A SZEGÉNY CSIZMADIA ÉS A SZÉLKIRÁLY
Annyi gyermeke volt egy csizmadiának, mint a rosta lyuka, még eggyel
több. A szegény ember éjet és napot eggyé tett, úgy dolgozott, hogy ezt a
sok gyermeket eltarthassa, mégis neki Péntek urammal kellett rokonságot
tartani, vagyis mindennap böjtölni, hogy napról napra elélhessenek.
Történt egyszer, hogy egy gazdag ember sok munkája után néki egy véka
lisztet adott. Ahogy megy haza a szegény csizmadia a liszttel, kapja magát a
szél, utána megy, s mind elviszi a vékából, ami benne volt, úgyhogy mikor
hazaért, csak az üres vékával állított az éhes gyermekek elé.
- Hát ez már mégiscsak sok - azt mondja a szegény ember keservében -, én
elmegyek, hogy megkérdezzem azt a Szélkirályt, hogy volt szíve elvenni az én
kevés lisztemet.
Elindul, s megy hegyen-völgyön, erdőn-mezőn keresztül. Elmegyen hetedhét
országon is túl, míg végre elérkezik egy szép mezőségre, s ahogy ezen a
mezőségen néz ide is, tova is, meglát feléje közeledni egy forgószelet, mely
dühösen sodorja az út porát a magasba. Megretten a szegény csizmadia,
lekapja a kalapját, s leborul a földre, hogy ha lehet, megmeneküljön a
forgószél dühétől.
- Köszönd meg - szólalt meg a szél -, hogy megismertél, és tiszteleted
nekem mint Szélkirálynak megtetted, mert különben pórul jártál volna. Hol
jársz, mit keresel itt?
- Uram - mondta magához térve a szegény ember -, éppen felségedhez jöttem
elégtételt kérni. A minap nagy munkámmal egy véka lisztet szereztem, s amint
vittem haza, valami szélúrfi csúfságból mind széthordta, s most a családom
otthon éhezik.
- Hagyd el - így szól a Szélkirály -, majd meglakol a gonosz kölyök érte,
de addig is téged sem hagyhatlak a kárral. Gyere el hozzám - ezzel elvezette
a kastélyába, jól megvendégelte, s megajándékozta egy berbéccsel. Azt
mondta:
- Ha hazaérkezel, mondjad neki: "Rázd meg magad, te berbécs" - egész
hónapra való pénzt ráz le magáról. De jól vigyázz, hogy amíg haza nem
érkezel, ki ne próbáld.
Búcsút vesz a szegény ember a Szélkirálytól s hazaindul. De a kíváncsiság
nem engedte, hogy a berbécsét hazáig meg ne próbálja. Alig mondja ki a
parancsszót, a berbécs körül a föld telides-teli lesz arannyal. Nemsokára
elérkezik szállására - egy régi ismerőséhez, aki neki komája is volt, s
megkéri, nehogy a berbécsnek azt találja mondani: "Rázd meg magad, te
berbécs!"
Alig alszik el a szegény csizmadia, a kíváncsi házigazda és a felesége
ráparancsol a berbécsre:
- Rázd meg magad, te berbécs!
Hát mikor látják, hogy a föld telides-teli van arannyal, fogják a szegény
ember berbécsét, s kicserélik a magukéból egy hasonlóval.
Felébred másnap reggel a szegény ember, de nem vette észre a cserét,
megköszönte a szállást, s jó reménységgel elment haza. Azt mondja a
berbécsnek, mikor haza érkezett:
- Rázd meg magad, te berbécs!
Elmondja a parancsszót tízszer, hússzor, de a berbécs csak nézett a szeme
közé, s nem rázta meg magát. Ismét útrakel a szegény csizmadia, nagy
haraggal, hogy felkeresse újból a Szélkirályt. Elmegy egyenesen a
kastélyába, bejelenti magát, s elpanaszolja sorsát. Azt mondja rá a
Szélkirály:
- Ugye, nem fogadtad meg a szavam, te szegény ember, s nem várakoztál a
parancsszóval, amíg haza érkezel? Nesze, most adok egy abroszt, ennek csak
azt kell mondani: "Terülj meg, te abrosz!", s egyből tele lesz a legjobb
ételekkel. De vigyázz, hazáig meg ne próbáld!
De bizony a szegény ember most sem állotta meg, s az abroszt is
megpróbálta. Estére kelve az idő, megint a komájához szállt be, s most is
azt mondta neki:
- Nehogy azt mondjátok az abrosznak: "Terülj meg, te abrosz!"
A komája és a felesége alig várták, hogy elaludjon, egyből kiadták a
parancsszót, s mikor meggyőződtek, hogy milyen értékes abroszt szerzett a
szegény ember, azt is kicserélték.
Másnap hazaérkezik a szegény ember, s hát a csuda majd megölte, mert
ahogy letette az abroszt az asztalra, azon mód maradott, hiába mondta
tízszer is, százszor is: "Terülj meg, te abrosz!" Mit volt mit tenni, csak
ráhatározta magát, hogy elmegy még egyszer a Szélkirályhoz. A király már
várta, s ahogy megérkezett, megajándékozta egy botocskával, de kikötötte,
hogy amíg haza nem érkezik, nehogy a botocskának azt parancsolja, hogy:
"Kerekedjél, te botocska, de ugyan jól forgolódjál!"
Vagy volt kíváncsi eddig a szegény ember, vagy nem a másik két ajándék
csudálatos tulajdonságaira, de most alig várta, hogy megtudhassa, mi haszna
lehet annak a botocskának. Amint tehát egy hegyen túl halad, azt mondja a
botocskának:
- Kerekedjél, te botocska, de ugyan jól forgolódjál!
De ugyan megesett neki, mert felpattant a botocska, s elkezdi összevissza
verni, de úgy, hogy a szegény ember a sok verés miatt már alig állott a
lábán. Hát amint a botocska körülötte forgolódnék, a legnagyobb ijedelmére
még egy ott legelő bika is nekifut. Elkiáltja magát a szegény ember
ijedtében a bikának:
- Hök! - s hát a botocska nem üti többet. Így tudta meg a szegény ember
az ő botocskájának a hasznát.
Újból a drága komájánál szállott meg éjszakára, s ugyan a lelkükre
kötötte, hogy nehogy a botocskájának azt találják mondani: "Kerekedjél, te
botocska, de ugyan jól forgolódjál!" - mert csúful járnak.
A kománé asszony semmi rosszat nem gyanított. Éjféltájban felköltötte az
emberét.
- Józsi - azt mondja -, jöjjön, próbáljuk meg a botocskát, s ha valami jó
lesz, elcseréljük a mienkkel.
Beviszik a szobába a botocskát, bezárkóznak, s maga az asszony mondja
neki:
- Kerekedjél, édes botocskám, de ugyan jól forgolódjál! Egyszer nékem,
másszor uramnak!
Felpattan erre a botocska, egyszer az egyiket, máskor a másikat püfölni
kezdi agyba-főbe. Úgyhogy mikor a szegény ember a nagy jajgatásra felébredt,
már alig-alig volt élet bennük. Betöri az ajtót a szegény ember, s azt
mondja:
- Ugye, megmondtam, hogy ne próbáljanak a botocskámmal, mert a büntetés
pálcáját kérik magukra. Mármost tudom, hogy a berbécsemet és az abroszomat
is kendtek sikkasztották el. Hát csak üsse kigyelmeteket az a botocska!
- Jaj - azt mondja az asszony -, édes komámuram, ne hagyja, hogy többet
verjen, visszaadjuk a berbécset is, az abroszt is.
Akkor aztán a szegény ember azt mondta a botocskának:
- Hök!
De bezzeg a komámuram s a kománé asszonyom nem várták meg, hogy újból
verekedni kezdjen, futottak, s visszaadták a szegény embernek a berbécsét is
s az abroszát is. Hazavitte a szegény csizmadia a családjának, s azóta nem
látnak szükséget. Ha meg nem haltak, máig is élnek.