Szabó László:
MESTER 4.
A csúcs felé...
Íme, megint itt ülök ebben a megszentelt szent szentélyben, kintről
hallom az egyre sűrűsödő esőcseppek kopogását, amint az ég áldása az
ablaküvegen szétporlad, mintegy megsokszorozva jelenlétét az Ő háza
ablakpárkányán. Az Anyatermészet vonzódik Fiához.
A Fiúhoz, aki immáron túltett Szülein is, akihez erőtadó energiáért jár
könyörögni az Ég a milliárd és milliárd esőcseppel, melyek szétporladva a
szunyogháló embertelenül kegyetlen rácsain bebocsátásért könyörögnek a
Tiszta Forráshoz, nem törődve az esetlegesen kisütő Napfivér gyilkosan
párologtató sugaraival, s igykeznek egyre kisebbre porladni, egészen a
molekulaszintig, íly módon túljárva a német KG-Lauf Gmbh. ablakszigetelő-
gyártó kft. szakembereinek eszén. Energiát kell nyerniük.
Szemben ül velem a Természet Királya, hétköznapi nevén a Mester.
Magyarország szakrális királya Ő, ám címei közül ez a legkisebb. Olvasóink
előző számunkból megismerhették gyermekkorát, a Tapasztalat Éveit. Most
arról faggatom, hogyan lett mentális síkon is elismert Anabellum, azaz
Gyógyító.
- Hát, nagy harc volt. Itt, a saját hazámban nem ismerték el
tudományomat, ebben is hasonlítok Jézusra és Mohamedre. Kénytelen voltam az
akkori NDK-ba utazni és ott kábítani a jónépet.
- És ott egyből nagy népszerűségre tett szert, nemigaz?
- De, igen. A "Brinkmann kukken aschen" c. sikergyanús népies slágeremmel
egyből a német könnyűzenei toplista élére kerültem, és elég sokáig ott is
maradtam.
- Hogyan, ön nem gyógyítással foglalkozott kinn?
- Először össze kellett szednem a pénzt egy megfelelő rendelőintézet
felépítéséhez. Ez természetesen némi megalkuvást követelt.
- Például?
- Például le kellet vágatnom hosszú hajamat kétoldalt, és az akkori német
popdivatnak megfelelően csak hátul, a tarkón maradt hosszú, ott viszont ki
volt szőkítve. Ez volt az ún. "bundesliga-frizura", ami szinte kötelező
viselet volt akkoriban. Kényelmetlen volt viszont mindig szandálban járnom,
meg sussanós Adios melegítőben, de hát ha ünnepelt sztár akart maradni az
ember, akkor divatos cumókban kellett performanszolni.
- És ebből megélt?
- Hát ebből nem nagyon. Viszont amikor belevágtam a viziló-buliba, akkor
egy kicsit belendült a szekér.
- ??
- Vizilovakat importáltunk a Bolgár Nemzeti Állatkertből, mivel ők meg
voltak szorulva, és az NDK-ban eladtuk őket. A gyorsabb üzletmenet érdekében
előtte bedaráltuk őket berlini csípőskolbásznak. Jó üzlet volt, vitték a
kóbit, mint a cukrot, ráadásul a vizilovakért fiatal német kislányokkal
fizettünk, akiket előtte egy évig futtattunk, így aztán kétszeresen is
ingyen volt a "kolbásznakvaló", hehe, ha érti, ugye.
- Ööö, dehát Mesterem,...
- Miért néz így? Én feladtam az egzisztenciámat, az elveimet, az
együttesemben sem én énekeltem, 13 éves német kislányokat erőszakoltam meg,
cserébe dagadt vizilovakért! Ráadásul a kolbászba végül is nem viziló hanem
sima földi ló került, a vizi meg ment tonhalnak. És mindezt miért? He?
Azért, hogy legyen pénzem a rendelőre, ahol emberek ezreit gyógyítom majd
meg, sőt hozom vissza az életbe!
Itt a megkönnyebbülés és a hála forró könnyei kezdtek végigfolyni
orcámon, hallva e hős önfeláldozó életvitelét. Hát mégse kell csalódnom e
Csodás Teremtményben, ki nélkül lehet, hogy maga Diether Bohlen sem lehetett
volna az az egészséges szőke srác, aki annyiszor megdobogtatta a szívemet
selymes hangjával!
- És - kérdezem meghatottságtól elfúló hangon - sikerült összehoznia a
rendelőt?
- Büszkén mondhatom, igen! Szép nagy rendelő épült, betegek százait
vizsgáltam át tetőtől talpig. Az összes hölgy elégedett volt a rendelés
színvonalával.
- Hölgy?
- Igen. Tudja az ember nem vág bele egyből a sűrűjébe, a komoly
gyógyításba. Először csak 12-35 éves hölgyvendégeknek nyújtottam
nőgyógyászati vizsgálatot, ami ugye a gyógyítás egyik legkönnyebb vállfaja
és, hehe, szórakoztató is. Nincs kockázat, félrekezelt beteg. Viszont a
legmodernebb nyugatnémet rezgőfejes készülékekkel dolgoztam, ami csak
növelte a forgalmamat. Volt olyan hölgy, aki a biztonság kedvéért naponta
kétszer-háromszor is megvizsgáltatta magát, mondván, hogy az egészségnél
nincsen fontosabb. Ebből aztán elég szép summát össze tudtam keresni.
- És épített egy nagyobb rendelőt, ahol immáron természetgyógyászként
működött?
- Nem, előtte még gondoltam, hogy megforgatom a pénzemet, mivel így négy-
ötször annyi embert tudok megmenteni, mint egy kisebb rendelővel.
- Befektette a bankba?
- Ó nem, az túl lassú lett volna. Befolyásos, de megszorult embereknek
adtam kölcsön, 20%-os kamatra.
- Ez igen! Nem is olyan sok az a havi 20 százalék!
- Ja, nem, napi 20 százalék volt. Tudja, a rendelőm lebegett a szemem
előtt, és látni véltem a sok könyörgő szemet, amint végsőt pislant, mert
nincsen pénz a gyógyítására.
- Csodálatos! A 20. Század Robin Hoodja! Kamatlábbal rúgta fenéken a
gazdagokat! - próbáltam elsütni egy szóviccet, de közben a szemem megtelt
könnyekkel. Az Önzetlenség mintaképe ül itt mellettem kérem szépen!
- Na és Mesterem, végül csak összegyűlt a pénz?
- Persze. Végül összejött amiért küzdöttem, felépült ...
A Mestert itt félbeszakítja mobiltelefonjának csörgése:
- Új beteg? ...halálos? ...Igen? ...Nem baj ...aranylánc? ...akkor jó
...Mivel? ... Aha, Toyota ...Jó indulok!
Miközben új betegéhez száguld, futtában vállonvereget. Érintése helyén
még sokáig forróságot érzek! Aztán lassan felállok, leporolom magamat és
büszkén nézegetve kékeszöld vállamat elindulok a szerkesztőségbe.