A KÉT GAZDAG EMBER GYERMEKE
Lakott egy országnak két szegletében, messze egymástól két gazdag ember.
Egyiknek fia lett, a másiknak leánya. Mind a ketten meghívták egymást
komának, s a keresztelőben arra egyeztek, hogy a gyermekeiket
összeházasítják.
Nőttek a gyermekek, de munka nélkül, kényesen. Hogy megnőttek, őket össze
is házasították.
Csakhamar meghalt mind a kettőnek apja, anyja, s ők magukra maradtak. A
világhoz nem értettek, a gazdasághoz semmit sem tudtak. A földjük mind
megburjánosodott, a búzáskas mind kiürült, s elkezdtek szegényedni.
Egyszer a gazdának eszébe jut, hogy el kellene menni a vásárba, mert ő az
apjától is úgy látta. Elindult hát a vásárba, s elhajtotta egy pár szép
fiatal ökrét. Útjában találkozott egy lakodalommal, s annak így köszönt:
- Isten őrizze meg kigyelmeteket az ilyen szomorú változástól, s a
megszomorodottaknak adjon vigasztalást!
Mert ő ezt az apjától egyszer a halottas házban így hallotta.
Megharagusznak ezért reá a lakodalmasok, mert egy kicsit jó vérükben voltak,
már illogattak egy kicsit, jól megcibálják, s azt mondják neki:
- Máskor, ha ilyen dolgot látsz, tartsd fel a kalapodat a botod végébe, s
mondd azt, hogy: "Ujujujujujuju, sose halunk meg!"
Továbbmegy, s egy erdő széliben találkozik valami mészárosokkal, akik
kövér disznókat hajtottak. Kapja a kalapját, s feltűzi a bot végébe s
rákezdi:
- Ujujujujujujuju, sose halunk meg!
A disznók megijedtek, s mind berugaszkodtak szerteszéjjel az erdőbe. A
mészárosok is jól elpáholták, s azt mondták:
- Máskor, ha ilyen dolgot látsz, mondjad: "Az isten áldja, meg egy
helyett kettővel!"
Továbbmegy, s látja, hogy egy ember a földjét a vadrózsától s a burjántól
tisztogatja, s köszön:
- Áldja meg az isten kendet, bátyám, egy helyett kettővel!
Az az ember, hogy amúgy is mérges volt a sok gizgazra, megcsípi a mi
emberünket, jól elcsutakolja, s azt mondja neki:
- Máskor, ha ilyen dolgot látsz, te is inkább segíts vagy egyet kitépni!
Megy tovább, s találkozik két emberrel, akik egymás haját tépték. Ő is
odamegy, s tépázni kezdi hol az egyiket, hol a másikat. Hagyják azok
egymást, s őt jól megtépik.
Így ért el valamiképpen a vásárba. Ott széjjelnéz, s meglátja, hogy
árulnak egy egészen fakó szekeret. Eszébe jut, hogy az apja szekérrel
járogatott az erdőre. Kérdi attól, aki árulta, hogy a két ökréért nem adná-e
neki oda a szekeret. Az ember előbb megneheztelt reá, de mikor látta, hogy
az ökrösgazdánál nincsenek otthon, a cserét megcsinálták.
Az ifjú gazdának most már szekere volt, s ökre nem volt hozzá. Maga
húzogatta hát a szekeret elébb-elébb a vásárban. Rátalált egy kovácsra, s
avval elcserélte a szekeret egy fejszéért. A fejszét pedig odaadta egy
kaszafenőkőért, s mint aki a dolgát legjobban eligazította, megindult
hazafelé.
A falujához közel egy tóban meglátott egy sereg vadrécét, közükbe dobta a
fenőkövet. A fenőkő belemerült a tóba, s a vadrécék elrepültek, mind egyig.
Levetkezett, s csórén belement a tóba, hogy a fenőkövet keresse meg, s addig
az egyet-mását a tó partjáról ellopták. Úgy kellett hazamenjen a vásárról,
szégyenszemre, anyaszült mezítelen.
A felesége nem volt otthon, mikor megérkezett. Az ifjú gazda kivett az
asztalfiából egy sarkalat kenyeret, s avval lement a pincébe. Amíg a
hordóhoz ment, hogy bort eresszen, a kenyeret letette a pinceküszöbre. Ahogy
ereszti a bort, visszanéz, hát látja, hogy a kutya a kenyerét éppen akkor
kapja el. Utána dobja a csapot, a csap elvész, a kutya a kenyérrel elfut, a
bor pedig mind egy cseppedős cseppig elfolyik.
Volt a pincében egy zsák liszt. Hogy a felesége a borfolyást észre ne
vegye, azt mind ráhintette. Egy lúd ott kotlott, s amíg ő dolgozott,
sziszegett. Az ifjú gazda azt gondolta, hogy azt mondja, hogy őt a
feleségének beárulja. Kétszer-háromszor is megkérdezte:
- Beárulsz-e?
De a lúd még jobban sziszegett. Megfogta hát a nyakát, s jól a földhöz
sújtotta, hogy a lúd ottmaradt. Arra még jobban megijedt, s hogy helyrehozza
a hibát, a ludat megkopasztotta, a lisztes sárban meghengergőzött, azután a
tolluban, s ráült a fészekre kotolni.
Hazajön a felesége, s látja, hogy nyitva a pinceajtó. Lemegy. Az ifjú
gazda a fészken ül, s sziszeg, mint a lúd. Észreveszi a felesége, hogy ki
van ott, kap egy darab fát, nekimegy, s azt mondja:
- Uram Jézus, miféle állat van itt, mindjárt ütöm agyon!
Az ifjú gazda a fészekről felszökik, s nagy ijedve azt mondja:
- Ne bánts, édes feleségem, mert én vagyok.
A felesége számon kéri, hogy mit vásárolt. Ő mindent töredelmesen
elmondott úgy, ahogy volt. A felesége jól lehordta. Az ember meg
elszégyellte magát, és nekilátott, hogy megtanulja, amit legénykorában
elmulasztott.