Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                         A KÉT GAZDAG EMBER GYERMEKE

   Lakott  egy országnak két szegletében, messze egymástól két gazdag ember.
Egyiknek  fia  lett,  a  másiknak  leánya.  Mind  a ketten meghívták egymást
komának,   s   a   keresztelőben   arra   egyeztek,   hogy   a  gyermekeiket
összeházasítják.

   Nőttek a gyermekek, de munka nélkül, kényesen. Hogy megnőttek, őket össze
is házasították.

   Csakhamar  meghalt  mind a kettőnek apja, anyja, s ők magukra maradtak. A
világhoz  nem  értettek,  a  gazdasághoz  semmit  sem tudtak. A földjük mind
megburjánosodott, a búzáskas mind kiürült, s elkezdtek szegényedni.

   Egyszer a gazdának eszébe jut, hogy el kellene menni a vásárba, mert ő az
apjától  is  úgy  látta.  Elindult  hát a vásárba, s elhajtotta egy pár szép
fiatal ökrét. Útjában találkozott egy lakodalommal, s annak így köszönt:

   - Isten  őrizze  meg  kigyelmeteket  az  ilyen  szomorú változástól, s  a
megszomorodottaknak adjon vigasztalást!

   Mert   ő   ezt  az  apjától  egyszer  a  halottas  házban  így  hallotta.
Megharagusznak ezért reá a lakodalmasok, mert egy kicsit jó vérükben voltak,
már illogattak egy kicsit, jól megcibálják, s azt mondják neki:

   - Máskor, ha ilyen dolgot látsz, tartsd fel a kalapodat a botod végébe, s
mondd azt, hogy: "Ujujujujujuju, sose halunk meg!"

   Továbbmegy,  s  egy  erdő  széliben találkozik valami mészárosokkal, akik
kövér  disznókat  hajtottak.  Kapja  a  kalapját,  s  feltűzi a bot végébe s
rákezdi:

   - Ujujujujujujuju, sose halunk meg!

   A  disznók  megijedtek,  s mind berugaszkodtak szerteszéjjel az erdőbe. A
mészárosok is jól elpáholták, s azt mondták:

   - Máskor,  ha  ilyen  dolgot  látsz,  mondjad:  "Az isten áldja, meg  egy
helyett kettővel!"

   Továbbmegy, s látja, hogy egy ember a földjét a vadrózsától s a burjántól
tisztogatja, s köszön:

   - Áldja meg az isten kendet, bátyám, egy helyett kettővel!

   Az  az  ember,  hogy  amúgy  is mérges volt a sok gizgazra, megcsípi a mi
emberünket, jól elcsutakolja, s azt mondja neki:

   - Máskor, ha ilyen dolgot látsz, te is inkább segíts vagy egyet kitépni!

   Megy  tovább,  s  találkozik két emberrel, akik egymás haját tépték. Ő is
odamegy,  s  tépázni  kezdi  hol  az  egyiket,  hol  a másikat. Hagyják azok
egymást, s őt jól megtépik.

   Így  ért  el  valamiképpen  a  vásárba.  Ott széjjelnéz, s meglátja, hogy
árulnak  egy  egészen  fakó  szekeret.  Eszébe  jut,  hogy az apja szekérrel
járogatott az erdőre. Kérdi attól, aki árulta, hogy a két ökréért nem adná-e
neki  oda  a szekeret. Az ember előbb megneheztelt reá, de mikor látta, hogy
az ökrösgazdánál nincsenek otthon, a cserét megcsinálták.

   Az  ifjú  gazdának  most  már  szekere  volt, s ökre nem volt hozzá. Maga
húzogatta  hát  a  szekeret elébb-elébb a vásárban. Rátalált egy kovácsra, s
avval  elcserélte  a  szekeret  egy  fejszéért.  A fejszét pedig odaadta egy
kaszafenőkőért,  s  mint  aki  a  dolgát  legjobban  eligazította, megindult
hazafelé.

   A falujához közel egy tóban meglátott egy sereg vadrécét, közükbe dobta a
fenőkövet.  A fenőkő belemerült a tóba, s a vadrécék elrepültek, mind egyig.
Levetkezett, s csórén belement a tóba, hogy a fenőkövet keresse meg, s addig
az  egyet-mását  a tó partjáról ellopták. Úgy kellett hazamenjen a vásárról,
szégyenszemre, anyaszült mezítelen.

   A  felesége  nem  volt otthon, mikor megérkezett. Az ifjú gazda kivett az
asztalfiából  egy  sarkalat  kenyeret,  s  avval  lement  a  pincébe. Amíg a
hordóhoz ment, hogy bort eresszen, a kenyeret letette a pinceküszöbre. Ahogy
ereszti  a  bort,  visszanéz, hát látja, hogy a kutya a kenyerét éppen akkor
kapja  el. Utána dobja a csapot, a csap elvész, a kutya a kenyérrel elfut, a
bor pedig mind egy cseppedős cseppig elfolyik.

   Volt  a  pincében  egy  zsák liszt. Hogy a felesége a borfolyást észre ne
vegye,  azt  mind  ráhintette.  Egy  lúd  ott  kotlott,  s amíg ő dolgozott,
sziszegett.  Az  ifjú  gazda  azt  gondolta,  hogy  azt  mondja,  hogy  őt a
feleségének beárulja. Kétszer-háromszor is megkérdezte:

   - Beárulsz-e?

   De  a  lúd  még jobban sziszegett. Megfogta hát a nyakát, s jól a földhöz
sújtotta, hogy a lúd ottmaradt. Arra még jobban megijedt, s hogy helyrehozza
a  hibát, a ludat megkopasztotta, a lisztes sárban meghengergőzött, azután a
tolluban, s ráült a fészekre kotolni.

   Hazajön  a  felesége,  s  látja, hogy nyitva a pinceajtó. Lemegy. Az ifjú
gazda  a  fészken  ül, s sziszeg, mint a lúd. Észreveszi a felesége, hogy ki
van ott, kap egy darab fát, nekimegy, s azt mondja:

   - Uram Jézus, miféle állat van itt, mindjárt ütöm agyon!

   Az ifjú gazda a fészekről felszökik, s nagy ijedve azt mondja:

   - Ne bánts, édes feleségem, mert én vagyok.

   A  felesége  számon  kéri,  hogy  mit  vásárolt.  Ő  mindent töredelmesen
elmondott   úgy,   ahogy  volt.  A  felesége  jól  lehordta.  Az  ember  meg
elszégyellte  magát,  és  nekilátott,  hogy  megtanulja,  amit legénykorában
elmulasztott.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.