Dimenzió #17

Antigravitációban

(irodalom, sci-fi, csillagászat, paratudomány)

                                Izsó Attila:
                                 ITT VANNAK

   Olyan  furcsa eset történt velem , hogy szinte nem is tudom hogyan fogjak
hozzá. Legjobb lesz ha az elején kezdem. Számítógépes környezetben dolgozom,
nap  mint  nap  terminálok  előtt  ülök és szüntelenül a képernyőt figyelem,
adatokat  dolgozok  fel amelyek egy központi szerverből érkeznek hozzánk. Az
adatok  nem nyilvánosak így ezekről nem ejtek szót, a történet szempontjából
nem  is  lényeges.  Az  adatokat feldolgozom és visszaküldöm a központba. Az
összes  típusú adatot ismerem, így ha valami nem stimmel rögtön észreveszem,
mint ahogy észre is vettem akkor, AZON a napon!

   Ezen  a  napon  a  beérkező  állományokat  furcsa jelenség zavarta meg. A
formátuma  ugyanolyan  maradt  mint  szokott,  de  minden  sorból hiányoztak
karakterek!   Először,   természetesen   mint  a  legtöbb  számítástechnikai
szakember,   én   is  vírusra  gyanakodtam.  Megállítottam  a  futást,  majd
elindítottam néhány vírusirtót.

   Semmit  sem  találtak pedig a legfrissebb kiadású programok voltak. Ettől
persze még lehetett volna valamilyen új keleti "romboló", de mégsem az volt!
A  lemezeket  és  az  állományokat  megvizsgálva nem tapasztaltam változást,
csupán  az  említett  karakterek  hiányoztak.  Mivel az állományokat lemezre
visszük  ki,  így a hiányos oldalakat megkeresve
kinyomtattam  azokat.  Mindössze  két oldal volt  0000*000000000000000000000
ilyen.  Mint  már  említettem az adatok titkosak  0000*000000000000000000000
ezért    a    meglévő   karaktereket   nullákkal  0000*00*000000000000000000
helyettesítve  az  alábbi  ábrán  mutatom  be  a  0000*00*00*000000000000000
hiányzás struktúráját ----------------------->    0000*00*00*00*000000000000
                                                  0000*00*00*00*00*000000000
   Nemrégiben hozzájutottam egy programhoz amely  **************************
grafikus  ábrákat, megfelelő konvertálás esetén,  0000*00*00*00*00*000000000
binárisan visszafejti és egyéb lehetőségeket vet  0000*00*00*00*000000000000
fel  belőle, karakteres formába - tehát szöveggé  0000*00*00*000000000000000
alakítva.  A látható ábrából, négy óra leforgása  0000*00*000000000000000000
alatt,  a  több millió lehetséges variáció közül  0000*000000000000000000000
összesen hármat talált értékelhetőnek a program:  0000*000000000000000000000

                              1. RAM
                              2. JELEN VAGYUNK
                              3. MINDIG

   Feltevésem  szerint  a MINDIG és a JELEN VAGYUNK összevonásával egy külső
idegen  felhasználó  (Alien  User)  jelenlétét  feltételezhetjük.  Ám ha azt
akarta,  hogy  megtudjuk  a jelenlétét - ami nyilvánvaló - akkor miért ilyen
bonyolult módon tette ezt meg?

   Erre  csak  egy  logikus  magyarázat  lehetséges:  Más idegen civilizáció
ütötte fel a fejét a mi rendszerünkben! Ebben azért vagyok olyan biztos mert
később  is  jött  ilyen  üzenet,  de azt már nem tárhatom önök elé mert erre
egyértelmű  utalásokat  találtam!  Annyit azonban elmondhatok, hogy a szöveg
hosszabb  lélegzetvételű  volt az elsőnél és a SEMMIT NE MONDJON ROLUNK ill.
az SVGA MONITOR kifejezést is tartalmazta!
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.