Dimenzió #17

Antigravitációban

(irodalom, sci-fi, csillagászat, paratudomány)

                       IV: TÉRIDŐ NAGYBAN ÉS KICSIBEN

   Valamikor  századunk folyamán megtelt a Föld. Nem úgy, hogy ne férnénk el
többen  rajta,  de  úgy,  hogy eltűnt az, amit az amerikaiak "határvidéknek"
neveznek.  A  szárazföld  minden  része tartozik valamelyik államhoz (kivéve
néhány  területet az Antarktiszon), egyesekre többen is igényt tartanak. Eme
államok  elvben  mind  egyenrangúak, és ott ülnek egymás mellett az Egyesült
Nemzetek  Szervezetében (megint csak néhány kivétellel, hiszen pl. Svájc nem
hajlandó  belépni). Nincs hely az olyan emberek számára, akiknek sok hasznos
tulajdonságuk  volna,  csak  éppen  nem képesek együtt élni embertársaikkal.
30000  éve  az ilyenek faképnél hagyták a Közel-Keleten kóborló Homo sapiens
hordákat, benyomultak Európába, és háttérbe szorították (elűzték? megették?)
a  jég  hátán  is  megélő nagy agyú, de laposhomlokú neandervölgyieket. Nagy
Sándor  idején  évtizedekig  masíroztak  a  mesés  Keleten  és  sokszorosára
terjesztették  az  akkori  legfejlettebb  civilizáció  (a  görög) területét.
Kolumbusz  után  Nyugatra özönlöttek, és a helyett, hogy otthon honfitársaik
torkát vagdalták volna el, átplántálták az európai civilizációt Amerikába. A
múlt   század   második   felében  sok  vadnyugati  városkában  választottak
tapasztalt  gyilkosokat  seriffé,  hiszen  az  ilyen  le  tudja lőni a többi
gyilkost,  miközben  megvan  a  szórakozása  és  még  erkölcsi magaslaton is
érezheti   magát.   (A   jelenséget   irodalmi  szinten  nemcsak  vadnyugati
regényekben  írták  le, hanem Sienkiewicz is, aki a szintén eléggé mozgalmas
lengyel  múltból  veszi  példáját. Hőse, a hírhedt garázda, de polgárháborús
időben   épp   megbecsült   parancsnok,   élvezettel   szemléli  a  tatárjai
felgyújtotta  városok  tüzét,  miközben  balul  járt  békeidőbeli cimboráira
emlékszik: [1] "Ők azonban - netán Rekuc kivételével - mindnyájan a pokolban
sisteregnek,  pedig  most élhetnék világukat, vérben fürödhetnének, lelküket
ezért bűnnel nem terhelvén, sőt a Köztársaságnak is jó szolgálatot tennének!
...".)  Az  egész folyamat persze vérrel és szenvedéssel járt, amiről később
hajlamosak  vagyunk  elfelejtkezni,  mivelhogy  a  győzteseknek  mindig több
idejük  és  módjuk volt történelemtudományt művelni, mind a veszteseknek. De
nem  az számít, hogyan minősítjük az egészet: tény az, hogy akiben a tetterő
és  alkalmazkodásképtelenség  (bizonyos  fokig  együtt  járó)  tulajdonságai
szélsőséges   mértékben   voltak  meg,  többnyire  elhúzódott  a  civilizált
központokból. Ma már ezt nem teheti, ami odahaza mindenképpen feszültségeket
okoz.

   Ezek  után  talán  már  nem  meglepő,  hogy századunk első évtizedében az
emberek  elkezdtek  a  Földön  túlra tekinteni. Néhányan álmodozás helyett a
rakétatechnika   tökéletesítését  javasolták,  és  sikerült  is  meggyőzniük
másokat,   hogy   a  Föld  elhagyása  lehetséges.  Három  nevet  muszáj  itt
megemlítenünk:  a  szovjet-orosz  K.  E.  Ciolkovszkijét,  az amerikai R. H.
Goddardét  és a nagyszebeni Oberth Hermann-nét. Nekik lett igazuk: láthattuk
ezt  a  televízión  át,  mikor  20  éve, 1969-ben, Armstrong rálépett a Hold
felszínére. Ha az űrkutatás azóta is változatlan ütemben kapná a pénzt, mára
már  alighanem  ember  is megjárta volna a Marsot; ez mindenképpen belátható
távolságra  van  tőlünk, és néhány évtized múlva rendszeres járatok hálózzák
be  a  Naprendszer  közelebbi  tájait.  Emberi  települések  lesznek  idegen
égitesten:  100-200  év  múlva  alighanem mindegyiken, ahol legalább szilárd
kéreg  és némi gravitáció van, és nincs borzalmas meleg vagy hideg. E helyek
a  Mars, és a nagyobb holdak. Hogy miért lesznek ilyen települések, és miből
élnek  majd  meg,  azt  én  most  nem  tudom;  már ma is hallunk arról, hogy
bizonyos iparokat légüres térben vagy kis gravitáción volna érdemes űzni, és
az is kizárt, hogy ne legyen valaminek a Földön kívüli bányászata kifizetődő
később, mikor az űrhajózás olcsóbbodik, a földi bányák meg merülnek ki.

   Az  új településeken persze majd légszigetelt házakban vagy kupolák alatt
kell  élni, vegyileg gyártani az oxigént, és csak védőruhában lehet kimenni.
De,  bármennyire  furcsán  hangozhat  is,  ez csak fokozati különbség a Föld
legtöbb  lakóhelyéhez  képest.  Épített  ház,  ruha és élelemtermelés nélkül
hosszabb  ideig  igen  kevés helyen maradnánk életben: talán még leginkább a
brazil  őserdőben,  Közép-Afrikában  és  a  Csendes-óceán  néhány  szigetén.
Európában  biztosan  nem.  Ha  meglesz  az  űrhajózási technika (már majdnem
megvan), a gazdasági vonzerő és a kalandvágyó ember (az mindig van), akkor a
bátor, erős de önfejű emberek kiáramlanak a Naprendszerbe.

   Csakhogy az hamar megtelik. A Mars és a holdak együttes felszíne kisebb a
Földénél,  a  Jupiternek  pedig  alighanem  kérge  sincs.  Akkor azután hová
tovább?

   Talán  sehová. De már most látjuk a távolabbi célokat. A Galaxis tele van
csillagokkal,  százmilliárdokkal.  Sok  van  a  Naphoz hasonló, ebből soknak
lehet  Föld-szerű bolygója. Hogy mennyinek, azt nem tudhatjuk még, de vannak
asztrofizikai  találgatások,  melyek  szerint  minden  G  típusú  csillagnak
kellene  legyen  bolygórendszere.  Egyelőre  mindegy,  hogy  a számba jöhető
bolygók  száma  tízmillió-e,  vagy  egymilliárd;  mindenképp sok. Ott vannak
szemünk előtt.

   Csakhogy  nagyon messze. A legközelebbi csillagok néhány fényévre, néhány
tucat  billió  kilométerre  vannak, tízezerszer messzebb, mint a Naprendszer
külső bolygói.

   Szentiványi  egy  "történelmi"  regényében  [2]  vagy  10000  éve  keleti
gravetti  őseink  véletlenül feltalálják a vízen utazást, egy fatörzsön. Nem
kétséges,  hogy  alapos  gyakorlás  után  ugyanígy  hatalmas  erőfeszítéssel
megtanulhattak átjutni egy néhány száz méteres vízen is (Tisza, Duna). De ha
ekkor  valamelyikük  az  esti tábortűz mellett azt állította volna, hogy egy
ennél  tízezerszer  szélesebb víz (az Atlanti-óceán) mögött van egy még üres
vadászparadicsom, akkor érdeklődve végighallgatják, de közlését nem tekintik
gyakorlati  tevékenységűk  alapjának.  Mégis,  10000  évvel később Kolumbusz
átjutott az óceánon.

   Mindez azt sugallja, hogy ha ott vannak a használható bolygók milliói, és
mi nagyon oda akarunk jutni, akkor előbb-utóbb oda is jutunk. (Mennél jobban
akarunk,  annál  hamarább.)  Csakhogy  érdeklődőbb  olvasóink  már hallottak
arról,  hogy  ez  nem  olyan egyszerű: a relativitáselmélet ezt "valahogyan"
akadályozza.

   A  "hagyományos" vagy múlt századi gondolkodás ma is vissza-visszatér, ha
nem  figyelünk  oda.  Lássunk  erre  egy  példát  egy  világszerte  hatalmas
nézettségű  filmet,  illetve  a  belőle  készült  regényt tanulmányozva! [3]
Hőseink   felkelést  vezetnek  a  Galaktikus  Birodalom  ellen,  épp  csatát
vesztettek  a  (számomra  ismeretlen elhelyezkedésű) Hoth-bolygón, birodalmi
flotta   üldözi  őket,  hiperfény-meghajtásuk  pedig  elromlott.  Üldözőiket
sikerült  lerázniuk,  de nem ártana valahová meg is érkezniük. Végtére is, a
további harchoz szükség van rájuk mint vezetőkre. Nincsenek messze az Anoat-
rendszertől,  és  a  hajó  parancsnoka végre talál a térképen egy lehetséges
célt: "...A rendszer neve Bespin. Nincs túl közel, de elérhető."

   Nos,  lehet-e így hajókázni a Tejútrendszerben? (Nem most: a jövőben.) Ha
igen,  akkor  nincs semmi probléma. A kérdés fontossága kézenfekvő, és a tér
(pontosabban  a  téridő) geometriájának tanulmányozásával dönthető el. A tér
ugyanis  a  lehetséges  helyek összessége, a geometriája meg azt mondja meg,
hogyan helyezkednek el e lehetséges helyek egymáshoz képest. (Pl. milyenek a
távolságok   köztük.)   E   részben  meggondoljuk,  mit  tudunk  a  tér(idő)
geometriájáról.

   Eközben  több  képlet  lesz, mint eddig. Néhány olvasónak ez kényelmetlen
lehet,  de  elkerülhetetlen.  Végtére  is,  az  eddigiekben  semmi  sem volt
képletekből.

   A   tér  szerkezetéről  két  forrásból  szerezhetünk  adatokat.  Kicsiben
vizsgálhatjuk   laboratóriumban,  pl.  részecskéket  mozgatva.  Nagyban  nem
kísérletezhetünk, de megfigyelhetjük a fény terjedését a távoli csillagoktól
hozzánk.  Ha  azután  a  kettő  összevág,  akkor nyugodtak lehetünk. Ami így
összeállt,  az  a tudomány véleménye. Nem a hivatalos tudományé, ahogyan azt
sokan  a  tudományokkal  nem foglalkozók közül mondják; a hivatalos jelzőnek
természettudományokban  semmi  értelme.  A Természet ott áll mindenki előtt,
akinek  eszköze  és kitartása van rá, megvizsgálhatja. És mivel mindenütt és
mindenki  számára ugyanolyan, nem lehet hamisítani. Az lehet, hogy egy ideig
mindenki  téved.  De  még  az  ilyen  tévedésben  is  több  szokott  lenni a
tudományosság  és  igazság,  mint  a  válogatás  nélküli puszta kételyben és
tagadásban.

   Mivel  a  Galaxis nagy és öreg, most vigyáznunk kell. Ha tagadunk olyant,
ami  lehetséges,  de  csak  10000  évvel  ezutáni  technikánk számára, akkor
becsaphatjuk  magunkat a mai Galaxist illetően is. Persze nem ismerhetjük az
i.  u.  12000.  év  tudományos  igazságait;  ezért  kell  óvatosnak lennünk.
Remélem, el tudok majd lavírozni a földhözragadtság Scyllája és az alaptalan
szárnyalás Charybdise közt; végtére is nemcsak azt tanultam meg, mit mond ma
a tudomány a térről, hanem azt is, miért gondolja, hogy azt kell mondani. És
meglátjuk   majd,   mennyivel   érdekesebb   és  hasznosabb  megvizsgálni  a
lehetőségeket, mint előre eldönteni, mi lesz az eredmény, és azután az ettől
eltérő végeredményekre gyanakodni, és ellenük mennydörögni.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.