Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                                TÓBIÁS MESTER

   Jó  embereivel,  hív szolgáival, válogatott nagy urakkal a Mátra széliben
vadászgatott   egyszer  Mátyás  király.  Űzték  a  szarvast,  s  dél  idején
terebélyes fák árnyában jóízűen megették a cigánypecsenyét.

   - No,  most  már  hunyjunk  egyet  ebben  a  szép  bársony fűben,  urak -
heveredett le ebéd után a király. - Tóbiás mester majd vigyáz a lovakra, míg
mi szundikálunk.

   Tóbiás  mester olasz tudós volt s az eszével szolgálta a királyt. Szörnyű
okos  ember volt, nemhiába mindig a könyveket bújta. Értett olyan nyelveken,
amiken  semmi élő ember nem beszél. Megmondta, hogy ezer esztendővel ezelőtt
ezen  meg  ezen a napon nap sütött-e vagy eső esett. Tudta, hogy mért dong a
szúnyog és mért nem kukorékol a szamár. Tudott az mindent az égvilágon, mert
minden  benne  volt  a  nagy  könyveiben,  amik közül mindig magával hurcolt
egyet-kettőt.

   Most  is  úgy  belemerült az olvasásba a galagonya-bokrok alatt, hogy egy
szót se hallott a király beszédéből.

   - Neked szóltam, mester - kiáltott rá Mátyás -, van-e kedved bojtárkodni?

   Tóbiás  mester  akkora  igent bólintott, hogy az orrára csúszott a hegyes
bársony süveg.

   - Van, királyom, van. A lovak elolvasgatnak ebben a szép könyvben, én meg
ellegelgetek ebben a szép zöld mezőben.

   Az urak elnevették magukat, aztán elszéledtek aludni. Tóbiás mester pedig
meg  nem  tudta  érteni,  hogy  mit nevetnek most őrajta. Nagy mérgesen bújt
vissza  a  könyvébe  s  ki se gubódzott belőle addig, míg napáldozat táján a
király föl nem ébredt és össze nem kürtölte az urakat.

   - Gyerünk,  urak,  gyerünk,  megfőtt  már  azóta  otthon  a   malackörmös
bableves.

   Az  urak  talpra  ugráltak,  Tóbiás  mester is becsapta a nagy könyvét és
megdörgölte a szemét:

   - Mehetünk, királyom, mehetünk.

   No, pedig nem mehettek. Tóbiás mester rosszul bojtárkodott: szőrin-szálán
elveszett a király fakó lova.

   - No,  híres  bölcs,  most  add  elő  a  tudományod!  - ráncolta össze  a
szemöldökét Mátyás. - Elveszett a fakó, te felelsz érte.

   - Engedelmet  kérek  - tette az orrára a mutatóujját Tóbiás  mester - nem
veszett  az  el. Azt mondja az írás, hogy a világon semmi se vész el. Megvan
az a fakó valahol.

   - Süsd  meg  a  tudományodat!  -  legyintett a király. - A lovat add  elő
akárhonnan, vagy utána mehetsz magad is.

   Nosza,  a  válla  közé  kapta  a  nyakát  erre  a nagy tudós s alázatosan
elsompolygott  a  lovat  keresni.  De  a  harmadik  lépésnél  visszafordult.
Könnyebb egy tűt megtalálni a szalmakazalban, mint egy lovat a Mátrában.

   - Pardon-grácia  fejemnek  -  somfordált oda a király elé - bizonyosan  a
farkasok ették meg a fakót.

   - Farkasok  nyár  derekán?  -  csóválta  a  fejét  bosszúsan a  király. -
Különben eredj utánuk, tudsz te a farkasok nyelvén is.

   A  kíséret  elnevette magát, a mester pedig nagy morogva bebújt a sűrűbe.
Megzörgetett  minden  bokrot,  megvallatott  minden  levelet  s  utoljára is
összekarmolászva, megtépett gúnyában borult a király elé:

   - Egy életem, egy halálom, fejemet neked ajánlom, de a fakót nem találom.

   - Sebaj no, mester - esett meg a király szíve az öreg Tóbiáson. - Én majd
fölülök   a  nádor  lovára,  a  nádor  az  országbíróéra,  az  országbíró  a
tárnokmesterére, a tárnokmester a kunkapitányéra, a kunkapitány a sereghajtó
hadnagyéra,   a   sereghajtó  hadnagy  a  tiedre,  te  pedig  hazakutyagolsz
gyalogszerrel vagy nádparipán, ahogy jobban esik.

   Már  éppen  indulóban  voltak, mikor egyszer csak közéjük toppan egy öreg
pásztorember.  Szűre  a  vállán,  bocskor  a  lábán,  görbe  bot  a kezében,
illedelmes köszöntés a száján.

   - No, mire végzik? - azt mondja. - Hazafelé igyekeznek?

   - Igyekeznénk ám, ha kár nem ért volna - feleli rá a király.

   - Kis kár nem nagy kár - azt mondja a pásztor.

   - De  nagy kár ám az, hogy a fakó lovam elveszett - magyarázta  Mátyás. -
Nem találkoztál vele jártodban-keltedben, jó ember?

   - Színét  se  láttam  -  nézett  körül  a  pásztor -, hát aztán  legalább
keresték-e valahol?

   - Mindenütt, ahol nincs - kottyant bele mérgesen Tóbiás.

   - Hát ott kell megnézni, ahol van - mondta komolyan a pásztor. - Meg kell
nézni a szarkafészekben.

   Szép  kerek  szarkafészek ringatózott a legmagasabb nyárfa hegyében, arra
mutatott föl a pásztor, Tóbiás mester pedig elvihogta magát:

   - Hihi! Lovat a szarkafészekben! No, még ilyet se hallottam életemben.

   - Meg  kell  pedig azt próbálni, mester! - ütött a vállára a király,  aki
egyszerre  keresztül látott a szitán. - Mássz föl csak erre a fára, nézd meg
azt a szarkafészket!

   Tóbiás  mester  csavargatta a fejét jobbra-balra. Mégiscsak furcsállotta,
hogy ő udvari tudós létére fára másszék. De a király olyan keményen biztatta
a  szemivel, hogy jobbnak látta lerúgni a kordován csizmát s nekirugaszkodni
a fának.

   Hosszú lábával egy-kettőre fönttermett s le is kiáltott csúfolódva:

   - Szarka sincs ebben, nemhogy ló volna!

   - Nono  -  szólt  vissza  a király -, nézz csak körül abból a  fahegyből,
hátha látsz valami szépet.

   Hát akkorát rikoltott a mester, mint egy erdő sárgarigó:

   - Ne  legyen  Tóbiás  a  nevem,  ha  nem  látom a fakót! Ott legelni,  az
érparton, a másik erdőszélen!

   Nem  telt  bele egy jó harapásnyi idő, már a fakón ült a király, de addig
el nem indult, míg kezet nem szorított a pásztorral.

   - No, jó ember, többet tudsz egy regiment tudósnál. Tavaszra hozzád  adom
iskolába Tóbiás mestert. Meg is fizetem érte a tandíjat előre.

   Azzal   elővette   az   erszényét,  de  biz  abban  nem  volt  egyéb  egy
rézpolturánál.

   - Sebaj no - nevetett a király -, itt hagyom zálogba a bicskámat!

   Ezüst  volt  annak  a  vasa,  arany a pántja, karbunkuluskővel kirakott a
nyele. Azóta se evett a magyar pásztor olyan bicskával paprikás szalonnát.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.