Dimenzió #16

Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)

(irodalom, népmesék, karcolatok, regények)

                              A FORTÉLYOS LEÁNY

   Egyszer volt egy kegyetlen király, s ennek a kegyetlen királynak volt egy
jobbágyfaluja.  A  király  egyszer erősen megneheztelt valamiért a falura, s
ráparancsolt,  hogy  a  malomkövet a malom udvarán nyúzzák meg, mert ha nem,
minden nagyobb gazdának fejét véteti.

   A  falubeliek  három egész hétig minden áldott nap falugyűlést tartottak,
mégsem  tudtak  annyira  menni,  hogy  megegyezzenek  benne,  hogyan  tudják
megnyúzni a malomkövet.

   Volt  többek  között  egy  olyan  román ember is a faluban, akinek magyar
asszony  volt  a  felesége, s volt egy tizenhét esztendős szép leányocskája.
Azt kérdi egyszer a leány az apjától:

   - Édesapám, hova megy minden áldott nap? Hol eszik, hol nem eszik, s  nem
mond senkinek semmit.

   - Hogy  hová  megyek?  Hát  nem  tudod,  hogy az a kegyetlen király  ránk
parancsolt,   hogy   a  malomkövet  nyúzzuk  meg  a  malom  udvarán?  Afelől
gyűlésezünk immár három hete, s mégsem tudunk semmire se jutni.

   - Édesapám,  menjen  el  kend  a falu bírájához, s mondja meg neki,  hogy
többet  falut össze ne gyűjtessen. Aztán menjen el a királyhoz, s mondja azt
neki: "Felséges király, életem-halálom kezedben vagyon, engem ez s ez a falu
küldött  követségbe.  Instáljuk  szépen,  vetessed vérét annak a malomkőnek,
különben a falu meg nem tudja nyúzni."

   El  is megy a móc ember a királyhoz, elémondja, amit a leánya parancsolt.
Azt kérdi tőle a király:

   - No,  te szegény ember, ki adta ezt a tanácsot neked?  Valld ki nyomban,
mert ha nem, most mindjárt ötvenet kapsz!

   - Felséges király, életem-halálom kezedben vagyon, van nekem egy tizenhét
esztendős leányom, az, adta nekem ezt a tanácsot.

   Azt mondja a király:

   - Állj  meg,  te móc, kihúztad a tövist a falunak a lábából, s ütötted  a
magadéba.  Majd adok én neked bajt, ha eddig nem volt - avval fordul egyet a
király,  felvesz  egy új cserépfazekat, amelyiknek az oldala be volt esve. -
Mondd  meg  a  leányodnak, ezt a fazekat úgy befoldja, hogy ezen se folt, se
varrás  ne  látszódjon,  mert  ha  nem,  akkor  neked  is fejedet vétetem, a
leányodnak is.

   Elveszi  a  szegény  ember  a  fazekat,  viszi  hazafelé  nagy szomorúan,
megérkezik a leányához.

   - No,  édes  leányom,  kihúztad a tövist a falu lábából, s beleütötted  a
magadéba. Ehelyt küldött a király egy fazekat - s elmondja a parancsolatot.

   - Jól van, édesapám, a maga feje egyet se fájjon emiatt. Üljön le, egyék,
igyék s nyugodjék.

   Mikor felkel az édesapja, azt mondja neki a leány:

   - Édesapám,  vigye vissza ezt a fazekat, s mondja meg a királynak,  hogy:
"Felséges  király,  az  én  leányom  árvasággal nőtt fel, de nem látta, hogy
zsákot  vagy  inget  színéről foldott volna meg valaki. Ha a felséges király
akár  mással,  akár  magával  kifordíttatja  ezt  a fazekat, én becsületemre
fogadom, befoldom úgy, ahogy ő kívánja."

   Elémondja   a   móc  ember  a  leánya  üzenetét  a  királynak,  a  király
félrefordul, s elkacagja magát:

   - Megállj - azt mondja -, majd küldök én a leányodnak bajt, ha eddig  nem
volt.

   Elmegy a király, felvesz három fő kendert, s odaadja a mócnak:

   - Nesze,  te szegény ember, vidd el a leányodnak ezt a három fő  kendert.
Mondd  meg  neki,  hogy  ebből  künnvaló,  bennvaló  cselédimnek, egy század
katonámnak  fehérnemű  gúnyát  fonjon,  szőjön,  mert  ha  nem, elpusztítlak
leányostul együtt.

   Megindul a szegény móc hazafelé nagy bús lélekkel. Megérkezik haza.

   - No, édes leányom, ehelyt küldött a király neked három fő kendert,  hogy
ebből  künnvaló,  bennvaló  cselédinek  s  egy  század katonájának fehérnemű
gúnyát fonjál, szőjél.

   Azt mondja a leány:

   - Üljön le, édesapám, egyék, igyék, nyugodjék.

   Azalatt  a  leány  kimegy a favágóra, felvesz két kicsi fácskát, akkorát,
mint két pipaszár.

   - No, édesapám, evett, ivott s nyugodott-e?

   - Ettem is, ittam is, nyugodtam is, édes leányom.

   - Akkor  menjen  el  a  királyhoz  vissza,  s  kérje  meg, hogy mivel  én
árvasággal  nőttem  fel, nekem szövőszékem egy szikra sincs, azon instálom a
fölséges  királyt,  hogy  akár  magával, akár mással ebből a két eszközfából
nekem szövőszéket csináltasson, de olyan móddal, hogy abból se ki ne vegyen,
se hozzá ne tegyen. Ha ezt megcselekszi, akkor én fogadom becsületemre, hogy
abból  a  három fő kenderből nemcsak a bennvaló cselédjeinek, hanem az egész
országbeli katonájának fonok, szövök fehérnemű gúnyát, amennyi kell.

   Félrefordul a király, s elkacagja magát:

   - Te móc, hány esztendős a te leányod?

   - Tizenhét, felséges király.

   - Mondd  meg  a  leányodnak,  hogy ezen s ezen a napon itt legyen, de  se
úton,  se  útfélen  ne  jöjjön,  se  gyalog  ne  jöjjön, se lóháton, s mégis
idejöjjön. Ajándékot is hozzon, s anélkül is jöjjön.

   Elbúcsúzik a móc a királytól, s elmegy haza:

   - No, édes leányom, én megmentődtem a járástól, menj most már te is.

   - Mit mondott a király, édesapám?

   - Azt  mondta,  fiam,  hogy  ezen s ezen a napon odamenj, de se úton,  se
útfélen,  se  gyalog,  se  lóháton  ne menj. Ajándékot is vigyél, anélkül is
menjél.

   - Jól van, édesapám.

   Elmegy  a  leány egyszeribe a faluba, tudott egy szamarat, elkéri, oda is
adják.  Elviszi  haza  a  szamarat, s szénát, zabot ad neki. Azután vett két
házigalambot, azokat is elviszi haza.

   Alig várta a napot, hogy indulhasson.

   Megérkezik  az  áldott nap, amelyiken neki menni kellett a király eleibe.
Megindul  a  leány  az  útnak  a  kellős  közepén  a  szamáron.  Vitte a pár
házigalambot két fatál között a hátán.

   Várja a király a móc leányt, megérkezik:

   - Adjon isten jó napot, felséges király!

   - Isten hozott, te móc leány!

   - Itt vagyok parancsolatodra, felséges király! Úton se jöttem, útfélen se
jöttem, mégis idejöttem. Ajándékot is hoztam, anélkül se jöttem.

   Hívja a király:

   - Jer be a házba, te móc leány.

   - Nem  azért  jöttem,  felséges  király,  hogy be ne mennék, be merek  én
menni.

   Egyszeribe  kétfelé  nyitja  a két fatálat, s a két galamb elrepül. Papot
hívat  a király, összeesküszik a móc leánnyal. Mikor az esküvés megvolt, azt
mondja a feleségének:

   - No, te leány, te immár a feleségem vagy, hanem azt parancsolom, hogy te
az  én  hírem s akaratom nélkül soha senkinek tanácsot ne adj, arra fejed ne
legyen, mert ha másként teszel, rosszul lesz dolgod.

   - Nem is adok, felséges király atyám, senkinek tanácsot.

   Két  szegény  ember  volt  azon  a  városon. Egyiknek volt egy kicsi fakó
szekere,   a   másiknak   egy  csikós  kancája,  úgy  hordogattak  mindennap
cimboraságban egy-egy kicsi fát az erdőről a kancával s a szekérrel.

   Egyszer,  mikor  mennének  az  erdőre,  hideg  szél  fújt  az erdő felől.
Amelyiké  volt  a  kanca,  a  kancán  ült, amelyiké a szekér, a szekéren, de
hazafelé  szemmel,  mert  a  hideget  nem állhatták, hogy szembe fújjon. Azt
mondja egyszer, aki a szekéren ült:

   - Állj meg, komám, mert az én szekerem megcsikózott.

   Azt mondja, amelyik a kancán ült:

   - Meg bizony az én kancám.

   - De bizony az én szekerem alól maradt ki a csikó.

   Abból a helyből megfordulnak, s elmennek haza. Hazulról elmennek a király
eleibe.  Hát a királyt nem kapják otthon. A királyné leülteti őket, s kérdi,
hogy mi bajuk a királlyal.

   Elkezdi a kancás ember:

   - Felséges királyné, kicsi dolog, semmiség az egész. Ennek a komámnak van
egy  kicsi  szekere,  nekem egy kancám. Ahogy megyünk az erdőre együtt, ez a
komám  azt  mondta,  hogy  álljunk  meg,  mert  az  ő  szekere megcsikózott.
Megálltunk  s  megtértünk.  Nem  tudtunk  megosztozni  a csikón, ide kellett
folyamodjunk a felséges király eleibe.

   Ahogy a két pörlekedőt végighallgatja a királyné, azt mondja nekik:

   - Ó,  ti  két  boldogtalan  ember,  ugyan  bizony  mit  osztozódtok,  mit
veszekedtek  együtt  ilyen dolog felett, hisz ezért a világ kikacag titeket!
Én  azt  mondom nektek, menjetek haza, kössétek meg a kancát a szekérhez. Ha
ez a kutya csikó a szekeret szopja meg, úgy a szekéré, de ha a kancát, úgy a
kancáé.

   Elpróbálja  a  két  szegény  ember,  de  hát a kutya csikó nem a szekeret
szopja, hanem a kancát. Erre megharagszik a szekeres ember, odafut, kirántja
a csikót az anyja alól, behúzza a szekér alá, s azt mondja:

   - No, hogy a kutyák egyenek meg, ha az erdőn a szekerem alatt voltál, hát
légy ott most is!

   De a csikó visszafutott az anyja alá, s ismét szopni kezdett.

   Jól  van,  a király megérkezik a vadászatból. A két pörlekedő ember kapja
magát,  ismét  elmennek  a  király udvarába, s füliről-farkáról elbeszélik a
dolgot  magának a királynak is. A király megharagudott azért, mégpedig ugyan
erősen,  hogy ilyen bolondsággal mennek hozzá alkalmatlankodni. Jól elszidta
a  szekeres  embert,  hogy ha még egyszer magáénak mondja a csikót, mindjárt
fejét  véteti  vagy  felakasztatja,  de  megharagszik  a király most immár a
feleségére is, amiért tanácsot adott másnak az ő híre nélkül.

   - No, édes feleségem, te állhatatlan móc leány, mit fogadtál volt,  mikor
elvettelek? Hogy senkinek tanácsot nem adsz, mégis adtál. Hanem velem többet
egy tányérból nem mártasz.

   - Vagy igen, édes uram, még egy ebédet készítek, azután elmegyek.

   Az ebédet megkészíti a királyné, s azt mondja a király:

   - Hatlovas  hintó  eleibe fogass be, s ami a legdrágább kincsed,  vigyed,
amerre tetszik, de velem tovább nem lakol.

   Hat  lovat  hintó  eleibe  fogat  egyszeribe  a  királyné, az urát már az
asztalnál  ellátta  álomporral,  neki drágább kincse nem volt, mint a kedves
ura. Megfogatta a legényekkel, s beletétette a hintóba.

   Hajtat  két  éjszaka,  három  nap.  Megébred  az  ura  egyszer  az  úton,
széjjelnéz:

   - Édes kincsem, hová viszel?

   - Édes  uram,  tudod-e,  mit  mondtál volt? Hogy ami legdrágább  kincsem,
tegyem a hintóba. Nekem drágább kincsem nem volt, mint te, én viszlek.

   - Az isten megfizeti, édes kincsem, állj meg, térjünk meg haza. Én többet
veled nem próbálok hiába, többször kezed alá nem szólok.

   Megtérnek haza szerencsésen. A király egyszeribe lakodalmat hirdet újból.
Tál,  tányér  elég  volt, de istenes ember volt, aki egy csepp levet kapott.
Még  a  mai napig is élnek, ha meg nem haltak. Holnap legyenek a kigyelmetek
vendégei.
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.