'Hartl Éva':
EGÉSZSÉGNEVELÉS ÉS KAPCSOLATTARTÁS AZ ÓVODÁBAN
Egészség, egészségvédelem, egészségnevelés - napjainkban gyakran
előforduló fogalmak. Beszélünk róluk, ám úgy tűnik mégsem eleget és nem elég
hatékonyan.
"Az egészség fontos" - mondjuk, de valóban így gondoljuk-e. Teszünk-e
valamit is annak érdekében, hogy a köztudatban valódi tartalommal telve
jelenjen meg.
Napjainkban megfigyelhető, hogy csak akkor kezdünk foglalkozni az
egészség érték mivoltával, amikor már baj van, ha már valódi betegség
"tulajdonosai" vagyunk. Sajnos a fiatalok körében az a jellemző, hogy 25-30
éves korig mindent megtesznek annak érdekében, hogy ártsanak egészségüknek,
s utána a küzdelem az ideális állapot helyreállításáért már nagyon nehéz.
Úgy vélem, a mai rohanó, túlcivilizált társadalmunkban az értékek
devalválódása is oka annak, hogy kevesebb figyelmet szentelünk e kérdésnek.
Természetesen felelős a család, a társadalom, a környezet, a média stb..,
de felelősek vagyunk mi magunk is egészségünkért.
A felelősség súlya a pedagógusok vállára is nehezedik, hiszen a gyermek
egészségnevelésének mi is letéteményesei vagyunk.
Nem mindegy tehát, hogy hogyan viszonyulunk a kérdéshez, mennyire vagyunk
felkészültek az egészség, mint érték átadására. A téma tehát nagyon is
aktuális.
12 évig dolgoztam gyakorló óvónőként óvodában, a probléma valódiságával
nap mint nap találkoztam. A különböző felmérések kimutatták, hogy a
legnagyobb veszélynek a társadalom azon rétegei vannak kitéve, amelyek
kevésbé részesülnek a társadalmi javakból. A társadalmi szociális helyzet
nemcsak a felnőtt lakosságra hat ki, hanem a születendő gyermekre is,
végigkíséri a gyermekkort és meghatározóvá válik a későbbi időkre nézve is.
Személyes tapasztalataim és a vizsgálatom alapján kísérletet tettem a
családok egészségfelfogásának megismerésére. A pedagógusokkal valamint az
orvosokkal végzett beszélgetések által megoldási lehetőséget kerestem az
egészségnevelés és prevenció hatékonyabbá tételére a 3-6 éves gyermekek
körében.
Az óvodáskor a személyiségfejlődés, a tudatformálás tekintetében a
legfontosabb időszak. Ezért az egészségnevelés terén ezt a korosztályt kell
megcélozni.
Milyen a helyzet ma Magyarországon?
Öregedik a nemzet, évente egy kisváros lakosságával leszünk kevesebben.
Romlik az élet minősége. Napjainkban az állam minimális gondoskodása is
megszűnt, a társadalmi szolidaritás, a szociális védőháló nem működik.
A társadalom fele a létminimum alatt él. A nemzet egészséggel kapcsolatos
felfogására leginkább a szőlősgazda tehetetlen dühe jellemző, kinek, miután
elverte a jég a szőlőjét, látva a szörnyű kárt, kihúzott egy karót, s a
maradék szőlőt is leverte szitkozódva: hadd lássuk Isten, mire megyünk
ketten.
Ez az önpusztító mentalitás jellemzi ma az embereket. Az elkerülhetetlen,
kivédhetetlen ártó tényezők mellé önként vállalunk újabbakat. Dohányzás,
alkohol, drog, egészségtelen táplálkozás, mozgásszegény életmód. Nem
működnek az önvédelmi reflexek, enervált, hitevesztett nemzet lettünk.
Párhuzam vonható a 30-as évek Magyarországának egészségügyi állapotával,
ezért idézem ebből a korból hazánk legnagyobb drámaíróját, minden idők
legnagyszerűbb iskolaorvosát, Németh Lászlót.
"Igazán jól a fiúknak alig egyharmada fejlett. Semmi tekintetben
sem elégíti ki a fiúk egyhatoda. Izomtalan, beesett mellű, fakó
színű álmos képű fiúk ezek, az iskola teher nekik... Tizenhárom
éves gyerekeket láttunk teljesen tönkrement fogazattal."
Megállapításai akár ma is alkalmazhatók az óvodás korosztályra.
Egészségügyi szűrővizsgálatainak eredményeit a mai kartonokra is
átvezethetnénk.
Ha ezeket a tényeket a mai felmérésekkel összehasonlítjuk, azt
tapasztaljuk, hogy a hasonlóság kísérteties. A magyar gyermekek 12 éves
korukra kevésbé edzettek és megterhelhetők, mint más országok fiataljai,
kevesebbet mozognak, sportolnak, azonban többet dohányoznak, higiénés
szokásaik is kedvezőtlenebbek. Serdülőkorban emelkednek a szorongásos
kapcsolati problémák, az agresszív megnyilvánulások. A gyerekek pszichés
megterhelhetősége is alacsony.
Mit tehet a társadalom, mit tehetünk mi pedagógusok a drámai helyzet
javítása érdekében?
A kisgyermekek egészségnevelése szerintem 3 alappilléren nyugszik. Ezek a
következők:
- a család
- a nevelési intézmény
- az egészségügyi intézményrendszer.
Van-e megfelelő együttműködés a 3 rendszer között a prevenció érdekében?
A vizsgálatom során a családot, a köznevelést (óvoda) és az
egészségügyet, mint intézményt vizsgáltam. A hármas rendszert úgy tételeztem
fel, mint a 3-6 éves korú gyerekek egészségnevelésének egészét, mint érték
megjelenítőinek és tudatosítóinak letéteményeseit.
Vajon a család szocializációs csatornáin keresztül milyen
egészségtartalmakat közvetít a gyereknek, az óvoda hogyan látja ezt és mit
ad, mindehhez miként kapcsolódik az egészségügy, mit tesz az egészséges
gyerek fejlődésének elősegítéséért , egészségneveléséért.
A vizsgálatomban ankét módszert használtam, mellyel a családok
egészségéről vallott felfogását, az óvoda és a család közti kapcsolatot és a
3-6 éves korú gyermekek egészségnevelésével összefüggő kérdéseket kívántam
feltérképezni. Sopron három óvodájának három csoportjában (1 városszéli,
kertvárosi környezetben épült, 1 belvárosi és 1 "klasszikus" lakótelepi
óvoda) a csoportlétszámnak megfelelően 75 kérdőívet osztottam szét. 53
kitöltött és értékelhető kérdéssor érkezett vissza a szülőktől.
Az óvodai csoportok óvónőivel és az óvodaorvossal félig strukturált
interjút készítettem. A kérdéseket az egészségnevelés és kapcsolattartás
köré csoportosítottam. A mintában a szülők minden társadalmi rétegből
képviselve voltak. A családok átlagosan 4 főből álltak, az átlagos magyar
családok mintáját követve, tagjai 2 felnőtt, 2 gyerek. A teljes első család
dominanciája volt megfigyelhető (86,7%).
A lakások átlagosan a lakótelepi lakásméretet mutatták, míg a ház méretei
már emberibb, családnak való, egészségesebb méreteket jelöltek.
Az összkomfortos lakás, a ház jellege és szinte teljes kizárólagossága
alapján feltételezhetjük, hogy a családok természetes folyamatként kezelik
az egészségügyi szokások kialakítását gyermekeiknél. Kialakításukban azonban
az óvoda jelentőségét is hangsúlyozzák a szülők a család felelőssége
mellett.
Feltétlenül pozitívan értékelendő az a tény, hogy a családok közül a
mozgás és játék színtereként senki nem jelölte meg az utcát. Úgy látszik, a
szülők törekednek a legideálisabb játszóhelyet keresni a gyerekeik számára.
A családok majdnem 2/3-a (67,8%) kielégítőnek látja, egy család
kilátástalannak tartja jövedelmi helyzetét.
Vizsgáltam az iskolai végzettségeket, foglalkozási és
lakáskörülményeiket, az állításuk alátámasztódott. Az apa szakmunkás
végzettségű, jelenleg munkanélküli, az anya 8 osztályt végzett, szociális
segélyen van. Komfort nélküli 46 mý-es lakásban élnek, mely bérlemény, két
gyermekük van.
Az alacsony státusz, a rossz lakáskörülmények, rossz anyagi helyzet a
többszörösen hátrányos család jellemzői. Így az elkeseredésük érthető.
A vizsgálat során a napirenddel kapcsolatos kérdésre adott válaszokat
összevetettem a kontrollkérdéssel, a várt eredménytől eltérő adatokat
kaptam. Míg az előző kérdésre a szülők több mint a 2/3-a adott igenlő
választ (81,1%), addig csupán 61,6% jelölte be a "mese után le kell
feküdnie" kitételt, mely az "igen, van napirend" válaszhoz hozzárendelhető
és valóban napirenddel bíró családokat jelölte volna. 38,7%-uk jelölte meg
az "attól függ" alternatívát, mely már nem feltételezi a tudatos életritmus
kialakítására törekvést.
A szülők következetessége ez esetben megkérdőjelezhető.
A közös szabadidő fontos a családok többségének, nemcsak a közös
étkezések, hanem a közösen eltöltött, munkaidő utáni idő is. Ennek
fontosságát még az elkeseredett, többszörösen hátrányos helyzetűnek ítélhető
család is hangsúlyozta.
A közösen eltöltött idő időbeli behatárolása után érdekes eredményt
kaptam. A napi 1-2 óra megjelölése volt a jellemző. Elgondolkodtató azonban,
hogy azok is bejelölték ezt az intervallumot, akik a "néha van közös
program" kategóriát húzták alá. A napi 1-2 óra rendszerességet megjelölő
kategória alapján némi ellentmondás figyelhető meg a válaszok között.
A családok 90,5%-ánál a hétvégén, a szabadság ideje alatt változik az
együtt töltött idő megnövekszik, az indoklásokból egyértelműen kiderült,
hogy ilyenkor törekszenek arra, hogy több idejük jusson egymásra.
Fontos volt számomra a család étkezési kultúrájának megismerése, hogy
láthatóvá váljon, milyen étkezési, táplálkozási szokásokat sajátít el a
gyerek a családban, milyen gyakori az otthoni főzés, tervezik-e az étrendet,
milyen ételek a preferáltak.
A mai hazai étkezési kultúrát vizsgáló eredmények és az általam vizsgált
családok válaszainak eredménye megegyező képet mutatott. Az egészséges
táplálkozás lassan terjed, a tradíció meghatározó. (Itt a jövedelem kevésbé
befolyásolta az étkezési szokások kialakulását, ezt támasztja alá az is,
hogy a kedvenc ételeket gyakorta megjelölték.)
Az "Ön szerint mit jelent egészségesen élni" kérdés alatt a családok
rangsort állítottak fel 1-5 közé sorolva a számukra legfontosabb
kijelentéseket. Legtöbb család a mentális egészséget, mint fontos értéket
jelölte meg elsőként, míg a második - leggyakrabban előforduló első helyre
sorolt válasz - a testi egészség fontosságát hangsúlyozta ki.
A jövedelem elsődlegességét senki sem rangsorolta az első helyre. A
családok megítélése szerint az egészséges élet pénzzel nem váltható meg.
Összevetettem a két leggyakrabban első helyre sorolt kategóriát a szülők
iskolai végzettségével. Látható volt, hogy mind a lelki, mind a testi
egészséget első helyre emelő családok esetében a legmagasabb %-ban
előforduló iskolai végzettség a felső- és középfok. Tehát az egészség, mint
érték megjelenése a magasabb iskolai végzettségű szülők esetében
hangsúlyozott.
Az egészségügyi szokások kialakítására irányuló kérdést
összehasonlítottam a család egészséges életéről vallott felfogásával. Azok a
szülők, akik a harmóniát jelölték elsőként, elsődlegesen az alapvető
higiénés szokások kialakítását tartják szükségesnek gyermeküknél. Ezek a
családok a lelki egészség fontossága mellett a gyermekeik higiénés szokásait
is elsőrendű feladatnak tartották.
A családok úgy vélekedtek, hogy az egészségügyi szokások kialakítása mind
az intézménynek, mind a családnak fontos feladata, több, mint 2/3-a az
intézményre is felelősséget hárított a saját felelőssége mellett.
Az óvodai kapcsolattartás és minősítése terén arra voltam kíváncsi, hogy
ebben az időszakban (3-6 éves kor) milyen a kapcsolat a szülő, óvónő, orvos,
védőnő között, a szülők hogyan minősítik ezt a folyamatot.
A további vizsgálódás érdekében a családokat a családban előforduló
gyerekek életkora szerint bontottam 4 kategóriára.
Az I. kategóriába azokat a családokat soroltam, ahol az óvodáskorú
gyermek mellett 0-2 éves korú gyermek is van.
A II. kategóriát azok a családok alkották, ahol az óvodáskorú gyerekek
mellet nagy gyerek van a családban.
A III. kategóriába azon családok kerültek, ahol az óvodás gyermek mellett
nagy és kis testvér is van.
A IV. kategóriában csak óvodáskorú gyerek található a családban.
Abban az esetben, amikor kicsi gyerek is volt a családban az óvodáskorú
gyermek mellett, ott a legjellemzőbb a folyamatos kapcsolattartás az
orvossal.
Ahol az óvodáskorú mellett kicsi és nagy testvér is volt, a folyamatosság
jelenléte tettenérhető. Ott azonban, ahol már csak óvodáskorú gyermek, vagy
az óvodás és nagy testvér van a családban, ott a folytonosság gyengülése
volt megfigyelhető.
A védőnő és a család kapcsolata nem megfelelő. A leggyakoribb válaszok
mindegyik család-kategória esetében a "nincs kapcsolatom" megjelölés alatt
találhatók. Még azon családok esetében sem minősíthető megfelelőnek ez a
kapcsolat az adatfeldolgozás alapján, ahol a családban kisebb testvér is
található, hisz ezekben az esetekben is nagyon alacsony százalékban jelölték
meg a fontos jelleget. Azt mondhatjuk, hogy akkor találkozik a család és a
védőnő egymással, és azokban a családokban ahol kicsi, 0-2 éves gyerek van,
de ezt a kapcsolattartást a védőnő irányítja.
Pedagógussal való kapcsolatban a leggyakoribb válasz mind a négy
kategórián belül a "folyamatos, napi beszédes" kapcsolatot mutatta. A
legmarkánsabban azoknál a családoknál mutatható ki, ahol óvodáskorú gyerek
mellett kicsi gyerek, valamint csak óvodáskorú gyerek volt a családban.
A szülők kapcsolatminősítésének elemzése után megállapítható, hogy az
orvossal való kapcsolat "Jó" (50,9%-ban), a védőnővel való
kapcsolatminősítés a legtöbb esetben "Nincs kapcsolatom" jelzéssel történt,
a pedagógussal a szülők többsége "Jó"-nak ítélte kapcsolatát.
Érdeklődnek-e a szülők
A mélyebb régiókba próbáltam belelátni, az "érdeklődnek-e a szülők a
gyermekük felől, ha igen, kitől" kérdéssel. A családok 83%-a válaszolt
igennel, 16,9% nemmel.
Mi érdekli őket és az információkat általában kitől szerzik
Megállapítható volt, hogy a leggyakrabban az óvónőtől érdeklődnek a
gyermek felől a szülők, de néha megjelenik a válaszadók között a dajka is.
A legfontosabb kérdések, melyek a szülőket érdeklik az alvás, evés, de
találkozunk a viselkedés, és a "jó volt-e" kérdéssel is. Általánosságban azt
mondhatjuk, hogy a gyerekek szükséglet-kielégítése felől érdeklődtek.
Az interjúk elemzése után látható, hogy ahol az óvoda elvárásai
egybeesnek a szülők elvárásaival, többnyire problémamentes a gyerekek óvodai
élete, azoknál a családoknál, akik más értékeket, normákat közvetítenek a
gyerek felé, mint amit az óvoda elvárna, ott a gyerekek nehezen élik meg
óvodai életüket, a család nem tud kapcsolatba lépni az óvodával.
Az óvónők úgy vélik, hogy az orvos, mint az egészség őre, ott van az
óvodában, de minimális időt tölt el a gyerekekkel, a szűréseken kívül más
kapcsolata nincs velük és az óvónőkkel. A szülők ebből az együttesből
teljesen kimaradnak. Az orvos tanácsadói mivolta háttérbe szorul.
A védőnő munkájával kapcsolatosan is elhangzottak óvónői vélemények,
melyek egyértelműen arról tanúskodnak, hogy hiányérzetük van a gyerek
egészségnevelése terén.
Az információáramlás sem az intézményen belül, sem a 3 pillér között nem
megfelelő, de utalások történtek arra is hogy a nevelési-oktatási
intézmények közötti bölcsőde-óvoda, óvoda-iskola feed-back sincs meg. A
legfontosabb kérdésekben egyetértettek az óvoda és egészségügy képviselői
is, hogy a prevencióhoz minél nagyobb összefogásra és együttműködésre lenne
szükség. Úgy, hogy a gyerek csecsemő korától kezdve egészen az óvodáskor
kezdetéig viszonylag szoros kapcsolat volt a gyerek egészségnevelése terén a
szülők és az egészségügy között, az óvoda belépésével ez a folyamat kezd
átrendeződni, egyfajta függőségi viszony alakul ki a szülő és a pedagógus
között, és az egészségügytől való leválás megkezdődik.
A prevenció érdekében mindegyik félnek lépnie kell a másik felé. Nyitni
kell a szülőknek az óvoda felé, az egészségügy képviselőinek pedig a
lehetőségekhez képest több időt kell szentelni az óvodai élet figyelemmel
kísérésére, a gyerekek óvodai életben való megfigyelésére, az egészségnevelő
munkára és nemcsak a szűrővizsgálatok ellátására. Így a mentálhigiénés
problémák is időben, valódiságukban kiszűrhetők lehetnének és az
egészségnevelés tényleg preventív jellegűvé válhatna.
Fontos, hogy az óvoda és a szülők partnerek legyenek és akarjanak lenni
ebben a kérdésben. Éppen ezért jobban be kell vonni a családot és az
egészségügy képviselőit az óvoda életébe, a közös, játékos programokba,
vetélkedőkbe, kirándulásokba, alkalmat teremtve arra, hogy az érdekelt felek
találkozhassanak egymással. A szülőknek, a családnak, az óvodának, az
egészségügy képviselőinek rá kell hangolni a gyerekeket a természet, az
épített környezet szeretetére, az egészséges táplálkozásra, a szabad levegőn
tartózkodás, fizikai aktivitás fontosságára, az alapvető személyi higiénére.
De ez csak közösen együttműködve érhető el.
Mindezek mellett fontos az óvónőjelöltek minőségi felkészítése, a
korszerű ismeretek nyújtása is. Erre törekszik a soproni Benedek Elek
Pedagógiai Főiskola is, ahol a megfelelő tantárgyakon (pl. anatómia,
élettan, egészségnevelés, rekreáció, környezetvédelem, stb.),
továbbképzéseken keresztül igyekeznek minél több szaktudáshoz segíteni a
hallgatókat. Az első lépéseket már megtettük. A további lépések megtétele is
csak rajtunk múlik.
Ajánlom tehát tanulmányomat a közoktatásügy, a szülők, óvónők, és óvodai
egészségügyi képviselők figyelmébe, mert úgy vélem, hogy közös erővel,
megfelelő egészségneveléssel sok olyan probléma még az óvodai élet alatt
"kiszűrhető" és "orvosolható", melyre később az iskolai évek alatt már nincs
elég idő.
A megelőzésre fordított anyagi, szellemi energia hosszú távon biztosan és
többszörösen megtérülő befektetetés, az egyén és a társadalom számára sokkal
kisebb megterhelést jelent, mint a már előállt akut problémák kezelése.
Nagyobb odafigyelésre, összefogásra van szükség gyermekeink egészsége, a
nemzet egészsége érdekében!