Szabó László:
ÖDÖNKE, AZ UFFANCS
Meglepő levelet kapott szerkesztőségünk! Egy állhatatos édesanya ragadott
tollat és leírta emberfeletti harcát gyermeke biztonságáért. Jolánka nem
mást vállalt, mint hogy kisfiát Ödönt UFOként neveli fel. Szerkesztőségünk
kapott az alkalmon és riportot készítettünk Jolánkával.
Külsőre semmi különös, egyszerű családi háznak látszó épület.
Becsengetek. Hirtelen riadószignál veri fel az utcát. Aztán rájövök, hogy a
csengőnek ilyen a hangja.
Jolánka örömmel tessékel be, leültet a nappaliban, sütivel kínál.
- Na és mondja miért neveli UFOnautának - közelebbről aldebarani
Szürkének - kisfiát? - kezdek el beszélgetni.
- Mert tudom, hogy egyszer eljön az Invázió napja, és a földet elözönlik
az aldebaraniak. Ekkor gyermekem közéjük tud olvadni és nem fenyegeti a
lemészárlás veszélye.
- Honnan tudja, hogy Invázió lesz?
- Egy szaklapban olvastam.
- Melyikben?
(Jolánka itt értetlen arckifejezést produkál)
- Természetesen a Havi Parában.
- Khm, na igen. És mióta neveli Ödönkét Uffancskának?
- A születése óta. Még a terhes hónapok alatt felépítettem kabinját a
gyermekszobában, és ott hoztam a világra.
- Megnézhetném?
Jolánka bólint, és a lakás másik vége felé vezet. Megáll egy titán-karbon
zsilip előtt, amin számzár van.
- Ez a gyerekszoba.
Elővesz egy műanyag kártyát, áthúzza egy résen. Lámpák villannak fel,
szisszenés hallatszik és a zsilip szétnyílik. Odabent félhomály, lévén a
helységnek egyetlen ablaka sincs. A belső tér egy gömb alakot formáz, mely
Jolánka szerint hűen utánozza egy UFO belsejét.
- És hol van Ödönke?
- Ott, a pilótafülkében. - mutat a szoba egy másik végébe. És valóban,
elkülönítve ott látható a pilótafülke. Innen csak annyit látok, hogy egy
vékony lény görnyed a a villogó műszerfal fölé és sebesen kapcsolgat valmit.
Jolánka rajongva mutatja:
- Ő az én kicsikém!
- Idehívná? - kérdezem izgatottan.
- Persze. Szólok a kicsimnek.
Jolánka a fal felé fordul, leakaszt egy mikrofont és torz, mély hangon
beleordít:
- GJK-2835-6-os! Kapcsoljon robotpilótára és hagyja el a pilótafülkét!
A vékony lény összerezzen, gyorsan átvált pár kapcsolót, babrál egy
karral, majd sietve feláll és kilép a homályos fülkéből. Ekkor pillantom meg
először.
A döbbenettől szólni sem tudok, olyan tökéletes a maszkja. Nagy szürke
homlok, hatalmas duzzadó szemek, kicsi orr, vékony áll. Próbálok tippelni,
miből lehet a maszk a fején:
- Gumi?
- Mi?
- Hát a maszk, a nagy koponya!
- Ja, nem. Igazi. Ödönke nem holmi silány utánzat.
- Dehát, hogyan ...
- Ó, nagyon egyszerű volt, mikor megszültem, még abban a percben
felcsatoltam a homlokára egy állítható erősségű abroncsot, aminek a hatására
a koponyája felfelé kezdett domborodni.
- És a keskeny áll?
- Kézi szorító satu. Három évig volt az állán, bár néha ma is felrakom
éjjelre. - mosolyodik el és V betűt utánzó mozdulattal végigsimít Ödönke
állán.
- Na és a napszemüveg ...
- Ó, az is igazi, sokáig a kabinban a normális légköri felén tartottam a
nyomást, ettől aztán Ödönkének kidülledtek azok a szép kis szemecskéi -
kacsint rám pajkosan, miközben Ödönke szengolyóit masszírozza.
- Ez csodálatos! - lelkendezek - na és mitől ilyen vékonyka a termete? -
kérdezem, de már én is rájövök közben.
- Ó, Ödönke igen szerény kisfiú, nem eszik sokat, beéri pár zsemlével
hetente. Nem rakódik le sok zsír a kis pociján... - vihog fel szeretettel.
Ödönke pedig szerényen álldogál és pislogni próbál már pár perce. Anyja
észreveszi:
- Ó, igen, sajnos még a szemhéját nem sikerült annyira kitágítani, hogy
kényelmesen átfogja a szép nagy szemgolyóit - mondja és egy félbevágott
ping-pong labdát nyom Ödönke kezébe.
Aztán odalép a fali mikrofonhoz és beleordít:
- GJK-2835-6 -os! Szemhéjtágítót fel!
Ödönke a vezérlőpult sarkára koncentrál, szemei még jobban kidüllednek,
majd hirtelen mozdulattal rányomja egyik szemére a fél ping-pong labdát.
- Csak az egyik szemére kell, hogy lásson is valamit - magyrázza
édesanyja és játékosan belebokszol az ép szembe.
- És hogyan tervezi majd Ödönke menekülését?
- Igen. Amikor eljön az Invázió, akkor Ödönke majd elvegyül az
aldebaraniak között és minden nehézség nélkül felsurran az űrhajójukra.
- És nem fog később lebukni?
- Nem, olyan feladatra képeztem ki, amelyet mindenhol egyformán végeznek
a galaktikában. Takarító. Nézze csak! GJK-2835-6-os! Takarítani!
Ödönke megfordul, felemeli az előre odakészített UFOparvist és nyugodt
arccal takarítani kezd. Gondosan söprögeti a padlót, semmi másra nem figyel.
- Csodálatos! Van jövője a srácnak! - mondom elismerően - most hány éves
is? Talán 4?
- Ó nem, Ödönke már 22 éves.
- Dehát akkor mitől ilyen alacsony?
Jolánka felvihog, hátsó zsebébe nyúl, előhúz egy laposüveget és meghúzza.
- Ettől. Tudja az alkohol úgymond tartósítja a testi méreteket.
Ödönke bólint, előhúz ő is egy flaskát és meghúzza. Majd tovább söpröget,
feje bánatosan lóg vékony nyakán.
Én gyorsan el is búcsúzok, kizsilipelek a gyerekszobából és távozom. Hogy
egyes anyukák mit meg nem tesznek egyetlen szem kisfiújukért! Bámulatos!