A NYÚL
A nyúl a gyáva állatok közé tartozik. Származására nézve csak annyit
tudunk, hogy nem núbiai párductól ered. Elemi iskolai tankönyveink szerint a
nyúlt nyúlnak fűért nevezik (Nem tetszik érteni? Pedig így van, lásd: Miér
nyúl a nyúl? -- Fűért!)
Van erdei nyúl, mezei nyúl és házinyúl és kísérleti nyúl. A nyulat már a
régi görögök és: rómaiak is ismerték, s ők még igen bátor állatnak
tartották, aminthogy az is volt; bátorságát a nyúl akkor vesztette el,
amikor arról értesült hogy Schwarz Berthold feltalálta a puskaport Mindjárt
tudta, hogy ebből baj lesz. Ettől kezdve bátorsága a különböző lőfegyverek
feltalálásával és tökéletesítésével szoros kapcsolatban folyton-folyvást
fogyott, annyira, hogy ma már a nyúl oly gyáva állat, hogy ha szegény
fegyvertelen nyúl létére meglát egy fegyveres vadászt, a leggyávább módon
elfut előle, ami bizony nem válik dicséretére.
A nyúl fűvel táplálkozik, ami nem is lenne olyan rossz: elvégre mi is
eszünk füvet, csak nem akarjuk beismerni, s ezért azt mondjuk rá, hogy
spenót.
A nyúl táplálkozáson és szaporodáson kívül állandó félelemmel
foglalkozik, ami -- tudjuk, mindnyájan magunkról -- nem tartozik a
legkellemesebb szórakozások közé. (L. Magyarország, 1919 és 1920).
A nyúl igen hasznos állat, egyrészt azért, mert kártékonysága által, ha
nagyon elszaporodik, kárt tesz a szomszéd vetésében, s ez tiszta haszon,
másrészt azért, mert igen jó a húsa. A vadászok nagy kedvvel vadászták a
régi jó világban, ma azonban nyulat lőni -- körülbelül 1914. augusztus
elseje óta -- nem valami előkelő dolog, sőt határozottan maradiság, ezen a
téren már sokkal előbbre jutottunk.
A nyúlnak különösen jellemző sajátságai nincsenek, amilyen szürke a
színe, olyan szürke az egész egyénisége, éppen ezért szükség esetén
helyettesíthető más állattal, például macskával. Hogy kitűnően tud futni,
ebben -- pláne olyan gyáva állat részéről -- semmi csodálni való nincsen, de
próbálna meg a víz alatt úszni, vagy turbékolni, esetleg lovagolni, vagy
kesztyűbe dudálni. Mindezt nem tudja a nyúl, sőt még azt sem ő mondja, hogy
pitypalatty, szóval egészen tehetségtelen állat.
Talán még a házi nyúl alkalmas arra, hogy érdeklődésünket felkeltse őrült
szaporasága által, és az által az ártatlan kedélyre valló tulajdonsága
által, hogy néha a saját kölykeit megeszi.
Kivételesen előfordul a nyulak közt is bátor egyéniség; egy vadász
beszélt egyszer ilyen bátor nyúlról, amely, amikor ráfogta a puskáját, és
célba vette, felállt a két hátsó lábára, és a jobb első lábával -- mintegy a
mutatóujjával megfenyegette a vadászt, mintha ezt akarta volna mondani:
"Nana, te haszontalan! Nem szégyelled magad!?..."
A vadász elejtette a puskáját, elfutott a rettentő lélekjelenléttel bíró
nyúl elől, sőt nem szégyellte bevallani, ha már ennyi megtörténhetett,
többször vissza is lesett, vajon nem kapja e föl a nyúl a puskát, és nem lő-
e utána. Komoly természettudósok különben az egész történetet légből kapott
koholmánynak minősítik éppen így nem hiszek abban az elterjedt mesében sem,
hogy egyes elszánt nyulak a vadászok közt mérgezett tűkkel járkálnak, és
meg-megszúrják a puskájukat. Hogy mi mindent össze is hazudnak a vadászok s
általában az emberek mostanában!
1921