'Zsiga Csaba':
A LÉGOLTALOM ÉS A LÉGOLTALMI OKTATÁS ÚJJÁSZERVEZÉSE
(1949-1962)
A II. világháború végére a Magyar Királyi Honvédség és a légoltalom
szervezete is szétesett. A honvédség újjászervezése még 1944-ben
megkezdődött.
A légoltalom szervezeteinek újjáalakítása ebben az időszakban nem volt
napirenden. Magyarország már nem állt ellenséges viszonyban a szövetséges
hatalmakkal, így részükről nem fenyegetett légitámadás veszélye. Németország
légiereje pedig már az egyre csökkenő területű birodalom megvédésére sem
volt képes.
A légoltalom hivatásos és sorállományú tagjai - amennyiben harcolni
kívántak a fasizmus ellen - az újonnan szerveződő Magyar Honvédség
alakulatainál kaphattak beosztást. Ebben az időben nem folyt szervezett
katonai, és így légoltalmi képzés sem. A légoltalmat hivatalosan sohasem
szűntették meg, 1945. nyarán feloldották a légoltalmi készültséget, és
engedélyezték a légoltalom anyagainak és eszközeinek "egyéb célra" történő
felhasználását, ami egyenlő volt a szervezet felbomlasztásával.
Az 1947. február 10-én aláírt békeszerződés megteremtette a hadsereg
fenntartásának nemzetközi jogi alapját. A hadseregfejlesztés a szerződésnek
megfelelően megkezdődött, azonban ezzel együtt folytatódott, sőt erősödött a
hivatásos állomány körében folyó politikai tisztogatás, amely jelentősen
hozzájárult a szakmai színvonal csökkenéséhez, és a krónikussá váló
tiszthiány kialakulásához.
Az 1948. június 12-i pártegyesülést követően a helyzet csak romlott, az
MDP nyílt harcot hirdetett a régi hadsereg tagjai ellen.
Mindezek oda vezettek, hogy amikor szükségessé vált volna a légoltalom
újjászervezése, tapasztalt szakemberek híján szinte a semmiből kellett
kiindulni.
Az 1948-as év egyik legjelentősebb nemzetközi politikai eseménye a
KOMINFORM június 29-i közleménye volt, amelyben a Jugoszláv Kommunista
Pártot a marxizmustól való eltéréssel, a Szovjetunióval szembeni
barátságtalan politikával és az osztályharc elméletétől való eltéréssel
vádolták.
Ezzel Jugoszlávia vált a fő ellenséggé, és napirendre került a háborús
felkészülés, amelyben Magyarországnak is jelentős szerep jutott. A korabeli
haditervek szerint Albánia, Bulgária, Magyarország és Románia saját
területéről indított volna támadást Jugoszlávia ellen.
Ebben az időben merült fel az igény a légoltalom újjászervezésére, hiszen
egy esetleges háborúban az ország területét ismét súlyos légitámadások
érhették volna. A csaknem fél évtizede széthullott szervezet ismételt
felállítása jelentős nehézségekbe ütközött. A hivatásos állomány nagy részét
eltávolították a demokratikus hadseregből, a kiképzett állomány nem volt
fellelhető, az eszközök, felszerelések elpusztultak vagy elkallódtak, a
védőlétesítmények tönkrementek.
A légoltalom megszervezésére Zöld Sándor BM államtitkár előterjesztése
alapján került sor.
Ennek jogi alapját az 1939. évi II. t. c. alkotta. A szovjet befolyás
erősödését jelzi, hogy a légoltalmat a magyar hagyományoktól eltérően, nem
az 1949-ben Magyar Néphadsereg névre keresztelt honvédség, hanem a
Belügyminisztérium alárendeltségébe utalták.
A légoltalmi szervezetek állományának felkészítése céljából hozták létre
1950. márciusában a BM Műszaki Tanfolyamot, bentlakásos formában, a képzés
időtartama 3 hét volt. Az első tanfolyamok tananyaga jórészt a II.
világháborús tapasztalatokra és a háborús szabályzatokra épült. A
feldolgozott témák között szerepeltek a lakóházi önvédelem-, a különböző
szolgálatok feladatai és működése, a légitámadások és vegyi harcanyagok
hatásának felszámolása. Az oktatást 2 fő állandó előadó és a Légoltalom
Országos Parancsnokságának, a különböző minisztériumok, illetve a
Vöröskereszt és más szervezetek felkért előadói végezték.
A hallgatók az előadásokon készített jegyzetek alapján tanultak,
szabályzat vagy tankönyv ugyanis nem állt rendelkezésre, a képzés fő
módszere az előadás volt. A felkészítés eléggé feszítet ütemű volt, napi
12-14 tanóra kötelező elfoglaltságot jelentett. Az oktatási anyagot
politikai ismeretek, kiképzésmódszertan, vegyivédelmi és műszaki ismeretek,
riasztási és elsötétítési ismeretek, tűzvédelmi ismeretek, és alaki kiképzés
tantárgyakra tagolták.
A légoltalom kiépítésével járó megnövekedett szakemberigény miatt
alapították meg 1950-ben, az Üzemgazdasági Tanács határozata alapján a
Központi Légoltalmi Iskolát. Az intézmény 1951. március 19-én kezdte meg
működését a XIV. kerület Szent Domonkos (ma Cházár András) úti volt zárda
épületében, a korábbi műszaki tanfolyam bázisán utódjaként.
Az iskola törzsállománya 16 fő volt, az épületben 50 fő egyidejű
oktatására és elhelyezésére volt lehetőség, a tanfolyamok ugyanis
bentlakásosak voltak, még a budapestieknek sem engedélyezték a bejárást.
Az iskolán a szakmai ismeretnyújtás mellett egyfajta felnőttoktatásra
való felkészítés történt. Ez sokban különbözött a felnőttoktatás egyéb
formáitól. A legjelentősebb eltérések egyike, hogy a dolgozók az oktatáson
nem önként vettek részt, így aktivitásuk is csekély volt. A másik sajátosság
az volt, hogy mivel a több százezer dolgozónak nem tudtak tankönyvet
biztosítani, ezért minden szükséges, vagy annak tartott ismeretet a
foglalkozások során kellett elsajátítani. Az oktatás tartalmát, formáját és
célját nagyrészt az abban az időben megjelent szovjet fordítások alapján
határozták meg.
Az iskolán folyó oktatás feltételei lényegesen javultak azáltal, hogy a
BM VI. főosztály 1952. végéig 29 szabályzatot adott ki. Sajnálatos módon a
főosztály kevés gondot fordított a képzés módszereinek korszerűsítésére. Az
alkalmazott eljárás sajátos ötvözetét képezte a polgári iskolai és a
felnőttoktatásnak, illetve a katonai kiképzésnek.
A tanfolyam hallgatóinak előmenetelét, az elsajátítás fokát rendszeresen
- foglalkozásonként - ellenőrizték, és számszerűen, osztályzatokkal
értékelték, ami főleg az általános és középiskolai oktatásra jellemző. A
tanfolyam sikeres elvégzésének feltétele a vizsgán való eredményes szereplés
volt, hasonlóan a felsőoktatáshoz, illetve a felnőttoktatáshoz. A katonai
képzés sajátosságaként nagy fontosságot tulajdonítottak az ismeretek
azonnali, még a tanórán - foglalkozásokon - történő elsajátításának, részben
azért mert a feszített ütemű felkészítés során viszonylag kevés idő jutott
az egyéni tanulásra.
A 8 hónapos tiszti tanfolyam hallgatói megismerték a hagyományos kárhely
felszámolásának rendjét, és a végrehajtók munkájának vezetését, irányítását.
1952. végére a tanfolyamra kötelezettek 68%-a elvégezte a 3 hónapos
légoltalmi tanfolyamot, a légoltalom katonai törzsének, a BM VI. Főosztálya
dolgozóinak, és a főváros, valamint a nagyvárosok légoltalmi dolgozóinak
100%-a vett részt valamilyen szintű tanfolyamon. A légoltalom célját az
Üzemgazdasági Tanács a következőképen határozta meg: "Az állampolgárok
előkészítése az emberi élet, a nemzeti vagyon oltalmazására, valamint a
légitámadások és egyéb támadófegyverek által okozott károk csökkentésére és
felszámolására".
Ez döntően háborús feladatrendszer, amelyet a feszült nemzetközi helyzet
indokolt. Annak ellenére, hogy az atomfegyver már 1945. óta létezett - sőt
be is vetették Japán ellen - a légoltalom feladatait hagyományos
fegyverekkel vívott háború esetére dolgozták ki és nem tartalmazták sem a
vegyi, sem a biológiai, sem az atomfegyverek hatásai elleni védekezésre való
felkészülést.
A NATO 1949. április 4-én történt megalakítása óta Jugoszlávia helyett ez
a szervezet lett a fő ellenség. Bár a kormányok békevágyukat hangoztatták,
mindkét táborban folyt a háborús készülődés. Ezen intézkedések egyikeként az
Üzemgazdasági Tanács 1952-ben az üzemi törzsparancsnokok képzési idejét hat
hétről egységesen három hónapra növelte. Jelentős javulást eredményezett a
hallgatók életében, hogy az új rendszerben már "csak" napi 10 tanóra
kötelező elfoglaltság volt.
A nyolchónapos tiszti tanfolyam hallgatóinak programjában szerepelt a
hagyományos kárhelyen (hagyományos fegyverekkel okozott pusztítás hatására
kialakult rombolódás körülményei között) végzendő kárfelszámolás és a
végrehajtók tevékenységének irányítása. Az üzemi törzsparancsnokok
tanfolyamán a résztvevők elsajátították az üzemi önvédelmi szervezetek
megalakításával, működésével és ezek tevékenységének irányításával
kapcsolatos ismereteket.
A munkáját Honvédelmi Tanács néven folytató egykori Üzemgazdasági Tanács
a légoltalmi tisztképzés idejét 1953-ban a BM Légoltalom Országos
Parancsnokság (LOP) javaslatára tíz hónapra módosította. Ebben az évben
szerepelt először az éves továbbképzés programjában a nukleáris fegyver,
annak alkalmazási módja, hatásai és az ellene való védekezés lehetőségei.
Az 1950-es évek elején elégségesnek tartották a helyi védelmet. Ez
alapján az egyes települések légoltalmi erői képesek voltak a saját
területükön okozott károk felszámolására, sőt az egyes lakóházakat
(háztömböket) is önálló védekezésre készítették fel. Az évtized közepére ez
az elképzelés egyre inkább tarthatatlanná vált. Az új szervezési- és
alkalmazási alapelvek kidolgozása már az 1955-ös év végén megkezdődött. Az
iskola könyvtára újabb szabályzatokkal bővült, amelyek a Szovjetunióban
folyó felgyorsított ütemű kísérletek eredményei alapján készültek. Ez a
tapasztalatszerzés hihetetlen összegeket emésztett fel, hiszen a
valósághűség érdekében egész városokat építettek fel a sivatagban, amelyeket
azután egy-egy atomcsapással elpusztítottak. Különböző technikai eszközöket,
gépeket, járműveket és állatokat tettek ki az atomfegyver hatásainak. Egyes
források szerint élő embereket (katonákat) is alkalmaztak a kísérletek
során, akik közül sokan meghaltak, mások súlyos, gyógyíthatatlan betegségben
szenvednek. A tömegpusztító fegyverek elleni védekezés növekvő fontosságát
jelzi, hogy a Honvéd Kossuth Akadémián megalakították az Atom- és Vegyi
Kiképzési Tanszéket.
Az 1956-os forradalom idején a Központi Légoltalmi Iskola hallgatóit
együtt tartották és felkészültek az objektum védelmére, a hivatásos állomány
a Budai Karhatalmi Ezredben teljesített szolgálatot. 1957. májusától
augusztusáig az intézet törzse megkezdte az új iskola megszervezését, amely
önálló elhelyezésben a XI. kerület Karolina úti objektumba települt át és
kiegészült az ellátó (hadtáp) részleggel. Az új iskolában 120 fő egyidejű
oktatására és elhelyezésére volt lehetőség.
Az oktatás 1957. szeptemberében indult meg ismét egy háromhónapos üzemi
törzsparancsnoki tanfolyammal. Az oktatási anyagban a hagyományos fegyverek
hatására kialakult kárterület felszámolása mellett az atomfegyverek pusztító
hatásai elleni védekezés, illetve szervezési kérdések szerepeltek.
Ebben az időben a védekezés még a helyi védelmen alapul, de már
elkezdődött a légoltalom szervezeti korszerűsítésének és a védekezés új
elveinek kidolgozása, amelyben az iskola tanárai is részt vettek.
A változtatást a nemzetközi politikai és katonapolitikai helyzet
alakulása, illetve a haditechnikában végbement, fejlődés indokolta.
A politikai tényezők mellett a haditechnikában létrejött változások is
hozzájárultak a két rendszer ellenséges viszonyának fokozódásához.
A Szovjetunió 1957. augusztus 26-án sikeresen kipróbálta első
interkontinentális rakétáját, október 4-én pedig földkörüli pályára juttatta
az első mesterséges holdat. Ezzel gyakorlatilag megszűnt az Egyesült Államok
területének sérthetetlensége. 1958. február 1-én fellőtték az első amerikai
műholdat, az "Expolorer" azonban csak 14 kilogramm hasznos terhet volt képes
szállítani, így semmiképpen sem volt alkalmas nukleáris eszköz
célbajuttatására. Ezek az események új lendületet adtak a fegyverkezési
versenynek.
1955-56-tól BGS (bomba, gáz, és szilánk elleni védelmet nyújtó) óvóhelyek
helyett BGA típusú (bomba, gáz és atomfegyver hatása elleni védelmet nyújtó)
életvédelmi létesítményeket kellett építeni, a meglévőket pedig az új
követelményeknek megfelelően át kellett alakítani.
Az iskola 1957. őszén átköltözött a Pálffy laktanya épületébe, eközben az
oktatás zavartalanul folyt. 1958-tól általános irányítás és tanulmányi
felügyelet szempontjából a BM Tanulmányi Főosztály irányítása alá került,
míg a szakmai irányítást a Légoltalom Országos Törzsparancsnoksága látta el.
A kettős irányítás bizonyos fokú nehézséget okozott.
Az iskola ebben az időben főleg az üzemi törzsparancsnokok háromhónapos
tanfolyamai hallgatóinak képzésével foglalkozott, amelynek tananyaga
kiegészült a tömegpusztító fegyverek hatásai elleni védelem kérdéskörével.
1958. szeptemberétől tartalékos tisztképző tanfolyam indult háromhónapos
időtartamban a légoltalmi zászlóaljtól tartalékállományba helyezett
tisztesek, tiszthelyettesek számára.
Az üzemi törzsparancsnoki képzés mellett megindult a háromhónapos és
egyéves hatósági tanfolyam is. A tanfolyam résztvevői a polgári életben
valamelyik minisztérium alárendeltségébe dolgozva láttak el hatósági
légoltalmi feladatokkal kapcsolatos beosztást.
1959. tavaszán indult az első levelező tanfolyam, háromhónapos és egyéves
időtartamban a Légoltalom Országos Törzsparancsnokság tisztjei részére.
Mivel ekkorra már megfelelő mennyiségű szabályzat és tankönyv áll
rendelkezésre, lehetővé vált a hallgatók egyéni felkészülése. A tanfolyam
során elsajátítandó tananyag mennyisége és tartalma megegyezett a nappali
képzésével csak a feldolgozás módjában volt különbség.
1959-ben a Légoltalmi Tiszti Iskola ismét áttette székhelyét, ezúttal a
Honvéd Kossuth Akadémia épületébe. Itt először légoltalmi tagozatként
működött. Az oktatás feltételei javultak, elkészült az első légoltalmi
oktatófilm, és megkezdődött a szemléltető eszközök, metszetek, makettek,
tablók készítése.
Az új elvek szellemében átalakították a kiképzést is és a tömegpusztító
fegyverek elleni védekezés került előtérbe.
A Légoltalmi Tiszti Iskolán az 1960-as évben is folytatódott az oktatás,
január elején három hónapos üzemi törzsparancsnoki tanfolyamokat indítottak.
1961-től bővült az iskola képzési formáinak köre, megszervezték az első
egyéves tiszti átképző tanfolyamot a honvédségtől újonnan áthelyezett
tisztek, illetve azok számára, akik már a Iégoltalom szervezeteinél
dolgoztak, de még nem részesültek szakkiképzésben. Ennek a tanfolyamnak az
anyaga már részletesen tartalmazta a tömegpusztító fegyverek elleni védelem
kérdéseit, különös tekintettel a nukleáris kárterületen kialakult helyzet
értékelésére, a mentő és mentesítő munkák irányításának rendjére.
1961-ben az átképző tanfolyamon kívül kétéves levelező tanfolyamot is
szerveztek 67 fős hallgatói létszámmal.
Az oktatás feltételein sokat javított, hogy az akadémia pincéjében egy
gyakorló vezetési pontot építettek ki, amely tökéletes mása volt a
valóságosnak.
Minden műszer, eszköz, híradó-berendezés megtalálható volt benne, ami
szükséges volt ahhoz, hogy a hallgatók életszerű körülmények között
gyakorolhassák leendő beosztásukból adódó háborús feladataikat.
A politika, amely meghatározta és meghatározza a légoltalom és polgári
védelem tevékenységét, ezúttal is jelentős változásokat idézett elő a
szervezet és az iskola életében. A két világrendszer fokozódó ellentéte, a
politika és katonapolitika átértékelésére késztették a politikai és katonai
vezetőket.
Az amerikai és szovjet elképzelés megegyezett abban, hogy mindkét fél
tömegesen kívánt atomfegyvert alkalmazni egymás nagyvárosai, illetve
jelentős ipari objektumai ellen.
A hátország védelme ilyen körülmények között össztársadalmi feladattá
vált. Ennek megfelelően 1961. júliusában a szovjet légoltalom neve polgári
védelemre változott és a hadsereg alárendeltségébe került.
A polgári védelem jelentőségének növekedését nyugaton is felismerték, az
1964-től meglévő NATO katonai felfogás szerint nem össztársadalmi
feladatnak, hanem katonai erő mellett az összvédelem másik elemének
tekintették.
Ezek a körülmények és a szovjet példa követésének - valószínű - kényszere
késztette a Honvédelmi Bizottságot arra, hogy 1962. december 31-i hatállyal
a polgári védelmet a Magyar Néphadsereg alárendeltségébe utalja.