A MEDVE
A medve igen otromba állat, különösen a lába nagy, ami elárulja, hogy nem
előkelő származású. Természetesen többféle medve van, amint az általában
többféle állattal így van. Van barnamedve, mosómedve, erdei medve és fehér
medve, az utóbbit jegesmedvének is hívják. A medve vegyes táplálkozású
állat, ami azt jelenti, hogy húst is eszik, meg növényi táplálékot is, néha
csemegéül az állatkertben be-bekap egy-egy, a ketrecébe benyúló emberkezet,
de erről a táplálékáról lassanként egészen leszoknak a nyúlkáló emberek. A
barnamedve szőrének színe barna vagy fekete, a fehér medvéé pedig fehér vagy
sárga, szóval ez is majdnem úgy van, mint a fehér kávéval, amelynek a színe
barna, s a fehér borral, amelynek a színe sárga, s a vörös borral, amelynek
a színe lila. A medve vadállat, mi annyit jelent, hogy távol él az
emberektől, viszont az emberek azért vadak, mert nem élnek egymástól távol,
hanem úgynevezett társas, sőt úgy csúfolt kultúréletet élnek, ami egyike a
legszebb találmányoknak. A medve hangját dirmegésnek-dörmögésnek mondják, ez
a szép hang arra vall, hogy a medve nem megelégedett lélek, amiben hasonlít
a zsörtölődő öregurakhoz.
A medve utálja a telet, ebben e tanulmány jóízlésű írójához hasonlít. Az
egész telet átalussza barlangjában, s ezáltal a szénkérdést s a spanyolnátha
kérdését a lehető legpraktikusabban oldja meg, tehát nem is olyan ostoba
állat, mint amilyennek kinéz. Gyertyaszentelőkor előjön a barlangból és
szétnéz; ha szép idő van, a néphit szerint visszabújik a barlangjába, mert
arról megtudja, hogy még sokáig tart a tél, ha pedig csúnya idő van, akkor
künn marad, mert tudja, hogy nemsokára kitavaszodik. Így hiszi ezt a nép. A
medve azonban sokkal ravaszabb, mint a nép és az ő hite, ha szép idő van,
kinn marad, azért, mert szép idő van, ha pedig csúnya idő van, akkor
visszamegy a barlangjába, azért, mert juj, de csúnya idő van odakinn. Ez a
lehető legkörmönfontabb gondolkodás, amit a medve még azáltal is komplikál,
hogy nem pont gyertyaszentelőkor bújik elő, hanem csak úgy gyertyaszentelő
tájban, egy kicsit korábban, vagy egy kicsit későbben, csak azért, hogy a
néphit egyáltalában ne tudjon rajta eligazodni.
A medvét a grófok vadásszák, a vadászok életveszélyes kalandok
elbeszélésénél életveszélynek alkalmazzák, az oláhok pedig táncoltatják. A
medvetáncoltatók medvéjüket láncon vezetik, melynek a vége karikába van
fűzve, a karika viszont a medve orrába van fűzve, szóval a táncoló medve egy
buta állat, amely a táncoltató által az orránál fogva vezetteti magát. A
medve bőrét medvebőrnek használják, amin igen szeretnek henteregni a
gyerekek, mivel a legvadabb medve sem bántja őket bőrkorában. Ilyenkor
azután kedveskedésük jeléül mackónak hívják, és simogatják.
A medve húsát nem eszik meg, de talpát, az elemi iskolai olvasókönyvek
szerint a vadászok kitűnő csemegének tartják. Hogy a vadászok aztán mit
tartanak az elemi iskolai olvasókönyvekről, ez más kérdés, ez nem tartozik a
természettudományok körébe.
A medvék különösen a hegyoldalakon legelésző bárányokat és kecskéket
szeretik, de szerelmük reménytelen, mert a hegyoldalon legelésző bárányok és
kecskék sohasem fogják őket viszontszeretni.
1920