RAGYOGÓ NAPFÉNY
Gilbert Dupont kilépett a fegyház kapuján. Szabad volt. A tüdejébe hatoló
friss levegő és a ragyogó napfény elbódította. Rosszul lett. Tizenöt év
nagyon hosszú idő és ezalatt Gilbert teljesen elszokott a fénytől és a
virágillattól. S mindez most olyan elemi erővel tört rá, hogy néhány percet
a falnak dőlve kellett eltöltenie.
Amint kissé jobban lett, elindult a Fifth Avenue felé. Lassú léptekkel,
kopott bőröndjével kezében lépett be Sammy bárjába. Talán ez volt az
egyetlen hely a városban, ahol semmi sem változott az eltelt tizenöt év
alatt.
- Hogy vagy, Sammy? - kérdezte Gilbert a már jócskán kopaszodó
tulajdonostól.
- Csak nem te vagy az, Gil? Mi a fene, már ki is szabadultál? Mire
hívhatlak meg? Ez hihetetlen! - ámélkodott Sammy, miközben kitöltötte
Gilbert poharába a még a prohibíció idejéről nyakán maradt kétes tisztaságú
folyadékot.
- Nem ünnepelni jöttem. Lucky-t keresem - mondta határozottan Gilbert.
- Még mindig ugyanott lakik - válaszolta Sammy. - Már mész is?
- Igen. Köszönöm az italt.
- De hát meg sem ittad! - szólt utána Sammy, de ekkorra Gilbert már az
utcán volt.
Sokáig barangolt a szűk sikátorok között, mire ráakadt a romos,
négyszintes házra. Bőröndjét behajította az egyik szeméttároló mögé, és
becsengetett az egyik földszinti lakásba.
- Ki az? - hallatszott egy rekedt hang a repedezett ajtó mögül.
- Gilbert Dupont. Engedj be!
- Mi a fene?! Gil! Gyere be! - invitálta a Lucky névre hallgató borostás
arcú, nagydarab fickó.
- Munkáról van szó. Még ma meg kell csinálni. Segítesz?
- Rendben van, megoldjuk. Foglalj helyet! Iszol egy kávét?
- Nem - válaszolta Gilbert. - Inkább ülj le te is. Elmondom a tervet.
Megvárta míg Lucky is elhelyezkedett az egyik rozoga fotelban, majd
elkezdte felvázolni az évtized legnagyobb gyémántrablásának tűnő terv
részleteit.
- Ma este szépen felöltözöl. Felhívod telefonon a Hermann's ékszerboltot
és a tulajdonost kéred a telefonhoz. Azt mondod neki, hogy egy nagy értékű
briliánst szeretnél vásárolni tőle. Az öreg meg fog bolondulni az
izgalomtól. Csak az a fontos, hogy legalább öt percig elvond a figyelmét. Ha
letelt az idő, közlöd vele, hogy a továbbiakban személyesen fogsz tárgyalni
vele. Gyorsan elmész az üzletbe, megnézed az árut, majd gondolkodási időt
kérsz. Kisétálsz az üzletből és nyugodt léptekkel a hátsó ajtóhoz sétálsz.
Ott egy nő átadja neked a bőröndöt, amit elhozol ide. A többit majd
megfogjuk beszélni.
Még megegyeztek néhány apróbb részletben, majd Gilbert elhagyta a lakást.
Egyenesen a feleségéhez ment.
- Menni fog a dolog? - kérdezte, amint a nő ajtót nyitott neki.
- Minden rendben lesz. Amint kimegy az öreg, bepakolom az ékszereket a
bőröndbe. Már tegnap bevittem az irodába.
- Jó. Még van egy kis időnk. Nagy szerencse, hogy még mindig ott
dolgozol. Hamarosan mehetünk Floridába. Soha többé nem jövünk vissza ide.
- És mi lesz Lucky-val? - kérdezte a nő.
- Útközben megszabadulunk tőle. Semmi szükség rá. Majd én elintézem.
Mire beesteledett, Gilbert már a vasútállomáson volt, és kezében egy
napilappal figyelte a vonatra felszállókat.
Nem kellett sokat várnia. Hamarosan megérkezett Lucky, egy hatalmas
bőrönddel. Óvatosan settenkedett az egyik vonat felé és amikor úgy gondolta,
hogy senki sem látja, felszállt az egyik másodosztályú kocsira.
Amint eltűnt, Gilbert utána ment és egy kocsival előrébb szállt fel.
A vonat hamarosan elindult. Bár már sötét volt, a világítást még egyik
kocsiban sem kapcsolták fel.
Gilbert megkereste Lucky-t.
- Nem így volt megbeszélve, öregfiú! Arról volt szó, hogy a lakásodon
találkozunk - szólította meg, amikor ráakadt.
- Honnan tudtad, hogy itt leszek? - kérdezte tágranyílt szemekkel,
megijedve, a bőröndöt magához szorítva Lucky.
- Mindig tudtam, hogy egy szemét alak vagy. Ezért választottalak éppen
téged erre a feladatra. Ha egy kicsivel is több eszed lenne, nem így
csináltad volna - válaszolta Gilbert és elővett egy rugós kést.
Azon a kocsin csak ők ketten voltak, ezért senki sem hallhatta Lucky
üvöltését.
Gilbert magához vette a bőröndöt és átment egy másik kocsiba. Egy idős
házaspárral szemben leült és a bőröndöt feltette a csomagtartóra. Nyugodtan
gyújtott rá egy cigarettára. Nem kellett attól tartania, hogy valaki esetleg
megtalálja Lucky-t. Ő már nem volt a vonaton. Menetközben szállt ki, egy
késsel a hasában.
A következő állomáson, leszálláskor történt meg a baj. Gilbert nem tudta,
hogy az idős házaspár egy ugyanolyan, akkor nagyon divatos bőröndöt tartott
a csomagtartón, amilyen nála is volt. Az idős hölgy azt állította, hogy a
Gilbert-nél található bőrönd az övék. Addig kiáltozott, míg megjelent a
kalauz.
Mivel már a kocsi ajtajánál álltak, az összesereglett emberek is jól
láthatták, amint kapkodás közben a kérdéses bőrönd kinyílt és tartalma a
peronra ömlött.
Láthatták a majdnem tízkilónyi gyémántot és egy véres vascsövet, amivel
Lucky a bőrönd átvételekor leütötte Gilbert feleségét. S a rengeteg gyémánt
egészen addig csillogott a ragyogó napfényben, míg a rendőrök el nem vitték
a megbilincselt Gilbert-et.
Ted Clever