A MOZGÓ FÖLDKÉREG
Wegener nem volt áltudós, csak éppen nem volt igaza. Amit felismert, az
tény volt, csak magyarázata volt helytelen. És a tényeket előbb-utóbb meg
kell magyarázni, és meg is magyarázzák őket. Egyre csak gyűltek a
bizonyítékok távoli partok összefüggésére, gyarapodtak a kormeghatározások
adatai, és az ősi kőzetekből sikerült meghatározni a megszilárdulásuk
pillanatában volt mágneses észak-déli irányt. De különböző kontinenseken
végzett iránymérések nem ugyanarra mutattak. A kontinensek legalábbis
forognak. Mindez arra mutatott, hogy a földkéreg nem egyetlen egész, hanem
darabokból, táblákból áll. Ahogy ezek egymás mellett elcsúsznak, a táblákon
hordozott kontinensek is mozognak. Az elmélet legegyszerűbb volt Afrika és
Dél-Amerika közt ellenőrizni: kutatóhajók mintákat vettek az óceán
fenekéről, és elemezték korukat. Az eredmény: az Atlanti-hátságban az anyag
fiatal, onnan mindkét irányban öregszik, és egészen a két part mellett 80
millió éves. A két széttolódó tábla közt tehát a hátságban tör fel az új
anyag, ami mindig kipótolja a kérget. Itt van a bizonyítéka a mozgásnak:
mondhatni, közvetlenül látjuk, mi történik. Hasonló mozgás folyik Európa és
Észak-Amerika közt, de ott később indult. Izland egyenesen szétszakadóban
van. [28]
De nem épp ezt cáfolták meg Wegener idejében? Divat kérdése volna a
tudományos igazság? Nem; a természettudományban nem divatok vannak. Az új
elmélet két pontban más. A kontinensek nem mozognak a tengerfenéken: az
Atlanti-óceán fenekének egy része az afrikai, más része a dél-amerikai
táblához tartozik. És a sebességek jóval kisebbek, mint a Wegener mérte
adatok: kb. századrésznyiek. Ekkora erők hathatnak a kéregben. Mikor Wegener
hibás méréseit szilárd geofizikai tények alapján megcáfolták, sajnos, a
fürdővízzel együtt a gyerek is kiömlött. De igazság úgyis csak egy van, és
előbb-utóbb megtaláljuk.
De ha mai tudásunkkal nézünk az Atlanti-hátságra, már nem ősi, alámerült
hegységet látunk. Ott jön ki az anyag; ha a hátság valamit csinál, akkor nem
süllyed, hanem emelkedik. Ezzel végképp elveszett szemünk elől az Európa és
Amerika közti kontinens. A földtanban már semmire nem lehet hivatkozni
Atlantisz pártján.
És Termier lávadarabja? Mondottuk: egy tanú nem tanú. Két lehetőség van.
Vagy a századfordulón elvégzett vizsgálat pontatlan volt (ha még megvolna a
minta, meg lehet ismételni az elemzést), vagy egy Szantorin-méretű sziget
hatalmas vulkánkitöréstől elpusztult az óceán közepén. De csak egy, és csak
akkora. Ha a katasztrófa nem volt sokkal nagyobb, mint a szantorini, akkor a
sziget nem lehetett nagyobb 100 km2-nél. (Mondottuk: ennél sokkal nagyobb
kitörés egyszeri bekövetkezte 10000 év alatt valószínűtlen.) Ekkora sziget
elsüllyedésére viszont még ideológiát is gyárthatunk: ha pl. a hátságból
emelkedett volt ki, akkor az ottani nagy vulkáni aktivitás el is
pusztíthatta. Nem őriztünk meg ezzel valami kicsike Atlantiszt?
Nem. Nem beszélve arról, miféle méreteket említ Platón, egy 100 km2-es
sziget az óceán közepén egyszerűen semmire sem jó. Nem magyaráz meg semmit.
E mini-Atlantisz nem lehetett az emberiség őshazája: a régészek tele
vannak leletekkel, és az ősember biztosan nem úszva érkezett az Óvilágba.
Valahonnan oda kellett jutnia a lakosságnak, hogy magas kultúrát
fejleszthessen. Mármost képzeljük el, hogy mondjuk 15000 éve az altamirai
barlangfestő emberek egy törzse tutajokon nekivág az óceánnak, néhány ezer
kilométert sodródik, véletlenül kivetődik egy kis szigetre, ott saját
erejéből az Óvilág előtt évezredekkel rájön pl. a fémolvasztásra, és
szaporodik és sokasodik, onnan betelepítve mindkét kontinens partját. Enyhén
szólva hihetetlen; egy mindentől távoli 100 km2-es sziget egyszerűen nem ad
magyarázatot semmire, amit problémaként korábban felsoroltunk. Ilyent
keresni sem érdemes.
Röviden még egyszer. Véleményem szerint (e kifejezésről még
gyermekkoromban tanultam meg az iskolában, hogy fontosabb kijelentések elé
illik udvariasságból odatenni, és csakis ezért áll most itt) a fizika,
geofizika és geológia eddig összegyűlt ismeretei és megismert
törvényszerűségei szerint i. e. 9500 előtt közvetlenül nem létezhetett az
Atlanti-óceán közepén egy i. e. 9500 körül elpusztulandó olyan
szigetcsoport, nagy sziget vagy kis kontinens, amely
- kellő idővel korábban elérhető lett volna a Délnyugat-Európában vagy
Északnyugat-Afrikában akkor élt késő-paleolit embereknek (cro-
magnoniak, aurignaciak, magdaléniak stb.), hogy primitív eszközeikkel
elérhessék, ami feltétele volt a későbbi magas kultúra kifejlődésének;
- kellő méretű lett volna ahhoz, hogy onnan elegendő számú ember
vándoroljon ki Amerikába "ősi kultúrával" és europid kinézettel látva
el a mayák, aztékok és brazil őslakók eleit; továbbá közvetítve nyelvi
sajátosságokat (alighanem ellentétes irányba);
- kellő szilárdságú lett volna ahhoz, hogy rajta stabilis civilizáció
élhessen sokáig, városokkal, mezőgazdasággal, fémolvasztással stb.;
- kellően rövid idő alatt nyom nélkül tűnt volna el. Bármit is mondjanak
néprajzi, embertani, nyelvi hasonlóságok, ez nem megy. Tegyük hozzá,
hogy a zoológiai és botanikai egyezéseket a geológia mintegy 20 éve
végre megmagyarázta: a múltban hosszabb ideig Észak-Amerika és Európa
(Dél-Európa egy kis része nélkül, de Észak-Ázsiával) együvé tartozott,
és Laurázsiát alkotta, szemben Afrikával, Dél-Amerikával, Indiával,
Ausztráliával és az Antarktisszal, mely viszont Gondwana néven
tartozott össze. Ezzel mindent értünk, ami az 50-80 millió évnél nem
újabb kapcsolatokat illeti; ezek után már csak az emberekkel
kapcsolatos furcsaságok maradnak; és Platón.
Ezek viszont még vannak. Atlantiszt nem szenzációhajhász "áltudósok" és
álhírlapírók találták ki, hanem a földközi-tengeri hagyomány és a későbbi
tudomány. És ami még mindig itt maradt nekünk, az rejtély. Még mindig igaz,
hogy különböző adatok különböző irányokba mutatnak; csak ma már jóval
kevesebb és jóval gyengébb adat mutat Atlantiszra, mint vele szembe. Még ma
sem értünk mindent, amit Atlantisz létének bizonyítására a múltban
felhoztak, csak ma már arra számíthatunk, hogy előbb-utóbb ezeket is
megértjük Atlantisz nélkül. A könyv utolsó részében visszatérünk még a
kérdésre, és megpróbáljuk, hogy a "rejtélyt" tovább redukáljuk néhány kisebb
problémára; de előbb még intézzünk el egy kétségbeesett próbálkozást.
Atlantisz ugyanis létezhetett, ha valahogyan alapvető bajok vannak az
időrenddel, illetve szigorúbban véve az idővel magával is, vagy ha "idegen
űrhajósok" nagy munkája folyt Földünkön.
A második lehetőség egyszerűbb, unalmasabb és érdektelenebb. Ha idegen
űrhajósok a jégkorszak idején valamiért telepeket tartottak fenn a Földön,
akkor rejtélyeket helyezhettek el történelmünkben. Gondolhatunk pl. arra,
hogy Közép-Amerikában volt a központjuk, de fejlett járműveikkel átjártak az
Óvilágba; nyomot hagytak a legendákban, és rabszolgákat hordtak innen oda,
saját céljaikra. Azután i. e. 9500 körül végleg távoztak, vagy ami még
jobban illene a mítoszhoz, katasztrófában elpusztították magukat. Ez
magyarázna mindent, ami az eddig mondottakból még fennmaradt.
Nem tudok arról, hogy eme ötletet komolyan vették és részleteiben
kidolgozták volna, de attól még megvitathatjuk. Esetleges hívei iránti
előzékenységből még egy további érvet is említek; persze saját érvemet
azután könnyen meg is tudom cáfolni. Eszerint: a Kolumbusz után felfedezett
és az Óvilágba hozott számos kitűnő haszonnövény lehet a "földönkívüliek"
genetikai munkájának eredménye. (Gondoljuk meg: ma már rá sem ismernénk a
Tiszántúlra kukorica, paprika, paradicsom és dohány nélkül, és ez mind
Amerikából való.)
Csakhogy eme amerikai növények vad alakjai mind megvannak (kivéve a
kukoricát, de ott is biztatóak a kutatások). [29], [30] Ezekből pedig az
ősindián ugyanolyan módon kinemesíthette a kultúralakokat, mint mi az
Óvilágban; a dohány esetében sikerült is rekonstruálni a folyamatot; [19]
semmilyen "genetikai manipuláció" nem kellett hozzá, csak közel-rokon fajok
keresztezése, és nyilván alapos kiválogatás. Egyébként a régészeti adatok
szerint az amerikai földművelés későbbi az óvilágiénál; az állattenyésztés
pedig fejletlen volt, számos amerikai törzsnek csak két állata volt: kutya
és pulyka.
Érdekes gondolat lenne, amint az ősi Athén megállította a fejlettebb
földönkívüli civilizáció terjeszkedését; önmagában nem is volna képtelenség,
hiszen egy-egy expedíciót korunkban is el tudtak űzni vagy meg tudtak enni
brazíliai indián törzsek kőkorszaki technikával. A probléma nem ez, hanem:
honnan jöttek, és hogy tűnhettek el nyomtalanul?
Először a második kérdésről. Egy űrből érkezett civilizáció nyilván
technikai, alighanem atomenergiát is használ. Ennek akár egyetlen
támaszpontja is nyomokat hagyna hátra. Amerika indiánjai csak a nemesfémeket
és a rezet tudták előállítani és használni; a hátrahagyott épületekből,
hulladékból alumíniumnak, vasnak és ki tudja minek kellene előkerülnie, és
csak maradt volna valami a nukleáris üzemanyagból is. Az urán felezési ideje
4 milliárd év, és még a plutóniumé is 24000 év, és sugárzásuk nyomra
vezethetne. Semmi ilyent nem látunk.
Ne értsük félre. Egyetlen kutatóút kevés maradványa elkerülhette
figyelmünket. De az Atlantisz-történetet csak akkor magyarázhatjuk
földönkívüliekkel, ha azok hosszabb időre berendezkedtek valahol. Olyan
lények, akik Amerika és Európa közt kapcsolatot létesítenek, embereket
visznek innen oda, nem tűnhetnek el anyagi nyomok nélkül.
De még ha erre valaki ki is találna valami nagyon bonyolult magyarázatot:
honnan jöttek? A lehetséges válaszokat két csoportra oszthatjuk: a
Naprendszerből vagy azon kívülről.
A Naprendszeren belülről gond nélkül el lehet érni a Földet, rövid időn
belül mi is képesek leszünk ide-oda közlekedni a rendszerben. És a
Naprendszeren belüli földönkívüli élet sem nem kizárt, sem nem a "hivatalos
tudományon kívüli". Carl Sagan, aki biokémikus szakember, és a "hivatalos
tudomány" része, 3 lehetőséget sorol fel: a Marsot, az óriásbolygók (pl. a
Jupiter) alsóbb rétegeit, és a Titánt, a Szaturnusz nagy holdját. [31] Az
elsőről lesz szó a következő részben. A Jupiter szerves anyagban gazdag.
Hideg ugyan, tehát víz helyett folyékony ammónia kellene legyen az egyetemes
oldószer, de lehet ilyen szerves kémiát is művelni. [32] A Titán esete is a
Jupiterhez hasonlít.
Csakhogy a második és harmadik lehetőséget (melyekről gyakorlatilag ma
még semmit sem tudunk) ki is zárhatjuk jelen meggondolásainkból. Ilyen
lények Földünkön állandóan űrruhában létezhetnének csak; kutatóutakat
tehetnének, de hosszabb időre letelepedni, és beavatkozni a földi
történelembe...? Marad a Mars; ha ott nincs értelmes élet, a Naprendszer ki
van zárva.
A Naprendszeren kívül számos oxigént lélegző, vizet ivó értelmes lény
létezhet. A Galaxisban 100 milliárd csillag van. Ennek ugyan csak töredéke
hasonló a Naphoz, és nem mindnek vannak bolygói, de ezzel együtt is igen sok
bolygórendszer tehet a miénkhez hasonló. Hogy azután ezekből hányon
fejlődött ki értelem, azt nem tudjuk, mert nem ismerjük még eléggé az élet
és értelem fejlődésének általános törvényeit. Mindenesetre 100 milliárd
csillag esetén még a "pesszimista" becslések sem zárják ki más értelmek
létét. A különböző számítások eredményeként az értelmes civilizációk bolygói
közti átlagos távolság 100 és 5000 fényév közt lehet. [33] Hogy ezen belül
hol, az már mindegy is.
A relativitáselmélet szerint űrhajót nem tudunk fénysebesség fölé
gyorsítani. Ezért 100 fényév távolságból az oda-vissza út 200 év. Ez
számunkra jó néhány generáció; nem valószínű, hogy egy civilizáció
rendszeresen kiküld sok generáció után visszaérő expedíciókat, hiszen ha a
kiküldők kíváncsiak az eredményre, akkor így nem tudhatják meg, ha meg nem
kíváncsiak, akkor minek. Persze lehetnek az idegenek nagyon hosszú életűek
is: ez vagy természetes, vagy mesterségesen hosszabbították meg életüket.
De a Tejútrendszer minden bolygórendszere nagyságrendileg olyan öreg mint
mi, vagy fiatalabb. (A Naprendszer 4,6 milliárd éves, a Tejútrendszer 10-13
milliárd éves Nagyon lassú nemzedékváltású élet nagyon lassan fejlődik és
nem lesz nálunk okosabb. Aki meg mesterségesen sokszorosára nyújtotta
életét, az alighanem értékeli, félti, és nem végez rendszeresen veszélyes
kutatóutakat. Naprendszeren kívüli értelmes lények látogatását csak akkor
várhatjuk, ha valamilyen rendkívül trükkös módon fénysebességnél gyorsabban
utaznak. Erről általában azt tartják, hogy a modern tudomány kizárta; hogy
kizárta-e, arról szó lesz a IV. részben.