A DISZNÓ
A disznó háziállat. Nevét mindig így írják, hogy sertés, de mindig úgy
mondják, hogy disznó. Furcsa dolog, de hát több furcsa dolog is van a
világon, különösen mostanában.
A disznót az emberek evésre használják, mégpedig úgy, hogy eleinte őt
hagyják enni, azután őt eszik meg.
A disznónak négy lába van, testnagyságára nézve akkora, mint egy kis
borjú, persze mint egy olyan borjú, amely nem nagyobb egy disznónál.
Nyáron a disznót legeltetik, ami úgy történik, hogy a disznópásztor, akit
a falusiak kanásznak, a városi iskoláskönyvek pedig kondásnak neveznek,
kihajtják a disznókat a mezőre, s ekkor irigykedve nézi, hogy azok
gusztussal eszik a jó friss füvet, neki pedig se kenyere, se szalonnája.
A disznó igen lusta állat, fekvésen és evésen kívül semmit nem csinál,
legfeljebb egy kicsit turkálja az orrával a földet, s ezt a műveletei
kedélyes röfögéssel kíséri. Ezenkívül semmit sem csinál. Az úgynevezett
disznóságokat nem ő, hanem az ember követi el. Megjegyezzük itt, hogy ez
nemcsak a disznóságokkal van így, hanem a szamárságokkal és a marhaságokkal
is.
A disznók életkora a tudósok előtt ismeretlen, mert míg a tudósok
megfigyelték, hogy a holló kétszáz évig, a teknősbéka ötszáz évig, a ló
harminc évig él, s így minden állatnak megállapították az életkorát, addig
a disznóról csak annyit mondhatunk, hogy élete leöletéséig terjed, mert úgy
látszik, még az nem fordult elő, hogy egy disznó teljes életét leélve,
természetes halállal halt volna meg. A disznók szempontjából ezt bátran
disznóságnak mondhatjuk, továbbá általában az állatok szempontjából
szamárságnak minősíthetjük, hogy egy állat éppen disznó lett, sőt talán
akkor sem esünk túlzásba, ha kijelentjük, hogy valóságos ökörnek kell lennie
annak az állatnak, amelyik ilyen körülmények közepette disznó lett. Higgye
el minden olvasóm, nem érdemes disznónak lenni.
A disznó mesterséges etetését hízlalásnak nevezik. A sertéskereskedő egy
csomó disznót összevásárol, s egy telepre beállít, ahol is velük együtt
hízik, de míg a disznókat, amikor már iszonyú otrombára híztak, levágják,
addig a sertéskereskedőket és hizlalókat rettentő pocakjukkal és tokájukkal
tovább is maguk között kell szívlelniök a szegény sovány embereknek.
A házi disznónak közeli rokona a vaddisznó, melyről megemlítendőnek
tartjuk, hogy a hímjét konok következetességgel mindig vadkannak mondják és
írják az emberek, aminek, miután ezt más állatokkal nem csinálják, semmi
értelme sincs, sőt sajnálatos tévedésekre vezet, például az iskolásleányok
egészen felnőtt korukig azt hiszik, hogy van nőstény vadkan is.
1921