ROBERT BRUCE
(rsb@tower.net.au)
http://www.tower.net.au/~rsb.
A S Z T R Á L P R O J E K C I Ó I I.
(Testen Kívüli Élmények II.)
(fordította: Houdek Zoltán)
(zoltan.houdek@idom.hu)
(Szándékos) Testen Kívüli Élmények és az Asztrál-projekció II.
1. rész
Ez a kötet az előző kiadvány teljes mértékben újraírt és felülvizsgált
változata, amelynek készítése során tekintetbe vettem az azóta kapott
visszajelzéseket és hozzáfűzéseket. Saját projektori tapasztalataim alapján
megpróbáltam megoldani az embereknek az AP-val kapcsolatosan leggyakrabban
jelentkező, alapvető problémáit. Ily módon ez egy interaktív munkává vált,
amelyet a sok, e-mail-ben kapott, építő jellegű visszajelzésnek és
tapasztalatnak köszönhetek, amelyeket a munkám inspirált az interneten.
Az asztrális dimenziónak és a projekciónak számtalan megközelítése
létezik, amelyek elég bonyolultak. Legtöbbjük félreérthető, és össze is
zavarhat bennünket. Ez a cikksorozat megpróbálja megvilágítani ezt a témát,
és remélhetőleg megmagyarázni ezt az egészet. A teóriák és következtetések,
amelyeket itt közreadok, nagyrészt a saját projekciós tapasztalatomból
származnak. Ennek a kiadványnak a célja a téma jobb megértetése, valamint
egyszerűbb és sokkal hatékonyabb projekciós technikák megismertetése az
olvasóval. Az itt tárgyalt elképzelések, ötletek és technikák folyamatosan
fejlődnek, így az újabb és újabb felfedezések folytán mindig változhatnak.
Mi az asztrális dimenzió?
Az asztrális a fizikaihoz legközelebb "eső" dimenzió. Úgy borítja be és
hatja át az egész világot (Földet), mint egy hatalmas gondolati (tudat-)
háló(zat), felfogva és magában tartva minden gondolatot. Ennek a tartalmát a
világ elméinek közös tudata hozza létre. Az összes gondolatot, emléket,
fantáziát és álmot tartalmazza, amit a világ élő teremtményei eddig
létrehoztak. A gondolatoknak ez a tengere rétegekre, síkokra oszlik, amiket
asztrális síkoknak, asztrálvilágoknak vagy asztrális valóságoknak nevezünk.
Az asztrális dimenzió asztrális anyagból jön létre, és találóan írhatjuk
le gondolati anyagként. Ez a gondolatokra nagyon érzékeny, és bármilyen
formába vagy alakba önthető. Ezek a kreációk olyan tökéletesek lehetnek,
hogy nem lehet őket megkülönböztetni a valóságtól.
Ez legkönnyebben egy, az asztrális anyag, és az előhívatlan,
nagysebességű film közé vont párhuzammal magyarázható meg. Amikor a filmet
fénynek tesszük ki, amely fényt a kamera lencséje fókuszálja, akkor a
valóság tökéletes képmása azonnal beleég a filmbe, a fénynek a filmre
gyakorolt kémiai hatása miatt. Amikor az asztrális anyagot kitesszük az
elmének a gondolatok által fókuszált hatásának, az asztrális anyag azonnal
megformálja a valóság pontos képét, az asztrális anyag és a gondolatok
kölcsönhatása következtében. Az asztrális dimenzió bármely kreációjának a
minősége, pontossága nagyban függ az azt létrehozó elme erejétől.
Álmok
A tudatalatti a következőképpen hozza létre az álmokat: alvás közben az
asztrális dimenzióba érkezünk. A tudatalatti itt bármilye "forgatókönyvet"
létrehozhat. Ez a módja annak, ahogy a tudatalatti elme megoldja a
problémákat, és ahogyan a tudatos elmével kommunikál. Komplex gondolati
formák forgatókönyveinek egymásutánját hozza létre, és az asztrális anyagba
(síkba) vetíti őket, ahol azok "szilárddá" válnak. A tudatos elme ekkor az
álom-állapotban "végigéli", megtapasztalja ezeket az ott létrehozott
történéseket. Ily módon ez olyan, mint amikor egy filmvetítő gép (a
tudatalatti elme) vetít képet a filmvászonra (azaz az asztrális dimenzióba).
Gondolati (elképzelt) formák
Minden, a valós világban megjelenő új tárgy, objektum bizonyos idő után
asszimilálódik az asztrális dimenzióba. Ilyenkor annak a gondolati formája
először az asztrálvilágnak a legalacsonyabb szintű részében jön létre,
abban, amelyik a legközelebb áll a valós világhoz, és az idő múlásával egyre
inkább állandó lesz. Amint a többi gondolati formával is így van, minél több
figyelem fordul felé, annál gyorsabban növekszik.
Minél magasabbra kerülünk az asztrális dimenzióban (azaz minél messzebb a
valós vagy fizikai világtól), annál kevesebb gondolati formát találunk úgy
és olyannak, ahogyan azt itt a valós világban ismerjük. A fizikai dolgoknak
nagyon sokáig kell hatással lenni rá, ahhoz hogy formát öltsenek, és
megtalálhatók legyenek az asztrálvilágban.
Próbált már valaha egy idegen házban sötétben közlekedni? Igen, mindenbe
beleütközött. De ilyenkor amint otthonossá válunk abban a házban, a minket
körülvevő formáknak egy képzeletbeli képe alakul ki bennünk, és így már
könnyebben tájékozódunk sötétben is. Minél több időt töltünk ebben a házban,
annál erősebb lesz ez a képzeletbeli kép. Ez hasonló ahhoz, amint a
gondolati formák növekednek a többi (asztrális) dimenzióban.
A gondolati formák fejlődése visszafelé is hasonlóan működik. Ha egy
objektum nagyon hosszú időn keresztül állandó helyen volt, akkor egy tartós
gondolati formává alakult az asztrálvilágban. Ha ezt az objektumot
elmozdítjuk vagy elpusztítjuk, akkor annak a gondolati formája még továbbra
is megmarad. Ily módon pl. az asztrálvilágban olyan bútorokat találhatunk a
lakásban, amelyek igazából nincsenek ott, keveredve a sajátjainkkal. Ez a
régebbi dolgok megmaradt gondolati formái miatt lehetségesek, amelyek pl.
előző bérlőké voltak, stb., és még évekkel azután is a helyükön maradnak,
hogy az "eredetijük" elmozdult onnan.
A gondolati formák nem követik a mozgásban a "valós párjukat". Újak
kezdenek fejlődni ott, ahová az objektumot mozdítottuk, és a régiek pedig
folyamatosan elhalványulnak. Minél tovább van egy objektum állandó helyen,
annál erősebb gondolati forma lesz a helyén az asztrálvilágban. Ez az
épületekre, építményekre, geológiai tereptárgyakra szintén érvényes.
Projektálhatunk egy parkba, és ott akár találhatunk olyan házat, patakot,
dombot, ami igazából nincs ott. Ezek valószínűleg léteztek a múltban. Minél
magasabbra mozgunk az asztrálsíkok között, annál régebbiek a gondolati
formák, és annál távolabbi geológiai időben érezhetjük magunkat.
Egy gondolati forma növekedésének az üteme nagyban függ az arra fordított
figyelemtől. Például egy milliók által szeretett, ismert, megtekintett és
gondolatban gyakran felidézett festmény sokkal erősebb gondolati formával
bír, valószínűleg, mint az az egyszerű festmény, ami valakinek a
hálószobájában függ, és csak kevesek látják. Az asztrálvilágban tapaszalható
gondolati formák száma attól függ, hogy milyen közel vagyunk a valós
világhoz. Ha nagyon közel vagyunk, mint például egy valós idejű testen
kívüli élmény során, akkor valószínűleg csak nagyon keveset (ha egyáltalán
egyet is) fogunk látni. A valós idejű testen kívüli élmény során nem is
igazán az asztrálvilágban, hanem az asztrál- és a fizikai dimenzió közötti
átmeneti zónában létezünk.
Látás az asztráltérben
A fizikai testünk körülbelül 220 fokos szögben lát (a periférás látással
együtt). Tehát csak előrefelé látunk, de hátra, lefelé, fölfelé ugyanabban
az időpillanatban nem. Az asztráltestünkben TÖBB mint 360 fokos a
látókörünk, és egyszerre látunk minden irányban. Ez a szferikus látás
(gömblátás). Az AP során a szokás hatalma alatt állva, csak egy irányba
figyelünk, arra, amerre (szerintünk éppen) az "előre" van. Ettől még az
összes többi irány látványa is ott van, ugyanabban az időbe, csak éppen az
agyunk nem tudja ezeket egyidejűleg feldolgozni. Ez az agyba az egész életen
keresztül berögződött, frontális látás szokása ellen való. A gömblátás
olyan, mintha egy többirányba látó szemünk lenne, amely egyidejűleg lát az
összes irányba!
Az asztráltestben nincsenek fizikai szerveink, mint amilyen pl. a szem.
Ilyenkor a tudatnak egy, a semmiben lebegő, kivetített, nem-fizikai pontja
vagyunk. Ilyenkor a gravitáció sem hat ránk, sem más fizikai törvény. Ebben
az állapotban nincs le és fel, jobbra és balra, elöl és hátul. Csak az
életünk során belénk rögződött látásmód az, ami ezt a perspektívát ránk
akarja erőltetni az AP során.
Fontos a gömblátás megértése, ha hatásosan akarunk működni az
asztrálvilágban. Ez főleg akkor van így, amikor valós időben projektálunk, a
valós világhoz közeli síkra. A gömblátás miatt gyakran úgy tűnhet, mintha
tükörkép-világban találnánk magunkat, vagy a valóságnak egy megfordított
másolatában. Ezt saját magunk okozzuk, amikor elveszítjük az eredeti
nézőpontunkat a projekció során.
A projekció során egy ponton bármikor dezorientáltakká válhatunk, és a
normálistól eltérő nézőpontban találjuk magunkat, amikor gondolkodás nélkül
megfordulunk, vagy fejjel lefelé fordulunk. Ez megfordítja a természetes
jobb és baloldalt, fel és le irányokat. Arra készteti a tudatalattit, hogy
megfordítsa a képet, hogy a normál tudat rendesen működhessen.
Mivel az asztrálvilágban nincs fizikai test, nem szükséges megfordulni ha
hátra akarunk nézni. Egyszerűen csak a nézőpontot változtatjuk
"hátrafelé"-re. Ez, ha mozgás nélkül történik, akkor a tükörkép-effektust
okozza. A következő ábra illusztrálja ezt a megfordított nézőpontot
(megfordulás nélkül). Vegyük észre, hogy a jobb és bal nem cserélődik fel.
jobb | bal
(A) <------------+------------> (B)
jobb | bal
Tehát, amint a nézőpontunk (A)ról (B)re változik (illetve a nézési irány)
megfordulás nélkül, a jobb és baloldal nem cserélődik fel. Ez készteti a
tudatalatti elmét, hogy kreatív erejét felhasználva kijavítsa a látványt,
vagy annak egy részét, azzal, hogy megfordítja azt. Ez könnyebb, és kevesebb
gondot okoz a tudatalattinak, mintha el kellene fogadnia a két oldal
(örökös) felcserélődését.
Hasonló hatást lehet elérni, ha lefekszünk és a fejünk fölé nézünk, vagy
pedig fejen állunk, és megpróbáljuk a tárgyak jobb és bal oldalát megfogni.
Ez egy kis zavart okozhat a jobb és a bal megítélésében, tehát tudatosan ki
kell gondolni, hogy melyik melyik oldal is ebben a megfordított helyzetben.
Ez az enyhe kis zavar elég a tudatalattinak ahhoz, hogy valami könnyebben
elfogadhatót kreáljon inkább.
A gömblátás megérthető, de attól még zavarba ejthet az AP során, ha
előáll az oldalak felcserélődése. Inkább számításba kell venni, mint küzdeni
ellene. Ilyenkor el kell fogadni a tükörképet, és egyszerűen a tárgyak,
objektumok elhelyezkedése alapján tájékozódni, nem pedig a saját jobb- és
baloldaról való beidegződéseink alapján.
Az AP során minden amit látunk, az elme által kerül felfogásra. A
tudatalatti számára könnyű dolog az AP folyamán megcsavarni vagy
megfordítani a valós világnak a tudatos érzékét, akár részben, akár teljes
egészében.
Megjegyzés: a megfordított nézőpont jelensége nagyon gyakran megtörténhet
bármely projekciónk során.
Vizualizációs erő
A tudatalatti elme SOKKAL nagyobb vizualizációs erővel rendelkezik, mint
a tudatos elme. Ez körülbelül olyan, mint egy szuperszámítógép egy játék
számológéphez képest. Az asztrális dimenzióban, tudatos projekció vagy
"tiszta álom" során, amikor a tudatos elme figyel, ez a különbség nagy
zavarodottságot okozhat. A tudatalatti végig ott bujkál a felszín alatt a
projekció folyamán. Az egész kreatív erő próbál kitörni, hogy
létrehozhasson, és amint tudja, meg is teszi ezt. A kreatív erőnek ez a
különbsége (a tudatos tudatalatti elme között), kombinálva az egész élet
alatt megszokott egyirányú nézéssel az oka az Alice Csodaországban -
effektusnak. Hadd magyarázzam meg...
Vegyük ezeket:
1. A tudatalatti elme hihetetlen kreatív ereje
2. A tudatos elme gyenge kreativitása
3. Az asztrális sík érzékenysége a gondolatok iránt
4. Gömblátás
5. Jobb és baloldal érzékelésének felcserélődése.
És kész is a totális zűrzavar receptje.
Az Alice Csodaországban-effektus
Kivetítjük az asztráltestünket, és körbenézünk a szobában. Minden
normálisnak tűnik, ám hirtelen észre vesszük, hogy az ajtó rossz falon
van... Hogyan? Nézelődés közben ezt az ajtót hátsó nézetben láttuk,
felcserélve az agy természetes jobb- és baloldali perspektíváját. Az agy ezt
nem tudja feldolgozni, a (ez eddig megszokott) frontális látásmód miatt. A
bútorok, ajtók, ablakok helye normális, de hátsó nézetben ez megváltozik. Ez
készteti a tudatalattit, hogy létrehozzon egy ajtót ott, ahol - azt gondolja
- annak lennie kell. Amikor ránézünk, igazinak tűnik, noha nem kellene ott
lennie. És ha egyszer létre lett hozva, ott is marad, mivel az agy számára
feldolgozhatatlan lenne ha eltűnne. Szilárd, igazi ajtók végül is nem
szoktak csak úgy eltűnni a semmiben a szemünk előtt.
Amikor az ajtó rendes helye felé fordulunk, az ott is van, ahogy
rendesen. Ilyenkor két, három, vagy akár több ajtónk is lehet egy helyett.
Ha a valódi ajtón megyünk át, a ház többi része, remélhetőleg, olyan lesz,
amilyennek lennie kell. De ha az egyik "képzelt" ajtón lépünk át, akkor az
elménk tudni fogja hogy az nem igazi ajtó, és nem nyílhat a ház bármely
valódi részébe, tudja hogy nem lenne szabad ott lennie. Ha kinyitjuk ezt az
ajtót, valami mást fogunk ott találni. Általában egy nem létező folyosót
vagy átjárót, ami a ház egyéb olyan részeibe vezet, amik szintén nem
léteznek.
Innentől kezdve, ha ezen az ajtón átlépünk, a Csodaországban találjuk
magunkat, ahol minden lehetséges, csak nem túl valószínű. Ilyenkor
gyakorlatilag a valóságban nem létező de most létező ajtón keresztül az
asztráldimenzióba léptünk be. Ha a tudatalatti elkezdett létrehozni
dolgokat, onnantól már nem is fogja abbahagyni. Erre azért van szükség, hogy
a tudatos elme elfogadhassa azt az abnormális helyzetet, amibe került. Ennek
a kreativitásnak egy bizonyos szintjénél a tudatalatti elveszíti azt (az
állapotot), és az asztrálvilág más részeibe kezd utazni. Az AP-nek ennél a
pontjánál a valóság teljesen elvész, és helyette az asztráldimenzióba megy
át az egész.
Az Alice-hatás többféle módon is bekövetkezhet az AP során, a fenti
leírás csak egy példa. Az AP-t végző személyek gyakran jelentették, hogy
egyszerűen elvesztik fölötte az ellenőrzésüket, tárgyak tűnnek fel, majd el,
és egyáltalán, minden nagyon furcsa lesz. Ezt alapvetően a tudatalatti
hatalmas létrehozó ereje okozza, amely ilyenkor működésbe lép. Elkezd
tárgyakat létrehozni és eltűntetni, majd az asztráldimenzió más területére
visz, és egyáltalán, mindent megnehezít szegény (AP-t végző) személy
számára.
A fenti probléma elkerülése érdekében: koncentráljunk arra amit teszünk
az AP során, ne hagyjuk hogy gondolataink elkalandozzanak. Az irányok
felcserélődésének problémája a minimálisra csökkenthető, ha mindig az
"előre" irányra koncentrálunk, egyszerre csak egy irányba figyelünk.
Megforduláskor szépen körbe kell fordulni a figyelmünkkel, nem pedig egyik
pillanatról a másikra a hátsó nézetre váltani. Az asztrálvilág jó hely a
nyugalomra, ha komoly terveink vannak.
A tudatalatti hatalmas létrehozó ereje, persze, kihasználható. Nagyon
értékes eszköz, ha tudjuk, hogyan használjuk fel azt. Ezt a 3. részben fogom
körvonalazni, "Virtuális valóság projekció" cím alatt, ahol leírom, hogyan
hozzunk létre saját személyes asztrális valóságot.
Olvadó kezek
Amikor az asztráltestet kivetítjük, közel a valós (fizikai) világhoz,
testünk, mint olyan, nincs. De, mivel a tudatos elme ezt nem tudná
feldolgozni, így létrehoz nekünk egyet, az éteri (fizikai) test gondolati
formáját. Ha elkezdjük egy testrészünket, pl. a kezünket figyelni, észre
vesszük hogy nagyon gyorsan "elolvad". Sápadtnak és különösnek tűnik, és
néhány másodperc múlva az ujjak elkezdenek "olvadni", mint a hó egy eldobott
fáklya alatt. Sápadt kinövésekké fogynak, majd a karok is olvadásnak
indulnak. Ez az olvadási hatás általában csak akkor mutatkozik, ha
elszántan, szándékosan figyelünk egy testrészt, vagy létrehozunk valamit.
A testrészek ily módon történő figyelmes vizsgálata a tudatos elmét
használja, ami, mivel gyenge a létrehozó képessége, nem tudja túl sokáig
egyben tartani az összetett formákat. Ez okozza az olvadási hatást. Ha az AP
során mégis, átmenetileg a testünkre terelődne a figyelmünk, ez az olvadási
hatás nem jelentkezik.
Létrehozott gondolati forma objektumok
Az AP folyamán a tudatos elménkkel hozhatunk létre tárgyakat. Ezeknek a
gondolati formáknak, létrehozott tárgyaknak a tartóssága a kreációs
energiánktól, képességünktől függ. Attól is függ, hogy mekkora erőfeszítést
áldoztunk a létrehozásra.
A fentebb leírt olvadási jelenség mutatkozik bármely, tudatosan
létrehozott tárggyal kapcsolatban. Például, ha létrehozunk egy kardot, amint
elképzeljük, meg fog jelenni a kezünkben, egy rövid időre. Ezután éppúgy,
ahogy a kézzel történt, el is olvad majd. Ha koncentrálunk rá, meg tudjuk
tartani a saját alakjában, de amint gyengül a koncentrálás, úgy gyengül maga
a kreáció is. Ez hasonló a valós világban végzett vizualizációhoz. Nehéz, és
koncentrálni kell, ahhoz, hogy a lelki szemeink előtt valami megjelenjen.
Amint a koncentrálás gyengül, úgy halványodik/változik el a képzelt látvány.
Ez jól mutatja a tudatos és a tudatalatti elme vizualizációs képessége
közötti hatalmas különbséget.
Hogy tartós gondolati formát hozzunk létre, ahhoz be kell csapni a
tudatalattit. Ezzel a témában, mélyebben, később foglalkozom.
Hogyan történik a projekció?
Alvás közben, az "éteri test" vagy más néven energiatest (a fizikai
testünk maga) töltődik. Kitágul és megnyílik, hogy magába szívja és tárolja
az energiát. Az energiatest normális körülmények között ezt csak alvás
közben tudja megtenni. Amikor megnyílt(ak), a csakrák folyatják az energiát
az energia-testbe, éteri anyag formájában. A feltöltődés alatt az
asztráltest különválik, és az asztrálvilágba "utazik", ahol álmokat hozhat
létre és tapasztalhat meg.
Ha ez az elkülönülés tudatosan történik, vagy utána öntudatunkhoz
(magunkhoz) térünk, akkor bizonyos ellenőrzésünk lesz felette. Ekkor ez egy
testen kívüli élmény, asztrálprojekció vagy tiszta álom.
A testen kívüli élmény, az asztrálprojekció és a tiszta álom
közötti fő különbségek
A testen kívüli élmény
A testen kívüli élmény (továbbiakban OOBE azaz Out Of Body Experience)
egy valós idejű projekció, közel a valós világhoz. Gyakran jelentkezik a
halálközeli élmény részeként. Ez akkor következik be, ha egy személy egy
bizonyos trauma (autóbaleset, sebesülés, szívroham, szülés) következtében a
testén kívülre kerül. Az OOBEn keresztülmenő (vagy azt végző) személy
tudatában van, valós időben követi a fizikai testét körülvevő világot.
Például beszélgetéseket, történéseket. A testbe való visszatérés után sokan
ezek közül a személyek közül pontosan leírták a beszélgetéseket és
eseményeket.
Megjegyzés: Az OOBE picivel különbözik az asztrálprojekciótól és tiszta
álomtól, ez a különbség pedig a valós idejű, objektív
megfigyelés. Ezt az asztráltest okozza, amely nagy adag
éteri anyagot tartalmaz, amely közel tartja a fizikai
világhoz.
A valós idejű OOBEt két fő oka lehet.
1. Az illető személy közel áll a halálhoz, vagy ezt hiszi, amelynek
következtében nagy adag éteri anyag vezetődik át az asztráltestbe,
felkészülésként a halál folyamatára
2. Az illető személynek aktívak a csakrái, és ugyanazt csinálják. Éteri
anyagot vezetnek az asztráltestbe. A csakra-aktivitás lehet
veleszületett vagy begyakorlott, tanult tulajdonság.
Megjegyzés: Lehetséges a tudatos projekció közben OOBE elérése, ha elég
éteri anyagot generálnak a csakrák. Egy OOBE során a
valóságot igaziként fogjuk fel (valósnak), az idő pedig
"normális" (azaz valós idejű).
Gyakorlatilag, amikor a valós világba történő valós idejű projekciót
végzünk, mint egy OOBE, ez a projekció valójában a fizikai- és az
asztráldimenzió közötti határ-, átmeneti sávot célozza meg. Ha az
asztráltest elég éteri anyagot tartalmaz, akkor csak kicsit tud a valóságtól
elrugaszkodni. Ez azt jelenti, hogy a projekció valós idejű lesz, és olyan
közel történik a fizikai valósághoz/világhoz, hogy megkülönböztethetetlen
lesz attól.
Megjegyzés: Ezt sokszor kipróbáltam, valós időben kivetítve magamat a
környezetembe (pl. utcára, útfelbontásokhoz, balesetekhez,
stb.), majd visszatérés után ellenőriztem a
megfigyeléseimet.
Nagyon erős akadályai vannak a fizikai világba történő, tudatos, valós
idejű projekciónak, OOBEnek. Ezek közül egy a generált és az asztráltestbe
vezetett éteri anyag mennyisége. Ez a valós idejű projekció (OOBE) idejét a
csakra- fejlettség és - ellenőrzés fokának megfelelően határolja be.
Az asztrálprojekció (AP)
Ez az, amikor az asztráltestet az asztráldimenzióba vetítjük, ahol a
dolgok eléggé különböznek a valós világban megszokottól. Az idő nagyban
torzulhat. Pl. egy óra az asztráldimenzióban lehet hogy csak pár perc a
fizikai valóságban, attól függően, hogy az asztrálvilág mely részében
vagyunk. A valóság "folyékony" és változékony.
A "tiszta álom" ("Lucid Dream")
Erről akkor van szó, amikor egy személy teljes mértékben tudatában van
annak, hogy éppen egy álmot álmodik. Akár bizonyosfajta ellenőrzés alá
vonhatja az álmot, akár asztrálprojekcióvá alakíthatja ezt a tapasztalatot.
A tiszta álom sokkal inkább hasonló az AP-hoz mint az OOBE-hez, mivel az idő
itt is torzul.
AP vagy tiszta álom?
Sok személynek, azok közül akik projekciót végeznek, kihagy az emlékezete
a testből való tudatos kilépés előtt, és az asztrálvilágban térnek magukhoz.
Az asztráltest elkülönülése után térnek a tudatukhoz, amikor már az
asztrálvilágban vannak. Ha elveszítjük a tudatunkat a kilépés alatt, akkor
gyakorlatilag tiszta álomról, nem pedig AP-ról van szó.
A projekciónak mind a három, fent leírt módja közeli kapcsolatban van,
pl. mind a háromnak a során elkülönül az asztráltest a fizikai testtől, és
egy, a fizikai testtől külön álló valóságot tapasztalunk meg.