UTÓHANG
Sokszor használtam forrásul tudományos-fantasztikus regényeket. Ez két
okból történt. Egyrészt, a IV. részben, itt-ott túl kellett menjek mai
biztos tudásunk határain. De másrészt, sok tudományos-fantasztikus regény
"fizikai képe" közelebb áll az általános relativitáselmélet elképzeléseihez,
mint az, amit ma még sokan a "tudomány" álláspontjának hisznek. Idehaza
tulajdonképpen az általános relativitás-elmélet ellen annak megalkotása óta
folytonos volt az ellenkezés, olyan "furcsákat" mond. És sokan gondolták,
hogy előre tudják, milyen kell legyen a téridő (vagy legalábbis milyen nem
lehet).
Visszatérve a rejtélyekre. 1960 előtt a geológia nem ismerte a végső
érvet Atlantisz ellen, mert nem tudta, mi az Atlanti-hátság. Ma már tudja.
1960 előtt nem tudtuk pontosan mérni a marsi légnyomást. Ma már tudjuk. Ma
még nem tudjuk pontosan, mi egy kvazár, nincsenek-e benne fénynél gyorsabb
mozgások. Majd megtudjuk. A tudomány megy előre. De visszatekintve a
biztosból a bizonytalanba, a mára megcáfolt elméletek akkori képviselőit
nincs jogunk áltudósoknak nevezni. Akkor az övék is tudományos, és az ismert
tényekkel összevágó nézet volt, és ennél többet egyetlen tudóstól sem szabad
várni. A tudós nem jós, nem próféta, és nincs közvetlen beszélőviszonyban az
"Igazsággal". De bírálója sincs.
Aki viszont már eleve láthatóan hibás (ismert tényekkel ellenkező vagy
zavaros) nézetet vall, az sem áltudós, hanem tudatlan vagy esetleg csaló.
Vagy nem is akar tudós lenni, érzéseit adja csak elő. Olyasmikkel pedig a
természettudománynak dolga nincs.