Izsó Attila:
TALÁLKOZÁS AZ IDEGENNEL
Meleg volt. Amolyan igazi alföldi kánikula. Már majdnem estébe hajlott az
idő, amikor három jóbarátommal együtt elindultunk a HALÁSZKERT nevű
transzlunáris és meditatív jellegű gyülekezőhelyre. Gyomaendrődön történt
mindez, az 1995-ös év július havának egyik földöntúli erőktől túlfeszített
napján.
Hárman helyet foglaltunk egy asztalnál, a negyedikünk pedig - egy
Kiválasztott - odalépdelt a Központi Meditáló Egységhez, majd onnan - némi
ellenszolgáltatás fejében - a meditációhoz elengedhetetlenül szükséges
aranysárga, fehér habbal koronázott folyadékkal tért vissza. Miután már
kellő életenergiát szívtunk magunkba, amelyben a sárgás folyadéknak is nagy
szerepe volt, megkezdtük a meditációt.
A keleti emberek téves felfogása szerint, a meditációhoz nyugalom és
legfőképpen csend szükséges. A mi elgondolásunk szerint viszont - ami a
helyes - ennek éppen az ellenkezője a szükségszerű. Enyhe zsivaj, némi emelt
hangulatenergia, az ellenkező nem vonagló, ütemes mozgása és persze az Élet
Sárga Színű Vize. A meditációnk azon a napon igen jól sikerült. Ez a nap a
gyomaendrődi éjszakák fontos részét képviseli a számomra, főként miután a
meditációt követően történt események döntően befolyásolták a világról
alkotott addigi elképzeléseimet.
Az Élet Örök Körforgásának engedelmeskedve kiléptem a gyülekezőhely
udvarára, hogy a sárga meditáló folyadékot visszaszolgáltassam az
Anyaföldnek. Éppen befejeztem a rituális szertartást és visszhelyeztem a
túlfolyónyílás meghosszabbodott végét a fehér színű szövetszerű anyagból
készűlt rejtekébe, amikor megpillantottam az IDEGENT.
A fák közül bújt elő , mint egy JELENÉS, s bizonytalan, imbolygó
mozgással - mivel nehezére esett a földi közlekedés - megindult felém.
Ekkor kezdtem sejteni, hogy én vagyok az egyik Kiválasztott aki
találkozhat VELÜK. Alacsony volt, fekete színű, lapos, széles orrú csapott
homlokú, lógó kezű és görbe lábú. A fejhez igen hasonlatos testszervének
felső részén egy - furcsa módon - a baseballsapkára emlékeztető különös,
gyűrött tárgyat viselt és érdekes módon, mindig ugyanarra az ütemre himbálta
azt. Sötét színű űrruhát viselt ami buggyosan elállt a testétől.
Mikor észrevett, semmi meglpődést nem tükrözött az arca, ami arra
engedett következtetni, hogy már számított rám! A kezében egy átlátszó,
csillogó folyadékot tartalmazó tárgyat tartott, amelyet készségesen felém
nyújtott. Ez volt az első közeledése felém. Egy valódi Negyedik típusú
találkozás! A következő megmozdulása a kommunikáció kialakítása volt, ami
sajnos mindvégig egyoldalú maradt az ő részéről. Felém nyújtotta az átlátszó
ismeretlen tárgyat, majd ezzel egy időben megszólalt, s a következőket
mondta hörgő hangján:
- Hdriink máhj brádhörrh! - vagy valami ilyesmit.
Természetesen nem értettem mit mond, de rendkívüli éleselméjűségről téve
tanúbizonyságot, megértettem, hogy mit akar. Azt, hogy az ismeretlen
folyadékot küldjem le a gyomrom mélyére. Nem sejthettem, hogy mit tartalmaz,
ezért elhárító mozdulatot tettem. Ekkor ismét megpróbálkozott a
kommunikációval, de ugyancsak sikertelenül:
- Deehn fhák johhrr mádherrr.
Értetlenül tártam szét a karomat. Erre beletörődve, hogy nem hatolhat
tudatom mélyére ilyetén módon, magában kezdett beszélni, furcsa
idegenszerűen hörgő, gurgulázó hangján. Valami hasonlóakat mondhatott:
- Cshekih, Cshekih, Cshekidáut, Ganghszta!
Majd többször egy olyan szót ismételt amit különös módom megértettem!
"Mhájkrfon" - mondta, ami az angol nyelvben a mikrofon megfelelője s ezt
ismételgette.
Nyilvánvaló tehát, hogy a földöntúli parancsnokát hívta segítségül,
feltehetőleg a kommunikáció végett. Amikor még így sem történt semmi, a
sötét idegen kezdett furcsán viselkedni. Teste megvonaglott, majd
középtájból, hullámzó mozgás kíséretében egy, a gombóchoz hasonlatos tárgy
indult meg felfelé a torokszerve irányába. Szeme kigúvadt, pupillái
tízszeresére nőttek, s a gombóc már a torkát puffasztotta a kétszeresére.
Végezetül a gombóc felért a szájába, s onnan elemi erővel tört a felszínre
valami savszerű anyagként.
Minden bizonnyal sav volt mert a karomra is fröccsent belőle egy jó adag,
s éreztem amint bizseregni kezd a bőrömön, majd éles, maró hatást fejt ki
rajta. Az idegen ezután megnyugodott. Szemei a normális méretűre húzódtak
vissza, gyomorszerű testrésze abbahagyta a hullámzást, és a torokszervét
egy, a böfögésre kísértetiesen emlékeztető hang hagyta el. Ekkor vettem csak
észre, hogy a fejét fedő tárgy elejére érdekes, hieroglifikus jeleket
véstek, ami valahogy így festett: "HARLEM'S RAPERS "
Még egyszer, utoljára, megpróbálkozott, hogy gondolatait közölje velem a
bűvös, átlátszó tárgy segítségével, de igyekezete ismét kudarcot vallott.
Megint értetlenül álltam vele szemben, s ekkor Ő, a földöntúli erőket
segítségül hívva, karját az ég felé emelte, s minden bizonnyal a
parancsnokához idézve szavait a következoket mondta:
- Ohh ... máh Gádd! Fáhkingg hángérihen!
Kezét a magasból leejtette, majd egy lemondónak tűnő legyintéssel a háta
mögött beleveszett a SÖTÉT SEMMIBE.