'Orgoványi Anikó':
A TERMÉSZETI- ÉS A MŰVÉSZETI NEVELÉS KÖLCSÖNHATÁSA
I. Bevezető
"Az ökológiai kultúra legjelentősebb alfája: a
kíváncsi rácsodálkozás a természetre. Minden más -
így akár a tudományos, akár a művészi kibontás - már
ebből az alapérzésből következik."
(Juhász-Nagy Pál)
A világ, amelybe születtünk, maga a csoda. Lenyűgöző az élettelen- és élő
létezők változatossága, szépsége, harmóniája. A Kozmosz - ez az "arányos-
szép rendezett egész", a működő rendszer logikus felépítése mellett
esztétikai értéket is hordoz. Az antik görögség eszménye a kalokagathia, a
szép és a jó harmonikus egységében tükröződik. Platonnak köszönhetjük a
szépség ideájának megalkotását, mely szerint a szépség ontológiai jelentést
hordoz. Ez nem más, mint a lét különböző fokozatainak megnyilvánulása, amely
az érzékitől és szemmel láthatótól a szellemi szféráig terjed. A szép
metafizikai értéke időtlen és örök. Az anyag megjelenési formáját
meghaladva, az őslétező tulajdonsága fejeződik ki benne.
A nyugati típusú társadalom felépítése a racionális, célratörő, érdekeit
határozottan érvényesíteni tudó személyiségnek kedvez. Descartes mechanikus
természetfilozófiája óta - amely szerint az anyagi világ sokfélesége a
kiterjedtségre vezethető vissza, s a természet leírható a három térbeli
dimenzió és az időparaméter segítségével, így például az állatok óraműhöz
hasonlatos gépezetek, - a hangsúly a mérhetőségre, a kognitív módszerekre,
az egzakt adatokra alapozott definiciókra helyeződik.
Rousseau már a tizennyolcadik században felismerte, hogy a gyermek
eredendően jó, csak a társadalmi együttélés rontja meg. A gyermekre
elsősorban az érzelmein, a képzeletén keresztül kell hatni, nem pedig
racionális érveken keresztül. "A szellem hangja a szíven keresztül szóljon,
mert csak így talál meghallgatásra" - mondja. A "Vissza a természethez"
jelszót számos reformpedagógiai törekvés zászlajára tűzi: gondoljunk csak
Ellen Key, Montessori, Freinet pedagógiájára, vagy a "New School"
természetközeli iskolamodelljére. A századfordulón kibontakozó
művészetfilozófia és az ebből kinövő "Új iskola" irányzat az enciklopédikus
ismeretfelhalmozás helyett az alkotóképesség fejlesztését szorgalmazza. Az
ember számára mindkét világmegismerési forma egyaránt fontos: az absztrakt
gondolkodás éppúgy, mint a szemléletes, konkrét megismerés. Így tehát a
tudománnyal egyenrangú a művészet, mely a valóság megismerésének sajátos
formája. Elősegíti a világ értékeinek, szépségeinek felfedezését, feleletet
keres az élet nagy kérdéseire, s teszi mindezt érzéki benyomások, élmények
alapján.
A civilizáció felgyorsult életritmusa egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy
az ember átélje a szép természeti rendet, s alkalmazkodjon törvényeihez.
Durkheim rávilágított arra, hogy az időérzék nem velünk születik, az ember
szociális időélményét a visszatérő ritmikus időszakokban és a
megismételhetetlen időmúlásban éli meg. A kettő között ível azonban az
örökkévalóság metafizikája, az időtlenség, a térbeli végtelen. Erre
nincsenek tapasztalataink, csupán képzeteink, intuícióink, látomásaink,
álmaink lehetnek. Egyre kevésbé adódik azonban alkalom e végtelen tér és
időérzékelés megélésére. A hétköznapi feladatok áradata beszűkíti a tudatot,
elszürkíti a világképet. A homo sapiens a maga törvényei és saját, önző
érdekei szerint struktúrálja a folyamatokat. Ez a kapzsiság által vezérelt
öngerjesztő tendencia egyaránt rombolóan hat a környezetre, és az
életminőségre is. Ebbe a rendszerbe születnek bele, és ebben nevelkednek a
következő generációk.
A társadalmi elvárásoknak megfelelően az iskolában az értelmi nevelés
hangsúlyossága, az ismeret-túlsúlyos, teljesítményorientált oktatás a
jellemző. Mindez az embercentrikus ismeretanyagra építve felerősíti hatását,
s meghozza eredményét: az öntelt, csak a jelennek élő, azonnali
megvalósulást igénylő, természeti környezetét pusztító embertípust. Pedig
elgondolkodtató Seattle indián törzsfőnökének üzenete, miszerint "Nem az
ember szövi az élet hálóját, ő csak egy a sok fonal közül. Bármit tesz a
hálóval, azt saját magával teszi."
A kognitív elemekre építő, ismeretcentrikus oktatás eredményeképpen ma
túlspecializálódott, beszűkült diszciplínák alakultak ki. A természet
fogalma az "emberi környezet" kategóriájává zsugorodott, az élettelen és élő
létezők kísérleti tárggyá degradálódtak. A Jung féle pszichikus tájékozódás
funkciói közül csak a gondolkodást illeti prioritás, az érzés, az intuíció,
az érzékelés háttérbe szorul, pedig ezek nélkül lehetetlenné válik a külső
és belső világból érkező benyomások kezelése.
Ez az elérzéktelenedési folyamat az emberi kapcsolatokat sem kíméli:
általánosá vált az elidegenedés, a hagyományos kultúrák szertefoszlása, az
élet értelmét zsákutcában keresők tömege. Konrad Lorenz megfogalmazása
szerint: "A fiatal emberekben kell újjáélesztenünk a tudományközpontú és a
technomorf gondolkodás által elnyomott fogékonyságot a Szép és a Jó értékei
iránt." Új etikára, új szemléletre, új morálra van szükség, mely a természet
sokféleségét mint különösen kitüntetett értékkategóriát szemléli. "A nagy a
sok kicsiből épül fel. Mindez a magatartásformákra is igaz, különösen igaz a
kultúra egészére."- mondotta Juhász Nagy Pál. Nélkülözhetetlen tehát a
felelősségtudat újraértelmezése, s az értéktisztelet új metafizikájának
kialakítása.
Szükséges egy új környezettudományos paradigmaváltás, mely képes a
természet-szemléletű tudományos világkép kialakítására, a holisztikus,
rendszerszemléletű szintézisre, befolyással van az ember attitűdjére,
gondolkodására, cselekvésére. Ennek érdekében fontos a természet szubjektív,
érzelmi megközelítése, a létteljességet hordozó természeti szépség és
harmónia értéknormatívaként történő átörökítése.
Az emberiséget eddig három nagy trauma ingatta meg identitásában:
Kopernikusz cáfolata a Föld-központú elmélettel kapcsolatosan, Darwin
evolúcióelmélete, és Freudnak a tudat mindenhatóságába vetett hit elleni
cáfolata. A XXI. század küszöbén újabb kopernikuszi fordulatra van szükség
gondolkodásunkban: az emberközpontú gondolkodásmódot fel kell hogy váltsa
egy egyetemes természetközpontú gondolkodás, a természet törvényeihez
alkalmazkodó, természetempatikus attitűd által meghatározott magatartás- és
tevékenységforma.
II. A téma szociálpszichológiai megközelítése
A tudományos szociálpszichológia az individuálisan megélt egyéni lét
kollektív megnyilvánulásait vizsgálja. A nevelés lényege az értékközvetítés.
A kettő találkozási pontja a pedagógiai szociálpszichológia
tudományterülete. A pedagógia a beavatkozás területén fejti ki hatását, a
szociálpszichológia célja a megismerés. A kettő szervesen kiegészíti
egymást, hiszen céljukat könnyebben érhetik el az egymással való
köcsönhatásuk során. Egyrészről a nevelő szándékú beavatkozás akkor igazán
eredményes, ha találkozik a befogadó céljaival, szükségleteivel,
életmódjával. Másfelől a szociálpszichológia számára is nélkülözhetetlen az
eszmények, értékek megfogalmazása. A nevelés tehát olyan közösségi értékeket
közvetítő szocializációs folyamat, melynek során az egyén elsajáttítja az
eredményes életvitelhez szükséges morális normatívákat.
Az érték a neveléstudomány tükrében
Az érték olyan produktum, amely kettős funkciót tölt be: egyrészt
közösségfejlesztő, másrészt individuális fejlesztő szerepe van. Ezáltal
hozzájárul az emberi közösségek gazdagításához, ugyanakkor az egyén
fejlődését is segíti. A nevelési vagy pedagógiai érték tehát, az egyén
konstruktív, eredményes életvezetése, amely szociálisan is értékes.
Az érték a szociálpszichológia tükrében
Az egyén és a társadalom szociálpszichológiai kontaktusában az érték
határozott viszonyulási pontot jelent. Az értékek körét meghatározzák az
ember szükségletei, de hatnak rájuk a társadalmilag kialakított,
közegyetértésen nyugvó értéktételezések is.
Max Weber célértékeket és eszközértékeket különböztet meg. A célértékek
jelölik ki az egyén számára a követendő viselkedésmintákat, az eszközértékek
a cselekvések mikéntjét minősítik. Az érték a belé vetett hit folytán adódó
motivációs ereje révén jelentésekkel teli cselekvési teret képes teremteni a
társadalom tagjai számára.
Az egyén által fenntartott értéktudat az értékelésben érhető tetten. Az
értékelés során a kultúra által létrehozott értékek szerint rendezi a
világot. A személyiség által vallott értékek erőteljesen meghatározzák az
attitűdöket, melyek az etikai, esztétikai irányultságot befolyásolják, és
sajátos szellemi látásmódot eredményeznek.
Clyde Kluckhohn három értékdimenziót állít fel: a modalitás, a tartalom
és a szándék dimenzióit. Ezekben az értékek taszító-vonzó hatásait, az
érvényesülési közegét, valamint a cselekvő szándék meglétét vagy hiányát
jelöli. Az érvényesülési közegbe tartoznak a művészetek, a tudomány, az
erkölcs, vagy a mindennapi élet cselekvési zónái.
A kultúra lényege az értékek készletében rejlik, segítségével az élet
értelmére feltett kérdésekre kereshetjük a választ.
Kutatómunkám során arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon
tettenérhetők-e a Zöld Szív által közvetített értékek a zöldszíves gyermekek
munkáiban.
III. A két nevelési terület meghatározása
III/1. Mi a környezeti/természeti nevelés?
"A legjobb iskola, amelyben egy ifjú ember
megtanulhatja, hogy a világnak van értelme, a
természettel való közvetlen kapcsolat."
(Konrád Lorenz)
A környezeti nevelés: kultúrára, világképre és életmódra nevelés. Olyan
pedagógiai folyamat, amely során formálódik az ember természet- és
környezetszemlélete, környezeti attitűdje és gondolkodása, kialakul
környezettudatos magatartása, a környezetért felelős életvitele. Célja a
természet- és környezetvédő gondolkodásmód és környezetbarát életmód
kialakítása és terjesztése. Ez komplex cél, ezért számos területet érint:
vannak tudományos, művészi, szociológiai, világnézeti vetületei is. A
természeti-környezeti értékek közvetítője. Feladata a környezeti tudatosság,
a természetközpontú szemlélet, a készségek, jártasságok, pozitív attitűdök
kialakítása. Az iskolán belüli és iskolán kívüli környezeti nevelésnek
kiegészítő szerepe van. Témáját tekintve interdiszciplináris, vagyis nem
köthető egyetlen hagyományos tantárgyhoz sem. A természettudományos tárgyak
anyagába éppúgy beépíthető, mint a humán tárgyakéba.
A környezeti nevelés akkor eredményes, ha az egész személyiséget áthatja.
Ha a kognitív elemek - ismeretek, tapasztalatok - megszerzésén túl az
attitűdök, érzelmi viszonyulások, magatartási módok terén is kifejti
hatását. Ha felkelti az érdeklődést, a kíváncsiságot, a képzeletet. Időt
enged az örömteli rácsodálkozásra, a gyönyörködésre, a szépség élvezetére.
Ha teret hagy a hit, a szeretet, a boldogság megélésének.
E fenti célok eléréséhez új pedagógiai paradigma bevezetése szükséges idő
és tér viszonylatában: jelen idejű megvalósulás helyett a jövőre figyelés,
valamint részről az egészre történő átállás tekintetében. Mindez jelenős
változtatást kíván a hagyományos értékrend, a szemlélet, beidegződések,
magatartás terén. Az egészre és a jövőre figyelés felelősségre szoktat,
mivel megláttatja cselekedeteink következményeit. A paradigmaváltás
megvalósításához új ismeretekre, látásmódra és módszerekre is szükség van.
Az élménygazdag, - lehetőleg természetes környezet -, tág lehetőséget teremt
a felfedezésre, a beleélőképesség fejlesztésére, a változatos
tevékenykedtetésre. A játékhelyzetek, a szenzitív környezetpedagógia
alkalmazása segíti a ráeszmélés, befogadás, feldolgozás folyamatát, melynek
során finomítja az érzékszerveket, segíti a környezetempátia fejlődését. A
holisztikus szemléletmód kialakítása során fejlődik a lényeglátás,
gazdagodnak az érzelmek. A közösségben megélt személyes élmény a
környezetérzékenység kialakulásában segít. A tapasztalatok feldolgozása
egyéni világnézet, filozófia formálódását hozza magával.
A környezeti nevelés integráns része a természet szeretetére és védelmére
nevelés, ezért az iskolán kívüli, szabad természetben végzett tevékenység
elengedhetetlen. Hatása az egész személyiséget érinti; az érzelmi, értelmi,
és a mozgásos szféra egyaránt fontos. Megközelítési módjait tekintve lehet
tudományos-analitikus kiindulópontú, mely a részletek megismerésén keresztül
közelíti meg az egészet, és lehet holisztikus, mely a maga teljességében
próbálja a természetet "megérezni". Ez utóbbi felhasználja az alternatív
művészi módszereket: vizuális, mozgásos, zenei elemek, a dráma pedagógia
eszközeinek segítségével igyekszik érthetővé tenni a környezeti
változásokat, s törekszik a környező világgal való jobb kapcsolat
elmélyítésére. A természettisztelő szokásrend érzelmi, esztétikai, erkölcsi
megalapozásának eredményeként remény adódhat a kedvezőtlen környezetpusztító
folyamatok megállítására. A legfontosabb filozófiai-etikai kérdés az, hogy a
materiális javak korlátlan birtoklása-fogyasztása helyett képes-e az ember a
természet önmagában vett értékeit elismerni és tiszteletben tartani.
A környezeti nevelés a Nemzeti Alaptanterv bevezetésével legálisan is
helyet kap a közoktatásban. A műveltségi területek oktatásának közös
követelményei lehetővé teszik, hogy e korszerű szemlélet áthassa az iskolai
oktatás szinte valamennyi elemét. Témakörei minden követelményszinten
megjelennek, mind a tananyag, mind a fejlesztési követelmények tartományban.
Ezek megvalósítása minden pedagógus feladata, valamennyi tantárgy
vonatkozásában, de emellett szükség van a szintetizáló, rendszerszerű
összefoglalásra is, hiszen a környezeti nevelésnek egyaránt helyet kell
kapnia mind a természettudományos mind a humán területek témáiban. A
kognitív gondolkodás csak a természeti- művészeti látás-és gondolkodásmóddal
kiegészítve lehet teljes.
A tudományos megismerés módszerei mellett szükség van az egész
befogadására orientált, holisztikus szemléletű, tevékenységen-játékon
keresztül elsajátított tanulás módszereinek alkalmazására is, különös
tekintettel az affektív-érzelmi megközelítésre, a Szép és a Jó befogadására,
a természetempátiára. Ezt a törekvést segíti a természeti-művészeti nevelés.
A környezeti nevelés defíníciója még nem egységesen elfogadott. Egyes
nézetek szerint a környezeti nevelés olyan gyűjtőfogalom, amely magába
foglalja az összes, ezzel a témával kapcsolatos ismeretet, természeti és
környezeti témakörben egyaránt. Mások véleménye szerint a környezeti nevelés
emberközpontú, a környezet fogalmán az emberi környezetet kell érteni, és
ennek része a természeti környezet is. Véleményem szerint épp ezért van
szükség egy megkülönböztető fogalom bevezetésére. A természeti nevelés
természetközpontú. Középpontjában a világegyetem áll, amelynek része minden
élettelen és élő létező, így az ember is. Ezért a továbbiakban a környezeti
nevelés helyett a természeti nevelés kifejezést használom.
III/2. Mi a művészeti nevelés?
"Az élményminőségek nem definiálhatóak, a
kimondhatatlan azonban kifejezhető: a művész képes
rá."
(Konrad Lorenz)
A művészeti nevelés olyan pedagógiai folyamat, amely során formálódik az
ember művészetszemlélete, nyitottá válik a nemzeti- és egyetemes kultúra
környezet-esztétikai értékeinek elfogadására, képes lesz a művészeti
alkotások megértésére, aktív befogadására, átélésére. A művészeti nevelés
akkor eredményes, ha a befogadáson és a kognitív ismeretek megszerzésén túl
felkelti az alkotás, teremtés, létrehozás iránti érdeklődést és vágyat.
Akkor éri el célját, ha a szenzitív pedagógiai módszerek következtében a
befogadó is érzékennyé, fogékonnyá, a művészi élményekre fokozottan
visszahatóvá válik valamennyi művészeti ág: irodalom, zene, vizuális kultúra
stb. területén. Erre a nevelési területre különösen érvényes az empatikus
képesség magas szintre történő fejlesztése, a beleélés, az átlényegülés
megérzése, a katarzis megélésének képessége. A művészi alkotást létrehozó
lelki folyamatok megértése segít a befogadási folyamatban.
III/3. A természeti- és a művészeti nevelés kölcsönhatása
"A nevelés első lépéseit annak az alakfelismerésnek a
gyakorlása jelenti amely egyedül képes a harmónia
iránti fogékonyság közvetítésére ... Sokat igérő
módszer, ha valaki a lehető legfiatalabb korától a
lehető legszorosabb kapcsolatban van az élő
természettel."
(Konrad Lorenz)
A két nevelési terület szoros rokonságban áll egymással. Mindkettő
érzékeny lelkületet feltételez, a szép átélésének képességét, a harmóniára
való törekvést. A természet- és művészetérzékeny személyiség nyitott a világ
befogadására, érdeklődését a kíváncsiság, a megismerés vágya motiválja.
Világszemléletét a holisztikus megközelítés jellemzi, de képes a "kicsi
szép"-ből fakadó öröm megélésére is. Érzékeny befogadója a természet
változatos információinak, képes a könnyed, játékos bekapcsolódásra.
Schiller véleménye szerint "az ember csak akkor igazán ember, ha játszik."
Játék közben az ember gyakorolhatja empátiás képességét, és személyisége
gazdagodik általa.
A természeti-művészeti látásmód valóra válthatja a kognitív ismeretek, és
a transzcendens gondolatvilág szintézisét. A művészet, a természet
szépségével és annak bámulatos sokféleségével kiegészülve képes a katarzis
élményének előidézésére. Konrad Lorenz jegyezte meg a fiatalok
eszképizmusával és drogfüggőségével kapcsolatban:
"A valóságos nemcsak szép, hanem titokkal teljes is, így
felesleges misztikussá lennünk, hogy csodálatos dolgokat élhessünk
át. A természeti-művészeti látásmód kitágítja a világképet,
fejleszti az empátiakészséget, rugalmasan átlépi a különböző
szakterületek határát. Segítségével lehetővé válik rendszerszerűen
gondolkodva, nyitott szemmel és nyitott szívvel járni a világban."
A két nevelési terület méltán reprezentálhatja a természet és kultúra
szoros összefonódását. Valósággá válhat a környezettel kapcsolatos életérzés
művészi megfogalmazása. Megvalósulhat a mítoszok, jelképek által rögzített
ökológiai tudás közvetítése. Szintézisük révén és kölcsönhatásuk
következtében hatékonyabban hívhatják fel a figyelmet az értékvesztésre,
uniformizálódásra, kultúrális örökségünk megőrzésének fontosságára. A
képzőművészet, a mozgásművészet, a film- és fotóművészet, a népművészet, a
zene, az irodalom, s a művészet megannyi ága alkalmas arra, hogy képet adjon
a világ másik oldaláról, arról az érzéki és szellemi háttérről, amely az
ösztönös gyökerek, a természet és lélek, a tudat és tudattalan közötti
szakadék áthidalását jelenti.