A KÍGYÓ
A kígyó borzasztó hosszú állat, hosszabb a legrövidebb öntözőcsőnél is.
Előfordul mind az öt világrészben, mezőkön, kövecses-homokos földeken,
erdőben és a patikák címtábláin, leginkább azonban mégis a szép női
kebleken, sőt a jó barátok keblén is, ez az utóbbi fajta azonban igen
beteges és gyenge, amiért is a jó barát azt a keblén `melengeti`.
A kígyó igen buta állat, ezért a hüllők közé sorozzák. Lábait illetőleg
nyomorék, egy lába sincsen, és ezért hason mászik, ami különben alázatos
természetére is vall. Legnagyobb kígyó az óriáskígyó, ez születésekor még
óriási kicsiny ugyan, de később napról napra hosszabb lesz, míg végre
akkorára nő, hogy ha akkor a farkára állna és fölegyenesedne, pont akkora
lenne, mint egy óriás.
Igen nagy és veszedelmes kígyó még a csörgőkígyó. Ennek méregfogai
vannak, harapása halálos, miért is a farka végén kis lemezeket hord, amikkel
menet közben csörög, figyelmeztetvén az embereket, hogy jön, fussanak el,
mert különben baj lesz. Persze, aki süket, az könnyen megjárhatja, ezért nem
jó süketnek lenni!
Aztán igen helyre pörge kis kígyó a vipera. Ez minden jó magyar ember
szívének kedves kígyója, mert idegen származása dacára is szívesen időzik
magyar földön, például a pilisi hegyekben, ahol a svábokat meg-megcsípi
néha. A vipera által harapott seb is lehet halálos, célszerű a sebet
kiégetni, vagy, ha a vipera egy szép leány képét csípi meg, kiszívni; sőt ez
az eljárás előzetes védekezésül is helyes (lásd: profilaxis), azaz a mondott
csinos képet lehet kígyócsípés nélkül is előre kiszívni, de csak egy kicsit,
nehogy nevezettet a mamája a leendő kígyómarás helyén megpofozza.
Mulatságos látvány a pápaszemes kígyó, akit egyszer szürke hályog ellen
operáltak, azóta pápaszemet hord, és rossz kedve van. Az emberi életben is
szerepel, mint anyós.
Mint minden élőlény, a kígyó is örül a tavasznak, mégpedig annyira, hogy
ilyenkor örömében kibújik a bőréből.
Az óriáskígyót különösen az életunt tyúkok szeretik, egy ilyen életunt
tyúk kimegy az erdőre, és addig vár, míg jön egy óriáskígyó, aki mikor
meglátja a tyúkot, annyira elcsodálkozik azon a buta tyúkon, hogy kitátja a
száját, és az tátva marad. Most a tyúk "egy életem, egy halálom!" kiáltással
beleugrik a kígyó szájába, s mivel a kígyó ijedtében becsukja a száját, a
tyúk megfullad. A kígyó most "amit főztél, edd is meg!" meggondolással
elkezdi nyelni a tyúkot, s mivel aznap még úgysem evett, egyúttal
táplálkozik is általa.
Nevezetesek még a kígyóbűvölők. Ezek cirkuszban és orfeumban mutogatják
magukat. Kihoznak egy nagy kígyót, azt kissé felemelik, és hogy el ne
dőljön, megtámasztják. A kígyó kíváncsian várja, hogy mi fog ebből kisülni,
és közben mereven bámulja az artistát, akit ez a tekintet, mivel nagy fene
kígyóról van szó, valósággal megbűvöl, szíve dobog, térde inog, ajka
reszket, és ijedtében mindenféle marhaságot csinál, ami az úgynevezett
kígyóbűvölés, más szóval "jaj, de unalmas az élet!"
Jeles kígyók még: a repülő kígyó, a budai sikló, a rája, a lazac és a
vízi göreb. Érdekes lenne még egy kis rövid sárga kígyó lila
kecskeszakállal.
A kígyó életkora egy naptól tíz-tizenkét évig terjed, mindig attól függ,
hogy a bennszülöttek mikor verik agyon. Húsát kiköpik, de bőréből szép
pénztárcákat csinálnak, amit nagy előszeretettel lopnak az emberek. A nagy
kígyók a fiatal kígyókat, ha nagyon pajkosak, azzal fenyegetik, hogy
vigyázz, mert jön a bőrkereskedő bácsi!
1918