egymás után alapított leányiskolák, és a
nőneveléssel foglalkozó munkák és újságcikkek megszaporodása. A leányok
nevelésének részletes kidolgozásában fontos szerepet kapott a testi nevelés
is.
Hazánkban a testi nevelés eszméje a XIX. század huszas éveiben
bontakozott ki, akkor, amikor a Nemzeti Vívó Intézet megnyílt. Igazából
azonban csak a század második felében teljesedett ki. Az egész nemzetre
kiható jelentőségű volt az a cikk, amely 1861-ben az Orvosi Hetilapban
jelent meg Országos Testgyakorlat címmel, s amely "felébresztette a
közfigyelmet a tornázás ügye iránt". [1] A tanulmány hatására 1865-ben
megalakult a Pesti Tornaegylet. Matolay Eleknek köszönhetően 1868-tól
megindult a tornatanárok képzése. Eötvös József minisztersége alatt pedig
kötelező középiskolai tantárggyá vált.
A lányok testi nevelése is ekkor került a viták középpontjába. A nő testi
nevelése egyrészt azért volt fontos a kor felfogása szerint, mert az
egészséges nők egészségesebb gyermekeket szülnek (arról nem is beszélve,
hogy "az edzett nő, ha anyává lesz, a szülési fájdalmat is csendesen
kiállja...") [2], másrészt azért kellett ápolni és nevelni testileg a nőket,
hogy a "műveltségi viszonyoknak minél tökélyesebb részesévé
válhassanak". [3]
Az egészség fenntartása végett tehát edzeni kellett a testet, de hogy
miképpen, annak kidolgozására sorra születtek tanulmányok. Az akkori
szakirodalmak nagy része megegyezett abban, hogy a lányok ilyen szempontú
képzése más kell hogy legyen, mint a fiúké. Csak dr. Richmann Mór vélte úgy,
hogy hétéves korig a két nem testi nevelése közt ne legyen különbség.
Természetesen az iskolás kor előtt a szülőknek kellett gondoskodniuk erről:
"A fejlődő leánykát huzamosabb szobaéletre ne kárhoztassuk. Mozgás az ő
eleme, a játék oly szükséges neki, mint a jó házi kenyér. Van öröm, ének,
jókedv, ha kis barátnéival kisétálhat a szabadba... E mellett a kis házi
kertben ás, vet, öntöz, plántál, csinosit, csak az eszközök feleljenek meg
testi erejének." [4]
Dirner Gusztáv szerint a lányoknak a "szabadban, testi erőfeszítéssel
járó, lélekjelenlétet követelő játékokban" [5] kellett keresniük a pihenést
és felüdülést. Ilyen játéknak számított a labdázás, a "farkas és bárány
játéka", a versenyfutás vagy sétálás.
Az iskolában a játékokon kívül a rendszeres tornagyakorlatok is
szükségesek voltak. Ezeket a gyakorlatokat három csoportba osztották:
1. szabadgyakorlatok ("... azon egyszerü vagy összetett testmozgás,
alakzat, melyeket a tornásznők a puszta földön, minden szer nélkül és
tömegben, vezénylet szerint végeznek.") [6]
2. rendgyakorlatok (melyeket sorokba rendeződve végeztek)
3. szergyakorlatok (melyeket eszközök segítségével hajtottak végre: "A
gyűrűhinta, a létra, a nyujtó és korlát, sőt az ugrószerek is
egyaránt használhatóak.") [7]
A lányok testi nevelésének tananyagát Tarjay László dolgozta ki 1885-ben.
A gyakorlatok részletes leírása mellett Tarjay fontosnak tartotta a torna
során használt ruha ismertetését is:
"... ha közönséges ruházatuk annyira kényelmes, hogy azok által a
tornászati gyakorlatok kivitelében nem akadályoztatnak, gymnasztikai
zubbonyon kivül másra szükségök nincs." [8]
A fűző, magassarkú szűk cipő, szoros kalap és harisnyakötő használatát az
egészség szempontjából károsnak vélték.
A mozgás, test edzése során elengedhetetlennek tekintették a friss
levegőt:
"Jó és elegendő levegőt nyujtson az iskola a növendékeknek, ez az első
feltétele a testi nevelésnek a leányiskoláink körében is." [9]
Varga Mihály szerint csakúgy mint a többi órán, itt is tanítónőknek kell
oktatni a lányokat:
"Őket, ha csak lehet, nő oktassa; ez legjobban ismeri természetüket és
legjobban bírja megítélni, hogy mi való nekik és mi nem?" [10]
És hogy mi valósult meg az iskolában? Arról Szuppán Vilmos a következőket
írta:
"Az úgynevezett felső leánynevelő intézetek legtöbbjében a testi nevelés
abban kulminál, hogy a növendékek krokodilszerü menetben merev tartással,
kimért lépésekkel, fél vagy egész órai sétát tesznek." [11]
Kiváló ellenpéldának mutatkozott azonban a budapesti felsőbb leányiskola,
amelynek testnevelő óráiról az 1880-as Nemzeti Nőnevelésben olvashatunk. Itt
a leányok hetenként kétszer tornáztak. Sötétkék flanell nadrágot és zubbonyt
viseltek, a magassarkú cipő és fűző tilos volt. Az iskola számos
tornaszerrel rendelkezett (gyűrűhinta, ugródeszka, lengőkötél, rúd,
labdakosár, stb.) és mivel külön tornatermük nem volt, béreltek egyet. A
megfelelő friss, oxigéndús levegő biztosítására "porlasztógéppel", azaz
porelszívó géppel takarítottak. [12]
Az iskola utáni rendszeres mozgást a szakértők főleg a sétálásban,
táncban, korcsolyázásban és kerékpározásban látták. Az utóbbi kettő akkor
jött divatba és bár kezdetben veszélyesnek tűnt, mégis hasznosnak találták:
"A korcsolyázás megbecsülhetetlen testgyakorlat azon leányok számára, kik
bizonyos korba jutván, tornagyakorlatokban már nem vehetnek részt..." [13]
A kerékpározásról szóló munkájában Wohl Janka kifejezetten ajánlotta ezt
a szórakozást nőknek is és örömmel újságolta, hogy "már nálunk is vannak
hölgyek, különösen az arisztokráczia soraiban, kik valóságos tökélylyel
kezelik a kerékpárt". [14]
A XIX. század második felében, de leginkább az 1880-as években lehetünk
tanúi annak a folyamatnak, amelynek eredményeképpen meghonosodott hazánkban
a leányok oktatásában a testnevelés, és amelyről a kor egyik kiváló
szakembere a következőket írta:
"Mi a testedző játékok és gyakorlatoknak a nemzet vérébe átmenetelét csak
később remélhetjük, akkor midőn az iskolában megvetettük annak alapját és
egy új nemzedéket hozzászoktattunk ahhoz, hogy a testi mozgást és játékot
életszükségletnek ismerje és űzését nélkülözhetetlennek érezze." [15]
JEGYZETEK
[1] Székely Ilona: A testi nevelés kérdése a XIX. században, Pécs, Taizs,
1937. 21. o.
[2] Zámolyi Varga Mihály: A házi nevelés példákban előadva, Bp., Franklin,
1882. 258. o.
[3] Tarjay László: Nőnevelő tornászat szülék, tanitók és tanárnők számára,
Bp., Nagel, 1882. 33. o.
[4] Zámolyi Varga Mihály i. m. 357. o.
[5] Dirner Gusztáv: A lányok testi neveléséről, Bp., Franklin, 1885.
15. o.
[6] Tarjay László i. m. 95. o.
[7] Dirner Gusztáv i. m. 16. o.
[8] Tarjay László i. m. 108. o.
[9] Péterfy Sándor: A testi nevelés ügye leányiskoláinkban, In: Nemzeti
Nőnevelés, 1881. 234-259. o.
[10] Zámolyi Varga Mihály i. m. 229. o.
[11] Dollinger Gyula - Szuppán Vilmos: Az ifjúság testi neveléséről két
jelentés, Bp., Eggenberger, 1891. 140. o.
[12] Erre vonatkozóan lásd: Matolay Elek: Tornázás a budapesti állami
felsőbb leányiskolában, In: Nemzeti Nőnevelés, 1880. 448-450. o.
[13] Dollinger - Szuppán i. m. 151. o.
[14] Wohl Janka: A kerékpárról, Bp., Athenaeum, 1898. 11. o.
[15] Dollinger - Szuppán i. m. 152. o.