SZEMBEN, A METRÓNÁL
Diana Ridge kitöltötte a kávét. Aznap szabadságon volt, de tudta, hogy
nem lesz olyan lelkiállapotban, hogy akár egyetlen percet is pihenhessen.
Egy telefonhívást várt. A zsaroló hívását.
Valaki megtudta, hogy Diana évekkel azelőtt kicsempészett munkahelyéről
néhány dokumentumot, s a bennük felvázolt készülék később orosz
szabadalomként került vissza az Egyesült Államokba. Attól kezdve nem volt
olyan hónap, hogy a zsaroló ne jelentkezett volna hallgatása áráért.
Kétezer dollárban állapodtak meg, de Dianának ez is túl nagy összeg volt.
Az ipari kémkedést már régen abbahagyta, és a titkárnői fizetéséből élt.
Elvből utálta a zsarolót, aki mindig a legalkalmatlanabb időpontokban
jelentkezett. Ráadásul időközben Diana házassága is tönkrement.
Megcsörrent a telefon.
- Diana Ridge - mondta kissé határozatlanul.
- Szia, itt Eric. Találkozhatnánk?
Diana férje volt az.
- Eric?! Megegyeztünk, hogy a válás kimondásáig nem találkozunk.
- Látni szeretnélek. Talán még nem késő újrakezdeni.
- Nagyon szépen kérlek, ne hívj többé! Nem szeretném - válaszolta Diana,
pedig legszívesebben zöld utat adott volna neki.
- Indulok hozzád. Jó? Együtt vacsorázhatnánk.
- Ne gyere! - kiabálta a kagylóba Diana, és le is tette.
Ekkor már három hónapja külön éltek. Diana sohasem beszélt Eric-nek a
múltján esett sötét foltról, ennélfogva a zsarolóról sem.
Ismét megcsörrent a telefon.
- Eltelt egy hónap, kisasszony. És a pénzem is elfogyott. Nélkülözni
tudna kétezret? - kérdezte az elváltoztatott hang a vonal másik végén.
Most fizetek utoljára, bár eddig sem kellett volna fizetnem. Szerintem
már el is évült az ügy.
- Cicuskám, az ipari kémkedés sohasem évül el. Mikor kapom meg a pénzt?
- Személyesen fogom átadni - mondta beletörődően Diana. - A lakásommal
szemben, a metrónál.
- Miről fogom megismerni? - kérdezte a zsaroló.
- Majd én megismerem. Legyen a kezében egy csokor szegfű.
- Rendben. Egy óra múlva ott leszek.
Diana minden beszélgetésükkor úgy érezte, hogy ismeri a zsarolót. Eddig
postai úton kellett elküldenie a pénzt, nagyon távoli, nem létező címekre.
Most végre sikerült személyes találkozóra hívnia. Meg akart szabadulni a
zsarolótól, és ehhez lépéselőnyre volt szüksége.
Nagyon szerette a szegfűt, de nem emiatt kérte éppen ezt a jelet.
Cigarettára gyújtott és felhívta régi, orosz összekötőjét, aki még mindig
a városban élt.
- Igor? Itt Diana. Nagy bajban vagyok. Valaki tud az Ersey-tervekről.
Felhívott, hogy fizessek neki, vagy nyilvánosságra hozza az ügyet. Mit
tegyek?
- Semmit. Hol kellene találkoznod vele?
- Egy óra múlva a lakásom előtt, a metrónál.
- Hogy néz ki a fickó?
- Fogalmam sincs, de egy csokor szegfű lesz nála. Ez a jel. Tudsz
segíteni?
- Természetesen. Te csak maradj otthon, és ne engedj be senkit. Majd én
elintézem a dolgot.
Diana letette a kagylót. Bízott Igorban, megfogadta a tanácsát, de a
kíváncsiság is hajtotta. Szerette volna megtudni, hogy ki a zsaroló. Ezért
amikor egy óra múlva meghallotta a mentőautó szirénáját, lement a ház elé.
- Mi történt? - kérdezte az egyik rendőrt, aki megpróbálta távol tartani
a bámészkodókat.
- Gázolás. Valaki elütötte a fickót, és továbbhajtott - válaszolta a
rendőr közönyösen. - Mindennapos eset.
Diana átpillantott a rendőr válla felett. Eric feküdt a földön. Mellette
szanaszét hevertek az eltaposott szegfűszálak.
- Valami baj van, asszonyom? - kérdezte a rendőr.
Diana remegő lábbakkal ment fel a lakásba. Nem gondolta volna, hogy a
férje volt a zsaroló. A zsarolót nem sajnálta, de a férjét igen. Azért
voltak időnként jó napjaik is.
Megcsörrent a telefon.
- Talán Igor hív - gondolta.
Nem ő hívta. A zsaroló volt az. Elnézést kért, amiért késett néhány
percet a találkozóról. A sok rendőr miatt nem mert a metró lejáratánál
várakozni.
Ennek ellenére nagyon szerette volna megkapni a kétezer dollárt...
Ted Clever