A LÓ
A ló háziállat. Hogy miért `házi`, azt könnyen megérti az ember, ha
meggondolja, hogy a kenguru vagy a cethal nem háziállat. Viszont nehezen
érti meg az ember, ha azt is meggondolja, hogy a poloska `sem` háziállat.
A ló növényevő, patás, négylábú, egyfarkú és két szemű. Igen bátor állat,
mert míg az emberek azért mennek a csatába, mert különben főbe lőnék őket, a
ló anélkül is elmegy. Sőt nemcsak a nemes paripa megy el, hanem az egyszerű
konflisló is elmenne, ha a konfliskocsisnak nem lenne annyi esze, hogy
csupán a Nyugatiig hajtsa.
Hát így áll a dolog a ló nemességével és bátorságával. Az okosságával
nemkülönben. Mert ha gyököt vonni nem is tud, még mindig jóval okosabb
azoknál az embereknél, akik elhitték, hogy tud gyököt vonni, s a lábával az
eredményt kikopogja.
A lovat életének nem minden szakában hívják lónak, mert eleinte csikónak
hívják, s csak később lesz ló, lósága után pedig, miközben, ha nagyon jól
megy neki, paripa is lehet, végül gebe lesz, legvégül pedig virsli, sőt...
A lovaknak egyedenként nevet szoktak adni, elnevezik például
`Trubadur`-nak, `Gyöngyvirág`-nak, `Nonius`-nak, `Kincsem`-nek, `Tokió`-nak
stb. Ezek a nevek leginkább versenylovak nevei, oly előkelő nevek, mint az
embernevek közt az `Artúr`, `Edgár`, `Ervin`, s más effélék. Viszont, ahogy
vannak közönséges embernevek is, mint például `János` vagy `Mór`, így vannak
közönséges lónevek is, mint `Madár` vagy `Kese`. Sőt a konflislovak
legnagyobb része egyszerűen a `Zanyád` névre hallgat.
A lovakat foglalkozásuk szerint fölosztják: versenylovakra, hátaslovakra,
igáslovakra, konflislovakra, fiákerlovakra, katonalovakra, haszontalan
gebékre és öreg virslijelöltekre. A cirkuszlovakat kifelejtettem, a
hátaslóról pedig még azt akarom mondani, hogy nem azért nevezik hátaslónak,
mert háta van, hiszen ezen az alapon hasas lónak is nevezhetnék, márpedig
hasas lónak megint csak egészen másféle lovat neveznek, hanem azért nevezik
a hátaslovat hátaslónak, mert a lovas a `hátán` ül. Kivéve persze, amikor
lenn hever a lábai alatt, de viszont az ilyen ügyetlen embereket nem
vehetjük figyelembe, amikor a lovakat osztályokba sorozzuk.
A lóhoz hasonlít a zebra, egy csinos, stráfosnadrágos állatka, rokona is
neki. Hasonlít hozzá továbbá a szamár is, az is rokona neki, nem kell
szégyellnie, elvégre mindnyájunknak vannak szamár rokonaink.
A ló zabbal él, kivéve a konflislovat, a konflisló vadgesztenyével és
szalmával él, bár a kocsisa zabból él, azaz abból, hogy a zabot tízszer
olyan drágának hazudja az utas előtt, mint amilyen drága valóban.
A lóról van egy közmondás, amely így szól: "A lónak négy lába van, mégis
botlik." Hát ez a közmondás, mint a közmondások általában, nagy marhaság,
mert nem lehet mondani azt, hogy `mégis` botlik, hiszen épp azért botlik az
ember is, mert lába van, s ha már valaki, vagy valami a lábával botlik,
akkor `annál inkább` botlik, minél több lába van; a lábatlan ember például
egyet se botlik. Ezek szerint a legjobb dolga van a százlábúnak, mert attól
senki sem veszi rossz néven, ha botlik egyet.
1920