KÍSÉRTETKASTÉLY
Amikor divatba jött, hogy az életunt amerikai sznobok elkezdtek
kastélyokat vásárolni maguknak az örökké ködös, párás Angliában, a Queller
házaspár is vásárolt egyet Skóciában, távol mindentől, ami a civilizációra
emlékeztette volna őket. Mivel egy londoni ingatlanközvetítő iroda
bonyolította az adásvétellel kapcsolatos jogi ügyleteket, így nem is kellett
elutazniuk, hogy megtekintsék a vásárlás tényét képező ódon, középkori
várkastélyt.
Amikor már az övék volt a kastély, Mr. Queller elutazott, hogy a
helyszínen irányítsa a kisebb átalakításokat, felújításokat, melyekre
szükség volt ahhoz, hogy a helyhez illő hangulatban tölthessék majd el a
közelgő ünnepeket.
Mr. Queller közel két hetet töltött a helyszínen és egy alapos
megfázással, meg egy fényképpel tért haza, hogy felesége is megtekinthesse a
hőn áhított, még lakhatónak látszó épületet.
Amikor elérkezett a karácsonyi ünnepek ideje, mindketten elutaztak
Skóciába és a helyi szokásoknak megfelelően lovasfogattal érkeztek meg a
kastélyhoz.
- Szebb, mint a fényképen - lelkendezett Mrs. Queller. - Igazi felüdülés
a poros metropoliszhoz képest.
(Itt el kell mondanom, hogy a hölgy elragadtatásának gyökerei egészen
ifjúkori, poros könyvtárszobájába nyúltak vissza, ugyanis olvasmányai nagy
részét középkori véres drámák, E. A. Poe rémregényei és Shakespeare víziói
határozták meg. Így már érthető, hogy számára álmai beteljesülését
jelentette az épület.)
A felújításokat végző munkások igazán kitettek magukért, hogy lakhatóvá
tegyék az épület legalább egy részét, s mivel már nem maradt idejük a
befejezésre, nagyon misztikusnak látszott a kastély a lassan vörösbe
forduló, lenyugvó nap fényében.
Ottmaradtak éjszakára, s mint ahogyan az életunt amerikai sznoboknál
divatos, külön szobában tértek nyugovóra, és talán csak ezért történhetett
meg, hogy Mrs. Queller sehogyan sem tudott elaludni. Arra számított, hogy
majd éjféltájban, valahol a szoba mélyén tizenkettőt üt egy antik óra,
nyikorogni kezd a szúette padló és talán még néhány befalazott, esetleg
lefejezett kísértet is meg fog jelenni neki.
Bár tudjuk, hogy ez még a legkorabelibb skóciai várkastélynál sem szokott
ilyen egyszerűen menni, de Mrs. Queller annyira kívánta a borzongást, hogy a
helyi kísértetek nem tudtak neki ellenállni. Éjféltájban megkondult egy
antik óra valahol, az egyik felújítatlan szoba mélyén, elütötte a
tizenhármat(!), majd nyikorogni kezdett a szúette fapadló.
Mrs. Queller azt kapta amit várt, ezért nem is rémült meg igazán. Csak
akkor futott végig hátán a jeges borzongás, amikor valaki lenyomta az ajtó
kilincsét. Az öreg hölgy kiáltani szeretett volna, de csak kétségbeesett
sípolásra futotta erejéből. Tudta, hogy férje a szomszéd szobában már
alszik, úgysem ébredne fel az eseményekre. Csak tehetetlenül feküdt az
ágyban és figyelte, amint nyikorogva feltárult a szoba ajtaja.
Vakító, kék fény öntötte el a szobát. Az ajtóban egy fiatal, áttetsző
ruhába öltözött nő állt.
- Sir Lanchester! Sir Lanchester! - suttogta, mintha a lovagot keresné és
minduntalan, ha a nevét kiejtette, egy-egy lépéssel beljebb ment a szobába.
- Itt vagyok, Gertrud. Jöjj! - hangzott fel hirtelen a szoba másik
sarkából.
Mrs. Queller rémülten fordult a sarok felé, de egy odatámasztott ősi
pajzson kívül semmit sem látott. Úrrá lett rajta a rettegés. Úgy gondolta,
hogy valami nagyon borzalmas dolog történhetett a szobában és a kísértetek
minden éjjel visszajárnak, hogy a méltatlanul megszakított románcuknak
hódolhassanak.
Nem tudta, hogyan menekülhetne ki a szobából, mert az egyik oldalon a
lovag, a másikon pedig a vakítóan kék hölgy állta útját. Ekkorra már semmi
kedve sem volt tanúja lenni a középkori jelenetnek.
- Herald! ordította torkaszakadtából, összeszedve minden erejét.
- Sir Lanchester! - suttogta a kék jelenés.
- Gertrud! - válaszolta a láthatatlan lovag.
Mrs. Queller hamar rájött, hogy ennek így semmi értelme sincs. Reggelig
kiáltozhatnák egymásnak a neveket, akkor sem történne semmi.
Felugrott az ágyból, félrelökte a kékfényű kísértetet és kirohant a
kivilágítatlan folyosóra. Felszaladt a lépcsőn és egy hatalmas csattanással
eltűnt a semmiben.
Ijedtében rossz irányba szaladt. Az épületnek azt a részét még nem
újították fel. Az a lépcső ahelyett, hogy a harmadik emeletre vezetett
volna, néhány fok után megszűnt és Mrs. Queller egy helyrehozhatatlan
zuhanással a földszintre került.
Mr. Queller még az éjszaka leszerelte a kék fóliába burkolt diavetítőt, a
korabeli pajzs mögül a kicsiny hangszórót, és reggel megvette a vonatjegyet
bájos, fiatal barátnőjének, akinek még mindig nagyon fájt a térde és
rettenetesen káromkodott, majd a legközelebbi faluban bejelentette, hogy
feleségét végzetes baleset érte.
Ted Clever