A HAL
A hal vízben élő állat. Van kis hal, középszerű hal és nagy hal. A nagy
hal megeszi a kis halakat, de viszont a kis hal is szeretné megenni a nagy
halakat. A hal kopoltyúval lélegzik, ami azért jó, mert bármennyire meg is
hűl, nem kaphat időgyulladást. Persze ehelyett kaphat másféle betegségeket,
legrémesebb ezek közt a víziszony; képzeljék el, milyen rémes lehet az,
mikor egy hal víziszonyban szenved. A hal tápláléka a másik hal, ami őszinte
és becsületes lélekre vall. Vannak olyan halak is, amelyek kis férgeket és
zsemledarabokat esznek, ezek nyilván vegetáriánusok.
A halat az emberek halászás által fogják ki a vízből, ami úgy történik,
hogy az ember vesz egy horgot, rátűz egy kukacot, és azt egy hosszú fanyél
és a rákötött spárga segítségével belelógatja a vízbe; a kukac kellemetlen
helyzetében való gyönyörködés céljából sok kis hal gyülekezik a kukac köré,
mire jön a nagy hal, és a kis halakat megeszi, étkezés után pedig fölbukkan,
és szemébe röhög a halásznak. Ez így megy órákon át, végül a nagy hal megfog
egy kis halat, és azt rátűzi a horogra, csak azért, hogy a halász másnap is
eljöjjön. A halász persze diadallal rántja ki a horgot a vízből, zsebre
vágja az icipici kis halacskát, s azzal a marhasággal vigasztalja magát,
hogy: kleine Fische gute Fische -- pedig sokkal jobban szeretett volna egy
harcsát fogni.
Apropós harcsa! A harcsának bajusza van, de végtagjai, mint a halaknak
általában, nincsenek; a halaknak csak uszonyaik vannak, amikkel a vízben
úszkálnak, de lábuk nincsen, azért nem tudnak a folyók, tavak és tengerek
fenekén mászkálni, sem kezük nincsen, ami különösen a harcsának kellemetlen,
mert nem tudja a bajuszát kipödörni.
Érdekes különbség az ember és a hal közt az, hogyha az ember
öngyilkossági vágyat érez bizseregni a szíve táján, akkor beugrik a vízbe,
a hal ellenben, hasonnemű vágy esetén, kiugrik a vízből.
A halak közül szigorúságáról nevezetes a cápa, ez a fürdőző emberek
ijesztésével tölti szabad idejét, ami úgy történik, hogy odaúszik a fürdőzők
közé, és egyik közülük megeszi, miáltal a többiek nagyon megijednek.
Különösen Fiúméban szoktak ilyen cápák előfordulni, amelyek annál
félelmetesebbek, mert észrevétlenül, sőt láthatatlanul lepik meg az
embereket, olyannyira láthatatlanul, hogy Fiúméban már évtizedek óta nem is
láttak cápát. Igen megható a cápa és a hajós küzdelméről szóló történet,
amely tragikus hatásának nyitját abban leli, hogy elolvasása után mély
szomorúsággal gondoljuk el, mennyit és mekkorát kell a szegény íróknak és
újságíróknak olykor csekély honoráriumért hazudniok.
Kétféle halak vannak, úgymint tengeri halak és édesvízi halak. Nekünk,
szegény magyaroknak, bár már Széchenyi István sürgette, hogy tengeri halakra
is igyekezzünk szert tenni, csupán édesvízi halaink vannak; van pontyunk,
csukánk, harcsánk, tokunk, pisztrángunk, ebihalunk és kárászhalunk, és egy
igen kellemetlen, szomorú kis halunk, az, hogy előbb-utóbb éhen halunk.
Van egy közmondás, amely szerint fejétől büdösödik a hal. Ez a közmondás
-- eltérőleg a többi közmondásoktól -- igazságot fejez ki, ezért van az,
hogy a szardíniának mielőtt a dobozba beteszik, levágják a fejét. Voltak
korok, amikor ezt -- nyilván tévesen -- az emberre vonatkozólag is hitték,
mondjuk a világháború korában.
1921